Interjú Makány Tamással

Makány Tamást szoktam faggatni, ha kognitív pszichológiai témában eligazításra vágyom. Az Implicit Laboratórium Egyesület tagjaként a pszichés alapfolyamatok (pl. tanulás, emlékezés, döntéshozás) tudatküszöb alatti működésmódjai érdeklik, egyébként pedig az angliai Southampton Egyetemen PhD-zik, ahol módszertani és kognitív szaktárgyakat is oktat.

TV a családban

Gyakran provokálom ki a szülőkből a kérdést: mikor és mennyit szabad hagyni a gyerkőcöt képernyő előtt ücsörögni? A televízió a gyermeknevelés központi kellékévé vált, sok családban nélkülözhetetlen a közös sorozatnézés, a délutáni showműsorok követése. A tv a szórakozás központi kiszolgáló egysége, minden konfigurációban: szülőknek és gyerekeknek, csak szülőknek, csak gyerekeknek.

1 nap / 1 hó

Aktív munkásemberként csak nagyvonalakban látok rá a gyermeknevelés árnyalataira. Rendszerint reggel egy órát, este másfelet töltök Annával, a nap többi részében a Kedves matat körülötte, s hogy mivel ütik el a napokat, heteket, hónapokat, nem láthatom. Családfőhöz illően én is elvárom , hogy maximális rajongással viseltessenek áldozatos munkásságom iránt, s egy hosszú munkanap végén minden vágyam, hogy kiérdemelt forró teámat nyugalomban elszürcsölhessem.

Spirituális lecke minden? Aligha...

Megszoktuk, hogy intézményesített keretek között tanulunk, fejlődünk, haladunk. Nincs ez másképpen a spiritualitás terén sem: szükségünk van mentorra, útmutatóra, mesterre, hogy irányított módon haladjunk a szellemi úton. A guru hiánycikk, úgyhogy gombamód sokasodnak akvázi-spirituális képzések intézményesített formái. Többnyire kiválasztottaknak, többnyire elit módon. Mert mindenki fejlődik: ha kell, ha nem.

Halálvariációk

A crescendo statisztikai mutatóit vizsgálta kollégám, és értetlenül bambult a halal.lap.hu –s hivatkozásra. Ezt most hogy kell érteni? Miért innen jön a legtöbb látogató? Nem értettem a kérdést, mondom neki, írtam a halálról néhány bejegyzést, talán ez az oka, mire ő, halálról? Miért?

A tanulás alapja - akarat vagy kiváncsiság?

Nem kedvelem az intézményesített oktatási formákat. Ki nem állhatom az iskolapadot. A tudás megszerzése nem szorítható egy intézmény falai közé, mert az efféle korlátozás a természetes kíváncsiságot szabotálja. Éppen ezért az összeszorított foggal véghezvitt tanulás többet árt, mint használ, hiszen nem a kíváncsiságra, hanem az akaratra támaszkodik.

Posztmodern vallásosság

Alig múltam tizenöt, amikor kezembe akadt Paul Brunton jógáról írt könyve. Már túl voltam a Hargitai Károly-féle UFO könyveken, izgatottan magyaráztam barátomnak, hogy éjszaka nálam jártak, elraboltak és térdembe ültettek egy chipet. Ezért fáj a lábam, magyaráztam nagy hévvel. Más dolgunk nem akadt, csak annak eldöntése, hogy a rossz, vagy a jó UFO törzs művelte el ezt a szörnyűséget rajtam...

Szüléstörténet

Babapapa sorozatunk első esztendejét a korszellemnek megfelelően szüléstörténettel zárom. Szó lesz mindarról, ami a Lelki transzpozícióból kimaradt. Családbarát környezetben képzeltük el Annánk érkezését. Ezért választottuk a Szt. Margit kórházat, melyet többnyire az egyik legalternatívabb szülésre dedikált intézményként könyveltek el.

Integratív e-learning

Rossz formámban csapongok, jó formámban meglátom az összefüggéseket a legkülönbözőbb területek között. Az analízis helyett a szintézis érdekel, integráló attitűdömmel ellensúlyozom rossz memóriámat. Integratív szemléletemódom az e-learninghez való viszonyulásomban is megjelent.