Nekem elsőre tetszene ez a felhőről szóló cikk, és ez teszi nehézzé az ügyet. Virilio szerint kellene alapítanunk egy múzeumot a Katasztrófáknak,
hisz lelkes és átgondolatlan újításainkkal egészen új típusú "végzeteket" is behoztunk a világba. Én magam lelkesen használom az Internetet a
nézeteim terjesztésére :-), s nagyjából védett vagyok (hahaha) a reklámokkal szemben. De azért mégsem terjedtek el e fórumon annyira az
általam gondoltak. :-)
Az esélyegyenlőség gondolata szerintem, mint ahogy a hivatkozott hozzászólók szerint is, sok megkötéssel "kapcsolható" csak ide, mivel sok
tudós mostanában már valami olyasmit mond, hogy a társadalmi, környezeti és gazdasági problémákat egy rendszerben kell szemlélni és kezelni. Engem
lenyűgöz pl. a g00gle, de egy külön, a cég szerverparkja mellé telepített erőmű működteti azt az eleganciát, amit a honlapon látunk, s ennek nem
tudom mekkora környezetterhelése van, de mégiscsak egy erőmű, és mindenesetre a nagy környezetterhelés csökkenti az esélyeket, mert mondjuk erősíti a klímaváltozást, s ez a kereső csak egy a sok szennyező közül.
Itt ezt kicsit fejtegetik:
http://hvg.hu/Tudomany/20090113_google_kereses_teafozo_tevedes_times.aspx
A CO2 kibocsátást le lehetne fordítani arra, hogy a széndioxid hatására mennyi terület sivatagosodik el, mekkora partmenti terület kerül víz alá, vagy mennyit lassul tőle a Golf áramlat és akkor mindjárt kézzelfoghatóbb lenne, illetve mérlegelni tudnánk, hogy milyen valódi(bb) ára van a gyors
internetes keresésnek és kommunikációnak
(http://nationalgeographic.hu/programmes/az%20a%20kritikus%20hat%20fok).
Sok technikai fejlesztésnek az a jellemzője, hogy a hasznok keveseknél jelentkeznek, míg a negatív következményeket nem számolják bele a
költségekbe, ezek viszont a társadalom egészére hatnak, s a társadalom
egésze fizet értük (negatív externáliák).
Mintha mindezek a jó szándékú dolgok (mint pl. az Internet) is végül csak abba a furcsa rendszerbe szervesülnének... azt a pőre gazdasági növekedést szolgálnák, amely csak pénzben/pénzforgalomban tud értékelni dolgokat; tehát mondjuk a Drávának egy bizonyos május estén tapasztalt szépségét, egy kedves gesztust, a földben (esetleg még felfedezetlenül) élő egészen
piciny szervezetek többek között a "mi életben maradásunkért is végzett" munkáját úgy tűnik nem tudja értékelni, ezek számára nem léteznek, nem számítanak, nem lényegesek - ezek csak a mi jóllétünk (netán életben maradásunk) (esetleg ó, bocsánat: más lények) szempontjából lehetnek esetleg fontosak. E mögött, a fele világot kifelejtő okoskodás mögött egy elképzelés munkál, ami a boldogságot/társadalmi jót pusztán anyagiakban határozza meg, az ezért folytatott gazdasági verseny elég intenzív manapság, ehhez jól is jönnek az innovációra használt, globálisan összekapcsolt agyak. Hogy a boldogság GDP-hez kötött meghatározásának milyen aggályos tapasztalatai vannak (például a sokak által küszködve elérni vágyott) Ámerikában, arról szól pl. ez az érdekes szöveg:
http://www.epa.hu/00700/00721/00001/gpi.html
Szintén érdekes része a problémának, hogy ez a drága kicsi Internetünk (az egész életmódunk egyébként) olyan energiaféleségeket eszik, amelyek
végesek. A mítosz szerint persze mindig találnak új olaj- és uránmezőket, de ezeket sok tudós szerint egyre kevésbé éri meg kitermelni, utána jön a post carbon age > A www.ffek.hu pl. úgy tudja, hogy a kőolajkitermelés csúcsán egy hordó felhasználásával 100 hordónyit lehetett kitermelni, ez az arány ma 1 / 3-5 hordó. Közben azért eléggé ragaszkodunk ahhoz az elképzeléshez, hogy a végtelenségig lehet növekedni (egy véges felszínen) és ijedtünkben nem is merünk arra gondolni, hogy mi van akkor, ha mégsem.
Ezt az ijedtséget is vizsgálják:
Másrészt az Internet, és a számítógép meglehetősen kötött egy bizonyos
kultúrkörhöz, jó lenne azt hinni, hogy a "felhőterjesztők" nem próbálják a
övékétől eltérő, de értékes életformák internetbaráttá alakításával ezt
túlságosan terjeszteni. (Erről a cikkben nem volt szó, csak eszembe jutott.) Valahol máshol egyszer le merte írni valaki, hogy az afrikai falvakban lakó nőknek ideje lenne már megtanulni használni az internetet a jogaik érvényesítésére. Ez kb. olyan, mint a repülés szabadságának
megvédése, ahogy Csányi Vilmos hördült fel a témában egyszer
http://www.nol.hu/archivum/archiv-29790.
Van egy utalás a tanulási platformra: Bizonyos tudások cseréjére persze, hogy a lehető legjobb, de azt viszont például elég nehéz interneten
keresztül megtanulni, hogy az ember figyeljen a közvetlen környezetére, legyen türelme a körülötte élők közül azokra is, akik nem olyan villámgyorsak, vagy nem tudják olyan könnyen kifejezni magukat, esetleg nem láttak még számítógépet, esetleg más meséket hallottak gyermekkorukban. Csak azt akarom mondani, hogy ez a rendszer a tudás bizonyos típusát támogatja és nem a tudás egészének növekedését. Hogy a bölcsességet ne is említsük. Gyulai Iván fogalmazta meg, hogy a tudás alapú társadalom egészen messze van a bölcsesség alapú társadalomtól, hisz előbbiben a tudás mindössze egy kíméletlen (öngyilkos) verseny eszköze, s nem a közös jóllétünk záloga. Bölcsességhez sok irodalomra, sok történelemre, sok esztétikára is szükség lenne, nem csak mérnöki megoldásokra (amelyek önmagukban olykor elbűvölőek is tudnak lenni).
Az irodalom, történelem, teológia már rég sok mindent megtanított pl. a technikaimádattal, Mamonnal kapcsolatban s ezekről nem veszünk tudomást, ugyanakkor a szorgalmas technokrata mérnökök és közgazdászok (üdvözletem küldöm a kivételeknek!) egészen számmisztikus módon közlik velünk, hogy mi lesz majd a jó. Mintha a tudomány fele kimaradna a döntésekből, s csak a számszerűsíthetőknek véltek maradtak volna. Hogy közben egyre kevesebbnek "jó"? Hogy az összes javak 80%-át a világ népességének 20%-a birtokolja?
Mindjárt kijavítjuk! Persze állítólag így együtt is gazdagodunk, de ez a természeti környezet (értsd a mi túlélésünknek is az alapja) és a jövő generációk rovására történik. Ezekről az aránytalanságokról (a szétnyíló szociális ollóról, a fajok kihalásáról, a klímaváltozásról) azt hisszük, hogy kiküszöbölhető hibák, holott nagyon úgy tűnik, ez mind, magának annak a rendszernek az ára, ami viszont egyre kevesebbek számára nagyon sok anyagi előnnyel jár. Ők persze hisznek abban, hogy ez a társadalmi berendezkedés mindannyiunk javát szolgálja egyszer és nem égeti fel a Bioszférát.
Nekem elsőre tetszene ez a felhőről szóló cikk, és ez teszi nehézzé az ügyet. Virilio szerint kellene alapítanunk egy múzeumot a Katasztrófáknak,
hisz lelkes és átgondolatlan újításainkkal egészen új típusú "végzeteket" is behoztunk a világba. Én magam lelkesen használom az Internetet a
nézeteim terjesztésére :-), s nagyjából védett vagyok (hahaha) a reklámokkal szemben. De azért mégsem terjedtek el e fórumon annyira az
általam gondoltak. :-)
Az esélyegyenlőség gondolata szerintem, mint ahogy a hivatkozott hozzászólók szerint is, sok megkötéssel "kapcsolható" csak ide, mivel sok
tudós mostanában már valami olyasmit mond, hogy a társadalmi, környezeti és gazdasági problémákat egy rendszerben kell szemlélni és kezelni. Engem
lenyűgöz pl. a g00gle, de egy külön, a cég szerverparkja mellé telepített erőmű működteti azt az eleganciát, amit a honlapon látunk, s ennek nem
tudom mekkora környezetterhelése van, de mégiscsak egy erőmű, és mindenesetre a nagy környezetterhelés csökkenti az esélyeket, mert mondjuk erősíti a klímaváltozást, s ez a kereső csak egy a sok szennyező közül.
Itt ezt kicsit fejtegetik:
http://hvg.hu/Tudomany/20090113_google_kereses_teafozo_tevedes_times.aspx
A CO2 kibocsátást le lehetne fordítani arra, hogy a széndioxid hatására mennyi terület sivatagosodik el, mekkora partmenti terület kerül víz alá, vagy mennyit lassul tőle a Golf áramlat és akkor mindjárt kézzelfoghatóbb lenne, illetve mérlegelni tudnánk, hogy milyen valódi(bb) ára van a gyors
internetes keresésnek és kommunikációnak
(http://nationalgeographic.hu/programmes/az%20a%20kritikus%20hat%20fok).
Sok technikai fejlesztésnek az a jellemzője, hogy a hasznok keveseknél jelentkeznek, míg a negatív következményeket nem számolják bele a
költségekbe, ezek viszont a társadalom egészére hatnak, s a társadalom
egésze fizet értük (negatív externáliák).
Mintha mindezek a jó szándékú dolgok (mint pl. az Internet) is végül csak abba a furcsa rendszerbe szervesülnének... azt a pőre gazdasági növekedést szolgálnák, amely csak pénzben/pénzforgalomban tud értékelni dolgokat; tehát mondjuk a Drávának egy bizonyos május estén tapasztalt szépségét, egy kedves gesztust, a földben (esetleg még felfedezetlenül) élő egészen
piciny szervezetek többek között a "mi életben maradásunkért is végzett" munkáját úgy tűnik nem tudja értékelni, ezek számára nem léteznek, nem számítanak, nem lényegesek - ezek csak a mi jóllétünk (netán életben maradásunk) (esetleg ó, bocsánat: más lények) szempontjából lehetnek esetleg fontosak. E mögött, a fele világot kifelejtő okoskodás mögött egy elképzelés munkál, ami a boldogságot/társadalmi jót pusztán anyagiakban határozza meg, az ezért folytatott gazdasági verseny elég intenzív manapság, ehhez jól is jönnek az innovációra használt, globálisan összekapcsolt agyak. Hogy a boldogság GDP-hez kötött meghatározásának milyen aggályos tapasztalatai vannak (például a sokak által küszködve elérni vágyott) Ámerikában, arról szól pl. ez az érdekes szöveg:
http://www.epa.hu/00700/00721/00001/gpi.html
Szintén érdekes része a problémának, hogy ez a drága kicsi Internetünk (az egész életmódunk egyébként) olyan energiaféleségeket eszik, amelyek
végesek. A mítosz szerint persze mindig találnak új olaj- és uránmezőket, de ezeket sok tudós szerint egyre kevésbé éri meg kitermelni, utána jön a post carbon age > A www.ffek.hu pl. úgy tudja, hogy a kőolajkitermelés csúcsán egy hordó felhasználásával 100 hordónyit lehetett kitermelni, ez az arány ma 1 / 3-5 hordó. Közben azért eléggé ragaszkodunk ahhoz az elképzeléshez, hogy a végtelenségig lehet növekedni (egy véges felszínen) és ijedtünkben nem is merünk arra gondolni, hogy mi van akkor, ha mégsem.
Ezt az ijedtséget is vizsgálják:
http://kornyklub.jand.info/Cikkek/Forditasok/a-koernyezeti-ketsegbeesettseg-feldolgozasa.html
Másrészt az Internet, és a számítógép meglehetősen kötött egy bizonyos
kultúrkörhöz, jó lenne azt hinni, hogy a "felhőterjesztők" nem próbálják a
övékétől eltérő, de értékes életformák internetbaráttá alakításával ezt
túlságosan terjeszteni. (Erről a cikkben nem volt szó, csak eszembe jutott.) Valahol máshol egyszer le merte írni valaki, hogy az afrikai falvakban lakó nőknek ideje lenne már megtanulni használni az internetet a jogaik érvényesítésére. Ez kb. olyan, mint a repülés szabadságának
megvédése, ahogy Csányi Vilmos hördült fel a témában egyszer
http://www.nol.hu/archivum/archiv-29790.
Van egy utalás a tanulási platformra: Bizonyos tudások cseréjére persze, hogy a lehető legjobb, de azt viszont például elég nehéz interneten
keresztül megtanulni, hogy az ember figyeljen a közvetlen környezetére, legyen türelme a körülötte élők közül azokra is, akik nem olyan villámgyorsak, vagy nem tudják olyan könnyen kifejezni magukat, esetleg nem láttak még számítógépet, esetleg más meséket hallottak gyermekkorukban. Csak azt akarom mondani, hogy ez a rendszer a tudás bizonyos típusát támogatja és nem a tudás egészének növekedését. Hogy a bölcsességet ne is említsük. Gyulai Iván fogalmazta meg, hogy a tudás alapú társadalom egészen messze van a bölcsesség alapú társadalomtól, hisz előbbiben a tudás mindössze egy kíméletlen (öngyilkos) verseny eszköze, s nem a közös jóllétünk záloga. Bölcsességhez sok irodalomra, sok történelemre, sok esztétikára is szükség lenne, nem csak mérnöki megoldásokra (amelyek önmagukban olykor elbűvölőek is tudnak lenni).
Az irodalom, történelem, teológia már rég sok mindent megtanított pl. a technikaimádattal, Mamonnal kapcsolatban s ezekről nem veszünk tudomást, ugyanakkor a szorgalmas technokrata mérnökök és közgazdászok (üdvözletem küldöm a kivételeknek!) egészen számmisztikus módon közlik velünk, hogy mi lesz majd a jó. Mintha a tudomány fele kimaradna a döntésekből, s csak a számszerűsíthetőknek véltek maradtak volna. Hogy közben egyre kevesebbnek "jó"? Hogy az összes javak 80%-át a világ népességének 20%-a birtokolja?
Mindjárt kijavítjuk! Persze állítólag így együtt is gazdagodunk, de ez a természeti környezet (értsd a mi túlélésünknek is az alapja) és a jövő generációk rovására történik. Ezekről az aránytalanságokról (a szétnyíló szociális ollóról, a fajok kihalásáról, a klímaváltozásról) azt hisszük, hogy kiküszöbölhető hibák, holott nagyon úgy tűnik, ez mind, magának annak a rendszernek az ára, ami viszont egyre kevesebbek számára nagyon sok anyagi előnnyel jár. Ők persze hisznek abban, hogy ez a társadalmi berendezkedés mindannyiunk javát szolgálja egyszer és nem égeti fel a Bioszférát.