Blogok

Individuáció V – Cselekedj akaratod szerint!

CsillagVan bennem egy kényszerítő erő, mely ha a megfelelő pályán haladok, lappangva várja, hogy félrelépjek. Ellátom a napi rutinba szerveződő feladatokat, évek telnek el úgy, hogy alapvetően helyénvalónak érzem a dolgok alakulását. Az eddigiek alapján úgy tűnik, hogy 3-4 éves ciklusokban szerveződik életem .

A halál pszichológiája – I. A kiválasztott

FeketeMinden szorongás végső forrása a megsemmisüléstől való félelem. Mindenki meghal egyszer, azt azonban nem látom magam előtt, hogy a magam nagyszerűségében megszűnjek létezni .
Nem lehet a létről a semmi hiányában fogalmat alkotni. Mindannyian meghalni születtünk. Mégis, a lelkem mélyén meg vagyok győződve arról, hogy én más vagyok.

Foltos neglect

Foltos neglectLátómezőmet ívekben barázdálja vakfoltok tömege. Kicsiny, rakoncátlan, fényes pöttyök állnak össze rosszindulatú sávokká, hogy a szemem mozgásával harmonizálva lengjék be a teret. Foltokban nem látok.
Bal szemem jobb alsó sarkából bukkan elő olykor a kis fényes cérnaszál: megszoktam, optikai létem szerves részévé vált. Több mint egy évtizede jelent meg először.

Implab workshop

Oldott hangulatban zajlott az első nemzetközi Implab workshop. Verdikt: megérte ott lenni.
A mai nap az implicit jelenségekről szólt: a mesterséges nyelvtantól a tudattalan észlelés szubjektív méréséig számos érdekes előadást követhettünk végig az IBS épületében.

Az Építész

Mintha egy elnagyolt festmény belsejében lettem volna, gyermekkorom stilizált és egyszerűsített utcájában sétáltam. A részletek hiánya, a pasztelszínekkel borított utca képe, a kifelejtett ablakokkal tornyosuló tömbházak foghíjas kontúrjai csonkított tér érzetét keltették bennem.

A tudatosság problémája – I.

A tudatosság a legnehezebben értelmezhető témák egyike. A bejegyzéssorozatban a teljesség igénye nélkül összefoglalom a legfontosabb tudatra vonatkozó szempontokat, elméleteket.
A tudatosság vizsgálata az egyik legnagyobb kihívás a kognitív tudomány számára. A filozófiatörténet makacs problémájának újjáéledéséről van szó: a test-elme kettőség dilemmájáról.