az első témával kapcsolatosan egyszer már nem értettünk egyet, most újra felvetődött...
Az alapvető ellenérvem az, hogy amíg albérletben laksz, nincs a nyakadon hitel, következésképpen nagyobb a mozgástered, míg egy hitellel megvásárolt lakás nyomja a torkodat húsz éven keresztül.
Többször megfuttattam a dolgot, arra jutottam, hogy jobban járok, ha gyűjtöm és forgatom a pénzt, amíg kigyűl a lakás összege, mert még ha a bankban is tartom lekötve a summát, nekem kamatozik. A hitel a banknak kamatozik, melyik jobb? :) Érdemes kiszámítani, hogy a kifizetett lakbér hogyan viszonyul a hitelből származó fisszafizetendő kamathoz és ahhoz a kamathoz, amiről azért maradsz le, mert a hiteledet törleszted. A bankok nagyon rafináltak: a kiválasztott futamidőnek megfelelő summát így is úgy is ki kell fizetned, függetlenül attól, hogy időközben előtörlesztenél.
A második témával az a problémám, hogy a jót akaró barát képe nem áll össze bennem. Ez nem szamaritánus tett, hanem meggazdagodási kísérlet, függetlenül attól, hogy jót teszek vagy sem a másiknak. Amúgy sem hiszek a ráerőszakolós jószándékban.
Egy kedves ismerősöm háromszor keresett meg különböző biztosításos ajánlataival. Negyedszer egyszerűen nem vettem fel a telefont. Arra is volt példa, hogy egy barátom ajánlására egy biztosító mindent elsöprő önbizalommal közölte, hogy itt van az alkalom, hogy segítsünk magunkon, hiszen lakásra van szükségünk, és ő tudja, hogy miként tehetünk szert rá. Arra kért, hogy találkozzunk Vele, hogy felkínálhassa a megoldást, melynek úgysem tudunk ellenállni. Közöltem, hogy sajnos nincs időm erre a beszélgetésre, mire rámförmedt, hogy milyen alapon állítom, hogy nincs időm, amikor ő az életemet akarja jobbá tenni. Segíteni akart. Szívvel lélekkel, de inkább foggal-körömmel.
A leghúzósabb élményem az volt, amikor egy több éve nem látott igen kedves barátom hívott fel váratlanul, majd -mielőtt lelkendezni tudtam volna személyének- átadta valakinek a kagylót. Ő is tudta, hogy mi kell nekem, hogy miként teheti jobbá és szebbé az életemet. Őt is kinyomtam, szó nélkül, a rég nem látott barát emlékképe pedig árnyékba került ezáltal.
az első témával kapcsolatosan egyszer már nem értettünk egyet, most újra felvetődött...
Az alapvető ellenérvem az, hogy amíg albérletben laksz, nincs a nyakadon hitel, következésképpen nagyobb a mozgástered, míg egy hitellel megvásárolt lakás nyomja a torkodat húsz éven keresztül.
Többször megfuttattam a dolgot, arra jutottam, hogy jobban járok, ha gyűjtöm és forgatom a pénzt, amíg kigyűl a lakás összege, mert még ha a bankban is tartom lekötve a summát, nekem kamatozik. A hitel a banknak kamatozik, melyik jobb? :) Érdemes kiszámítani, hogy a kifizetett lakbér hogyan viszonyul a hitelből származó fisszafizetendő kamathoz és ahhoz a kamathoz, amiről azért maradsz le, mert a hiteledet törleszted. A bankok nagyon rafináltak: a kiválasztott futamidőnek megfelelő summát így is úgy is ki kell fizetned, függetlenül attól, hogy időközben előtörlesztenél.
A második témával az a problémám, hogy a jót akaró barát képe nem áll össze bennem. Ez nem szamaritánus tett, hanem meggazdagodási kísérlet, függetlenül attól, hogy jót teszek vagy sem a másiknak. Amúgy sem hiszek a ráerőszakolós jószándékban.
Egy kedves ismerősöm háromszor keresett meg különböző biztosításos ajánlataival. Negyedszer egyszerűen nem vettem fel a telefont. Arra is volt példa, hogy egy barátom ajánlására egy biztosító mindent elsöprő önbizalommal közölte, hogy itt van az alkalom, hogy segítsünk magunkon, hiszen lakásra van szükségünk, és ő tudja, hogy miként tehetünk szert rá. Arra kért, hogy találkozzunk Vele, hogy felkínálhassa a megoldást, melynek úgysem tudunk ellenállni. Közöltem, hogy sajnos nincs időm erre a beszélgetésre, mire rámförmedt, hogy milyen alapon állítom, hogy nincs időm, amikor ő az életemet akarja jobbá tenni. Segíteni akart. Szívvel lélekkel, de inkább foggal-körömmel.
A leghúzósabb élményem az volt, amikor egy több éve nem látott igen kedves barátom hívott fel váratlanul, majd -mielőtt lelkendezni tudtam volna személyének- átadta valakinek a kagylót. Ő is tudta, hogy mi kell nekem, hogy miként teheti jobbá és szebbé az életemet. Őt is kinyomtam, szó nélkül, a rég nem látott barát emlékképe pedig árnyékba került ezáltal.