"Az érzés újra érezni akar,
a gondolat újra gondolni akar,
a cselekedet újra cselekedni akar.
Ennyi az egész."

Popper Péter legsikerültebb műve minden bizonnyal "Az Istennel való sakkozás kockázata".

Minden bekezdését idézni lehetne, tömör, újszerű és rendkívül olvasmányos. Popper-szerű. Ha két Popper könyvet szeretnél elolvasni mindösszesen, akkor nyálazd végig ezt kétszer. Következzen néhány gondolat, mely a könyv olvasása kapcsán merült fel bennem!

Gyertyaláng metafora

Gandol azt mondta egyszer, amikor túl hevesen harcoltam halhatatlan lelkemért: Hát ilyen primitíven képzeled el az embert? Mint egy belül őszibarackot, aminek kívül van a romlandó, puha húsa, belül pedig a szilárd, örökkévaló magja? Akkor inkább térj vissza a nagyszakállú Jóistenhez ! A Jóisten egy gyönyörű ajándékcsomagot tart a jobb kezében a jók számára, baljában pedig virgácsot szorongat, a rosszaknak. És te egész életedben nagyon fogsz igyekezni, hogy kiérdemeld az ajándékcsomagot. Meg is kapod majd, kibontod és legott kiugrik belőle az ördög és orron vág. És ez lesz életed legnagyobb meglepetése!

A klasszikus buddhista halál-értelmezést a gyertyaláng metafora érzékelteti a legjobban: ha azt kérded, hogy van-e élet a halál után, azaz marad-e belőlünk valami a testen kívül, miután meghalunk, a válaszom az, hogy igen. Ha tovább faggatózol, és azt feszegeted, hogy ugyanaz az én-minőség birtokában talán valami más világban élünk-e tovább, a válaszom a következő:
Ha kifújod a gyertya lángját és másnap újragyújtod, ugyanaz a láng fog-e égni tovább? Amennyire ugyanarról a lángról van szó, annyira beszélhetünk ugyanarról az énről, mely túléli testedet.

Buddhista halálfogalom

"Ravi: Mi lesz a testtel, ha a lélek elhagyta?
Gandol: Az, amit te léleknek hívsz, önként soha nem hagyja el a testet. Mindig a tönkrement test ereszti el a lelket. Ha véget akarsz vetni az életednek, a testedet kell tönkretenned. Semmit sem tudsz kezdeni a lelkeddel.
Ravi: Mi az valójában, amit én léleknek nevezek?
Gandol: Három vágy vágya a megvalósulásra. Az érzés vágya az érzésre, a gon-dolat vágya a gondolkodásra, a cselekvés vágya a cselekvésre.
Ravi: Mi kell a megvalósuláshoz?
Gandol: Test. Mert a szellemi sík a lehetőségek világa. A fizikai sík a megvaló-sulás világa.
Ravi: Ezek szerint az ember?...
Gandol: Három vágy összefonódása és testre találása.
Ravi: S ha a test elpusztul?
Gandol: Beleolvad a testek világába. S a három vágy szétválik és beleolvad az érzés, a szellem és az erő világába.
Ravi: Ezek szerint négy halál vár ránk? A test halála után még három?
Gandol: Négy halál.
Én: Mi hát az "Én"?
Gandol: Taraj a hullámon.
Én: Halálra születik az ember?
Gandol: És születésre hal."

A tegnap éjjel azon gondolkodtam, hogy a halál talán az ébrenlétből álomba való zuhanáshoz hasonlítható a leginkább . Mind a tudatállapotunk, mind az én-minőség meglehetősen nagy változáson megy át minden átaludt éjszaka. Nagyon gyakran reggel arra ébredünk, hogy semmire nem emlékszünk az éjszakai életünkből. Mi ez, ha nem maga a megsemmisülés ? Minden éjjel meghalunk és minden reggel újjászületünk. Azzal, hogy az álomba merülés során elveszítjük tudatosságunkat, elalszik a gyertya, vagy csak a lángja csökken minimumra? A reggeli tudatra ébredés a gyertya meggyújtását, vagy a láng fellobbanását jelenti?

Gandol 13 tétele

1. Egyetlen teremtő erő van - a hit. Vedd észre, hogy
2. Hite csak az embernek van. Az Istennek nincs hite. Ezért
3. Teremteni csak az ember tud. Amiből az következik, hogy
4. A világot az ember teremtette. Sőt, az
5. Istent is az ember teremtette. Tehát
6. Minden csak akkor és addig van, amíg az ember hisz benne. Ámde
7. Az emberiség egykori csoport-Énje, individualizált Énekre bomlott. Azóta
8. Minden ember saját kozmoszt teremt magának. De jobbadára öntudatlanul.
9. Saját kozmoszában minden valóságos, él és hatékony, amiben hisz. (Az élet-erők)
10. Saját kozmoszában a Semmit teremti az, aki semmiben sem hisz. (A halál-erők)
11. Saját létezésedet te tartod fenn, önmagadban való hiteddel. (Legyen!)
12. Saját halálodat te idézed elő azzal, hogy pusztulásodba beleegyezel. (Ne legyen!)
13. Egyetlen Isten van - az ember. Százezer Isten van - az ember. (Uram, irgalmazz, hogy ezt a titkot elárultam nekik! Szerencsére, úgysem veszik majd komolyan.)

A halál, melyben hiszünk

Olyan halálban lesz részünk, amilyen halálban hiszünk. Ha a megsemmisülést hiszem, akkor megsemmisülök, ha legelő oroszlánok között szeretnék ajkamra száradt mosollyal rohangálni fel-s alá, akkor azt fogom tenni.

A túlvilágot magunk teremtjük meg a saját gondolatainkból, hiedelmeinkből. Ami bennünk van, külsővé lesz, azzal találkozunk tehát, amit magunk hoztunk létre gondolataink, érzéseink, cselekedeteink által.


Éjjel egy óra volt. Lehunytam a szemem, s arra gondoltam, hogy ha nem vagyok képes tudatosan átélnem az álomba zuhanást, akkor a halált sem fogom észrevenni és örök álom-tudatra leszek kárhoztatva . Élni fogok egy magam által létrehozott valóságot úgy, hogy közben esélyt sem adok arra, hogy a tudatosságnak legalább ezen szintjét megvalósítsam.

Nem tehetek mást, egyetlen esélyem, hogy most, ebben az órában tudatosan megélem az érzékszerveim kifordulását, a belső tartalmaim külvilágban való materializálódását. Ehhez tudatomnál kell maradnom, nincs más esélyem: fel kell idéznem a testtől való elszakadás rettenetét. Magamba kell zuhannom és meg kell őriznem én-tudatomat, vagy a mai éjszakához hasonlatos módon fogok elpusztulni a halál pillanatában.

Ellazítottam végtagjaimat, hátamat, nyakamat, mellkasomat, s közben mormoltam magamban, hogy meg kell tennem, nem alhatok el, élnem kell, sikerülni fog ! Néhány perc múlva a jól ismert átmenet állapota borzolta fel hátamon a szőrt, a súlyos test szétmorzsolódott a szoba hideg sötétjében. Féltem . Nem vagyok kész, a szükséges fogalmak nem kalapálnak az agyamban , idegen világ felé tartok, s nincsen támpont, melyhez viszonyíthatnám magam. Foglalkozni kell a tudatos álommal, a halállal, a hipnagóg jelenségekkel, hogy sikerülhessen, hogy a félelmet legyőzze a kíváncsiság és bízhassak a magaménak vallott gondolatokban. Mitől félek ? Tudom, hogy még ma éjszaka magamba zuhanok ha akarok, ha nem, a kérdés csak az, hogy tudatomnál leszek az átfordulás pillanatában, vagy sem?
Felébredtem. Reggeli hét óra volt, ismét kudarcot vallottam.

Gandol a meghalás folyamatáról: káma loka

A meghalás-történés tudatossága, vagy öntudatlansága főként az ember szellemi felkészültségétől, színvonalától és az önátadás mértékétől függ. Az életbe-kapaszkodás pánikja szükségképpen erőszakossá teszi a halált, megnöveli a meghalás sokkját, s ezáltal az öntudat vesztés lehetőségét. Ezért rosszat tesz a távozónak, aki őt visszahívja, vissza akarja tartani: a siránkozó, aki földi élményeit idézi vissza: „ Ez volt a kedves ételed, karosszéked... ” stb.

'Papírforma' szerint az alábbi fázisok következnek be:

- A rezzenéstelen szemlélet . A leélt élet - rövid időre kikerül az idő-folyamatból - és teljes egészében, minden rejtett történésével együtt, terül a távozó elé. Ez a kontempláció érzelemtelen, gondolattalan, objektív tudomásul vétel. Időtartama 2-4 földi nap. A ravatalozás időtartama és értelme.

- Káma-loka , a "vágyak helye". A leélt élet visszafelé pereg, de gyorsabb ütemben. Ez a periódus annyi ideig tart, amennyit az ember aludt élete során. Tehát durván egy földi nap alatt három napot él át, egyre hátrálva az időben a kezdetek felé. Egyre fiatalodva.

A káma-loka első szakasza szenvedésteli. Ez a megszokott testi vágyak kielégíthetetlensége miatt van. A távozó vágyik még érintésre, az evés-ivás, lélegzés élményére, de nincs már teste, amivel mindehhez hozzájuthatna. Éhezés, szomjazás, fulladás félelme kínozhatják ebben a keleti "tisztítótűzben", amíg e földi-testi igények ki nem égnek belőle. Az aszkéták sorsa e vonatkozásban érthetően könnyebb. Az aszkézis tehát a halálra való előkészületnek is tekinthető. Ám semmiképpen sem az, a vágyakat elnyomó-elfojtó, önmagán erőszakot tevő formája. Magát a testi vágyat kell szellemivé alakítani, szublimálni. Amíg jelen van az életünkben, ki kell élni őket. Mert az elfojtott vágy sokszoros erővel lobban fel a halál után és még gyötrelmesebbé teszi a káma-lokát.

A káma-loka e mellett az emberi személyes kapcsolatok újraélésének a színhelye . Tehát a nagy lelki örömök és kínok világa, attól függően, hogy megoldott, vagy el-rontott, tovább rontott karmikus kapcsolatokat él-e újra át. Ám a kialakult helyzet mozdulatlan és változtathatatlan, kvázi úgy dermedt meg, amilyen a halál pillanatában volt. A köztes létben csak szemlélet van. A változáshoz újra meg kell születni és az életben találkozni.
Míg a káma-loka élményvilága pereg, megtörténik az életerők szétoszlása az életerők világába . Ez a folyamat kb. a halált követő egy esztendeig tart. Egyes iskolák ezt nevezik az " éteri halálnak ". A káma-loka jóval hosszabb periódusának a végén a vágyak, ösztönök, érzelmek, indulatok is szétoszlanak a vágyak világában. Ha minden rendben megy, ezt a folyamatot " asztrális halálnak " is nevezik.

Ha minden rendben megy? Igen. Mert az asztrális halál küszöbén megjelenik a " hófehér kékség " verziója.
Mintha egy fehér-kékesen sugárzó nagy víz partjára érkezne a Földről eltávozott. Ez a sugárzás azt üzeni: " Oldódj belém! " S neki nyugodtan belé kellene oldódnia, át kellene engednie magát ennek a hívásnak, abban a biztos tudatban, hogy a túlparton megint rátalál önmagára, rátalál az Énjére.
Sokan ezen a ponton akadnak el . A megsemmisülés pánikja, az Én-vesztés iszonyata eltávolítja őket a hófehér kékség közeléből. Ez a megtorpanás hosszú ideig eltarthat. Ők azok a tétova szürke árnyak, akik vissza-visszavágnak az elhagyott világba. Őket lehet megidézni spiritiszta szeánszokon, őket fogják be a médiumok, a halottlátók, halottidézők.
A káma-loka befejeződésével az egykori embernek már csak a szelleme és az Énje vándorol tovább a köztes létben. A káma-loka pozitív élményei egyben azt is jelentették, hogy kapcsolatba tudott kerülni ennek a szférának az erőivel, felvette belőlük magába mindazt, amire szüksége lesz újratestesülésekor, az elkövetkező életében. A kínzó élmények viszont szeparálták, társtalan magányra ítélték, s ebben a periódusban képtelen volt arra, hogy a körülötte lévő erőkkel feltöltse magát. Az új életben ez, mint hiány fog jelentkezni, tehetetlenség, kudarc, betegség okozójává válhat.
A káma-loka végén az emberi kapcsolatok érzelmi és morális elintézetlenségei már tisztán összegyűltek. Várni fognak a tovább haladóra, amíg újra a Föld felé fordulva visszatér, s belőlük is építeni kezdi eljövendő életének karmáját.

Kamaszkorom egyik meghatározó hiedelme a halál átmenetként való felfogása volt. 16 éves koromban halt meg nagymamám. Azzal a szent meggyőződéssel vettem részt a temetésén, hogy csak a teste halt meg, ő kívülről figyel bennünket és rendkívül szomorú, hogy szerettei nem akarják elengedni személyét. A temetés számomra egyetlenegy végtelenségig ismételt gondolat volt: Isten, ki az Egekben vagy, tekints rá e lélekre és fogadd magadhoz Őt!

Két hónappal később nagyszüleim házában aludtam és a következő álmot láttam: elviselhetetlen fehérségben megjelent az eltávozott és némán szétfeszítette a mellkasomat. Ehhez mérhető eufóriát sem előtte sem utána nem éltem át. Perzselő láng volt, melynek intenzitását nem viselhettem el, rövid időn belül felébredtem. Meggyőződéssel hittem, hogy fohászom jutalmaként jött el hozzám a megboldogult.

Irodalom

• Az idézetek Popper Péter: Az istennel való sakkozás kockázata c. művéből származnak.