önmegvalósítás

Gyors tempó

KáliAki járt már Brassóban, az tudja, hogy az ember lépten-nyomon belebotlik valakibe, aki szeretne tőle valamit. Leginkább néhány lejt. Egy évtizede történt, hogy a Transilvania Egyetem építőmérnöki karának épülete felé tartottam, amikor arra lettem figyelmes, hogy a megszokott helyen ülő szakállas bácsi mosolyogva mormol valamit, miközben hóvirágot nyújt az elsuhanó járókellők felé. Lelassultam egy picit, mert úgy éreztem, valami gyanúsan másképpen van, mint ahogyan az lenni szokott.

Pálfordulás

FeltámadásAz emigráció a nehézségek mellett fura lehetőségeket is teremt az ember életében. A szülőktől,  és a testvérem családjától való eltávolodás nem kívánt folyománya annak, hogy hétszáz kilométerre kerültem az otthonomtól. A rokonok mellett a Barátomtól is elszakadtam azáltal, hogy Budapestre költöztünk immár majdnem tíz esztendeje. Minden hazaút során találkozom Vele, hogy elmeséljük egymásnak az elmúlt esztendő élményeit. Nem az eseményeket. Nem a tényeket. Az élményeket.

Értelem nélkül

afterlifeMa megláttam a másik életemet, melyben nem volt értelme a hétköznapjaimnak. Negyven esztendős voltam, enyhén pocakos, a maga elé bámulós fajtából. Feleségem is volt, és (minő fordulat!) két gyerkőc is. Éltünk együtt hangtalan. Belefulladtunk a gyermeket nevelő felnőttek semmitmondó hétköznapjaiba.

Az agy karbantartásának 12 tétele

John Medina könyvéhez készítettem az alábbi prezentációt. 12 tétel, melynek figyelembevétele gyökeresen átalakíthatja az iskolához, munkahelyhez, otthoni környezetünkhöz való viszonyulásunkat. Hogyan tanulunk? Hogyan hat az agyunkra a stressz és az alvás?

Binaural beats

Binaural beatsAz alábbi interjúban a binaural beats jelenségét vesszük górcső alá. Vendégem Emich Szabolcs, egy twitteren szerzett igen kedves ismerősöm, aki biológusnak indult, végül informatikus lett. Hogyan jellemeznéd magad három mondatban?

Elefántból bolha

Mamut Ismét merészet léptem, és sokkal jobban érzem magam így. Felhagytam a nagycéges léttel, hogy saját lábon folytassam azt, amit egy bő esztendővel korábban félbehagytam. Mamutnál dolgozni jó, de legfőképpen kényelmes és biztonságos. Az elmúlt időszakban két út körvonalazódott előttem, mely egymással ellentétesnek tűnő értékeket és életfilozofiát feltételez.

Az M-generáció nyílt üzenete

MovementKedves öreg emberek, akik irányítjátok a Világot! Az én generációm szakítani kíván Veletek. Minden nap rá kell döbbennem a nagy különbségre, mely a Ti szemléletetek, és az én világlátásom között feszül. Úgy gondolom, hogy áthidalhatatlan különbség van köztünk.

Keress! Googletörténet dióhéjban

GooglepóniElolvastam a Wired alapítója által írt Keress! című könyvet. John Battelle a legtöbb fejezetet már 2004-ben megírta, egy évre rá jelent meg angol nyelven az első kiadás. Mennyi aktualitása lehet egy öt évvel ezelőtt megírt elemzésnek abban az iparágban, ahol ennyi idő alatt gyökeresen átalakul minden? Meglepően sok. 7 pontban foglaltam össze a számomra legrelevánsabb tanulságokat.

Morpheus effektus

MorpheusKlötzl Ferenc hívta fel a figyelmem az Academic Earth oldalra, mely az élvonalbeli amerikai egyetemek előadásait teszi elérhetővé, méghozzá ingyen! Több előadásba belenéztem, rögtön az első között volt az alábbi szösszenet John Roos előadásában.

Hogyan gondolkodj? – 1. célkitűzés

CherrytreeA gazdasági válság hatására újra és újra eltöprengek azon, hogy az új helyzetben milyen irányba érdemes mozdulnom. Melyek azok az egyéni céljaim, melyek a leginkább összhangban lehetnek a szűkebb, vállalati környezet változásaival, és a tágabb, társadalmi helyzettel? Milyen szolgáltatások iránt nő meg a kereslet a pénzügyi válság ideje alatt? Hogyan járulhatok hozzá az alászálló társadalmi struktúrák fellendüléséhez? Hogyan tehető stabilabbá a helyzetem?