pszichológia

Elsősorban a humanisztikus pszichológiáról. Másodsorban az analitikus irányvonalakról, különös tekintettel Jungra és Frommra, legvégül pedig a kognitív forradalomról.

Amikor a védőnő betoppan

A minap bejelentkezett a védőnő. A Kedvest hívta, s egy gyors etye-petye után közölte, hogy akkor most veszi a kabátját, és átszalad, hogy megnézze Annát. A lakás romokban hevert: az Alany szorgos munkásságának nyoma a kisszobától a konyháig átlengte a helyiségeket, gyakorlatilag mozdulni sem lehetett a sok kipakolt cucctól.

A tudatfejlődés létramodellje – II. Az én kiteljesedése

Az alábbiakban arról lesz szó, hogy egyszer a szabály az úr, másodszor mi uraljuk a szabályt, harmadszor pedig rá kell döbbennünk arra, hogy mindez másodlagos dolog, mert felhízlalt énünk visszavonhatatlanul elpusztul. Az előző rész a tudatfejlődés preperszonális szintjeiről szólt, melynek során a magzati, Egységlétből előbb a testi-, majd a mentális én kikelésével a hetedik életévre már egy jóldifferenciált egó jött létre.

A négy ok

A lelki jelenségekkel kapcsolatos legszembetűnőbb nyelvi hiba az agy és a psziché összemosásából fakad. Gyakran hallani olyan szófordulatokat, hogy az agyam szerint így, az elmém szerint úgy. Az agy és elme szinonimaként való használata meglátásom szerint alapvető tévedések melegágyát képezi.

Az individuáció első mozzanatairól

 

Az elmúlt egy hét nagy változásokat hozott Annánk életében. A négykézlábas himbálózás mászássá lett, hirtelen veszélybe került minden, mi ötven centiméternél alacsonyabban pozícionálja magát otthonunkban. Napról napra egyre nagyobb teret járt be Pannánk, a földön heverő kábelektől az ottfelejtett könyvekig mindent megkaparint és szájbavesz.

Szubliminális cigarettafüst

Mélységesen felháborít, valahányszor meglátom a cigisdobozokon lévő idióta szövegeket. Nem dohányzom, nem is cigiztem soha, ennek ellenére nem gondolom, hogy ez a megoldás. Azzal egyetértek, hogy szabályozni kell a közösségben való dohányzást, ebben nyilvánvalóan nincs semmi kivetnivaló.

A hit

Mi a hit? Miért áll minden vallás középpontjában a hit kérdése? Mitől függ az, hogy valaki hisz vagy sem? Sokáig úgy gondoltam, hogy a vallásos közösségekben fellelhető hit problematikája teljes mértékben mindent vagy semmit alapokon szerveződik.