Több mint tíz éve annak, hogy utoljára guru szárnyai alá préseltem magam. Ő volt a Mester, kinek kezdetben puszta megjelenése is misztikus borzongással töltött el, s kiben bízni akartam, feltételek nélkül. A kezdeti lelkesedésem később lehiggadt, amikor egy-egy csoportos meditációt megelőzően olykor 10-12 órát is vártunk rá.
Wilber integrálelméletének öt alapeleme van, melyből hármat vázoltam fel előző írásaimban: a létramodelles bejegyzésekben a szintekről (stages), a négy ok c. cikkben a negyedekről (quadrants), az enneagramos bejegyzésben pedig a típusokról esett szó. A következő két aspektust a vonalak (lines) és tudatállapotok (states) alkotják.
Popper Péter ír valahol arról a kísérletről, melyben megfelelő utasítások hatására a hipnotizált személyek képesek voltak kikapcsolni a fájdalom érzetét. Amikor a kísérletvezető arra szólította fel a hipnotizált személyt, hogy hívja elő azon részét, mely érzékeli a fájdalmat, az alany meglepő precizitással számolt be a testét ért fagyasztásról, égetésről, vagy éppen szúrkálásról.
Engem figyel. Stabilan, kimozdíthatatlanul konstatálja minden mozdulatomat, gesztusomat. Mint a skandináv mozifilmben: ott ül a kakasülőn, s lejegyzi minden rezdülésem, objektíven, szenvtelenül. Olykor figyelek rá: látom magam, amint a képernyőt bambulom, gépelek, vagy csak egyszerűen nézek magam elé.
Az elmúlt két cikkben a Wilber-féle létra első hat fokát jártuk be, az ego születésétől a kibontakozásáig és hanyatlásáig. A további szintek felvázolása előtt következzen néhány kérdés! K : Az előző két részben összekapcsoltad a Wilber-i modellt a Piaget-féle kognitív fejlődéssel. Ez annyit tesz, hogy minden gyermek eljut a konvencionális erkölcsi szintre (formális műveleti szakasz), és a felnőttek zöme az ötödik-hatodik szint között mozog?
Az alábbiakban arról lesz szó, hogy egyszer a szabály az úr, másodszor mi uraljuk a szabályt, harmadszor pedig rá kell döbbennünk arra, hogy mindez másodlagos dolog, mert felhízlalt énünk visszavonhatatlanul elpusztul. Az előző rész a tudatfejlődés preperszonális szintjeiről szólt, melynek során a magzati, Egységlétből előbb a testi-, majd a mentális én kikelésével a hetedik életévre már egy jóldifferenciált egó jött létre.
Minden szellemi hagyomány feltételez valamiféle tudatfejlődést, melyet egyesek nagyobb, mások kisebb spektrumon megtapasztalhatnak. A rádzsa jógától a kaballáig a tantrán és taoizmuson át, vagy akár az ókori görög iskoláktól a keresztény miszticizmusig,
A lelki jelenségekkel kapcsolatos legszembetűnőbb nyelvi hiba az agy és a psziché összemosásából fakad. Gyakran hallani olyan szófordulatokat, hogy az agyam szerint így, az elmém szerint úgy. Az agy és elme szinonimaként való használata meglátásom szerint alapvető tévedések melegágyát képezi.
Írni kéne, de nem mindig tiszta, hogy miről. Csak a kényszer motoszkál bennem, hogy szavakba kéne önteni a feszültséget, mely hetek óta ujjaimban lakozik. Gyűjtős időszakomban vagyok. Könyveket halmozok fel, lelkesen habzsolom Wilbert, Assaggiolit, Poppert, Maslow-t, Hankisst, olykor belémhasít a közhelyfíling,
Mellbevágott Hankiss Elemér Az ezerarcú én c. műve. Egyszerűen rendkívüli. Kamaszkoromban olvastam valahol Jung megjegyzését arra vonatkozóan, hogy sokszor egy lelkes futballista több nagyobb vallásosságot mutat, mint egy túlbuzgó pap.