szabadság

Nincs főnök, nincs stressz

Idén harminchat leszek. Életem felét töltöttem valamilyen munkahelyen. Tizennyolc év munka után még mindig nem égtem ki. Sőt, még élvezem is, amit csinálok. Pedig lehetne stresszes is, és hülyére idegeskedhetném magam.

A fekete pedagógia ellen

Sokféle nem várt módon alakított át az apaság. Anna érkezésével önálló család lettünk, és ezzel együtt járt, hogy távol került minden, ami addig fontos volt. Az eredeti család, a barátok, mindenki. Próbálgattam az új szerepet, és izgalmasnak találtam mindent, ami a hármas számmal megjelent az életünkben.

Nem érdekel, hogy mennyit dolgozol!

Későn érkeztél be? Korán mentél el? Ügyintéztél munkaidőben? A főnök biztos, hogy rosszallóan néz rád, de ha ő nem is vette észre, a kollégáidnak nyilván feltűnt a távolmaradásod. Egyszer. Kétszer. Ötször. Tízszer. Ő ott van, te nem, mindketten megkapjátok a fizetést, hogy is van ez?!

Summerhill

Az alábbi kisfilmről a Waldorf levelezőlistán értesültem. Eh, dramatizált film a Summerhillről... nem lehet az olyan izgalmas, ha a könyvet olvasta az ember - gondoltam. Nézzünk azért bele! Elindítottam az első részt. Aztán jött a második, harmadik, és egyhuzamban megnéztem az első hatot. Nem tudtam leállni. Megfogott.

Mégegyszer a tulajdonviszonyról

Deviantart - Guilt - TheWhitelightCsak most került a kezembe a Summerhill reformpedagógiai opusz, annak ellenére, hogy Vekerdy Tamás írásaiból már több ízben értesültem A. S. Neill nem mindennapi munkásságáról. A könyv ismertetése helyett gyorsan bevágok egy idézetet, mely pompásan illeszkedik egyik két évvel ezelőtt írt cikkem mondandójához: