Svábhegyi kálvária

Anna 01Anna 01

Ma ünnepeltük születésének negyedik hónapját és egyben a második kálváriájának a végét. Ejtett a válla, mondta a neurológus, érdemes kivizsgálni, jöjjenek vissza két hét múlva, öt nap alatt túlleszünk rajta. Hogy mi?! – néztünk döbbenten magunk elé – be kell feküdnie néhány vizsgálat miatt?

Tudják, az éjszakai megfigyelés nagyon fontos, nem kerülhető el, csak négyet kell aludni, és haza is vihetik. Ezt követően leszámolta az ujjain a négy éjszakát és kajánul mosolygott ránk.

A pelus, a baba és a távozó főnővér

Nehezen telt el az a két hét: nem a vizsgálat eredményeitől, hanem a hospitalizációs hatástól tartottunk, nem tudtuk megemészteni a tényt, hogy csak meghatározott időben lehetünk Vele, egyébként pedig anyamentes övezetben kell eltöltenie azt az öt fránya napot.

Néhány telefonhívás révén meggyőződtem arról, hogy nincs más választás: muszáj odaadnunk Annát, kénytelen lesz végigszenvednie ezt az időszakot, mert az országban egyedülálló eszközökkel és szakértelemmel bír az intézmény. Ha nem vizsgáltatjuk ki és néhány hónap múltán kiderül, hogy baj van, lehet, hogy késő lesz már. A prevenciós orvosi kezelést felelőtlenség lenne kihagyni, a szakszerű diagnózis hiányában pedig sehol nem fogják felismerni az esetleges bajt. Legalábbis ezt állította több, a témában járatos szakorvos is.

Anna 03Anna 03

Nagyon aranyos doktornőhöz kerültünk. Megvizsgálta a leányzót, majd azt mondta, hogy semmiféle problémát nem észlel, de ennek ellenére indokoltnak látja a kivizsgálást tekintettel az esetleges oxigénhiányos állapotokra, mely születése körül érhette. Lehet, hogy van valami rejtett agysérülése – magyarázta a doki, mi meg szkeptikusan hümmögtünk és bizonygattuk, hogy az égadta világon semmiféle fejlődésbeli problémát nem észleltünk Pannánknál. Mégiscsak ajánlom, hogy bírják ki ezt az öt napot a lányuk érdekében.

Nem akartuk kibírni, görcsbe rándult gyomorral adtuk át a pelenkára vetkőztetettet, majd zavartan kihátráltunk a szobából.

A szakmai oldal

A Svábhegyi Állami Gyermekgyógyintézet Fejlődésneurológia Osztálya az ország legfelszereltebb és szakmailag legelismertebb intézménye. A híres katona-módszerre épül, azon terápiás és diagnosztikai eljárásokra, mellyel sokak szerint hihetetlen eredményeket értek el fejlődésben elmaradt csecsemőknél.

Az intézmény folyosóján olykor lehet látni a Mestert, az öregurat, amint átbiceg a maga sok esztendejével az egyik teremből a másikba. Az intézmény de facto irányítója azonban nem az öregúr, hanem a szintén jó hírnévvel bíró Dr. Berényi Marianne, az a hölgy, aki kedvesen végigszámolta az ujjain az öt napot, amit ki kell bírnunk Annánk érdekében. Jó szakember – suttogták a folyosón – egy kicsit furcsa a stílusa, de maximálisan a gyermekre összpontosít. Hogyhogy furcsa a stílusa, érdeklődtem mosolyogva, hát a szülőknek soha nem mond semmit, csak a legvégén foglalja össze a vizsgálatok eredményeit, addig hiába faggatják, nem hajlandó nyilatkozni.

Az ötnapos rend

Déli tizenkét órakor váltunk meg Annától, két óra múltán pedig hivatalosak voltunk egy általános tájékoztatásra, melyet az intézmény pszichológusa tartott. A menet a következő: hétfőn már nem csinálnak semmit, kedden délelőtt kezdik a vizsgálatokat, melyekre az anya nyugodtan elkísérheti a gyermekét (ez persze nem volt igaz: a gyakorlatban közelharcot kellett folytatni a szülőnek azért, hogy gyermeke mellett lehessen a vizsgálatok alatt). Csütörtök délutánig lezárulnak a vizsgálatok, akkor ül össze az orvosi egylet és döntenek a baba további sorsáról. Pénteken dél körül minden szülőt részletesen tájékoztatnak, az esetleges gyógytorna gyakorlatokat megtanítják, majd vihetjük haza a kisdedet.

Adta magát a kérdés: ha hétfőn még nem, pénteken már nem csinálnak semmit, és a vizsgálatokat délelőttönként végzik, nem lehetne ambuláns módon megoldani két-három nap alatt úgy, hogy reggel behozzuk, este hazavisszük a csöppséget? Nem, nem lehet, mert éjszaka is megfigyeljük. Egy nővérre hány gyermek jut? Két nővér van tizenkét gyermekre.

Nyál, takony, könny egy masszában

Anna 05Anna 05

A tájékoztatást követően megengedték az apukáknak, hogy öt percre bemenjenek a gyerekekhez. Annus kisírt, bedagadt szemekkel hason fekve aludt egy vaságyban. Magamhoz szorítottam és fülébe suttogtam a mondókát, amit a GOKI-ben ismételgettem neki. A szomszédos ágyban fekvő babához nem tudott eljönni a szülő. A csöppség megállás nélkül sírt, hasonfekve vergődött. Már az első percben tisztán látszott, hogy két-három nővér nem tud 15-20 gyermeket ellátni. LEHETETLENSÉG, bármennyire is igyekeznek, nem pótolhatják az anyai jelenlét hiányát.

Hat óra magasságában kiküldték az anyákat, hogy zavartalanul megtörténhessen a nappali és éjszakai műszak cseréjét biztosító átadás rituáléja. Előre szorongtunk attól, hogy Anna hogy fogja elviselni az elkövetkezendő két órát az anyja nélkül, idegen környezetben, amikor otthon is csak különböző praktikák alkalmazása révén tudjuk megnyugtatni, ha rátör a délutáni zokogás. Nos, amitől tartottunk, bekövetkezett: néhány perc múlva egy dallamos OÁááá törte meg a váróterem csöndjét, mire a Kedves fürge léptekkel ment, hogy nyugtassa meg a bevörösödöttet. Az ablakból látta a kicsi arcát, de rögtön ott termett az egyik átadó személy (csoportosan adták át az információt egyike a másiknak, olykor másfél óra hosszat) és kedvesen utasította Katit, hogy tartsa be az intézmény szabályát. De Anna ilyenkor nem tud megnyugodni, engedjék meg, hogy felvegyem, nem lehet, a szabály az szabály, de nem tesz jót a szívének, ha túl sokat ordít, beszélje meg a főorvos asszonnyal, mi nem tehetünk semmit, az átadás után bejöhet majd etetni, és addig hagyjam ordítani? sajnos ez a szabály, átadáskor nem szabad bemenni, ha maga bejön, bejön a többi szülő is, de hát kinek jó, hogy minden gyermek sír, miért nem jöhetünk be, mert ez a szabály, sajnos nem lehet.

Anna 06Anna 06

Később, azon bizonyos átadást követően behívták az anyákat. Anna taknya, nyála, könnye egyetlenegy koherens masszaként állt össze bedagadt arcán. Voltak babák, akik a hányadékukban feküdtek, csata utáni kifulladás lengte be a szoba 32 fokos légkörét.

A szabály az szabály

Két éjszakás nővér jut közel húsz gyermekre, mindez azért, hogy megfigyeljék őket. Csak öt nap, ki lehet bírni, ez a nagy érv, ami próbálja elhallgattatni a szülői lelkiismeret-furdalást. Csak öt nap, öt kibaszottul hosszú, átkozott nap.

Valami nem jól működik ebben a szakmailag elismert intézményben. Az orvosok, nővérek rendkívül kedvesek, szemmel láthatóan jól bánnak a gyermekekkel, az eredmény mégis lehangoló: egyértelmű, hogy nem pótolható az anyai hiány főleg úgy, hogy két embernek tízszer annyi kisdedet kell ellátnia. Örülhetnek, ha egyetlenegy éjszaka alatt képesek egyszer megetetni és megfürdetni minden gyermeket. Az extra cumi-adogatás és kölök-nyugtatgatás egészen biztos, hogy nem fér bele az időbe, bármennyire is lelkiismeretes a személyzet. Mert mondanom sem kell, hogy a babafürdetést hajnali négy óra magasságában látják el, valamiért a szabály ezt írja elő. Biztosan fejlődés-neurológiailag indokolt a hajnali fürdetés, akárcsak az állandó hasonfekvés és bababőgetés. Mindegyik fejleszt, ügyesen, katonásan .

Távol álljon tőlem, hogy a Katona-módszert, vagy a Svábhegyi Neurológiai Intézet szakmai felkészültségét kritizáljam. Tény és való, hogy rendkívül nehéz körülmények között nagyon sokat tesznek a gyermekekért. Pótolhatatlanul sokat. Az egyedülálló differenciáldiagnosztikai eszközeikkel és módszereikkel, a hatékony terápiás eljárásokkal. Ezért is fáj annyira az a merev és értelmetlen szabályrendszer, mellyel gúzsba kötik a szülőket és traumatizálják a gyermekeket, öt teljes napig, esetenként tovább.

Anna 02Anna 02

Értelmetlen harc folyik a szülők és a nővérek között. Az előbbi tábor keserű dühét az utóbbiakra zúdítja, mire a válasz a szabályok mögé való burkolózás. Elég egyetlenegy éjszaka ahhoz, hogy az ember tehetetlen dühét olyan személyek irányába fordítsa, akik tulajdonképpen a legkevésbé sem felelősek a kialakult helyzet miatt . Van egy vezér mindenekfelett, aki a szabályokat meghatározza, mely a szülői düh hatására bekövesedik és áthatolhatatlan falként húzódik a nővérek és hozzátartozók közé.

Minden intézményben vannak szabályok és ahol szabály van, ott az értelmetlenség is felüti a fejét. Ezt diktálja a természet törvénye, nincs is ebben semmi különös. A probléma azonban ott kezdődik, amikor a szabály fontosabbá válik az emberségnél.

Sterilitás

A szabályok egy tetemes része a higiénia köré csoportosul. A sok veszélyeztetett babát védeni kell, következésképpen rendkívül fontos, hogy a megfelelő sterilitási szint biztosítva legyen. Ennek érdekében a babán és az egy szál pelenkáján kívül semmit nem szabad bevinni az ágyikó vasrácsai mögé. Semmit . A cumitól a zörgőkig és a babaruhákig mindent a kórház biztosít, hogy minimalizálják a fertőzés lehetőségét. Ugyanakkor sajnálatos tény, hogy a kórházat nem támogatják kellőképpen ahhoz, hogy normális felszereltségi szinttel bírjon. Előfordult, hogy amikor Kati kért ráadást, a nővér jelezte, hogy túl sokat eszik Anna, nem ennyit rendeltek a számára. Kevesebbet kellene enni, mert a baba koleszterinszintje megugrik és meghízik . Négy hónapos babának legyen elég a 150 ml, miért kér további harmincat az anyuka? Erre a Kedves felvetette, hogy behoz egy csomag felbontatlan tápot, amit érthetetlen okból visszautasítottak. A szabály az szabály.

A sterilitást biztosítandó kötelező kézmosásról csak annyit, hogy minden nap kitesznek egy kéztörlőt, és azt használja mindenki, szappanból csak egy fröccsentést szabad nyomni, mert abból is kevés van. Az, hogy a mellékhelyiségben nincs WC-papír és szappan, gondolom senkit nem lep meg.

A szökési kísérlet

Anna 04Anna 04

Az első nap végén úgy döntöttünk, hogy elhozzuk Annát. Esti tizenegy óra magasságában becsengettünk a hátsó bejáraton, s megkértük a nővérkét, hogy hozza ki Annát, mert haza szeretnénk vinni. Nagyon kedvesen és diplomatikusan azt mondta, hogy ennek semmi akadálya, de előbb felhívja telefonon az orvosát. Miután beszélt a dokival, közölte, hogy elvihetjük saját felelősségünkre, de arról tudnunk kell, hogy az ultrahang során találtak valamit, amiről ő most nővérként nem adhat felvilágosítást. Csak annyit mond, hogy nem ajánlja, hogy félbeszakítsuk a vizsgálatokat, mert nem fogjuk megtudni, hogy mi a probléma.

Szilárd elhatározásom gyenge magyarázkodássá csökevényesedett, és zavartan néztem magam elé. A nővér rendkívül jól reagált a helyzetre, jelezte, hogy erre már többször volt példa, ő megérti, hogy aggódunk a lányunkért, de higgyük el, hogy ez a pár nap hamar el fog telni. Ők legalább leszoktatják az éjszakai evésről ( óh a kurva életbe ne szoktassák le semmiről, nem nevelőotthonba adtuk, hanem kórházi kivizsgálásra ), s amilyen sírós volt ma, éppen olyan csendes lesz pénteken. Meglátjuk, nem fogunk ráismerni. Ettől féltem, tudtam, hogy csak ezt nem akarom , nagyon rá akarok ismerni, ami nekik csöndesség, az nekünk apátia ! Nem szóltam, csak bólogattam és tudtam, hogy megtörtek. Nem tehetünk mást, bent kell hagynunk, mert soha nem fogjuk megbocsátani magunknak, ha tényleg van valami rejtett sérülés, melyet kezelni kell.

Még hétfő este magamévá tettem a valahogy kibírjuk ezt az öt napot morált.

Finálé

Anna 07Anna 07

A tegnap hazahoztuk végre. Őt, és a náthát, amit sikerült az utolsó két nap összeszednie. Születése óta nem volt a szívproblémán kívül semmilyen betegsége, de a svábhegyi levegő megtörte ezt az állandóságot is. Rugdalózó, érdeklődő, beszédes, olykor hisztis leányzóval mentünk be, egykedvű, bamba, csendes gyermekkel jöttünk ki a Svábhegyi Fejlődésneurológiai Intézetből. Soha nem felejtem el azt a jelenetet, mellyel az anyát ajándékozta meg az egyik nővér: kedvesen gügyögött a lányunknak, s közben azt mondogatta, hogy majd én megreformállak téged, anyád nem fog ráismerni, mikor hazavisz.

A vizsgálatok alapján Anna neurológiai értelemben egészséges, a gyógypedagógus szerint a kommunikációs készsége és reaktív kommunikációja fejlettebb a koránál. Mozgása és erőnléte korának megfelelő. Az orvosi diagnózis megfogalmazásában: „durva neurológiai eltérés nem tapasztalható”.

A cikk folytatása: Svábhegyi Fejlődésneurológia, szülői vélemény

Kedves Zsolt, együttérzőn

Kedves Zsolt,

együttérzőn olvastam a soraid. A kislányunkat ugyanis születése után szintén neurológiai panaszokkal vizsgálták és vittük gyógytornászhoz. Azt jósolták hogy ha minden orvosi tanácsot nem követünk akkor majd nem fog megtanulni írni olvasni és állandó megfigyelés alatt kell legyen. A kislányunknak időnként görcsei voltak és mintha légzés-zavara lett volna. Alig egy pár hetes volt ekkor. Gyógytornászhoz vittük és a kellemetlen tünete kimaradt.Közben hála a jó Istennek Fruzsina már harmadikos, ír és olvas és szépen furulyázik. A kisgyerekeknek van egy természetes élet-ösztöne, ami öngyógyító hatással is van. Ezt csak azért osztottam meg veled, hogy én magam is túl aggodó apuka vagyok és ezt megtapasztaltam. A kicsik megérzik nagyon hogy szeretik őket és ez segíti a gyógyulásban, a vélt vagy valós betegségük elnövésében.

Ha hiszel Istenben, engedd meg hogy megkérjelek imádkozz egy alig két éves Tamás kisfiuért, aki az intezív osztályon fekszik vasárnap óta kómában.

ismeretlenül is tisztelettel és barátsággal

Szilárd

Milyen módszertan

Milyen módszertan képviselője volt a gyógytornász? Örülök, hogy kislányod szépen fejlődik! Bizonyára sokat számított, hogy korán elkezdtek foglalkozni Fruzsinával. A neurológusok szerint az első fél év kritikus ilyen szempontból: minél hamarabb veszik észre és kezelik a problémát, annál nagyobb esély van a gyógyulásra! Jó, hogy időben sikerült reagálni rá.

Tamásnak gyógyulást kívánok!!!

Kedves Kulcsi, nem tudom a

Kedves Kulcsi,

nem tudom a módszert,másznia kellett hason, a lábát kellett tornásztatni és labdán kellett üljön , valamit sokat kellett ringatnunk..ezek voltak a legfőbb gyógymódok, miután a gyógyszeres kezelés abba maradt ( a gyógyszer egyszerű diazeppan volt gyerekadag este és nitrazepan délben és reggelé egy fél)

a kis Tamáska pedig vasárnap óta lélegeztető gépen van...

erőt és életörömöt, élet-szeretetet mindekinek

üdvözlettel

Szilárd

Nagyon felkavart amit

Nagyon felkavart amit leírtál, nem találok szavakat. Sajnálom, ami Annával történt, és örülök, hogy az orvosok mindent rendben találtak. Szerető gondoskodásotok biztosan hamar feledteti a kis Csöppséggel ama bizonyos 5 napot.

neszeneked egészségügy.

neszeneked egészségügy. csak az vígasztaljon, h a kicsi mára, de legkésőbb jövő hétre kiheveri - veletek ellentétben s.k.

Nem találok szavakat a

Nem találok szavakat a döbbenettől. Kívánom Nektek, hogy mielőbb túl tudjátok tenni magatokat ezen a traumán, mert elfelejteni, azt nem lehet. Koncentráljatok Annára, ő az, akinek apró pillanatai rengeteg örömet jelentenek!

Szilárd, Tamásnak gyors jobbulást, Nektek pedig sok-sok erőt kívánok!

Kemény. Én folyamatosan

Kemény. Én folyamatosan azon izgulok, hogy a gyereknek minél később kelljen korházba vonulnia valami probléma miatt. Úgy látszik most megúsztuk, bár valai nagyon kemény vírus miatt majdnem oda jutottunk. Nem tudom hogyan tudnánk elviselni, ha ott kellene hagyni valahol. Ha arra gondolok, hogy felnőtt fejjel is megrázó egy kórházban feküni, milyen lehet egy csecsemőnek...

Kedves Kulcsi! Két napig

Kedves Kulcsi!
Két napig tartott, amíg el tudtam olvasni a cikket, annyira megrázott. Első nap az elejig jutottam, akkor gyorsan fekeltettem az én 5 hónaposomat, hogy magamhoz öleljem, és érezzem, hogy nem veszik el tőlem. Utána kikapcsoltattam egy napra a férjemmel az internetet, de így is egész nap ezen járt a fejem, most este olvastam végig, mert most nem vagyok egyedül.
Borzalmas, ami folyik, és csak egy dologba szólok bele: nincs Vezér, minden egyes ember, azaz nővér egyesével felelős azért a kegyetlenségért, amit elkövetnek, azért, hogy hagyja a lelkiismeretét és az eszét azzal bódítani, hogy gyógyításnak lehet nevezni bármit, ami gyerekkínzással van összekötve. Továbbá a szülőnek alkotmányos joga __mindig__ a gyerekével lenni, és csak nagyon kevés dolog ad ez alól felmentést, az orvosi kezelés _nem_ ilyen. Valszeg, ha nekem ilyet mond a nővér, akkor leordítom a haját a fejéről (ez a megreformállak) - nehogy azt hidd, hogy ordítozós vagyok, nem, nagyon is csendes, csak éppen egyszer ordítottam életemben olyan vörös köd-szerűen nyilvános helyen, az egy egészségügyi intézményben történt.
Még két dolog, bocs, hogy ilyen hosszan, de nagyon megrázott:
amikor pici voltam, nem ennyire, 6 éves, kivették a vakbelem, és egy hétig kórházban voltam. Akkor még kötött látogatási idő volt napi 2 óra, de a mamám minden nap egész nap ott volt. A főnővér egy idő után már nem próbálta kirakni, de azért folyamatosan baszogatta. Arra máig emlékszem, hogy pl azzal, hogy a mellettem fekvő kisfiú szülei vidékiek, és ezért ő még szmorúbb, mert az ő szülei nem tudnak jönni, nekem meg itt a mamám. Pedig a mamám egész nap vele is foglalkozott, mindenkiek mesélt, és senki nem lett tőle szomorúbb, sőt. Nem tudom, miért nem lehet önkntes munkában beteg gyerekekre vigyázni, legalább nem kéne sok mentálhigins szakember, hogy az öreg nénik ne érezzék fölöslegesnek magukat, mert mondjuk ha ezt csinálnák, akkor lenne közösségük és nem is lennének fölöslegesek, és nem kéne idősek klubjba járkálniuk.

Mi is jártunk a Svábhegyen egyébként, mert Lea vákuummal született, egy vérbunkó orvos vizsgálta, aki beszólt a nevünkre (light antiszemitizmus), és úgy fogta meg a gyereket, mintha egy tárgy lenne.
Igen, ezzel kapcsolatos a másik dolog: biztos te is kedveled Meltzoffékat, a pszihológiai irányultságod alapján, ők írják a bölsek a bölcsőben végén, hogy alapvetően annyit mondanának nevelési tanácsként, hogy együtt kell lenni, ösztönkre hallgatni, és hogy a gyerek nem azért van, hogy majd legyen valamilyen (majd ettől egészséges, jó lesz a foga, nem lesz ferde, nem szokik rá, nem fog felébredni stb), hanem már most valaki, teljes személyiség.
Nagyon sok erőt, és vigasztalást a feleségednek is.
(Lea egy sima 15 perces fülészeti vizsgálat után két napig sírt, ha letettem. Elég fárasztó volt, de ezt olvasva szégyellem magam utólag, hogy néha bosszantott.)
Szóval öleljétek nagyon sokat magatokhoz és ne álmodjatok nagyon rosszakat, és akkor egyszer elhalványul majd. És megint nevetős-sírós kisbabátok lesz.
sok szeretettel
Hanna

Dévény Anna.... Nem

Dévény Anna....

Nem szoktam, de most a könnyebb visszakereshetőség miatt előre lelövöm a poént: Dévény Anna http://www.deveny.hu/

Az ország legfelszereltebb fejlődésneurológiai intézete elmehet a sunnyogóba. Öt napig benntartani egy féléves gyereket szülő nélkül, játék nélkül... szóval ha ennyit tudnak a gyerekekről, az igényeikről, hogy a retkes picsába akarják meggyógyítani?!

Kislányunk 5 hónapos volt, amikor feltűnt, hogy egyik oldalán nem képes átfordulni. Eljutottunk egy neurológushoz, aki aszonta, hypotonia ( http://en.wikipedia.org/wiki/Hypotonia ), ami nagyjából annyit tesz, hogy egyes izmok le vannak tapadva, ezért nem tudja használni őket.

Nos, utólag visszagondolva gyanút kellett volna fognunk, de az ember amíg üde és fiatal, bízik az orvostudományban, az orvosokban. Tudniillik a neurológus doktor néni kb. 10 perc alatt bemutatta, úgymond megtanította nekünk a Katona-féle gyógytornát, amit napi - már nem emlékszem pontosan hányszor, de kb. - 4x fél órában kellett volna végeznünk. Tehát az a koncepció, hogy 10 perc alatt gyógytornásszá válsz, majd minden nap több mint 2 órát (öltözés, ugye) eltöltesz ezzel. Ha netán két problémás gyereked van, akkor 4+ órát.

Sajnos-szerencsére egy barátnőm kisfia szintén zenész, ráadásul egy nagyságrenddel súlyosabban, ő javasolta, hogy keressük fel Dévény Annát, nagyon sokat javult a gyermeke. http://www.deveny.hu/

Egyébként a sajtó foglalkozik vele néha ( http://hix.hu/arch/?page=issue&issueid=21105 ), meg az anyukák fórumokon biztatják egymást a felkeresésére, de a hivatalos orvoslás mélyen elhallgatja.

Itt most egy hosszú, ingerült hangvételű bekezdésnek kellene arról szólnia, miért nem találkozol Dévény Anna nevével az orvosoknál. Rövid leszek: féltékenyek rá, így aztán nincs benne a kánonban. A Katona-módszer hívőinek már azon szakmai tévedése is végzetes, hogy a nem működő, gyakorlatilag nem létező izmokat akarják fejleszteni, de az egyéb megoldások keresésének hiánya, sőt elutasítása, jelesül a Dévény-módszer elől történő szigorú elzárkózás egyenesen bűn. Ha nem tévedek, Dévény Anna nem orvos, hanem csak _gyógytornász_ - ez azt hiszem, megmagyarázza az _orvosok_ hozzáállását.

Szóval elvittük a kiscsókát Dévény Annához (amíg várakoztunk, illetve a vizsgálat alatt a másik gyerekkel bemehettünk a játszószobába, ahol labdák, bordásfal, meg még egy jó csomó játékos tornaszer volt). Dévény Anna megnézte a gyermeket, elmondta, mi van: még jó időben jöttünk (6 hónapos kor után nehezebb az ügy), masszírozni kell.

Eleinte hetente kétszer, majd egyszer járt ki egy gyógymasszőr. Végigmasszírozta a gyerek testét, aki közben eleinte nagyon sírt, a későbbi alkalmakkor viszont egyre kevésbé. 2-3 kezelés, azaz kb. két hét után kislányunk kinyomta magát fekvőtámaszba (vagy valami ehhez hasonló kunsztot produkált, nem emlékszem pontosan), amit addig sosem csinált. Talán szűk fél év telt el, utána azt mondta a gyógytornász, hogy ennyi, végzett; a páciens ekkor már egyáltalán nem sírt a masszírozás alatt. Azóta is jó mozgású, az a csillárra felmászós típus (most 2 éves). Ami még érdekes, hogy az arcát is masszírozták, állítólag ettől indult meg annyira a beszélőkéje.

Mutassátok meg a gyermeket Dévény Annának, veszíteni semmit nem fogtok vele, max. a napi négyszeri hintáztatást. Ha még akartok kérdezni, állok rendelkezésetekre, akár telefonon vagy skype-on is.

Az orvosnak pedig, aki elhallgatja Dévény Annát, annak lófasz a seggébe, és akkor még délelőtti gyerekmatinés-angolkisasszonyos stílusban fogalmaztam. Már nincs messze a nap, amikor a feldühödött szülők a neurológiai osztályokra atomot dobnak, ciános sóval felszántják, majd ecetes sósavval öntözik meg hűlt helyüket.

Drága Anyuka! Annyira de

Drága Anyuka!

Annyira de annyira nem kötelezte senki hogy a neurológiára hozza a gyermekét. Ellehetett volna vinni minek tartotta itt? Talán félt hogy ha elviszi úgy hogy nincs kivizsgálva valami baja lessz a gyereknek? Attól félt hogy ha elviszi és baja van a gyereknek nem tudta volna magának megbocsátani? Vagy mi a fenéért tarotta itt? Nme értem. Továbbá azt sem hogy miért szólja le a Katona módszert? Azért mert maguknak nem jött be? Naés? Bejött egy másik módszer. Nem kötelező egy dolognál leragadni. De akkor ne szólja le a másikat. Mert ez övön aluli. Továbbá nem gondolnám hogy egy inteligens anyukával lenne dolgogunk mert aki egy kicsit is gondolkodik az nem ír olyanokat mint amit ön írt az utolsó bekezdésében.
Gyeremekének jó egészséget kívánok :

egy nővér

Kedves Anna anyukája! A

Kedves Anna anyukája!

A félreértés elkerülése érdekében a hozzászólásomat nem önnek szántam hanem ernO-nak aki felháborító modon írja le véleményét.
Remélem elgondolkodik a dolgokon Kedves ernO!

Kedves Kulcsi, kiborított,

Kedves Kulcsi,
kiborított, amit írtál; itt ülök és bőgök egy elvileg ismeretlen kicsilány miatt, elvileg ismeretlen anyukája és apukája miatt, akik mégsem ismeretlenek, mert szülők és gyerekek, mint mi magunk; mert ott a kis képe, a talpa, az arcocskája, és VELE történik mindez,

utólag nagyon szégyellem, ha olvastad a blogban a terpeszpelenkás részt,

valódi hősök vagytok mindhárman, amit ti végigcsináltatok másodszor már, az a legnagyobb fájdalmak közé tartozik,

anna gyönyörű, okos, és tökéletesen egészséges lányka, tudom, hogy lehetetlen, de felejtsétek el örökre ezeket a napokat, és most már csak legyen nagyon sok örömetek egymásban.

Hanna: szerintem a nővérek

Hanna: szerintem a nővérek nem tehetők felelőssé a kialakult helyzet miatt. A tapasztalatom Velük kapcsolatban alapvetően pozitív, rendszerint tényleg szeretettel és gondoskodással forultak a kisdedek felé. Az egy másik kérdés azonban, hogy a legtöbb kórházban valóban túlságosan sok gyermek jut egy nővérre, következésképpen nem tudják úgy ellátni a dolgukat, ahogyan kell. Ebből adódóan képtelenek megfelelő szintre csökkenteni a sírást, nem tudják kielégíteni a gyermekek szeretetigényét.

Évek alatt kialakul a nővérekben egy immunitás a babasírással szemben, azaz nem tulajdonítanak különösebb jelentőséget annak, ha hosszú perceken sír az alig néhány hónapos csecsemő. Ha másképpen lenne, állandó lelkiismeretfurdalással kellene megküzdeniük, ami ellehetetlenítené a helyzetüket. Nagyon is ésszerű emberi reakció, hogy egy idő után kialakul ez a látszólagos szenvtelenség a sírással szemben. Sőt, arról is hallottam már, hogy nővér véleménye szerint a sírás erősíti a tüdőt, úgyhogy terápia... nos, ez is egy önigazoló magyarázat, mellyel védeni kell a védhetetlent.

Az, hogy a szülőt nem hagyják a gyermekével lenni az igenis komoly probléma, de hivatalosan nem a nővérek felelőssége, hanem sejtésem szerint a főorvosé. Nyilván vannak esetek, amikor vélhetőleg indokolt a szülői látogatás korlátozása, mint pl. a GOKI negyedik emeletén, ahol nyitott mellkassal fekszenek a friss szív-motoros műtéten átesett gyermekek. Ez az a helyzet, amikor életbevágó kérdés a sterilitás és a rend, amikor indokolt ilyen szabályokat bevezetni.

A svábhegyi fejlődésneurológia osztályon azonban többnyire nem ez a helyzet (legalábbis laikus meglátásom szerint), azaz nem indokolt a szülők kizárása, sőt, inkább egyértelműen romboló!
köszönöm a bíztató sorokat!

ern0: Dévény Annáról

ern0: Dévény Annáról csak jót hallottam mindeddig, s tényleg teljességgel érthetetlen és értelmetlen az a szakmai rivalizáció és kiközösítés ami az ő személyét és módszerét illeti.

neohod: nagyon köszönöm

neohod: nagyon köszönöm soraidat, öröm Téged olvasni! A terpeszpelenkás ügyet nem kell szégyellni, minden relatív... :) nyilván vannak fokozatok; attól még a kisebb gondoknak is van létjogosultsága!

Kedves Hozzászólók! Anna

Kedves Hozzászólók!
Anna anyukája vagyok és örülök minden sornak amit leírtok. A cikk megírása előtt sokat gondolkodtunk,h van-e valami értelme leírni a Svábhegyen tapasztaltakat, max. nekünk terápia elmesélni amiben részünk volt. Titkos reményem azonban,h majd lesznek szülők, akiket ha nem is tántorítunk el a gyerekük befektetésétől, de legalább elgondolkodtatjuk és remélhetőleg egyszer csak változtatnak ezen a buta rendszeren. Már az is kiakasztott,h nem lehetek végig Annával, de a sok értelmét vesztett szabály...úgy éreztem és fogalmaztam magamban, aztán a nővéreknek is,mint erno.
Ami még kiborító volt az az őszintetlenség: az első doki, aki közölte,h jó lenne 2 hét múlva befektetni a lányt egy kivizsgálásra azt mondta,h a kedvenc játékait vigyük majd. kétlem,h nem tudta volna miről van szó. Aztán a nővérek amikor mosolygó arccal mondták,h ne aggódjon anyuka, behívjuk ha sír a baba.Egy nap és 20 perc sírás hallgatása ébresztett rá,h ez nem fog bekövetkezni. Minden egyes alkalommal megígérték, minden egyes alkalommal magamtól mentem be, nem hívtak. Először még kimentem amikor kiraktak, utána már fenyegetőztem és maradtam, letojva híres átadásaikat.Így tudtam elérni,h 10-20 perccel hamarabb bent lehettem a többi szülőnél, vagy kivitték nyünnyögő lányomat a nővérszobába.
Nem tudom mit adhattak át, hisz többször előfordult,h anyatej helyett tápot hoztak, egyszer meg még főzeléknek nevezett színes masszát is a lányomnak.De igazat adok Zsoltnak abban,h nem a nővérek felelősek ezért. Milyen rendszer az, ahol 18 gyerekre van 2 éjszakás nővér??? És hol van még a híres éjszakai megfigyelés, ami miatt befeküdve kell végigcsinálni a vizsgálatokat? De voltak olyan babák, akiknek az anyukájuk "bejárós" volt, esti etetésnél nem lehetett ott, és az első nap még ők bíztattak,h ne aggódjak itt biztos nem hagyják sírni a gyerkőcöket. Mondanom sem kell,h este 2-3 órán keresztül hallgattuk a kis koraszülöttek kétségbeesett sírását, mikor nekik minden erejüket a pihenésre, testi-lelki gyarapodásra kellene fordítaniuk.
Szörnyű volt látni a sok kinőtt, agyonmosott, összement, kincstári pecséttel lepecsételt ruhácskába bújtatott gyermeket. Értelmetlen szabálynak tartom azt is,h nem lehetett ruhát bevinni, sem játékot, miközben ez a GOKI-ban magától értetődő volt, pedig ott is legalább ilyen fontos a sterilitás. De ott tudtak valamit az orvosok...És az anyaszállón látni az anyákat, amint a kis babruhákat nézegetik, pakolják a táskákba.Szerintem minden anya vígan mosta volna ki akár naponta többször is a kis ruhákat, csak a gyerekére ráadhassa, azt érezve ezáltal,h az ő gyereke, ő dönt felette, ha nem is tud végig vele lenni, azért az övé.
Volna még panasz bőven, de az a lényeg,h Anna újra a régi kezd lenni, talán picit sírósabb mint volt, de TUDOM,h sikerül majd elfeledtetni vele ezt az 5 napot, még ha ki nem is törölhetjük nyomtalanul a lelkéből.
És neohod hidd el, már számtalanszor éreztem én is úgy,h nem teljesítettem valamit 100%-an, de ha nem küzdöm le magamban ezt az érzést, csak Annának ártok vele.A terpeszpelusról én anno lemaradtam, ezért 2 év gipsz volt a "jutalmam" 1-től-3 éves koromig.

Re: Kedves Hozzászólók! Anna

Kedves hozzászólók és szakértők!
Nem azért írok, hogy tovább szítsam a feszültséget, szerintem ennek nem sok értelme lenne. Rengeteg hozzászólás van ehhez az "Anna-kálvária" témához, és ha jól látom azok kardoskodnak a legjobban a pocskondiázó véleményük mellett, akik még életükben nem jártak a Svábhegyi neurológián. Olvasva apuka és anyuka verzióját, valóban egy megrázó eset történt ezzel a pici lánnyal. De, ha jól látom akkor még senki nem kérdezte meg a másik felet. Egy bíróság sem ítél anélkül, hogy legalább a másik felet egyszer meg ne hallgatta volna. Nem túl igazságos ez így..
Csak pár lényegtelennek tűnő, de anyuka szerint mégis fontos dologról írnék.
A ruhák... Azok az agyonmosott, kinyúlt, pecsétes ruhák... Ezekről csak annyit, hogy évek óta, mióta lehetőség van kis csinos, maszek ruhák viselésére, azóta nem voltak a babákon egy-két kivételtől eltekintve. Ilyen kivétel lehet a péntek, mikor mennek haza a babák.
Játékok... Nem találkoztam még állami kórházzal ahol ennyi plüssmaci, csörgő, zenélő játék lenne a picik ágyában. Már a kéthetes bébi ágya is tele van pakolva ezekkel, holott ő ugye még szinte nem is érzékeli. De ezzel is próbálják az ottlévő dolgozók barátságosabbá tenni az ottlétet.
Nővérek... Azt hiszem, hogy nem a nővérek tehetnek arról, hogy csak 2 ember van beosztva egy éjszakára. Nem hiszem, hogy ezt ők választják, hisz mennyivel könnyebb lenne a munkájuk, ha egy emberre kevesebb gyerek jutna. Ettől eltekintve, úgy gondolom, hogy mindent megtesznek annak érdekében, hogy a picik a legjobban ki legyenek szolgálva. Nem egyszer láttam nővér kezében olyan picit akinek az anyja egyszer sem volt hajlandó meglátogatni őt. De azokat sem hagyják csak úgy "vergődni", akiknek az anyaszállón van a mamája. Viszont nem várható el 2 nővértől, hogy a sokszor 16-os gyereklétszámból egyik se sírjon. Nagyon sokszor van rá példa, hogy a bébi a saját anyja karjában is szabályosan ordít. És mint írta apuka, hogy délutánonként Annára otthon is rájött a sírás, szinte megnyugtathatatlan volt. Akkor elmondható önökről, hogy lelkiismeretlen szülők?
Takony, nyál, hányadék.... Nehezen tudom ezt is elképzelni. Ez kb. annyit jelent, hogy a pici bukott egy kicsit. A szülők képesek mindent felnagyítani, ami természetes is, hiszen szülők, aggódnak a gyerekükért. Ha köhög egyet a baba, már biztos, hogy megfázott.
Hát lehetne még folytatni a dolgokat, de ahogy ezt a blogot olvastam, úgysem lenne semmi értelme.
Minden szülőnek alanyi joga eldönteni, hogy hová viszi a gyermekét kivizsgálásra. Azt hiszem senki nem kényszerít senkit arra, hogy a Svábhegyi neurológiára jöjjenek. Mint ahogy arra sem, hogy onnan bármikor távozzanak. Aztán már mindenkinek saját lelkiismeretén nyugszik, hogy esetleg egy károsodott gyermeket nevel fel ama bizonyos kibírhatatlan 5 nap miatt.
Mindezektől eltekintve jó egészséget kívánok Annának.

Re: Kedves Hozzászólók! Anna

Az Annával történtek megerősítettek minket abban,hogy évekkel ezelőtt jól döntöttünk,mert mi is jártunk ám ezen a nevezetes klinikán.De az a stilus ahogy fogadott minket a doktornő amikor közölte velünk,hogy ebből a gyerekből nem lesz semmi,mert mi későn vittük,de azért ha bent hagyjuk majd kivizsgálják, kissé megrémisztett minket.Ugyhogy nem jelentünk meg a megbeszélt időpontban,bár a kisfiamnak sajnos agytrombózisa,ez miatt epilepsziája,jobb oldali izom merevsége van, ez kiderült a Svábhegyi klinika és a főlősleges kálvária nélkül.Igaz,hogy epilepsziás de gyógyszeres kezelés melett rohammentes,igaz,hogy a jobb kezét nem használja rendesen,de biciklizik,fut,mozog,életvidám,okos,tele van szeretettel és három hete első osztályos a helyi Ált Iskolában.Mi is megjártuk Dévény Annát,a Pető Intézet foglalkozásait,a Petős ovit,járt gyógy -úszásra,gyógylovaglásra,most cérnabeültetéses akupunkturára járunk,de még csak kétszer voltunk,úgyhogy komoly eredményről nem tudok beszámolni egyenlőre.Van még,néhány módszer amit kifogunk próbálni az biztos,hogy soha nem adjuk fel.De az nem igaz,hogy nem lett belőle semmi...

ez rettenetes. nagyon

ez rettenetes. nagyon felkavart ez az írás, mindjárt elbőgöm magam.
egyébként is "kórházfóbiás" vagyok és folyton attól rettegek, hogy hogyan állok majd ki a gyerekeim(egy 2 éves és egy 5 hónapos) mellett ha fehérköpenyes közegbe kerül.
ha ilyen történeteket hallok akkor mindig nagy a szám, hogy így vagy úgy kellett volna és a rohadékok...stb
bezzeg élesben nagyon nyuszi vagyok :(
az a szemét jelenet első nap este az ultrahangos csúsztatással! azt hiszem ez akasztott ki a legjobban.
nagyon jól tettétek hogy leírtátok. engem megerősít abban, hogy igenis küzdeni kell értük és bármily határozott is az a fehérköpenyes nem hinni az első szóra. utána menni kérdezni. mindig van más megoldás.
le a kalappal előttetek hogy végigcsináltátok.
és kívánom, hogy ennél rosszabb élménye soha ne legyen ennek pici lánynak! sőt még hasonló se! remélem hamar feltöltődik otthon odaadó szeretetből és újra a "régi" lesz.

nem mellesleg tv írja elő,

nem mellesleg tv írja elő, h a kórházban a gyermek mellett lehetsz, azbasznabe ha nem: legközelebb maradjatok, hivatkozhattok rám

bethesdába feleségem befeküdt 1x vagy 3 napra a kicsivel (húsvét szo-h: én otthon a másikkal.), más történet, h 1. mi van ott, 2. feleslegesen

dévényannáról rossz: egy masszőre nem akarta befejezni a terápiát, valószínűleg pénz miatt, de 1. gyermek elég súlyos volt, lehet, h igaza volt, 2. anyuka sem problémamentes, ha érted (pl. 2 dipike)

de maga a módszer ok, lásd lányunk és még többezer kiscsóka

Ha ennek ellenére

Ha ennek ellenére visszautasítják a befekvési szándékot, akkor mi van? Érdemes beperelni a kórházat? Az még külön helyzeti sajátosság, hogy pontosan ez az intézmény az egyik első a megszüntetendők listáján...

Ráadásul a legtöbb intézmény egyszerűen nincs felszerelve arra, hogy a szülő a gyermek mellett alhasson. Kisszéken meg meglehetősen nehéz egy (vagy több) teljes hetet éjszakával együtt átvészelni; persze még az is jobb volna mint a mostani rendszer, hogy nem is mehetsz be éjszaka Hozzá.

Ha nincs felszerelve, akkor

Ha nincs felszerelve, akkor monnyonle!

Ha nincs biztonsági öv installva az autódban, és megállít a rendőr, vajon megbüntet-e azért, mert nem kötötted be a nem létező biztonsági övet? Megoldás: természetesen igen.

Egy kis cseszegetés azért

Egy kis cseszegetés azért rád fér, mármint a blogtulajra; barátom, osztod itt az észt életvitel meg önismeret témában (egyébként elég jól, benne vagy a Pluckeremben, ami nagy szó), közben meg egy ilyen egyértelmű helyzetet eléggé bénán kezelsz... szóval néha olvasd is a blogot!

De még mielőtt kiugranál az ablakon bűntudatodban: valószínűleg én is hasonlóképpen tettem volna, lám, mi is "megkaptuk ezt a feladatot", csak mint ahogyan fent is írtam, szerencsénk volt, és még időben ráakadtunk Dévény Annára.

Mondjuk, ha valakire ráférne egy kis tréning, az a szóban forgó intézmény dolgozói. Ilyen hülyék - vagy minek is mondjam őket - ellen nehéz védekezni.

:)

:)

ern0, az azért hozzá

ern0, az azért hozzá tartozik az igazsághoz, hogy a Dévény Anna-féle módszerrel nem lehet minden fajta problémát kezelni. Mi is ismertük már a módszerét és a nevét, s szem előtt tartottuk a témát, de a diagnózis miatt kénytelenek voltunk végigcsinálni ezt a cirkuszt. Az egy másik kérdés, hogy szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy nem találtak problémát! Indokolt volt megvizsgálni a kezdeti nehézségek miatt, most sem tennék másképpen, ha meg kellene hozni ezt a döntést.

Nem értünk egyet a kórház hozzáállásával, de kénytelenek vagyunk alávetni magunkat a szabályainak, mert ha nem vizsgáltatjuk ki és később kiderül, hogy baj van, lehet, hogy túl későn reagálunk a problémára.

Igen, nehéz döntés volt. Nyilván lehet feszegetni, hogy miként illeszkedik a vonzás törvényről vallott hiedelmem ezekhez a problémákhoz, hogy tényleg komolyan hiszem-e azt, hogy a gondolataimnak valóságformáló ereje van, miközben ilyesmiket kényszerülünk elszenvedni...

Amúgy miben kezeltem szerinted bénán a helyzetet? :) Mielőtt bevittük volna Annát, mérgesen mondogattuk, hogy mi aztán nem hagyjuk ezt, nem tűrjük azt, majd rájöttem, hogy csak egy kiút van: a kilépés. Nem áll módunkban megreformálni semmit, amit tehetünk, hogy elhagyjuk az intézményt. Ekképpen is cselekedtünk, de a nővér szavai megingattak elhatározásunkban. A megérzésünk azt diktálta, hogy el kell húzni a francba innen, a józan eszem azonban nem engedte, hogy megtegyem.
Nehéz ügy...

Kedves Kulcsi! Annyira

Kedves Kulcsi!
Annyira hihetetlen ez az egész. Úgy képzelem, hogy mindent megpróbáltatok, és még ez is kevés volt. Iszonyú.
Nem választhatják el az anyjától a gyermeket. Valóban jogszabály írja elő. Nemzetközi egyezmény. De sajnos az ostobájának hiába lobogtatsz akármit. Nyilván a főorvos tehet erről az embertelen, dilettáns szabályrendszerről. Repüljön. Én örülök neki, ha ezt a borzalmas intézményt megszüntetik. És annak is, hogy ezt az egészet leírtad.

Re: Kedves Kulcsi! Annyira

Nem választhatják el az anyjától a gyermeket. Valóban jogszabály írja elő. Nemzetközi egyezmény. De sajnos az ostobájának hiába lobogtatsz akármit.
Kedves Fabien! Nem kell lobogtatni semmit senki ostoba nővérnek és orvosnak. Vonulj be egy kórházba és ülj ott a gyereked ágya mellett 5 napon keresztül 24 órát! Senki nem fog ebben megakadályozni. Próbáld ki, érdemes lenne! Kíváncsi vagyok, hogy menni idő múlva könyörögnél az ostoba hülye nővérnek, hogy vegye át tőled a gyereked gondozását. Szólj, ha kezded.

Hujok: Bár nem szóltam

Hujok:
Bár nem szóltam időben, de kezdtem. Be is fejeztem - de nem azért, mert kidőltem a gyermekemmel való együttlétben, hanem, mert hazaengedtek, hogy itthon ápolhassam tovább - szintén 24 órás szoros együttlétben - a gyermekemet.

Úgy tűnik, fogalmad sincs arról, mi a dolga egy szülőnek. Arról pedig bizonyosan nincs, hogy mire képes, ha szükség van rá.

Szerintem a főorvos

Szerintem a főorvos fölött álló problémáról van szó. Nyilván vannak dolgok, amikről a főorvos is tehet, de arról, hogy az intézménynek minimális dolgokra sincs pénze, felsőbb szinten kell keresni a ludast. Pl. ahhoz, hogy az anyák a gyermekek mellett tölthessék az éjszakát, infrastrukturális változásra van szükség. Több tér kell, több ágy és más hozzáállás...

Nem örülök annak, hogy az intézményt megszüntetik. Mert fejlődésneurológiára, pulmonológiára szükség van; a súlyosan sérült gyermekeket kezelni kell. Átszervezésre, pénzre és attitűdváltozásra van szükség. Az intézmény felszámolása egyikre sem ad megoldást. Noh, de ez már politika, azaz nagyon off...

ern0, amúgy én is

ern0, amúgy én is gondolkodtam ezen, hogy osztom az észt arról, hogy miként lehet helyes beállítódással változtatni a jelenen, alakítani a jövőt, s ennek ellenére olykor közben rendesen megszivat az élet...

Példának okáért Steve Pavlina is írja az okosságait az egyéni fejlődésről, de az ő történetei valahogy mindig nagyon vidámak és tanulságosak. Olykor az az érzésem, hogy túlságosan egyszerűsítettek ahhoz, hogy teljesek legyenek. Semmi kompromisszum, semmi probléma, csak egyenes, tiszta válaszok és tanítások. A valóság ennél színesebb és kevésbé kiszámítható.

Végső soron hiába van letisztultnak tűnő hiedelemrendszerem, hiába gondolom úgy, hogy meg tudom fogalmazni a célokat, melyeknek alárendelt életet élek, a valóság az, hogy baromira nem látok ki a nekem szánt létből. Valahol mélyen úgy érzem, hogy a dolgok folyása elrendeltetett: mi nem tehetünk mást, mint modelleket és elméleteket gyártunk a körülöttünk, és bennünk zajló világról, melyet valamiféle misztikus szerveződés hat át.

Azért hitetem el magammal, hogy mindez mégis másképpen van, mert ettől jobban érzem magam. Ha cél, hogy boldog(abb) életet éljek, akkor szükségem van arra, hogy higyjek abban, hogy hatalommal bírok jelenségek fölött. A csecsmőkhöz hasonlatosan úgy kell gondolnom, hogy arra, amit látok, befolyást tudok gyakorolni. Hatással vagyok a külvilágra, ezt hinnem kell, másképpen nincs értelme ennek a bábjátéknak.

Remélem nem voltam túl patetikus. :o)

Fel a fejjel kulcsikám! Ezt

Fel a fejjel kulcsikám! Ezt az utolsó hozzászólásodat betudjuk a hangulatodnak. Me' tele van ellentmondásokkal. Ló off ötreksön.

Gyönyörködj egyet Annádban s felejtsd a búdat.

mi az a ló off ötreksön?

mi az a ló off ötreksön? :)

Az attitűdváltozás a

Az attitűdváltozás a minimum :) Szerintem nem kell pénz ahhoz, hogy ott lehessen a szülő. Bárki (én biztosan) szívesebben alszik a folyosón a kövön, ha tudja, hogy sírás esetén azonnal bemehet a gyermekhez. Akármilyen is a körülménye az ottmaradásra a szülőknek, annál nem lehet semmi rosszabb, minthogy egyedül hagyod a gyermekedet, dehát ezt úgyis tudod.
Ha nem a főorvos, akkor az intézményvezető a felelős. Mindegy. Aki irányít. Ez nyilvánvaló. Sehol nincs előírva jogszabályban az, amilyen szabályokat ott hoznak. Tehát mindennek az ellenkezőjét is megvalósíthatnák, ha törődnének az ápolással is, a nyilvánvalóan magas színvonalú gyógyításon felül.
Én egyébként hiszek abban, hogy meg fog ez az attitűd változni, és nem utolsó sorban a nyilvánosságnak köszönhetően :)

hát igen... nagyon sok

hát igen... nagyon sok múlna az intézmény vezetőin, ez kétségtelenül így van!

Kedves Kulcsi! Egyrészt

Kedves Kulcsi!
Egyrészt egyet értek fabiannal és ern0vel. Másrészt azt szeretném még hozzászólni, hogy az édesapám egy nagy intézmény szakmai vezetője mostanság. Sok mindent tanultam amúgy is tőle, de az egyik, ami ebből látszik, hogy mindig, muszj még egyszer leírnom:) _mindig_ a humán feltételek határozzák meg alapvetően egy intézmény szolgáltatásának minőségét. Az infrastruktúráról is ők döntenek ugyanis. Meg amúgy is :) Ez a kliensnek is fontosabb. Például a főnővér és a főorvos hozza a szabályokat, szól bele a költségvetésbe, alakítja az intézmény imaget, lobbizik/tat, csinál/tat médiajelenlétet. Két apróság: ha a szülők benn vannak, akkor például elég két éjszakás nővér. Mert egy csomó mindent elvégeznek helyettük. Ha sok saját dolgot lehet behozni, akkor kevesebbet kell mosni. Miért nincs így? Nem az infrastruktúra miatt valszeg, hanem mert (és ez süt abbl, amit írtál) inkompetensnek nézik a szülőt, nem felelősnek (nem tud mosni, nem higiénikus, nem tud nevelni stb) Valamint a szülő jelenléte kontrollt jelent: látja, miért is kell bennmaradni. Történik-e bármi éjszaka? Na ezt nem szeretik az ilyen lenézős-hierarchikus intézmények.
Mint a korábbi posztokból kiderült, te akár fizetni is tudnál azért, hogy ott legyetek. Akár ezt is kihasználhatná a kórház.

Szakmaiság: te sokkal jobban tudod, mint én, hogy jó húsz éve világos (pszich kísérletek), hogy egy koraszülöttnek mondjuk a katona-módszeren kívül legalább annyira fontos az érintés, a simogatás, az anya közelsége a gyarapodáshoz, fejlődéshez, gyógyuláshoz. Nemcsak azért (de az is bőven elég) nem szabad kínozni, mert ember, hanem mert háráltatja a gyógyulását.
Továbbá: képzelj el egy kórtermet húsz felnőttel, akik üvöltenek a fájdalomtól (egy kisbabának fáj, ha nincs ott a mama, nem veszik fel). Napi sok órát. Ugye médiabotrány lenne? Ugye nem lehetne hagyni? Ezt se lehet. És örülök, hogy egy ilyen intézmény megszűnik, és remélem, az utódja sokkal jobb lesz.

Szóval ne fogd a Vezérre, az infrastruktúrára, a felsőbb vezetésre, és egyéb személytelen dolgokra! Nincs vezér. Egyéni felelősség van.
szia, a kicsi lánynak is, aki már biztos megint a régi (még nem írtam, mert off, de nagyon-nagyon szép a képeken, de hát ezt úgyis tudod:))
Hanna

Ritka látogató vagyok itt,

Ritka látogató vagyok itt, de most jöttem, és elolvastam mindkét kálváriát. Sírtam is, a pszichoszomatikusok gyöngyeként a szívem is fájt, megdöbbenve, felháborodva is voltam, de leginkább az aggodalom áradt szét bennem, így ismeretlenül is.

Kislányotoknak tiszta szívemből azt kívánom, hogy ugyanolyan erős és jóakaratú felnőtt váljon belőle, mint amilyenek a szülei.

Kedves Kulcsi! Most látom

Kedves Kulcsi!

Most látom csak milyen szerencsés vagyok, hogy nekem Toto már a negyedik volt, hogy biztos voltam abban, mikor végre a kezemben tarthattam, hogy az a tíz nap, mikor nővérkék puszilgatták a talpát, végre elmúlt, és soha többé. Mert azt hiszem, az volt a rettenet maga, mikor azt mondták, ok, ha negyedik, hát anyuka, tegye tisztába, én meg álltam akkor már a kiságy mellett, és udvariasan visszakérdeztem: hozzányúlhatok? Merthogy addig mindenhez, MINDENHEZ felsőbb engedély kellett, még az érintéshez is, miközben idegenek szabadon ölelhették, bár inkább csak gyötörték aprócska testét. Szóval mindezek ellenére valahogy biztos voltam abban, abból, ahogy viselkedett, nézett, napok hosszú küzdelme után végre szopott, hogy nagy baja nem lehet. És abban is biztos voltam, hogy neki most már az anyjára meg a családjára van szüksége elsősorban. Mert a PICen a csecsemők nem sírtak, vagy inkább csak nagyon keveset. És ez a a némaság önmagában rettenetes volt, pedig sztem csak megtanulták, hogy hiába az ordítás, mert itt csend van rend meg fegyelem. És semmi személyes, kivéve a látogatást szigorúan négyóránként szigorúan csak hét után meg hét előtt. A kenguru módszerről ebben a szakmailag nyilván kifogástalan intézményben nem hallottak, a szülőt afféle szükséges rossznak tekintették (pláne az olyat,. aki hol szoptatni akar, hol meg mindenféle spéci cumisüvegekkel érkezik, pedig azokból a tej lassabban folyik, idő meg nincs, úgyhogy azokat szépen félre is tették, majd használatlanul hazaadták). Szóval eme nemes intézményben voltunk a háromhetessel kontrollon (várakozás a tökigteli folyosón, együtt a fül-orr-gége, meg a veseosztály akut betegeivel, meg a laborra várókkal, nyolc szék, két pelenkázó, és örült, nyugtalan tömeg), ahol a gyerekre rá sem nézve a papírokat tanulmányozó drnő megkérdezte, hogy a Svábhegyen voltak-e már. Mondom miért lettünk volna? Hisz senki nem mondott ilyet. Hát a görcs miatt. Merthogy a bent eltöltött tíz nap karácsonytájra esett, és nem volt neurológus, vétkes könnyelműség, hát pótolni kell, mert ugye ahogy ő született, meg a görcs.. Én meg mutatom, hogy nézze, hason kiemeli, és átfordítja a fejét (axiális hypotóniával gyanúsították). Szóval akkor jöttek, hogy csak öt nap, meg bennfekvés, én meg mondtam, hogy legfeljebb ambulánsan, ők képenröhögtek, de ráírták a beutalóra, hogy ha nekem sikerül, hát vigyem keresztül. De nem is próbálkoztam, mert már a hazaúton felderengett, hogy én ki nem adom a kezemből, hogy hallottam én már a Svábhegyről, majd beugrott egy előző nap olvasott újságcikk, miben kiderül, hogy Dr Bükki biza nemcsak neonatológus, de neurológus is. És hogy a közelben néhány családhoz házhoz is jött,mint gyerekorvos. Úgyhogy járt egy ideig hozzánk is, és gyártotta a papírokat, mert egy ideig féltem, hogy egyszerűen jönnek, és a babámat elviszik (úgy, mint egynaposan). De nem jöttek, ,és hitt bennem a gyerekorvos is. Hát mázlim volt, ez minden. Mellesleg kiderült, hogy minden svábhegyi vizsgálatot meg tudott volna csinálni pl. a Heim Pál, a Tűzoltó utcától egy megállóra… ambulánsan. Úgyhogy áldom az eget, hogy akkor nemet mondtam, és ebben most Te is megerősítettél. A legjobbakat Nektek.

jaj, milyen jól

jaj, milyen jól cselekedtél! Te hallgattál a józan eszedre és a helyes megérzésedre, és milyen jól tetted! Gratulálok bátorságodért.

Ma láttam először ezt az

Ma láttam először ezt az oldalt.Nem tudok felállni a székből.Nem tudtam semmit a veletek történtekből.Nem találok szavakat, talán azt a tehetetlenséget élem meg, mint ti sokszor már a közelmúltban.
Nagy erőt és összetartozást olvastam ki a sorok mögül.
Mihamarabbi találkozás reményében!
Ágota

Szeretnem kerni a segitseget

Szeretnem kerni a segitseget abban hol tudom felvenni a kapcsolatot hypotonias babak szüleivel Köszönettel Mayer Katalin

Kedves Katalin, ajánlom

Kedves Katalin, ajánlom figyelmedbe Dévény Annát (http://www.deveny.hu/)! Ennél többet sajnos nem tudok mondani, mert nem vagyok járatos a témában. Üdv!

Nem csak bezárni,

Nem csak bezárni, felrobbantani! Az összes ott dolgozóval együtt.

Én legalábbis ezzel jöttem ki a svábhegyi gyermekallergológiai intézetből, bőgve, pedig befeküdni sem kellett szerencsére, csak egy félnapos kivizsgáláson vettünk részt a féléves fiammal.

A helyzet hasonló volt ott is, a gyerekbarát fogalmat még távolról sem ismerik. Sehol egy kép a falon, sehol egy játék, egy tér, ahova le lehet rakni a gyerekeket... Aztán meg miután a nővér nem tudott vért venni, merthogy nem találta el a gyerek vénáját (azt nem tudom, miért a karhajlatából próbált egy félévesnek vért venni, mindenesetre látszanak az erei simán, és többször megszúrta és forgatta benne a tűt), és hárman próbálták lefogni a gyereket, aki persze üvöltött, rámszólt, hogy szóljak rá, hogy ne sírjon. Aztán mondták, hogy felöltöztetni már a folyosón kellene, mert túl sokáig tartott a vérvétel, és már sokan várnak (mintha miattam lett volna béna a nővér.) Aztán az, hogy nincs szoptatószoba, az egy dolog. De amikor a folyosón szoptattam (a váróban már nem volt hely), rámszóltak, hogy nem itt kéne (hát hol a rákban akkor, ha nem egy gyerekkórházban). Stb.

Kisfiam utána egy bő hétig nem mosolygott, és csak belém csimpaszkodva volt el napközben. Tényleg rohadjanak meg az ilyen orvosok és nővérek mind.

Remélem Anna lányotok is már túltette magát ezen a sokkon.

Ez egyszerűen hihetetlen!

Ez egyszerűen hihetetlen! Csak az állatokat nem lehet Magyarországon kínozni??? Úgy tudom, a gyerekeknek is vannak jogaik. Ja, és betegjogokból írtam a jogon a szakdogámat, rémlik valami kapcsolattartási jog, különösen a gyerekeknél... Bocs, de szerintem jobb, ha egy ilyen helyet bezárnak (ha jól hallottam, most bezárják). Nálunk egyébként a Katona módszer teljes csődje után az extrém feszes kislányomat a Dévény módszer 10 alkalom után teljesen helyre tette. Nyolc hónaposan mászik, támasszal áll, stb., minden a legnagyobb rendben vele. Három hónapig próbáltuk nála az asszisztált mászatást meg az ejtőernyőzést meg minden hasonlót a legcsekélyebb eredmény nélkül. Ennél már csak az volt gázosabb sztori, mikor a refluxos babát a szájába ragasztott cumival találta meg reggel az anyukája a klinikán, ahol kivizsgáláson volt, és szintén bent tartották az éjjel. Refluxosat! Kulcsi, remélem, már nyoma sincs az akkori levertségnek a picinél!

Az a helyzet, hogy

Az a helyzet, hogy bármennyire is jó a szakmai híre dr. Katonának, szerintem az mindent elárul a személyéről, hogy ilyen körülmények uralkodnak a klinikáján. Az biztos, hogy százszor inkább Dévény, mint Katona, mostmár bizonyosan állíthatom.

Az első nap végén, amikor megérett a gondolat, hogy kivisszük a kórházból Annát, felhívtam egy neurológus ismerőst, hogy kikérjem a véleményét minderről. Az mondta, hogy tisztában van azzal, hogy katasztrófális körülmények vannak Svábhegyen, de ezt a néhány napot a baba érdekében ki kellene bírni, mert Magyarországon ilyen vizsgálati eszközök máshol nincsnenek. Bizonyára tudta, hogy mit beszél, ezért hallgattunk rá.

Végülis a következő vizsgálatokat végezték el Annán: EEG, auditív és vizuális figyelem vizsgálat, szemészeti szakvizsgálat, koponyaultrahang, gyógypedagógiai mozgásvizsgálat, hang agytörzsi kiváltott potenciálvizsgálat. Ebből talán a legutolsót leszámítva tudtommal minden vizsgálatot elvégeznek a Heim Pálban is, ráadásul ambulánsan. Ennyit a pótolhatatlan vizsgálatokról...

A fő érvük az ambuláns vizsgálat ellen az volt, hogy éjszakai megfigyelés alatt tartják a gyermekeket. A szemünkbe hazudtak több ízben is, az éjszakai megfigyelés is humbuk, hiszen 2-3 nővér aligha tud megfigyelni 18-20 gyermeket, miközben nekik kell megetetni, tisztába tenni, ellátni mindenkit.

Kritikán alulinak tartom az intézményt, nagyon sajnálom azokat a gyerekeket, akik ilyen körülmények között akár több hetet is ott kell tartózkodniuk.

Anna jól van, sokat mosolyog, íme egy mostani kép Róla:
Panni

cuki

cuki

Szörnyű gyanúm

Szörnyű gyanúm támadt!
Nem lehet hogy azért ragaszkodnak a befektetéshez, mert így több pénzt tudnak az OEP-ből kiszedni a kezelésért vagy a vizsgálatokért?
Az éjszakai megfigyelésekről meg annyit, hogy az agyonhajszolt nővérek azt sem veszik észre ha nincs ott a szülő hogy a gyerek fuldoklik vagy nem vesz levegőt....
Botrányos ami manapság az egészségügyben történik.

Vilma, ez a gyanú szerintem

Vilma, ez a gyanú szerintem egyáltalán nem megalapozatlan... sajnos ez a helyzet.
Felháborító, bizony.

Pozitív tapasztalat a

Pozitív tapasztalat a svábhegyi intézetről: http://www.lico-art.hu/media/nobol-vagyunk04.php

Ellenpontozásképpen érdemes elolvasni!

Re: Svábhegyi kálvária

Kisé meglepetten olvastam kulcsi hozzászólását. Nem mondom, vannak benne dolgok, amik elgondolkodtatóak, de a folyamatokba való belelátáshoz sok információja nincs meg, így előfordul hogy téves következtetéseket volnt le. Nem vagyunk mumusok, akik ostorral a kezükben állnak a gyerekek ágya mellett. Az orvostól a gyógytornászokon át a nővérekig mindenki azon van, hogy csökkentse a gyermekek szenvedését.
Had reagáljak apránként egy-egy mondatára:

"nem tudtuk megemészteni a tényt, hogy csak meghatározott időben lehetünk Vele, egyébként pedig anyamentes övezetben kell eltöltenie azt az öt fránya napot"

Való igaz ezen az „anyamentes övezeten” lenne még mit finomítani, de sem a hely, sem az anyagi háttér nem teszi ezt lehetővé. Mindemellett a kialakult heti és napirend (amely feltétlenül szükséges az osztály gördülékeny működéséhez) szükségessé tesz bizonyos időintervallumokat, amikor nem lehet bent a szülő. (Le fogom írni lentebb hogy miért.)

„Lehet, hogy van valami rejtett agysérülése – magyarázta a doki, mi meg szkeptikusan hümmögtünk és bizonygattuk, hogy az égadta világon semmiféle fejlődésbeli problémát nem észleltünk Pannánknál.”

Sok szülő pont a túlzó féltés, és a betegségtől való félelem okán észre sem veszi, vagy nem akarja észrevenni, hogy baj van, vagy baj lehet. Van olyan baba, akinél az EEG már jelzi, hogy probléma léphet fel, vagyis görcsölhet, de tünete még nincs.

„Dr. Berényi Marianne … Jó szakember – suttogták a folyosón – egy kicsit furcsa a stílusa, de maximálisan a gyermekre összpontosít. Hogyhogy furcsa a stílusa, érdeklődtem mosolyogva, hát a szülőknek soha nem mond semmit, csak a legvégén foglalja össze a vizsgálatok eredményeit, addig hiába faggatják, nem hajlandó nyilatkozni.”

Ez így is van. Addig, amíg nem áll össze a teljes diagnózis, nincs értelme tényeket közölni. A tapasztalat ugyanis az, hogy egy hét alatt iszonyat nagy változások mehetnek végbe, akár pozitív, de negatív irányba is. Főorvosnő alapos, és maximálisan a babára koncentrál. A „fura stílus” helyett az őszinte szót használnám. A nagy átlagban ugyanis az a tapasztalat, hogy nem mindenhol közlik a szülővel, hogy mi is a baja a babának (volt olyan szülő, aki abban a tudatban hozta ambuláns vizsgálatra a babáját, hogy egészséges, de azért javasolják hogy nézzenek rá, aztán kiderült, hogy komoly a baj). A tudatlanság helyett én a tudást választom. És tudni akarom a lehető legrosszabb variációt is. Így fel lehet készülni minden eshetőségre is. Ellenben ha a hét végére kiderül, hogy nincs komolyabb baj, azt mondom: Hál’ Istennek!

„A menet a következő: hétfőn már nem csinálnak semmit, kedden délelőtt kezdik a vizsgálatokat, melyekre az anya nyugodtan elkísérheti a gyermekét (ez persze nem volt igaz: a gyakorlatban közelharcot kellett folytatni a szülőnek azért, hogy gyermeke mellett lehessen a vizsgálatok alatt). Csütörtök délutánig lezárulnak a vizsgálatok, akkor ül össze az orvosi egylet és döntenek a baba további sorsáról. Pénteken dél körül minden szülőt részletesen tájékoztatnak…”

Úgy érzem, itt érdemes leírni a napirendet:
Hétfő:
Hétvégére mindig maradnak gyerekek, akik további kivizsgálást igényelnek, így hétfőn reggel a felvételre való felkészülés mellett az ő ellátásukról is gondoskodnunk kell. A vizit 8-10-ig tart. Ez az idő maximálisan ki is van használva egy 15-20 fős héten, van hogy nem is elég. 10-kor kezdődik a felvétel, ha nem jön közbe semmilyen váratlan esemény (pl: újraélesztés, láz). 10- ½4 - 4-ig tart a felvétel. Ez önmagában megterhelő a szülők és a baba számára is. Ezt mindenki tapasztalhatja. Senki nem mondta, hogy könnyű lesz. Egy esetleges betegség az nem a vidámságról és a könnyedségről szól. De a gyógyulás folyamata sem. A gyerekek „„dolgozni”” jönnek hozzánk. Azon dolgoznak, hogy később könnyebb legyen nekik, hogy teljesebb életet élhessenek a saját lehetőségeikhez mérten. Inkább éljen át kemény öt napot, mintsem, betegen egy egész életet, azért mert nekem fontosabb volt az, hogy hazavigyem, és velem legyen, és mosolyogjon. Nem mindegy hogy az a mosoly egy fogyatékos babától jön, akiből valószínűleg fogyatékos felnőtt is lesz, vagy egy 5 napot végigdolgozott kisé megtört, de a gyógyulás útján elinduló gyermektől, akiből még egészséges felnőtt is válhat.
A felvétel ideje alatt nemcsak az ambulanciáról érkezik baba, hanem a Cerny mentő is hoz egy, nem ritkán két babát is. Ez is meglassítja a felvételt, hiszen a mentőnek hamar tovább kell mennie. A babát pedig meg kell vizsgálni (ép úgy mintha az ambulanciáról hozták volna be), ha az állapota ezt lehetővé teszi.
Amikor minden babát felvettek, megkezdődhet a szülői tájékoztató. Ám ezt megelőzően pár percre bemehetnek a babához az apukák egy puszira. Azért csak pár perc, mert a gyerekek pont ebben az időben kezdenek enni, így nagyon éhesek, gyakran sírósak az aznapi megpróbáltatásokat követően. Sok baba szopik. A mamák pedig nem szívesen szoptatnak idegen apukák jelenlétében. Amikor tele az osztály, lehetetlen megoldani, hogy az apukával elkülönítsük a babát és a mamát. Ezért kénytelenek vagyunk kiküldeni őket. A tájékoztató ½- vagy akár 2 órát is igénybe vehet. Ez függ attól hogy hány baba, és mama van, illetve, hogy mennyi kérdést tesznek fel.
A tájékoztató alatt a baba a mamája kezében van, mert ugyebár etetési idő van. A 2 órási etetés elhúzódhat ½4-ig is, mert nem minden baba eszi meg az adagját 20-30 perc alatt, ÉS mert ezzel egy időben zajlik a koponya ultrahang vizsgálat. Tehát hogy hétfőn semmilyen vizsgálat nincs, az cseppet erős. Azt is mondhatnám, hogy a hétfő másból sem áll, csak vizsgálatokból.
Sok babát a nehezített etetése miatt hozzák be, így az ő etetésük elhúzódhat. Ezért van a ½4-től történő látogatási idő. 5 óra magasságában következik az újabb etetés. Ilyenkor sok kicsi nem eszi meg az amúgy megszokott adagját, mert elfáradt arra a napra, mindemellett a tájékoztató alatt elhúzódhat minden babának az etetése, így értelemszerűen nem lesz éhes 5-kor.
Az 5 órási etetés 6-kor fejeződik be. Ekkor a mamáknak is távozniuk kell. Erre azért van szükség, hogy az átadás alatt (ami 6, ¼7-től ½7, ¾7-ig tart eme napon), ne sérüljön egy baba személyiségi joga sem. Ilyenkor ágytól ágyig adunk át, elmondva a gyerekek kórtörténetét, milyen gyógyszert kap, milyen utasításai vannak az orvosának, mit eszik, mit hogy szeret, a mamája szállós-e vagy sem stb. Azt gondolom, senki nem örülne, ha a babája baját 20 másik szülő is hallaná.
A következő etetés 8-kor kezdődik. Így 6-8-ig a mamák és a babák is szusszanhatnak egy cseppet. Fontos, hogy a mama egyen, igyon, mert a babának erős mamára van szüksége. Annál nyugtalanabb a baba, minél nyugtalanabb, érzékenyebb a mama. A nap utolsó etetése 11-kor kezdődik, ezen is ott lehetnek a mamák, de ilyenkor szoktuk azt mondani, hogy menjenek haza, vagy a szállóra és pihenjenek, mert hajnali 5-re vissza kell jönni (már aki vissza akar jönni), főleg a szállón lévő mamáknak, mert ők szoptatnak. A tapasztalat az, hogy ebben az időszakban (9-1-ig) alszanak a legjobban a gyerekek, így nem ébresztjük fel őket, hanem, megvárjuk, míg maguktól jeleznek. Ilyenkor teli pocival simán vissza is alszanak. A következő etetésre így csak a nagyon pindurka babákat kell etetni, és 3 vagy 4 óra magasságában kezdődik a fürdetés. Erre azért van szükség, mert a napnak csak ezen időszakában tudunk kellő figyelmet fordítani erre a feladatra. A nap összes többi pillanata az orvosok, szülők kéréseinek teljesítésével telik. Mindemellett a babákat is el kell látni. Különböző vizsgálatoknál kell segíteni. Adódhatnak váratlan események. Egyszerűen nincs idő a nappali, vagy esti fürdetésre. Hajnali 5-kor jönnek a mamák, megetetik a babájukat, majd ismét menniük kell 6-kor, mert átadás következik (a távozás oka itt is ugyanaz, mint amit fentebb leírtam).

Kedd:
A nappalosok felkészülnek a nappali műszakban esedékes vizsgálatokra, előkészítik a gyógyszereket, elvégzik a szükséges dokumentációt, kiteregetik az éjjel kimosott textil pelust és előkéket, a kisruhákat. Itt jegyezném meg Anna mamájának hozzászólására reagálva, hogy a babák nem „agyonmosott, összement, kincstári pecséttel lepecsételt ruhácskába" voltak bújtatva. Leszámítva a hétfői és a hazamenős pénteki napot, mert ekkor valóban kórházi ruhákba öltöztettük a babákat. A többi napokon a különböző adományokból, vagy szülőktől kapott kisruhákat kaptak, amiken nem volt pecsét, és nagyon szépek amúgy. Ennek olyan egyszerű oka van, hogy nem is gondolnák! A hét végére sok szennyes gyűlik össze, amit mi mosunk ki ott az osztályon. A pecsétes rugikat, és a lepedőket leszámítva. Hétfőn nincs idő azon filózni, hogy vajon melyik csini ruci lesz rá jó, mindemellett hétfőn és pénteken is pár órát vannak ebben a „kincstári” ruhában. Azt gondolom, hogy ettől nem lesz baja a babának.
Kedden a nagyvizit alkalmával elhangzik az összes illetékes szakemberek előtt a gyermekek kórtörténete. Ilyenkor dől el, hogy milyen kezelésekre, vizsgálatokra lehet szükség. Ez a vizit eltarthat ½11-ig is. 11-től jönnek a mamák etetni.
Nagyjából 10-11 órától kezdik el hordani őket a különböző vizsgálatokra, terápiákra. Ám itt is van egy nagy tévedés: a babáknál bent lehet lenni bizonyos vizsgálatokon, hiszen mindenki tudja, hogy a legjobb nyugtató hatással az anya bír a gyermekére. DE az EEG-re például alvó állapotban kell vinni a babát, míg a terápiás kezelésre lehetőleg ébren és nem tele pocakkal, mert annak könnyen hányás lenne a vége. Sem az EEG vizsgálat esetén, sem az egyéb vizsgálatok során nincs ideje a szakembereknek a szülő keresgélésére. A mamának így nem mindig van módja minden vizsgálaton jelen lenni.
Általában 2 óra után érkezik meg a szemész főorvosnő, hogy megvizsgálja a gyerekek látását. Ezt a lehető legdiszkrétebben teszi meg. A nap további része hasonló a hétfőhöz.

Szerda:
Nagyon hasonló a keddi naphoz. A vizit itt már kicsivel rövidebb ugyan, de nem feltétlen.

Csütörtök:
A mamák kedvenc napja. Ilyenkor derül ki, hogy ki mehet haza, és kinek van szüksége további megfigyelésekre. Ez egy újabb nagyvizitet jelent. 2 óra körül kiosztjuk az időpontokat a pénteki napra, ez esetben több szempontot is figyelembe veszünk. Pl: a vidéken lakókat korábbi időpontra tesszük, a pestieket kicsit későbbre, aki pedig marad, azt a végére. Általában 14 óra az utolsó időpont.

Péntek:
Minden szülő bemegy a saját orvosához a megadott időpontban. Ekkor feltehetik az összes kérdésüket, amelyek nyílván felgyűltek az egy hét alatt. Ez után ha terápiás gyakorlatokat kell megtanulniuk a szülőknek, akkor a gyógytornászhoz pelusban kivisszük a babát, vagy ha nincs szó ilyesmiről, akkor a mamás szobában kapja a kezébe csemetéjét. Ekkor tájékoztatjuk arról is őket, hogy mennyi a súly a babának, mikor evett, mennyit evett, és ha etetési időben indulnának haza, adunk tápszert vagy teát az útra. De mivel senki nem zavarja el a szülőket, akár ott helyben is megetethetik.

Röviden ennyi a heti rend.

Kedves Hujok! Látom hiába.

Kedves Hujok!
Látom hiába. Biztos lehetsz benne, hogy nem passzolnám le senkinek a gyerekemet, hanem feküdnék a földön inkább. 100%. Megtettem már. Nem nagy ügy. Ezzel a hozzáállással egészen biztosan nem vagyok egyedül. Nem kell külön szoba, zuhanyzó, tévé, kaja, plüssmaci, semmi. Csak egy 'tartózkodási engedély'. Az pedig jog szerint létezik.

Re: Svábhegyi kálvária

Helyesen döntöttetek. Köszönöm, hogy elmesélted.

Re: Svábhegyi kálvária

Kedves Anyukák és Apukák !
Saját életünkből mesélnék pár szóban:fiam oxigén hiányosan született 17,5 éve azt jósolták nem lesz normális ...Ehhez hogy ne igy legyen kellett: egy öreg tapasztalt gyerekorvos /aki B vitamint adagolt egy évig /és egymindenre elszánt anyuka /nem sztárolom magam/.Tanácsolta még hogy soha ne hagyjam egyedül és ha sir vegyem ölbe -mindig hallgassak az ösztöneimre és nagyon szeressük , soha ne probáljunk az épp trendi divatnak megfelelni .A törödéssel és a szeretet erejével a leg-leg kilátástalanabbnak tünő esetek is meggyógyuhatnak!!!Jelenleg fiam okos jó tanuló jóképü fiatal ember és a születés körüli nehézségek a multunk része amiből azt tanultuk:
-soha ne adjuk fel!!
Békés Boldog Szeretetteljes Karácsonyt kivánok mindenkinek Magdi

Hozzászólás

A mező tartalma nem nyilvános.
  • Allowed HTML tags: <a> <em> <strong> <cite> <code> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd><blockquote><p><br>
  • A sorokat és bekezdéseket automatikusan felismeri a rendszer.

További információ a formázási lehetőségekről