A gondolat nyomában

Miután így áttekintettük az összes funkciót, melyek egyedül a testhez tartoznak, könnyű felismerni, hogy semmi sem marad bennünk, amit a lelkünknek kellene tulajdonítanunk, hacsak nem a gondolataink” (Descartes: A lélek szenvedélyei

Mi a gondolkodás? Modellezhető-e teljes érvényességgel a gondolkodás?

Pléh Csaba nyomán induljunk ki a Popper-i felvetésből, miszerint a természet modellálásának kétféle szemléletét különböztethetjük meg:

Az órásmester

Az első felfogás a klasszikus determinista világkép, mely a 17.-18. századi mechanikai szemléletre vezethető vissza. A newtoni eszme szerint a természeti jelenségek olyan komplex rendszerek, melyekre jellemzőek a következő megállapítások:

  • Ha ismerjük a rendszer jelenlegi állapotát, teljes mértékkel megjósolható a jövőbeli állapota.

  • A rendszernek jól meghatározható határai vannak. Az óra metaforát használva a fogaskerekek illeszkedési pontjaik révén egyértelműen meghatározzák egymás állapotát.
  • A rendszer tervrajza segítségével képesek vagyunk modellálni annak működését.

Tömören ez azt is jelenti, hogy a jól bevált duális logika tökéletesen elegendő a rendszer leírásához, a komplexitást a nagyon sok hatás jelenléte hozza létre. Ebből adódóan a jövőbeli állapot annál jobban előre jelezhető, minél több hatást tudunk elemezni.

Számos természeti jelenség leírható a newtoni modellel. A klasszikus példa, az alma fáról való esésének folyamata például rendkívül precíz módon megfogalmazható a newtoni keretek között. Az olyan jelenségeket azonban, mint az időjárás, a tektonikai földmozgás nehezen érthetjük meg az óra-metafora segítségével.

 A felhők metaforája

A felhő legfontosabb tulajdonsága, hogy nincs éles határa. A felhő mozgása, eltűnése, az eső keletkezése nem analóg a fogaskerék elmozdulásával.

Hajlunk arra, hogy mindent az órák analógiájára értelmezzünk. Sejtésem szerint ez a hozzáállás a nyugati elme kulturális öröksége; a felhők metaforáját a hagyományos keleti észjárással könnyebb elsajátítani és megérteni.

A fuzzy logikára épülő rendszerek a fehér-fekete, az igaz-hamis állapotokon túl köztes árnyalatokat is definiálnak. Nehéz ezt megértenünk egy olyan rendszerre kivetítve, mint például az emberi idegrendszer.

Roger Penrose "A császár új elméje" c. művében forradalmian új gondolatot fogalmaz meg: mi van akkor, ha az idegrendszer alapegységének nem a neuront, hanem az ún. mikrotubullust tekintjük, mely méretéből adódóan a kvantumtörvényeknek megfelelően viselkedik? Ez azt jelentené, hogy a rendszer leírásához szükséges modell nem a hagyományos arisztotelészi, hanem a kvantum-logikára épül. Képzeljünk el egy olyan rendszert, ahol az ingerület nem mindent-vagy-semmit módon terjed, hanem valamilyen diszkrét skála mentén: terjed is meg nem is.

A felhők metaforájára jellemző megállapítások:

  • A rendszer állapota csak folyamatában értelmezhető.

  • A rendszernek bizonytalan határvonalai vannak. Csak valószínűségi adatok segítségével határozhatjuk meg a kontúrjait.

Mi a gondolat?

A szimbólum-feldolgozó rendszer koncepciója nem más, mint a karteziánus hagyomány kiterjesztett változata: „Ha az emberben minden egyéb, ami nem a gondolkodás, gép, akkor mi akadályozza meg, hogy ne csináljunk jobb gépeket, melyek a gondolkodást is gépként fogják kezelni? De vajon helyes-e egyáltalán ilyen óraműszerű gépként hozzáállni a dolgokhoz?” (Pléh, 1999)

A szimbólum-feldolgozó felfogás az emberre mint információ-feldolgozó gépre tekint. A „hardvertől”, vagyis az idegrendszeri megvalósulástól függetlenül vizsgálja a gondolkodást úgy, hogy hisz annak az algoritmizálhatóságában, modellezhetőségében.

A felhős metafora szellemében a gondolkodás nem körülhatárolható jelenség. A megismerés olyan jelenség tehát, melyet valószínűségi állapotok jellemeznek, s melyet nem lehet komputációs modellekbe sűríteni.

Emiatt ütközünk komoly nehézségekbe akkor, amikor definiálni szeretnénk a gondolat, a tudat fogalmát. A definíció nem más, mint a fogalom korlátainak és magvának a körülírása, megragadása. A felhőkhöz hasonló modellek esetén nem ragadhatóak meg a határok, mert éppenséggel nem léteznek. Talán ezért kardoskodott Karl Popper éppen amellett, hogy a tudományos elit ne a fogalmak definiálásával foglalkozzon, mert az nem több időfecsérlésnél. Mindannyian tudjuk, hogy mit értünk gondolat alatt, arra azonban képtelenek vagyunk, hogy egy általános érvényű definícióval lássuk el. Foglalkozhatunk azzal, hogy újra és újra megpróbáljuk meghatározni a fogalmat anélkül, hogy sikerrel járnánk. Ezt az időt azonban fordíthatjuk arra is, hogy használjuk a fogalmat a maga rosszul körvonalazott jelentéstartalmával. 

Hozzászólás

A mező tartalma nem nyilvános.
  • Allowed HTML tags: <a> <em> <strong> <cite> <code> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd><blockquote><p><br>
  • A sorokat és bekezdéseket automatikusan felismeri a rendszer.

További információ a formázási lehetőségekről