crescendo

A blog alakulásának értékelése a kitűzött célok tükrében.

A hallgatók által vezérelt prezentáció

PrezentációA minap az ELTE oktatási assziszens csoportjának tartottam előadást web 2.0 témában. Egy régi elképzelésemet próbáltam ki: a hallgatóság szavazta meg, hogy mi legyen az óra témája. Ehhez előző este egy fél óra alatt összekattintottam egy kérdőívet, melynek az első kérdése így festett:

Blogtörténet

BlogtörténetA téli vakáció lehetővé tette, hogy végiggondoljam az elmúlt három év eseményeit. Erről született az alábbi képregény, melyet A blogról oldalhoz szántam. A megvalósításhoz a Comiqs szabadon használható webes szolgáltatást használtam. Ajánlom figyelmetekbe!

3. Szükséges kompetenciák

Kiből lesz szoftver-ergonómus? Inkább pszichológiához, vagy informatikához köthető mindez, vagy esetleg valami másról van szó? Az alábbiakban górcső alá veszem, hogy milyen adottságok és ismeretek szükségesek ahhoz, hogy erre a pályára léphessünk.

2. Hogyan lesz az emberből szoftver-ergonómus?

2002 nyarán költöztünk Budapestre. Néhány interjú után egy kis cégnél kötöttem ki, név szerint a Median WebDesign Kft.-nél. M. interjúztatott, a cég tulajdonosa és ügyvezetője. Olyan embert keresett, ki tanulékony, sokféle munkát ellát, hajlandó kísérletezni, éjszakázni, ha a szükség úgy kívánja, és persze mindezt kevés pénzért.

1. Az informatika és pszichológia határán

planeTízezer méter magasságban, 750 km/óra sebességgel tartok Milanó felé. A cél, hogy holnap reggeltől szombat estig a Central European Usability Conference eseményen okuljak. A torinoi usability konferencia jó ürügy arra, hogy végre elgondolkodjam azon, hogy milyen szakmát is gondolok a magaménak. Mivel foglalkozom nap mint nap? Mit jelent szoftver-ergonómusnak lenni, honnan jöttem, merre tartok?

Hét kedvenc eszköz

1063798_48905804Az alábbiakban bemutatom azokat az eszközöket, melyek nélkül nehezebb volna a (digitális) életem. Többnyire firefox kiterjesztésekről lesz szó; a bővebb kifejtés helyett következzen néhány személyes benyomás, tapasztalat. Kíváncsian várom a Te hetes listádat!

Tanulóközpontú informatika oktatás

KonnektivizmusPP

Nemrégiben pedagógusokkal beszélgettem arról, hogy mi fán terem a tanuló-központúság, a konnektivizmus. Akaratra vagy kíváncsiságra alapozzunk? Ismeretet, vagy motivációt építsünk? Az alábbiakban Palócz Istvánnal, alias pp-vel beszélgetünk el arról, hogy miként alkalmazható a gyakorlatban a tanulóközpontú pedagógia.

A szoftverfejlesztés művészete - 3. rész

Da-vinci-kódda-vinci-kod

Az interjú előző két részében a szoftverfejlesztés módszertanáról, alkalmazásáról, az üzleti elemző és a programfaragó közötti különbségekről esett szó. Eljött az idő, hogy egy kicsit technológiaközelibb témákat feszegessünk, lehetőleg úgy, hogy a nem (túl) képzett olvasók is értsék a lényeget.

A szoftverfejlesztés művészete - 2. rész

FogalomdefinícióFogalomdefiníció

Az alábbiakban folytatom az előző részben elkezdett társalgást kollégámmal és barátommal, Marhefka Istvánnal, a Synergon Informatika Nyrt. vezető fejlesztőjével. Nem titok, hogy több, mint egy éve dolgozunk együtt egy projekten, így volt alkalmunk megismerni egymás munkastílusát, hozzáállását.

Digitális nemzedék (XXII. Családterápiás Vándorgyűlés)

Digitális nemzedékDigitális nemzedék

Gödöllőn, a Szent István Egyetem épületében, nagyon barátságos miliőben került megszervezésre a 22. Családterápiás Vándorgyűlés. A szervezők kitettek magukért, a többi évhez hasonlatosan most is zökkenőmentesen alakulnak a dolgok (még egy fél nap van hátra!). Az előadásokból keveset hallgathattam végig: délelőtt felváltva sétáltattuk Annát a folyósón és az intézmény parkjában, délután pedig magam is előadtam.