Igazad van Méhész abban, hogy rosszul fogalmaztam meg a kísérleti helyzetet. Lényegét tekintve az eredeti kísérleti helyzet nem különbözik az ismertetettől, id. John. D. Barrow:

„Tegyük fel, hogy bezárunk egy macskát egy szobába, ahol van egy Geiger-Müller-számláló, valamint egy radioaktív minta, mely időnként részecskéket bocsát ki. Ha a számláló egy órán belüól detektálja a (gyakorlatilag véletlenszerűnek tekinthető) radioaktív bomlások egyikét, akkor egy szerkezet a szobába mérges gázt enged, amely a macskát pillanatok alatt megöli. Ha egyetlen atom sem bomlik el az egy óra alatt, akkor a macska életben marad. A kísérlet akkor zárul, amikor egy óra múlva benézünk a szobába, hogy eldöntsük, él-e a macska vagy halott.”

Az általad felvázolt klasszikus fizikai szemléletet idéző nézőpont szerint a Schrödinger-paradoxon egyszerű fizikai jelenség, sok hűhó semmiért... :)

A macseknek nem dupla állapota van, mint ahogyan írod, hanem a hullámfüggvénynek megfelelően valamiféle köztes-állapotban lebeg. A macska a koppenhágai értelmezés szerint nem létezik a megfigyelőtől függetlenül...

Véleményem szerint a vita tárgya tulajdonképpen az, hogy elfogadunk-e valamilyen realista nézőpontot, vagy hiszünk Bohr-nak és azt mondjuk, hogy a macska léte a megfigyelőtől függetlenül nem igazolható. Nincs tőlünk független valóság, a megfigyelés a valóság szerves része kell, hogy legyen. Mivel nem tudjuk a kísérlet kimenetelét, a várakozási egy óra alatt a macskáról alkotott képzetünk egy olyan cicus, mely valóban az élet és halál köztes állapotában lebeg. Nem tudni, hogy mi lett a kísérlet eredménye amíg fel nem nyitjuk a dobozt. Éppen ezért a macska állapota ismeretlen a kísérlet ideje alatt.