Párkapcsolati fejlődéstörténet

VilágA tegnap este bölcsész barátunkkal és a Kedvessel társalogtunk, hármasban. Az egyik fő téma a párkapcsolatok dinamikája volt, abból a kérdésből indultunk ki, hogy ki az előre kijelölt nagybetűs Ő. Mircea Eliade fejti ki az egyik novellájában, hogy a nyugati házasság a csúcspontról indul, és az évek során csak romlik a minősége, míg a keletinél az egybekelés mélypont, melyből csak felfelé lehet haladni. Melyik a jobb modell?

Az ikerlélelkek mítosza

Van egy személy, aki rád vár, aki a lelki ikertársad, kivel tökéletes összhangban fogsz élni életed végéig; mindössze az a feladatot, hogy megtaláld ezt a drága lényt, hogy utána bonthatatlan egységben, felhőtlen boldogságban élhess.

Kamaszkori mítosz, éretlen csökevény, melyben olyan jó hinni, melyet titkon mindannyian dédelgetünk a keblünkön. Könnyebb külső személyt keresni, mint a belső átváltozást akarni. Könnyebb kívülre mutogatni, hogy még nem jött el a nagy Ő, hogy még nincs itt a számomra kiválasztott.

VilágMajd egyszer megtalálom az ikerlelkem, a nekem elrendelt másik pólust, akkor minden tökéletes lesz, addigis oly boldogtalan vagyok, hát nem érted? Hát nem sajnálsz? Hát nem látod, hogy mennyire nem rajtam múlik mindez?

Nem, nem látom. Olyan, hogy az előre elrendelt ikerlélek márpedig nem létezik. Ikerlelket formálhatsz a pároddal a vágyból, mely kezdetben összehozott, s melyből egyre mélyebb barátság formálódik köztetek. Mindez nem előre elrendeltetett, sokkal inkább egy közös erőfeszítéssel létrehozott eredmény.

Mi a jó párkapcsolat titka?

A párkapcsolat alfája a szexuális vonzalom, omegája pedig a lelki barátság. Ahhoz, hogy több legyen barátságnál, vonzalomra van szükség, ez vitathatatlan. A tartós párkapcsolat titka azonban a barátságban keresendő. A vonzalom a hosszú párkapcsolatban olyan, mint a búvópatak: olykor előbukkan, máskor eltűnik.

Ezekszerint holtig tartó szerelem nem létezik?

Nem tudom.

Közös élmények - katarzis

ErőA felhőtlen életvitel idővel a kapcsolat ellaposodásához vezet. A közös élmények intenzitása határozza meg azt, hogy milyen mélységig sikerül eljutni a pároddal. Ehhez jobb esetben a közösen átélt katarzis, rosszabb esetben pedig drámai élethelyzetek vezetnek.

Mindezt sokáig közhelynek gondoltam, evidenciának, melyet kár is kimondani. Azon lepődtem meg, hogy a környezetemben lévő emberek nagyrésze mennyire másképpen éli meg mindezt.

Miért foglalkoztat a halál, miért nézel szomorú filmeket, gyönyörödet leled abban, ha a szereplő szenved? Neked kikapcsolódást jelent a mozidráma egy hosszú munkanap végén?!

Nemrégiben egyik barátomnak meséltem Wilber Áldás és álhatatosságáról, Treya rákkal való küzdelméről, a kudarcélményekről, a konfliktusokról, a hatástalan kemoterápiáról, az elkeseredett küzdelemről, mely élete utolsó öt esztendejét hatotta át. Próbáltam átadni azt a mély spirituális élményt, mely át és áthatja a történetüket, melynek hatására a könyv végén bekövetkező halál sokkal inkább felszabadulás, mint veszteségélmény. Nem értette, nem akarta érteni, hogy miért tartom mindezt csodálatosnak.

Miért beszélsz minderről, miért olvasod el, ha tudod, hogy tragédiáról szól? Kínozod magad, mazochista vagy?

Nem, nem vagyok mazochista. Ez is az élet része, erről is tudnom kell, a veszteségélmény gyakran olyan tudattalan mélységeket szabadít fel, melytől érzem, hogy élek, melytől tudom, hogy vagyok, létezem.

Miért kell neked ehhez a szenvedés? Én anélkül is tudom, hogy vagyok, köszi szépen, jól érzem magam.

Nem kell a szenvedés, csak van. Az egyetlen bűn, ha nem élem meg azokat az élményeket, melyet az élet tartogat számomra. Fehéren, feketén, olykor szürkén.

Illusztrációk

  • Stephanie Pui-Mun Law - A világ - első illusztráció
  • Stephanie Pui-Mun Law - Az erő - harmadik illusztráció

Re: Párkapcsolati fejlődéstörténet

Van életvégéig szerelem:) Csak nincs garanciája. Szerencsés véletlenek összjátéka, illetve a véletlenek kihasználása és gyűjtögetése. Ez eprsze kevéssé romantikus és transzcendens.
A szenvedésről azért is jó tudni, mert anélkül a tudás nélkül nincs empátia, anélkül meg kevés az érzelem, nem?

Re: Párkapcsolati fejlődéstörténet

A férjem nagylányát egy ilyen "ikerlélek" dobta ki tavaly tavasszal, hasában a közös gyerekkel... Pedig a lány (28, tehát nem tini) meg volt győződve róla, hogy ő az igazi. :-(

Jó téma, kicsit rövidre fogtad.
Például, hogy a vonzalom terén mennyit tegyünk _aktívan_, ha épp elbújt a patak, ahogy írod. Szerintem ez nagyon fontos, és egyáltalán nem megjátszás. Annyira megdöbbentő pl., hogy 12 év együttlét után a nyáron számunkra "új időszámítás" kezdődött, és ez azóta is tart, és nagyon jó. Most is van hullámzás, de de a mély nem olyan mély, a magas meg sokkal magasabb, ha érthető ez így...

a vonzalom terén mennyit

a vonzalom terén mennyit tegyünk "aktívan"

A családterápiás szakirodalom bővelkedik jótanácsokban ezen a téren. A vonzalom hiányát csak a távolság oldja fel. A közös célok összehangolnak, az egyéni megvalósítások pedig megtartják a határokat, melyekre feltétlenül szükség van ahhoz, hogy ne mosódjon össze a két fél.

A párkapcsolat nem egymásbaolvadást, hanem szövetséget jelent két egész egyén között. Nehéz megtartani az egyensúlyt, érezni azt, hogy az odafordulás mikor kezd szimbiózissá válni.

de a mély nem olyan mély, a magas meg sokkal magasabb, ha érthető ez így

Magam is hasonlóan élem meg a párkapcsolatomat.

Re: Párkapcsolati fejlődéstörténet

Nekem a szimbiózis nem olyan negatív. Mert anélkül is tudna a két fél létezni, de azzal együtt sokkal jobban. Más, ha az egyik fél teljesen a másik függőségében él. Ha a másik fél függvényében definiálja önmagát.

Amúgy nem a szakirodalomra voltam kíváncsi, hanem a TE véleményedre, megérzésedre... ;)

Re: Párkapcsolati fejlődéstörténet

A szimbiózisban megfulladok. Szükségem van a távolságra, hogy lélegezni tudjak, nem szeretem a teljes hasonulást. Ismerek olyan párt, ahol az a szokás, hogy ha távol vannak egymástól, minden órában megcsengetik telefonon egymást. Kérdeztem, hogy ez mire jó, mire a válasz: ilyenkor egymásra gondolunk.
Szerencsére a Kedves is borzong az efféle dolgoktól...

A szimbiózis határproblémát jelöl. Általánosságban minden fejlődési folyamat három fázist ölel magában, melynek végén új minőség bontakozik ki:
1. - szimbiózis
2. - differenciálódás
3. - integrálódás
Minden megismerési folyamat ezt a ciklust járja be, de meglátásom szerint az emberi kapcsolatok is dinamikája is visszavezethető erre. Egy klasszikus házasság a következőképpen írja le ezt a három lépést (nagyvonalakban):

1. megismerkedés fázisa (rendszerint a húszas évek eleje) -> feloldódás a másikban, végtelen intimitás.
2. kibontakozás, eltávolodós (rendszerint a harmincas évek) -> önmegvalósítási hullám karrier és család terén
3. újraközeledés -> 50 év körül, vagy hamarabb; a különbségekkel együtt ismét közeledik a két fél, az egymásban való feloldódás nem mossa el a határokat.

Amúgy nem a szakirodalomra voltam kíváncsi, hanem a TE véleményedre, megérzésedre... ;)

Megérzésem szerint a távolságra feltétlenül szükség van. Bizonyos értelemben ez a hosszú kapcsolat egyik titka. Az egyéni élményektől színes maradhat (pontosan a másság miatt) a kapcsolat dinamikája...

Re: Párkapcsolati fejlődéstörténet

"Ezekszerint holtig tartó szerelem nem létezik?"

Bennem felmerül a kérdés, hogyan definiáljuk a szerelmet? Én úgy látom, az emberek többsége a mindent elsöprő szexuális vonzalmat azonosítja a szerelemmel, ami leginkább csak a párkapcsolat elején jellemző. Amikor még nem foglalkoznak a realitásokkal, hogy pontosan ki is az a másik. Pusztán érzelmek és vágyak vannak. Ilyen értelemben nem hiszem, hogy létezik holtig tartó szerelem, ahogy Te is mondtad, a vonzalom jön, megy. (Szerintem az ikerlélek keresése is általában arról szól, hogy megtaláljam azt, akivel viszonzott ez a nagyon erős, ösztönös vonzalom.)
Én viszont nem gondolom, hogy a jó párkacsolathoz feltétlenül szükség lenne erre a mindent elsöprő érzésre. A vonzalom kialakulhat idővel, lassan, de jöhet első látásra is. De ez mindegy is. Ami fontos, az a kölcsönös elfogadás, a barátság, a szeretet. Vagyis, hogy szellemi és érzelmi síkon is megértsük egymást. Fontos, hogy reálisan lássam a páromnak nem csak a a jó tulajdonságait, hanem a gyengéit is, ezekkel együtt szeressem és ne abba legyek szerelmes, akit látni akarok a másikban.
Ha így nézzük, a holtig tartó szerelem szerintem azt jelenti, hogy azzal együtt képesek vagyunk fenntartani a szeretetet egymás iránt, hogy közben mindketten járjuk a saját utunkat, változunk, fejlődünk. Én láttam már ilyet :) Bár nem sokat.

az emberek többsége a

az emberek többsége a mindent elsöprő szexuális vonzalmat azonosítja a szerelemmel, ami leginkább csak a párkapcsolat elején jellemző

Nagyon gyakran éppen az erős vonzalom miatt alakul ki nehezen egy higgadtabb, letisztultabb kapcsolat. A szenvedély éppen ezért gyakran veszekedést, dühöt, ellenszenvet, agressziót képes kiváltani hosszú távon.
A nagyon jó baráti viszony párkapcsolatban jelenthet konfliktusmentességet, és egyben vonzalomhiányt is. Mégis, egyetértek Veled abban, hogy a szerelem a vonzalomtól a barátságig tartó ívként határozható meg.

Ha így nézzük, a holtig tartó szerelem szerintem azt jelenti, hogy azzal együtt képesek vagyunk fenntartani a szeretetet egymás iránt, hogy közben mindketten járjuk a saját utunkat, változunk, fejlődünk.

Nagyon szép és találó megfogalmazás!

az Eliade novella

az Eliade novella címe...?
Szia. még az oldal elején említettél egy Eliade novellát. Mi a cime pontosan? Esetleg milyen című gyüjteményben bukkanhatok rá? A témában "kutatok" s nagyon szükségem lenne pontos adatokra, ha lehet minnél hamarabb... Nagyon-nagyon hálás lennék érte!!!!köszi!!!!! :)

Sziasztok! Mostanában sokat

Sziasztok!

Mostanában sokat foglalkozom párkapcsolati témákkal. Több mint egy éve egy elég nehéz párkapcsolatban vagyok, ahol rákényszerülök az önzetlenség tanulására. A folyamat nagyon fájdalmas és sok-sok csalódással jár számomra, mégis azt gondolom, a végkifejlet hasznos. Kérdem én, érdemes tervezni hosszútávon ebben a dologban, ha mindennap sírok és gyakorlatilag a bolhából is elefántot csinál(unk)?

Köszönöm előre is!

Üdv!

Sziasztok! Mostanában sokat

Sziasztok!

Mostanában sokat foglalkozom párkapcsolati témákkal. Több mint egy éve egy elég nehéz párkapcsolatban vagyok, ahol rákényszerülök az önzetlenség tanulására. A folyamat nagyon fájdalmas és sok-sok csalódással jár számomra, mégis azt gondolom, a végkifejlet hasznos. Kérdem én, érdemes tervezni hosszútávon ebben a dologban, ha mindennap sírok és gyakorlatilag a bolhából is elefántot csinál(unk)?

Köszönöm előre is!

Üdv!

Hozzászólás

A mező tartalma nem nyilvános.
  • Allowed HTML tags: <a> <em> <strong> <cite> <code> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd><blockquote><p><br>
  • A sorokat és bekezdéseket automatikusan felismeri a rendszer.

További információ a formázási lehetőségekről