Az Igen. Hogyan tovább?

A csokorA nyári szünetnek vége. Próbálom visszarázni magam a hétköznapokba, egyelőre sikertelenül. Túl hosszú volt ez az egy hónap, túl sok minden történt ahhoz, hogy egy-két nap alatt ismét a régi legyek.
Összesereglett a legfontosabbakból álló csapat, villogott a vaku, kapkodtam a fejem, igyekeztem mindenhol ott lenni. Elhangzott a kérdés, kétszer. Kimondtuk a kimondhatatlant, egyszerűen, félreérthetetlenül.

Feng shui rulez

A házasság báguájaHazajöttem. Megfogtam az íróasztalomat, és a jobb alsó sarokból átmozgattam a jobb felső zugba. Az ablak alá, srégen, úgy, hogy háttal a falnak, átlássam a szobát. Parancsnokszerűen. Néhány napos átszervezős átfestős ki- és berámolós nap után most itt vagyok és a megszokott módon pixeleket bambulok. Csak most döbbentem rá, hogy munkahelyem a mentori szférából a házasság báguájába került... Semmi tudatos tervezés, semmi misztika, egyszerű belső kényszer türemkedett át a szoba légkörébe és szabta át azt úgy, ahogy a nagy könyvben meg van írva.

Hogyan tovább?

Ideje fogást találnom a tennivalókon. Gyomorforgató önkitárulkozás helyett következzen néhány gondolat arról, hogy miként látom a crescendo-t és mit szeretnék kezdeni vele a továbbiakban.

  1. Tudatos építkezés vs. spontaneitás

    A blog számomra a legfontosabb tanulmányi közeg. A megszenvedett bejegyzések elsődleges értéke, hogy a kavargó gondolatok összefüggő mondatokká érlelődnek. Minden azon igyekezet, hogy túlságosan elmozduljak a formai, átgondolt írás felé, félő, hogy éppen a blog esszenciáját képező spontaneitást lehetetleníti el.

    Mivel a crescendo tematikus blog, a tudatosan átgondolt építkezés rendkívül fontos! A rövid, jegyzetszerű impressziók helyett hosszú, átgondolt bejegyzésekben gondolkodom. Ez jóval nagyobb erőfeszítést jelent, következésképpen a napi 1-2 poszt helyett heti 1-2 írást tudok közzé tenni. Jobban hiszek a hosszú, ritkán frissülő, ám alapos bejegyzésekben, mint a spontán, gyakran felkerülő vázlatszerű szösszenetekben. Az ilyen bejegyzéseket sokkal kevesebben olvassák el, de aki veszi a fáradtságot, és végigfutja, az vélhetőleg a következő cikkre is kíváncsi lesz. A hosszú bejegyzések további előnye, hogy sokkal gyakrabban hivatkoznak rá, következésképpen a relevanciájuk is lényegesen nagyobb.
  2. Tematika

    Számos témával foglalkoztam az elmúlt fél évben. E-learninggel indítottam, tudásmenedzsmenttel folytattam, majd az önmegvalósítással kapcsolatos pszichológiai témáknál lehorgonyoztam. A technológiai és technikai részleteknél mindig jobban érdekelt a módszertan és a szemléletbeli megközelítés. Ebből adódóan a tervezett e-learning technológiai vonatkozású cikkek helyett tanuló-központúságról és az aktív tanulásról szóltam. Hasonlóképpen ha időmenedzsmentről volt szó, akkor nem az unalomig ismételt technikákról, hanem a helyes célkitűzési módszerről írtam. Sokkal fontosabb kérdésnek tartom azt, hogy miként válasszuk meg életünk stratégiai céljait, mint azt, hogy miként valósítsuk meg azokat. A legtöbb szerző ha erről ír, meg sem említi a célmegválasztás problematikáját, annyira egyértelműnek tartja, hogy mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy végtelenül nagy vagyonnal, javakkal, nőkkel és felhizlalt karrierrel akarunk boldogulni. A valóság ennél sokkal árnyaltabb, a legtöbben nem vagyunk képesek arra, hogy egyértelmű, időtálló célokat tűzzünk ki magunk elé.
  3. Világkép

    Szubjektív idealista vagyok. Hiszem, hogy gondolataimnak valóságformáló ereje van. Minél kevesebb ellentmondás van a vélt és észlelt valóság között, annál boldogabbá és intenzívebbé válik az életem. Nélkülem nincs valóság, illetve ha van is, az számomra semmilyen relevanciával nem bír. A hiedelmeimen való munkálkodással a saját életemet és ezáltal a megélt valóságot formálom át. A bejegyzésekre adott kommentok révén folyamatosan tesztelhetem és felülbírálhatom gondolataimat.
  4. Személyes élmény vs. személytelenség

    Kezdetben egyáltalán nem szándékoztam személyes hangvitelű bejegyzéseket írni. Úgy gondoltam, hogy az igazán profi hozzáállás mellőzi a személyes történeteket. Később felismertem, hogy a száraz eszmefuttatás nemcsak a sztorizást, de az olvasókat is száműzi. Nyakatekert mondatok helyett érthető történeteket kell felidézni/közvetíteni/kitalálni.

    Ennek ellenére továbbra sem hiszek a gyomorforgató önkitárulkozásban. A magánélet árnyékolását fiktív emlékekkel valósítom meg, az olvasóra bízom, hogy eldöntse: melyik történet valós, és melyik kreált. Tapasztalatom szerint az értelmes olvasó mindig hálás a jól sikerült történetekért, függetlenül attól, hogy azok megtörténtek, vagy sem.

Összegzés

A hosszú szünetnek vége, ismét írnom kell. Jó olvasást!

üdv back. nem értem,

üdv back. nem értem, miért nevezed többször is gyomorforgatónak az önkitárulkozást. nem kötelező, nem szükséges, és talán nem is való egyes blogokra, de amúgy nem hiszem, hogy baj lenne. mindenki szabadon megválaszthatja, hogy kiknek, mekkora nyilvánosságnak mennyit ad ki magából és milyen módon, nincs ebben semmi undorító. ami a valós és kreált történeteket illeti, szerintem az a fontos, hogy hitelesek, hihetőek legyenek.

Üdv! Nem mondtam, hogy baj,

Üdv! Nem mondtam, hogy baj, csak azt, hogy gyomorforgató. A gyomorforgatást is lehet mesterien űzni... vö. Mikolaj néhány bejegyzése... Az ilyen gyomorforgatás kifejezetten tetszik :)

úgy látszik, mindenkinek

úgy látszik, mindenkinek mástól forog..

Hozzászólás

A mező tartalma nem nyilvános.
  • Allowed HTML tags: <a> <em> <strong> <cite> <code> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd><blockquote><p><br>
  • A sorokat és bekezdéseket automatikusan felismeri a rendszer.

További információ a formázási lehetőségekről