Lilith mítosza és az alvásparalízis

Az alvásparalízisnek -mint a legtöbb pszichés eredetű jelenségnek- számos értelmezési szintje létezik. Szó volt a fiziológiai szintű magyarázatról, a pszichológiai megközelítésről, van azonban egy harmadik szint is, mely meglátásom szerint a jelenség legizgalmasabb olvasatát képezi.

Az alvásparalízis és a REM

Rögtön a cikk elején jeleznem kell, hogy az alvás, álmodás valamint az egyéb alvási rendellenességek részletes tárgyalása meghaladja ezen írás kereteit és legtöbb esetben az én tudásomat is.

Hallucinációk alvási paralízis közben

 Az alvásparalízis közben megjelenő képzeteket összefoglalóan alvásközeli és alvásfüggő (hipnagóg és hipnopomp) hallucinációkként emlegetjük. Nem feltétlenül járnak együtt a bénulással, sőt, néha az alvási paralízistől függetlenül is megjelenhetnek. Néha csak halljuk, néha csak látjuk őket, de előfordulhat, hogy az összes érzékszervünk részt vesz az észlelésben.

Alvásparalízis beszámolók II. – Fekete tömeg...

A következő történet líraiságát megtöri az alvásparalízis borzalma. Rendkívül plasztikusan meséli el a visszatérő rettenetet, mely lassan beszivárog a szobába... Forrás: tortenetek.hu, szerző: gery g (greggs). Hivatkozás hiányában nem tudtam felvenni a szerzővel a kapcsolatot, így engedélye nélkül teszem közzé a teljes, módosítatlan beszámolót.

Alvásparalízis - ajánlott irodalom

Az elkövetkező egy hónapban jónéhány írásban részletezzük majd az alvásparalízis jelenségét. A teljességre azonban csak törekedni tudunk: bizonyára lesz több olyan kérdés, melyre az olvasó itt nem kap választ, és az is könnyen előfordulhat, hogy a cikkek szerzői sem tudnak majd érdemben felelni a kommentekben feltett kérdésekre.

Leláncolt tudatosság

 Az éjszaka közepén ébredsz legszebb álmodból, s rögtön fordulnál is a másik oldaladra, hogy folytasd az alvást – de ijedten veszed észre, hogy nem vagy képes megmozdulni. Hiába próbálkozol, a tested egyszerűen megdermedt, még kiáltani sem tudsz, csak a szemed van nyitva.

Alvásparalízis dömping - intruder a láthatáron!

Úgy döntöttem, hogy kiterjesztem a blog által nyújtott lehetőségeket: szakbarbár vendégmunkásokat keresek egy-egy hónap erejéig. A cél a crescendo által körvonalazott témák minél alaposabb kivesézése. Az októberi téma az alvásparalízis lesz. Sikerült megtalálnom intruder-t, a téma szakértőjét, aki egy hónap erejéig emeli majd a blog színvonalát!

Önmegvalósítás III. - az életív szemlélet

Anne GeddesA legszebb pszichológiai elméletek középpontjában az én-identitás és annak fejlődése áll. Az önmegvalósítás lágyabb értelmezése szerint az életünk során tipikus fejlődési fázisokon mehetünk végig.
Ha képesek vagyunk felismerni az adott életszakasz krízishelyzetét, és elég bátrak vagyunk ahhoz, hogy megéljük a szélsőségeket, nagy esélyünk van arra, hogy új én-minőséggel gazdagodjunk.