Mi a daimonod?

F1F1

Írni kéne, de nem mindig tiszta, hogy miről. Csak a kényszer motoszkál bennem, hogy szavakba kéne önteni a feszültséget, mely hetek óta ujjaimban lakozik. Gyűjtős időszakomban vagyok. Könyveket halmozok fel, lelkesen habzsolom Wilbert, Assaggiolit, Poppert, Maslow-t, Hankisst, olykor belémhasít a közhelyfíling,

hogy ezt én is pontosan így gondolom, mintha a szájamból szedték volna ki az összefüggést...

Daimonból démon

A misztikusok szerint mindannyiunkban él egy daimon, egy géniusz, egy őrzőangyal, mely életünk mozgatórugójaként funkcionál. A daimon nem más, mint inspiráció, isteni kapocs, áramlatélmény, átszellemült tudatállapot. Mindannyian másképpen viszonyulunk a daimonhoz. Van aki a zsigereiben hordozza a megnyilvánító szándékot, van aki élete végéig sem ismeri fel azt. Függetlenül attól, hogy tudatosítjuk, vagy sem, ott van bennünk, szerves részét képezi lényünknek. Ösztönösen, vagy tudatosan, de követni kell a daimon szavát, ellenkező esetben a daimon alvilági démonná lesz, mely keserű hétköznapokkal ajándékoz meg. A daimon a Crowley-féle isteni akarat, az egyedüli érvényes Törvény, melyet az egyénnek be kell tartania. Tedd azt, amit akarsz, s ezáltal beteljesíted a Törvényt. Azaz találd meg azt a belső kényszerítő erőt, mely szerint élned kell. Foglalkozz a kinyilatkoztatás és a megnyilvánítás mindennemű formájával, legyél művész, alkoss, írj, zenélj, taníts. Tudd meg, hogy mire van adottságod, mit csinálsz szívből, és tedd azt.

F1F1

A daimon démonná lesz tehát, ha nem követed szavát. Ami az életednek értelmet ad, pontosan az veszi el azt. Ha írnod kéne, de ehhelyett csak olvasol, keserű gumó keletkezik torkodban, mely idővel állandó cinizmust és elégedetlenséget szül: mindent tudsz, mindent látsz, de mégsem írsz/beszélsz róla, mert minden szó, mely elhagyja ajkad hamisnak és közhelynek tűnik. Ez az a pont, amikor félre kell tenni a könyveket és ujjgyakorlatokat kell végezned. Az írás az olvasás aktív pólusa.

Aktív vs. passzív tudás

Pusztán az olvasás nem eredményez tudást. Egy előző bejegyzésemben írtam az aktív és passzív tudás különbségéről. A hagyományos oktatási rendszer mérhetetlen passzív tudásra ösztönöz. A befogadáson van a hangsúly, a megértésen, az elfogadáson, a memorizáláson, a saját élmény, kritikai érzék, józan paraszti ész csak másodlagos, iskolapadon kívüli felesleges nyűg. A jótanulónak nem kell kreatívnak lenni, a jótanuló vissza tudja adni a tanár gondolatait, ötösre tud mindent, mi a tananyaggal kapcsolatos. Mégsem a jótanulóból lesz az érvényesülő felnőtt, hanem az átlagosból, esetleg a rosszból.

Ha az olvasás mértéke egészségtelenül fölülmúlja az írásét, emberünk könnyen farizeussá lesz. Mondatokat idéz, szerzőkkel dobálózik, vélt igazságokat hirdet. Szavai élettelenül folynak le a falakon, s hallgatói pánikszerűen menekülnek előle. Az olvasottaknak időre van szükségük, hogy személyes élménytől áthatva saját gondolatokká válhassanak. A saját élményből fakadó szó az egyedüli élő gondolat, melyet átadni érdemes. Minden egyéb disszonáns, élettelen dogma.

Mi a daimonod?

Milyen tevékenység alatt érzed azt, hogy egykedvűséged lelkesedéssé nemesül? Melyik művészeti ág vonz a leginkább? Mihez van tehetséged? Ne feledd: nem elég válaszolnod a kérdésre, cselekedned is kell. Különben daimonod démonná lesz, átszellemülésed depresszióvá csökevényesedik.

Re: Mi a daimonod?

De hát ez a legnehezebb. És inkább meg sem akarjuk találni, mert mi van, ha olyasmi, aminek követéséhez fel kell rúgni az egész eddigi életemet? Mert hiába kéne nekem írónak lennem, hiába ez tölt el azzal a kielégüléssel, amit ha akarnék, hívhatnék hivatásnak, "calling"-nak, ha egyszer tudom, hogy el kell tartani a családot, és ehhez 9-6-ig pl. pénzügyi tanácsadóként "kell" dolgoznom. És mivel nemigen hiszünk abban, hogy az univerzum javai korlátlanok, és ha követem a hivatásomat, akkor sem kell éheznem, nagyon félünk ettől, mert annyi a "rossz" példa az éhező önmegvalósítókról.
Megint itt vagyunk a prioritásoknál: vajon a daimon követésével kapcsolatban alárendelném-e a környezetemet az én daimonomnak, VAGY képes vagyok abból kiindulni, hogy a feladatom elsősorban a "szolgálat" itt a földön, és a daimonomat is szolgálatba állítom. Az önmegvalósítást csak magáért az önmegvalósításért csinálom, vagy a magasabb céljaim érdekében valósítom meg önmagamat? Nem tudom, érthető-e a finom különbség, és nem tudom, van-e egyálatlán értelme ennek, amit mondok.

Re: Mi a daimonod?

Nehéz ügy. Gyakran szinte lehetetlen összeházasítani az egyéni és családi/közösségi irányvonalakat. Nyilván, ilyenkor ki kell várni, nem tehet mást az emberfia. Ki kell várni, de résen kell lenni és nem szabad feladni. Hinni kell a lehetőségben, hogy a daimon kiegyezik az inkompatibilisnek látszó környezeti hatásokkal.
Gyakran azonban az is elég, ha értem a daimont. Legtöbbször a legkülönfélébb területeken bontakozhatnak ki a kívánt készségek, ha tudatosak vagyunk. Látni kell az erősségeket, tudni kell a célt, ez az elsődleges. Legtöbbször már ezen a szinten gond van. Amit Te feszegetsz, az kétféleképpen is megközelíthető:

  • Most valóban nincs lehetőségem a daimonnal foglalkozni. Túlságosan nagy terheket cipelek ahhoz, hogy ezt is magamrahúzzam.
  • Jelölhet egyfajta feleősségelhárítást is. A környezetet okolom azért, amit nem merek felvállalni, amihez gyengének érzem magam, ami bennem él, de félek tőle.

Egyszer egy Gáspár

Egyszer egy Gáspár Laci-interjúban hallottam azt, ami ezt a kérdést egy mondattal eldönti. Azt mondta, hogy ő nem akar 40valahány évesen arra eszmélni, hogy LEHETETT VOLNA zenész, mert azt nem bírná ki. Így nem maradt más lehetősége, mint zenésszé válni. Azt hiszem, ez az "elhivatottság" nem mindenkiben egyformán erős; van, akinél annyira az,hogy gyakorlatilag nem is marad választása.

Hozzászólás

A mező tartalma nem nyilvános.
  • Allowed HTML tags: <a> <em> <strong> <cite> <code> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd><blockquote><p><br>
  • A sorokat és bekezdéseket automatikusan felismeri a rendszer.

További információ a formázási lehetőségekről