Életcél

CélAnnak eldöntése, hogy mihez kezdjek az életemmel, egyáltalán nem könnyű feladat. A legtöbb ember nem gondolkodik el arról, hogy milyen célok mentén élje le életét. Attól függetlenül, hogy meg szeretnénk határozni vagy sem életünk folyását, mindannyian valamilyen stratégiák mentén élünk.

Alvászavarok I. – Éjszakai rémület

Éjszakai rémületNagyon keveset lehet olvasni magyar nyelven az alvásproblémákról. A feszült nagyvárosi életvitel nagyon sok embernél alvászavarokat eredményez, melyekkel információ hiányában többnyire nem tudnak mit kezdeni. A továbbiakban olyan alvási rendellenességekre keresek magyarázatot, mint az alvásparalízis, éjszakai rémület, alvási apnea.

Az Árnyék

Shadow ManIsmét megjelent, mint mindig, amikor nagy dolgok történnek velem. Fogászaton ültem, vártam a Kedvest. Nem egyedül jött: hozta az öccsét is, kinek széles válla kitöltötte a maradék teret. Fekete bőrdzsekije kiemelte széles hátát, irdatlan vállait, hangja a nagytestű bunkókat idézte.

E-dasein: Az önmegvalósítás iskolája

E-daseinRégóta motoszkál bennem a gondolat, hogy kellene egy igényes, átfogó önmegvalósításról szóló e-learning tananyagot készíteni. Néhány hete összeírtam a munkamenetre vonatkozó legfontosabb szempontokat. Következzen néhány ezzel kapcsolatos bevezető gondolat!

Az Igen. Hogyan tovább?

A csokorA nyári szünetnek vége. Próbálom visszarázni magam a hétköznapokba, egyelőre sikertelenül. Túl hosszú volt ez az egy hónap, túl sok minden történt ahhoz, hogy egy-két nap alatt ismét a régi legyek.
Összesereglett a legfontosabbakból álló csapat, villogott a vaku, kapkodtam a fejem, igyekeztem mindenhol ott lenni. Elhangzott a kérdés, kétszer. Kimondtuk a kimondhatatlant, egyszerűen, félreérthetetlenül.

Túlélőkészlet kezdő munkavállalók számára

A kézA tanulmányi évek végeztével a tapasztalatlan pályakezdő többnyire hajlik a munka bármi áron morálra . Fogalma sincs arról, hogy mire képes, azt sem tudja elképzelni igazából, hogy az egyetemen felszedett elméleti ismereteket miképpen hasznosíthatja a továbbiakban. Ilyen körülmények között egyáltalán nem meglepő módon emberidegen környezetben találja magát.