Interjú Makány Tamással

Makány TamásMakány Tamást szoktam faggatni, ha kognitív pszichológiai témában eligazításra vágyom. Az Implicit Laboratórium Egyesület tagjaként a pszichés alapfolyamatok (pl. tanulás, emlékezés, döntéshozás) tudatküszöb alatti működésmódjai érdeklik, egyébként pedig az angliai Southampton Egyetemen PhD-zik, ahol módszertani és kognitív szaktárgyakat is oktat.

Ezenfelül tanulástechnológiával, szoftver-ergonómiával és e-learning tanácsadással foglalkozik, úgyhogy mindig öröm találkozni Tamással: kb. három havonta futunk össze néhány órára, olyankor maximális lendülettel faggatjuk egymást különféle dolgainkról. A huszonhét éves kutató pszichológus rendkívüli utat tudhat maga mögött, erről faggatom az alábbiakban.

A kognitív tudomány és a klinikum közötti kibékíthetetlenségről

K.Zs.: Mesélj a kezdetekről!

M.T.: Nagyon jó tanárom volt a Pécsi Egyetemen: Kállai János. Ő egy igazi régimódi mentor, aki mellett már elsőévesként beleláthattam egy téri tájékozódással foglalkozó kognitív-neuropszichológiai laboratórium ban folyó kutatómunkába. Egyszerűen átragadt rám is, ahogyan ő mindvégig gyermeki lelkesedéssel elmélkedett a különböző kognitív (gondolkodási) és agyi folyamatokról. A neurotranszmitterek és agylebenyek működésének elmagyarázása mellett azonban sokszor órákig beszélt nekem a laborban arról, hogy milyen ősi, archaikus eredete lehet annak, hogy a szorongóbb emberek a falhoz simulva derítik föl az új tereket, vagy hogy a tökösebbje miért megy be a szoba közepébe. Egyszerre tanultam tőle a hippokampuszban lévő tükörneuronokról és Jung archetipusairól. Ez a fajta kettősség a mai napig befolyásolja a pszichológiai gondolkodásomat: megismerni a viselkedés biológiai alapjait és megérteni a mögötte meghúzódó tudattalan dinamikákat. Azonban világos ellentétek látszódtak a kognitív tudomány alapelvei és a klinikum világa között. Ezekkel pedig igen hamar szembe kellett néznem.

K.Zs.: Tevékenykedtél Lipótmezőn is, ha jól tudom...

Makány TamásM.T.: Amíg az alapképzésben a legtöbb csoporttársam kizárólag a pszichoanalitikus tárgyakat részesítette előnyben, én egyszerre készültem a kutatómunkára és ismerkedtem a pszichoanalízissel. Kötelező analitikus gyakorlatomat a néhai Lipótmezőn töltöttem, ahol Rorschach (tintapaca), Szondi (ösztöndinamikai), Lüscher (színteszt), PFT (frusztrációs) és egyéb a világ nyugatabbi részein merőben anakronisztikusnak tekintett vagy egyáltalán nem ismert tesztek felvételével szórakoztattam magamat és a betegeket. Megtapasztaltam, hogy milyen éles is a kontraszt ezen diagnosztikai eljárások puhasága és a téri laborban ellesett empirikus módszerek keménysége között. A klinikai munka hemzseg a szubjektív elemektől, sőt ezeket kellett leginkább megragadni. Akkor működött legjobban a dolog, ha megfigyeltem önmagamban, hogy milyen érzéseket vált ki belőlem a beteg (páciens/kliens – ahogy tetszik). Ezt követően lehetett csak elválasztani, hogy mi vagyok én az analízisben és mi az ő saját problémája. Azonban – mint a legtöbb alkalommal Kapusi Gyula gyakorlatvezetőm erre rámutatott – ez az önmegfigyelésem nem működött elég jól, és más emberek nyakába varrtam olyan dolgokat is, amik az enyémek voltak. A lipóti nyár végére rájöttem, hogy jobban érzem magam a kognitív laborban reakcióidő mérés közben a tudattalanon elmélkedve, mint fordítva. Így amikor befejeztem a klinikai gyakorlatomat, visszamentem kutatni a térlaborba.

K.Zs.: Ekkor kezdtél el foglalkozni a téri orientációval?

M.T.: A téma adott volt, hisz akkor már 4 éve az emberi tájékozódás irodalmát olvastam, konferenciákra jártam, és a labor tagjaként néhány cikkünk meg is jelent nemzetközi folyóiratokban. Lenyűgözött a fizikai és virtuális terekkel kapcsolatos viselkedés pszichológiájának összetettsége. Olyan egyszerűnek látszó kérdésekre kerestük a válaszokat, hogy milyen módon járják be az emberek a számukra még ismeretlen helyeket; vagy hogy az agy melyik része felelős eközben a tanulásért? A kíséreleteinkben mértük a bejárt út hosszát, a tanulás idejét, a hátsó parietális lebeny neuronsűrűségét vagy éppen a kísérleti személyeink („k.sz.“ – ahogy a kognitív pszíchológiai zsargon nevezi vizsgálati alanyait) nyálából mérhető hormonszinteket. Vagyis regisztráltunk minden olyan közvetlenül vagy közvetve hozzáférhető tényezőt, amiket az empirikus tudomány elfogadottnak és statisztikai szempontból elemezhetőnek tekintett. Ezek az adatok objektíveknek tűntek – az 5 méter akkor is 5 méter, ha nekem éppen rossz kedvem van – legalábbis a Lüscher teszt lilájának érzelmi-kapcsolati töltöttségével összehasonlítva. Biztos talajt éreztem a lábam alatt, már ami a kognitív tudomány Mérő-számokban kifejezhető eredményeit illeti.

K.Zs.: Hogyan kerültél Southamptonba? Milyen hatások értek az posztgraduális képzés alatt?

Makány TamásM.T.: Diploma után egyenes út vezetett egy kognitív doktori iskolába, amit a dél-angliai Southampton Egyetemen kezdtem el. Folytattam a navigáció kutatását, ami mellett módszertant, statisztikát és biológiai pszichológiát tanítok az alap és masters képzésben. Eközben (látszólag) egyre jobban eltávolodtam a pszichoanalitikus megközelítéstől. Nem is csoda, hiszen Angliában – és egyébként sok más nyugat európai országban, így például Olaszországban is – könnyedén szerezhet úgy pszichológus diplomát a diák, hogy egyáltalán nem olvassa az Álomfejtést vagy nem tudja mi az a paranoid-skizoid pozíció. Ezzel szemben egy angol pszichológus növendék már első év végére megtanulja, hogyan kell tudományos lapban formailag megfelelően publikálni, milyen formulát kell nem-normál eloszlású adatsoron alkalmazni és begyakorolja a kvalitatív interjúztatás technikáit. Hogy mennyire nincsenek hozzászokva az analitikus zsargonhoz, jól szemlélteti az egyik kedvenc történetem, amikor egyszer az obezitás bio-pszichológiájáról tartott szemináriumom végén pár percig meséltem a hallgatóknak, hogy az inzulinszint és az anticipált magatartásformák mellett létezik egy olyan magyarázat is, ami az anorexiát mint poszt-modern neurózist tartja számon. Csüngtek az ismeretlen szavakon, és amikor elmeséltem nekik egy vicces anekdotát Freud szivarjáról végképp megigéződtek. Olyannyira így volt ez, hogy abban az évben a diákigazgató választás főplakátján a pszichoanalízis szivarjával pöfékelő alapítója díszelgett azzal a mottóval, hogy "A cigar is [sometimes] just a cigar."

Ennek a kis történetnek egyik üzenete az, hogy még az annyira cél- és teljesítményorientált országokban, mint Anglia, is lehetnek olyanok, akiket érdekelhet a – gyakran tudománytalannak bélyegzett – analízis. Sőt, lehetnek bármilyen jól tájékozottak a munkamemória szerkezetéről, mégsem Allen Baddeley-t veszik zászlajukra, ha kezdő pszichológusi identitásuknak keresnek arcot. Másik üzenete viszont az a tény, hogy a volt keleti blokkon kívül a kognitív és (neuro-)biológiai megközelítés teljesen meghatározza a lélektani mainstream áramlatokat, így az alapképzést egyértelműen.

K.Zs.: Analízis, kognitívizmus, téri orientáció, szoftver-ergonómia, e-learning, pszichoanalízis... hogyan találkozik mindez egy emberben?

M.T.: Bennem mindez hogyan csapódik le? Nos, az éntudatunknak egyik alapvető eleme az önmagunk időben folytonos (és egyben folyton változó) megélése. Ahhoz, hogy értékelni tudjam ötleteimet, gondolataimat és döntéseimet fontos emlékeznem arra, hogy honnan jöttem és mik a jelenlegi céljaim. Ha lefordítom mindezt az eddig elmondottakra, akkor magamat egy olyan a kognitív tudománnyal foglalkozó doktorandusznak kell tekintenem, akire legnagyobb hatással mégiscsak az analitikus megközelítés volt. Másszóval egy olyan kutatónövendéknek, aki a téri kogníciót nemcsak megismerni, hanem megérteni is szeretné. Nincs ebben semmi kibékíthetetlen… szerintem.

K.Zs.: Számos területet bejártál már, többnyire interdiszciplináris témákkal foglalkozol, és elég nagy kilengéseket tapasztalhattál meg mindeddig pályafutásod során. Hogyan tovább? Mit tervezel az elkövetkezendő évtizedre? Vállalati irányba mozdulsz inkább, vagy maradsz az egyetemi pálya mellett? Esetleg hosszú távon is vegyes modellben gondolkodsz?

Makány TamásM.T.: Nincs ma már más alternatíva csak az általad vegyesnek hívott modell. Egyre kevésbé érdekli az egyetemi intézetigazgatókat az, hogy mekkora a publikációs indexed (impact factor), inkább az számít, hogy mennyi kutatási pénzt hozol magaddal. Más szóval nem működik már az a romantikus kép, hogy a tudósok a könyökstoppos, kockás zakójukban az egyetemek elefántcsonttoronyai között léteznek csak, függetlenül a valós világban működő profitorientált vállalkozásoktól. Ha kutatni akarsz, meg kell győznöd az ehhez keretet adó szervezeteket, hogy te megfelelő módon fogsz bánni a pénzükkel. Sőt adott esetben az sem árt, ha az elméleti kutatás olykor-olykor alkalmazott eredményekhez is vezet. Az egyik legjobb példa erre az Implab Egyesület! Minket elémeleti síkon kezdett el érdekelni a nem-tudatos kogníció. Kezdetben kizárólagosan csak olvasni, beszélgetni és vitatkozni akartunk az intuícióról, a látens tanulásról vagy éppen a nyelvelsajátításról. Ma ott tart az Egyesület, hogy pályázati és magán pénzekből terméket fejleszt ami abban segítheti a gazdasági döntéshozók, hogy jobban ki tudják aknázni az intuíciójukat...

K.Zs.: Mit gondolsz, hol találkozhat a pszichológia és az informatika a gyakorlatban? Pszichológusként milyen komparatív előnye lehet az embernek, ha informatikai pályán próbál érvényesülni? Mit javasolnál az ilyen irányba elmozduló egyetemi diákoknak?

M.T.: Épp most jövök Európa legnagyobb tanulás technológiai konferenciájáról (Learning Technologies, 2008, London). A rengeteg modern technológiai újítás mellett az igazi érdeklődést mostani témavezetőm, Itiel Dror neuropszichológus bevezető előadása váltotta ki. Ebben rámutatott arra, hogy nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy a technika csak egy eszköz, ami segít kitágítani az emberi agy biológiája által megszabott szűkös kapacitás és sebességkorlátokat. Minden esendősége ellenére azonban mégiscsak az emberi agyé a főszerep! Itt történik az információ feldolgozása, tárolása, kiválasztása és felhasználása. Az emberi agyi folyamatokhoz kell illeszteni a technikát és nem fordítva! A legmodernebb technológiai újítások is csak akkor lesznek sikeresek, ha kitalálójuk ismeri és érti, hogyan zajlik a tanulás és az emlékezés az emberben magában.

K.Zs.: Köszönöm az interjút!

M.T.: Köszönöm az izgalmas kérdéseket! További sok sikert a Crescendonak!

Kapcsolódó hivatkozások

  1. Makány Tamás honlapja
  2. Az Implicit Laboratórium Egyesület honlapja

Makány Tamás

Re: Interjú Makány Tamással

biztos,h a kognitiv pszichologia es az informatika talalkoztatasanak a vallalatokba valo bevitele kizarolag/elsosorban hasznos dolog?
nem akarok dramatizalni, de nem lehet,h ez egy ujabb, de annal lenyegesebb lepese lesz annak,h a nyugati civilizacio kozelebb keruljon egy onmagat meghaladott, felresiklott, mindenfele emberiesseget mellozo es az elet minden teruleten mesterseges jovo fele?
hiszen nem nehez tovabb gondolni a tortenetet..

Re: Interjú Makány Tamással

kedves Pitor, attól tartok, hogy nem értem, hogy miként ér össze az általad mesterségesnek nevezett jövő a pszicho-info találkozással.
kifejtenéd bővebben, hogy mire gondolsz?

Hozzászólás

A mező tartalma nem nyilvános.
  • Allowed HTML tags: <a> <em> <strong> <cite> <code> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd><blockquote><p><br>
  • A sorokat és bekezdéseket automatikusan felismeri a rendszer.

További információ a formázási lehetőségekről