Az időmenedzsmentről másképpen

SelfA hatékony időmenedzsment  nem bonyolult szoftvereket, hanem önismeretet,  fegyelmet és tudást feltételez. Valósítsd meg céljaidat! Minden álmodat valóra válthatod még ma! - állítják a tengerentúli sikerkönyvek. Melyek ezek a célok? Tényleg egyértelmű, hogy mit akarsz elérni?  Hogyan látod magad két év múlva? Összhangban van a kitűzött célod a benned lévő világképpel?

Az időmenedzsment rendszerekről

A hatékony időmenedzsment infrastrukturális igénye egy működőképes Notepad. Ne dőljünk be a weben reklámozott menedzsment eszközök armadának, nem attól leszünk hatékonyak, hogy megvásároljuk minden idők legjobb időmenedzsment szoftverét! Az időmenedzsmentről alkotott elképzeléseink csiszolása ennél sokkal fontosabb.

Az időmenedzsment rendszerek rendkívül csábítóak. Magas fokú produktivitást, sok szabad időt és gyors vagyongyarapodást ígérnek. Jóllehet a rendszer használatával valóban elérhetünk jó eredményeket, gyakran időnk nagy részét éppen a beállításával, megtanulásával, karbantartásával töltjük el. Az időgazdálkodás elvei roppant egyszerűek, melyek betartásához nem bonyolult szoftverre, hanem önismeretre, fegyelemre és tudásra van szükségünk. Ezen szempontok teljesítése nem kis erőfeszítést feltételez.

Mi az időmenedzsment?

Két alapelvet szögeznék le rögtön az elején, melyet szem előtt kell tartanunk a hatékony időgazdálkodás során:

  1. A cél meghatározása
  2. A cél megvalósításának módja

A karrier-tanácsadás szakirodalma rendszerint az utóbbira fekteti a hangsúlyt. Az ehhez fűződő érdek nyilvánvaló: a módszer oktatása mögött gyakran ott lapul az eladni kívánt termék, szolgáltatás, mellyel a megtanított módszer kivitelezhető.

A második pontra való fókuszálás az iparosodás korában tökéletesen elegendő, az információs társadalomban azonban csak másodlagos jelentőséggel bír. Az erős szabályozás alatt álló alkalmazottak számára elegendő a cél megvalósításának módszeréről beszélni, a tudás alapú munkavégzés azonban erőteljesen támaszkodik a döntéshozatalra és az önálló munkavégzésre. Hiába vagyunk mesterei a második lépésnek, ha az elsőt elvétjük, nem a megfelelő célok megvalósításáért küzdünk.

Ha az olvasó a második pont megvalósításáról szeretne értesülni, hagyja abba cikk olvasását és vásárolja meg az első útjába kerülő karrierépítő szakkönyvet: abból meg fogja tudni az összes alaptechnikát, melyre szüksége lehet. A továbbiakban az első pontról, a cél meghatározásának problémájáról fogok szólni, mert meglátásom szerint ez a kulcsa a hatékony időmenedzsmentnek.

A célok meghatározásának nehészsége

Minden kitűzött cél lényegében szándékos állapotváltoztatást feltételez. Minél pontosabban határozzuk meg a kiindulási helyzetet és a megvalósítandó állapotot, annál nagyobb esélyünk van annak sikeres megvalósítására. Ez azonban nem olyan egyszerű, mint amilyennek tűnik. A feladataink végrehajtása során szerzett tapasztalataink személyiségünket átalakítják, minek hatására a kitűzött cél körvonalai elmosódnak. Amit fontosnak tartottunk két hónappal ezelőtt, az már másodrangúvá lett, vagy legalábbis más színezetet nyert. És ez így van rendjén: a megoldás nem a kitűzött célhoz való görcsös ragaszkodásban, hanem a tapasztalatokból kiinduló kritikus attitűdben rejlik. Ha a helyzet úgy kívánja, fogalmazzuk át bátran célunkat, hiszen csak azért tudunk küzdeni, amiben hiszünk!

A célok meghatározásának nehézsége a belső ellentmondásokból fakad. Egyik percben ezt, a másik percben azt tartjuk fontosnak, s gyakran nem létezik stabil közös nevező, melyre támaszkodhatunk. Ha egy szinttel magasabbról vizsgáljuk a pszichénkben egymásnak feszülő elveket, gondolatokat, rá fogunk döbbenni arra, hogy a koherens és pragmatikus világkép hiányosságai okozzák a legtöbb inkongruenciát. A valóságról alkotott elképzelésünk rendkívül fontos szerepet játszik abban, hogy mit tartunk fontosnak, hogyan ítéljük meg környezetünket.

Hiteles világkép

Nehéz erről úgy beszélni, hogy ne filozofáljuk túl a dolgot. A világról alkotott sémáink, elképzeléseink alkotják gondolatiságunk vázát. Minél inkább sikerül fenntartanunk az összhangot a tapasztalataink és a  hitünk között, annál kongruensebb, harmonikusabb világban élünk.

A világról alkotott képünk hitelessége meghatározó jelentőséggel bír. A lényeg az önmagunkkal szembeni hitelességben rejlik. Ami nekem megoldás, az neked nem biztos, hogy az, ami benned kongruenciát eredményez, az bennem széthúzó erő.

Ha nem megfelelő eszmék irányítják tetteidet, akkor cselekedeteidnek nincs értelme. Az a személy, akinek a világról alkotott elképzelése és a tapasztalatai között nincs összhang, az nem élhet produktív életet. Olyan célok megvalósításáért fáradozik, melyeknek nincs kontextusa, létjogosultsága. Nem az a kérdés, hogy miként cselekedjek helyesen, hanem az, hogy mi a helyes cselekedet! Ennek megállapításához időt kell szánnunk arra, hogy eszméinkről, hitünkről, meggyőződéseinkről elmélkedjünk. Fel kell ismernünk a bennünk feszülő inkongruenciákat, a tapasztalatiságunk és a hitünk közötti ellentmondásokat. Minél több időt foglalkozunk létünk problematikájával, annál egyszerűbb és természetesebb lesz a célok meghatározása.

A vallásosság problémája

A vallásos embernek rendszerint jól körülírt és meghatározott elvei vannak, ennek ellenére gyakran ugyanolyan inkongruens életet él, mint az ateista felebarátja. A probléma az elvek rugalmatlanságában rejlik: felépít egy belső világot, mely nincs összhangban a tapasztalataival, így folyamatos ellentmondásokba keveredik, de mivel elvein nem hajlandó változtatni, a valóság érzékelését torzítja. A félreértés elkerülése végett hangsúlyozom, hogy nem a vallásosságot kritizálom, hanem az intézményesített, Monty Python - féle attitűdöt: „mi mindannyian személyiségek vagyunk” - üvölti kórusban a tömeg Brian ablaka előtt (Monthy Python: Brian élete).

C. G. Jung szerint az ember eredendően homo religicus, van bennünk egy belső töretlen és stabil Mélymag; viselkedésünk az ehhez való viszonyulás vagy éppenséggel nem viszonyulás szemszögéből is vizsgálható. Mindannyian meg kell találnunk  azokat az elveket, melyek meghatározzák létünket, azt a hangnemet, azokat az akkordokat, melyek mentén életünk dallamait improvizáljuk.

Ajánlott irodalom

  1. Steve Pavlina: Time management
    Pavlina szerint nem a célmegvalósítási technikákban, hanem a helyes célmegválasztásban van a lényeg. Tengerentúli stílusú cikkében elfelejt hivatkozni az elődökre (Rogers, Maslow, Csíkszentmihályi); meglehetősen együgyü módon múltjával próbálja igazolni a gondolatainak eredetiségét. Ennek ellenére ajánlom figyelmetekbe a cikket: olvasmányos és könnyen emészthető. A célmegválasztás hangsúlyozásában Tőle inspirálódtam.
  2. Csíkszentmihályi Mihály: Az áramlat pszichológiája
    Az emberi élmények pozitív aspektusairól: öröm, kreativitás, áramlat-élmény. Céljaink megválasztásában fontos szerepet kell kapnia az élményszerűségnek, az örömnek, amit a tevékenységek végrehajtásában megtapasztalunk. Jelen témához szorosan kapcsolódik a könyv 10. fejezete: „Hogyan adjunk értelmet életünknek?”. Kötelező olvasmány mindenkinek!
  3. Carver & Scheier: Személyiségpszichológia
    Jelen témához kapcsolódóan ajánlom a hetedik fejezetet, mely a fenomenológiai perspektívát foglalja össze. Az önmegvalósításról és önértékelésről szóló pszichológiai vonulat fontos elméleti elveket tartalmaz, melyek a helyes célmegválasztás alapjait jelenthetik.
  4. Paul W. Watzlawick, J. H. Weakland, R. Fish: Változás
    A Gondolat Kiadó gondozásában 1990-ben jelent meg ez az alapmű, melyet azóta sem lehet megkapni sehol. Véleményem szerint minden idők legjobb könyve a változásról, a problémák keletkezéséről és megoldásáról. A célmegválasztás szemszögéből rendkívül fontos helyesen látnunk, hogy a kívánt változás elérése érdekében milyen logikai szinten érdemes beavatkoznunk. Ebben nyújt segítséget Watzlawick és csapata.

Továbbá ajánlom a humanisztikus pszichológia képviselőinek műveit (Rogers, Maslow), az egzisztencialista filozófusok írásait (Wittgenstein, Frankl),  Erikson elméletét a pszicho-szociális fejlődésről.

Új hozzászólás

Hozzászólások

Szia, Azt írod "...másképpen". Én ezt láttam: Abban másképp, hogy nem 2, hanem 1? Ha igen, akkor 1-et nehéznek (ellentmondásosnak) látod. "A világról alkotott képünk hitelessége meghatározó jelentőséggel bír." IGAZ!! Te ehhez mit nyújtasz? Avagy: a tiéd milyen? Amit a "vallásosság problémájának" titulálsz, azt miért nem az emberi gondolkodás problémájának nevezed? (Ha már egyszer az ateistákra is vonatkoztatod?) Összességében úgy látom, hogy te (is) olyan vagy, aki áll az ablakban és kikiált a tömegnek: „ti mindannyian személyiségek vagytok”!! Lehet a tömegen kacarászni, hogy kórusban skandálnak rá, de azon is, ha az ablakból csak ennyi telik! Mert akkor egy ember a tömegből megy oda fel (vak vezet(get)világtalant). (Hiszen "A világról alkotott képünk hitelessége meghatározó jelentőséggel bír." - enyit tud csak meghatározni? Ez szinoním a nullával.) Elmélyedjünk az ablak látképében? Üdv, PG

igen, mindössze hangsúlybeli különbségre kívántam felhívni a figyelmet: legalább olyan lényeges szempont kitartó önvizsgálat révén tudni hiteles célokat megfogalmazni, mint a cél elérését lehetővé tévő módszer után kutakodni.
Hogy ehhez mit nyújtok? Mármint ahhoz, hogy valamiféle hiteles világképet tudjunk létrehozni? Hm, valóban nem írtam erről túl expliciten mindeddig. Az igazság az, hogy szeretem kritizálni az intézményesített gondolati rendszereket úgy, hogy közben nem vázolok fel semmilyen konkrét megoldást. Fejet hajtok Gandol megfogalmazása előtt: "Az igazságot sohasem kapjuk valaki mástól. Mindenki saját maga által nyeri el azt" (Popper Péter: Az Istennel sakkozás kockázata).
Valóban nem szerencsés megfogalmazás a "vallásosság problematikája". Ennél általánosabb jelenségre, az agymosásra kihegyezett intézményesített közegekre gondolok. A vallásosság annyiban releváns téma, hogy minden vallás valamilyen teljes érvényű világképet hirdet.

Ki mondja meg, hogy mi a hiteles cél? mindenkinek más, ezért csak az egyén ítélheti meg, a sajátját meg nyilván mindenki hitelesnek tartja. A vallásokról írtakat egy kicsit én is általánosítónak és tévesnek látom, mintha a legolcsóbb mirelit pizza alapján mondanánk véleményt az olasz konyháról. Abban sem vagyok biztos, hogy csak azért tudunk küzdeni, amiben hiszünk - legalábbis kérdés, hogy a "hiszünk" az most itt egy belső vágyat, elhatározást jelöl-e vagy az agyalós mérlegelés kiokoskodott valószínűségszámítási eredményét. Engem pl. nagyjából minden hidegen hagy, ami a lehetetlen alatt van. Két oldalról kell belőni a dolgot, ha egy cél túl nagy, akkor valszeg bukta, de ha nem elég nagy, akkor nincs szél a vitorlába, és csak egy langyos pocsolyában való egyhelyben pancsolás lesz. Megjegyzem, (nagy, hosszútávú) célok nélkül is remekül lehet élni, sőt, ha valakiben ez nem okoz hiányt vagy gondot, akkor még sokkal jobban is, mint délibábokat kergetve. Hiszen "végső" cél soha nincs, legfeljebb a halál lehetne vagy az sem.

Hát éppen ez az, hogy nem másnak kell megmondania, hogy számomra mi a hiteles cél.
Véleményem szerint célok nélkül élni annyit tesz, mint mások céljainak alárendelni az életünket. Ha nem határozok meg stratégiai (hosszú távú) és rövid távú célokat, vélhetőleg az örök jelenben való lubickolásom melléktermékei éppen a mások céljainak teljesítése.

Igaz, rendkívül nehéz megfelelő célt választani magunknak. Mind a túlméretezett, mind a langyos célok a teodora-féle langyos pocsolyába kergethetnek bennünket...
Hosszú távú célok nélkül is remekül lehet élni, nem vitás. Csak éppen nem érdemes. Bizonyos értelemben nyilván ez is felfogás kérdése...

Ezzel nem értek egyet, szerintem éppenhogy stratégiázni jelent mások céljainak vagy valami (mások által?) felállított rendnek való megfelelést. Az emberi élet 'emberi életként' a legtökéletesebb, aki sokmindent belegörcsöl, az szerintem maga alatt vágja a fát. A "nélkül"-t szó szerint értettem. Persze olyan is van, aki másoknak táncol, ettől vagyunk sokfélék. Ébrednek vágyak is az emberben, amiket érdemes - akár hosszútávon is - megvalósítani, de szerintem nem azért, mert hűha, hanem mert különben fájnak. De ezek természretesen jönnek, és akár mehetnek is, nem kell őket izzadságok árán kockás papíron "kitalálni". Észrevenni kell. Talán ez, ami sokszor maga egy nagy dolog. A kisgyerekek pl. milyen jól elvannak, semmi bajuk, ha épp nem akarnak semmit, és ha akarnak vmit, mittomén, összefesteni a falat, akkor összefestik. Ha ordítani akarnak, ordítanak. Aztán kapnak pár fülest, és úgymaradnak betiltva. Plusz betanulják a kerülőutakat. Szóval lehet, hogy én is hasonlóra gondolok, csak a "kitalálás"-t cserélném "felismerés"-re. Ha van mit. A másik, hogy azt sem könnyű megmondani, hogy egy cél valós vagy csak valaminek a csillogó, habos pótszere. Ha valaki pl. azért szeretne táncolni, mert közben boldog, az végig szívvel fogja gyakorolni, de aki azért, hogy imádják vagy pénzért vagy szép ruháért, az jól ráfarag, abból lesz a hatszor elvált drogos celebrity, ha odáig eljut. Persze végső soron szinte mindenki a biztonságot és a szeretetet akarja megszerezni, de szerintem az igazi célok és hivatások azok, amik ezen túl mutatnak, ahol valamit kreál valaki, és nem csak a lyukakat tömögeti, ahol már nem önmagáért van minden, mert addig csak kényszer. A belső értékrend sem a semmiből terem, az erkölcs, a "helyes" dolgok ismerete és az eszerinti célok elválaszthatatlanok a környezettől, úgyhogy ha nagyon lebontjuk, akkor mindenki másoknak ugrál, mert valamilyen ponton egy külső hatás (társadalom, szülő, események) beleprogramozta, hogy ne lopjon és mi a menő meg mi nem, legalábbis nagyrészt. Szerintem ez már nem logikai kérdés, hogy fú én okos vagyok és kitaláltam, hogy mi a jó, csak utólag magyarázgatjuk a magunkét. Hogy mi az élet értelme, és hogyan működik a világ azt csak belülről lehet megélni, hiába beszél róla bárki bármit. Amikor igazán "jól" vannak a dolgok, akkor boldogak vagyunk. Nincs rá recept, nem gyullad ki lámpa, vagy érezzük vagy nem. Egyébként szerintem az életnek semmi értelme nincs :) csak ez ijesztő, ezért csinálunk neki. Ebből keletkezik az egész.