konnektivizmus

Hálózatelméletek szerepe a pedagógiában, e-learningben.

Ingyen konnektivizmus!

Olvasom Chris Anderson Ingyen! c. művét, és azon elmélkedem, hogy miként valósíthatjuk meg végre az ingyenes konnektivista platformot. Mert az, hogy a most induló Drupal Sminkmester tanfolyamunk nem ingyenes, csak annak tudható be, hogy nem állt össze még a kép: honnan lesz forrásunk a képzések kivitelezéséhez, ha a végfelhasználóktól nem kívánunk pénzt beszedni?

A konnektivizmus helye a megismeréstudományok világában

Alkalmazott-kognitív pszichológusként Makány Tamást a tanuláselméletek, térbeli tájékozódás és az innovatív (tanulás-)technológiák témái érdeklik leginkább. Az elméleti és kísérleti megközelítések mellett az alkalmazott tudományból származó tapasztalatait egyaránt igyekszik gondolkodásában ötvözni. Ebben a beszélgetésben a tudományterületek kavalkádjának átfedéseiről, a konnektivizmus mint tanuláselmélet szerepéről és a fogalomtérképekkel kapcsolatos saját kutatásáról kérdeztem.

4. nap - htk01

Négy napja indult el a htk01.  Azt valahogy sejtettük, hogy százas nagyságrendben mérhető az a résztvevői szám, mely meg tud formálni egy élő, pezsgő kommunikációs közeget. Ezért fektettünk elég nagy hangsúlyt az előzetes reklámra: nem akartuk kockáztatni, hogy a kritikus küszöb alatti létszám miatt befagyva kelljen szavakat csiholni a lézengő érdeklődőkből.

A skálafüggetlen tudás

A konnektivizmust legalább két felbontásban érdemes vizsgálnunk: interperszonális (személyek közötti tudásháló) és intraperszonális (személyen belüli tudásháló) szinteken. Az utóbbi megközelítés lenne az, amit Antal Miklós olyan szépen elmesélt az egyik implab esten, amikor Mérő Lászlóval találkoztunk valamelyik kocsmában (Ő persze akkor ezt még nem így hívta).

Képzés a konnektivizmusról

pp barátommal közösen indítunk egy hat hétig tartó képzést a konnektivizmusról. Célunk, hogy ismertté tegyük Magyarországon a hálózatalapú tanulás szemléletét. Ha ki szeretnéd próbálni, hogy miként lehet szervezett módon, web 2.0-es technológiákat használva tudáshálót építeni, csatlakozz!

A hálózat-alapú tanulás hétparancsolata

Meggyőződésem, hogy a tudás hálózatként való szemlélése radikális szemléletváltást eredményezhet a neveléstudományok és pszichológia terén. Célom, hogy létrehozzam az első magyar e-learning szolgáltatást, mely hálózat-alapú (konnektivista) oktatásmódszertanból kiindulva kitágítja és átformálja az e-learningről alkotott általános képet (erről részletesebben később).

Felhő

Kevin Kelly számos előadásában és cikkében arra hívja fel a figyelmet, hogy az internet által összekötött számítógépek hálózata most érte el azt a komplexitási szintet, amit egy emberi agy képvisel. A világ összes számítógépének komputációs ereje körül-belül egy emberi agy számítási erejével mérhető össze.