A dac és akarat viszonyáról 1

Dac és akaratDac és akarat

Új korszakba léptünk nevelésügyileg. Anna a tagadásnak egyre szélesebb spektrumát vonultatja fel, a „Nyem akaró” kifejezéstől a dackitörésig mostanra már majdnem minden fellelhető a palettán. A legutóbbi hazaút alatt mindkét nagyszülői portán teljesült minden kívánsága, így meglehetősen nehezen megy a kevésbé tejfölszagú hétköznapokra való visszahangolódás.



Úgy tűnik, hogy lányunk új feladatok elé állít bennünket, melynek kezeléséhez új megoldások szükségeltetnek. Ma délután például elég tanácstalanul néztünk össze a Kedvessel, amikor lányunk nem volt hajlandó az autó babaülésében helyet foglalni. Sem a szép szó, sem az erélyesebb fellépés nem segített: Anna kérésünkre ugyan beszállt az utastérbe, de bekötésről hallani sem akart. A Kedves jelezte, hogy nap végén ez neki már sok: jó lenne, ha magam oldanám meg a problémát. Nos, meguntam a kérlelést: fogtam a lurkót, és erőnek erejével bekötöttem a székbe. Az ellenállás az indítókulcs elfordításával egyidejűleg mérséklődött, két perc múlva pedig már a járókelőket láttamozta a poronty.

A nyényi-bácsizás alatt volt időnk végiggondolni, hogy mi is történt az imént. A probléma akkor kezdődött, amikor bevállaltuk, hogy a gyorsabb hazajutás reményében már délután útnak indulunk Sepsiszentgyörgyről, felrúgva az addigi szabályt, miszerint csak éjjel utazunk Annával hosszú távon. Délután hat magasságában gurultunk ki anyámék utcájából, lányunk legaktívabb napszakában. Amúgy is fáradt volt már az egyhetes kiruccanás következtében, így érthető módon már a Bogáti erdő magasságában heves nyünnyögésbe kezdett. Egy idő után kénytelenek voltunk megállni a gyorsforgalmi út egyik pihenőjében. A hibát ott követhettük el, hogy nem szálltunk ki az autóból, hanem csak kioldottuk Pannit, és hagytuk, hogy fel-alá masírozzon az ülések között. Az addigi szabályt, miszerint minden utas csak bekötve tartózkodhat az autóban, feláldoztuk a pihenés oltárán. Egy fél óra múlva sem tudtunk elindulni: nem tudtuk rávenni Annát, hogy visszaüljön a székébe, s az erőszakosabb fellépés dackitörést eredményezett. Az elmúlt egy hét éppen eléggé kizökkentette a napi ritmusából, így érthető volt a heves ellenállás. Így történt, hogy bevállaltam amit nem szabad: elindultunk úgy, hogy közben hátul ült az anyja ölében. Bár kb. öt perc múltán a Kedvesnek sikerült ismét bekötnie a székébe, meggyőződésem, hogy az alatt az idő alatt sikerült szétrombolnunk egy addig jól működő szabályt, és a mai napig ennek isszuk a levét, valahányszor útra kerekedünk.

Az akarat kibontakozásának kora

Dac és akaratDac és akarat

A kisgyermekkor krízishelyzete az autonómia megszerzése vs. kétségbeesés problematikája körül mozog. Ha minden jól alakul ebben a korban, a kisember az akarat én-minőségével lesz gazdagabb. Minden disszonancia, mely ezt a krízishelyzetet befolyásolja, a későbbi élete során az akaratában hagy nem kívánt nyomot.

Az autonómia a környezet önálló megismerésének szándékát jelöli. Engedd, hogy felkutassam a világot úgy, hogy közben óvj meg a valódi veszedelemtől! Alakíts biztonságos közeget számomra, hogy szembe tudjak nézni az ismeretlennel. Hagyd, hogy érezzem: nélküled is egész ember vagyok, de ha baj fenyeget, engedd, hogy ismét eggyé váljak Veled!

A biztonságos közeget a stabil szabályok, a szülői következetesség és a gyermekünk irányába tanúsított bizalom hozzák létre.

Hogyan reagáljunk a dackitörésre?

Dac és akaratDac és akarat

Minden gyermek hajlamosabb a dacra abban az életkorban, amikor akaratereje még kibontakozóban van. Elisabeth Plattner szerint ha meg akarjuk kímélni magunkat a fogcsikorgatós, bömbölős jelenetektől, érdemes a  következő három lépésre odafigyelnünk:

  • Megértjük a dac mélyebb jelentését, amely a szülői irányítás igényét és ugyanakkor az elhárítására való törekvést is kifejezi.
  • Rendíthetetlen bizalmunkkal a gyermekben visszhangbizalmat keltünk.
  • El kell érnünk azt, hogy szándékaink ne térjenek el egymástól, és gyermekünk büszkén, önként engedelmeskedjen nekünk.

Dac és akaratDac és akarat

Mindhárom pont rendkívül nehezen teljesíthető. A dacot rendszerint a temperamentum rovására könyveljük el, miközben keressük a felmenő rokonnal a kapcsolatot. Gyermekünk toporzékol, mi meg higgadtan megállapítjuk, hogy ha abból a bizonyos dédmamából kevesebb jutott volna dedünknek, bizonyára most sokkal könnyebb dolgunk lenne… A temperamentum valóban felel azért, hogy gyermekünk milyen tempóban reagálja le a hatásokat, de az általunk elkövetett következetlenségeket aligha írhatjuk ennek a számlájára. Sokszor roppant nehéz megállapítani egy dackitörés hátterét. Legtöbbször csak elképzelésünk van róla, hipotéziseket gyártunk, hogy megpróbáljuk kontrollálni a dolgok folyását, de valahogy következőkor mégis ismét nem találunk fogást toporzékoló gyermekünkön.

Nevelésirodalom

Dac és akaratDac és akarat

Biztos vagyok benne, hogy nincs két egyforma helyzet, s hogy ami az egyik jelenetre megoldás, a másikra nem az. Éppen ezért nem kívánok sem magamnak, se másoknak receptet gyártani, mert az efféle sablonok nem segítenek. Ugyanakkor hiszek abban, hogy éppen annyira nevelődünk a gyermekünk révén, mint amennyire ő formálódik a mi hatásunkra. Meggyőződésem, hogy a helyes szülői attitűd részben tanulható, és igenis rengeteget segíthet, ha elgondolkodunk az ok-okozati összefüggéseken. Több szülőtől hallottam már azt, hogy a nevelés nem tanulható, és kár ez irányú irodalmat olvasni, mert úgyis mindenki csak azt teszi, amit a legjobbnak lát függetlenül az olvasottaktól. Egy kedves barátom viccelődött egyik alkalommal azon, hogy nini, biztos azért van a Gyermekkalauz gyermekszobában, mert onnan olvassuk ki azt, hogy miként kell Annával foglalkozni.

Nem látom be azt, hogy miért ne lenne részben tanulható a nevelés. Egyre gyakrabban fordul elő, hogy a Kedvessel közösen próbáljuk értelmezni egyszülött gyermekünk viselkedését. A dackitörés ebből a szempontból is nagyon izgalmas témának ígérkezik. Meglehetősen keveset tudunk róla, és ezzel kapcsolatosan is többnyire a megérzéseinkre hagyatkozunk.

Mit ne tegyünk dackitörés esetén?

Az elmúlt néhány hét tapasztalata alatt leszűrődött bennem néhány ökölszabály ezzel kapcsolatosan:

  • A dackitörést nem szabad letörni, mert azzal a gyermek önvédelmi mechanizmusát csonkítjuk meg. Az erőszak alkalmazása sohasem jó megoldás. Dackitörést soha nem szabad büntetni, bármennyire is késztetést érzünk rá.
  • A dackitörést nem szabad túlreagálni, mert azzal megerősítjük a gyermek azon hiedelmét, hogy ezzel elérheti célját.
  • A dackitörést nem szabad kinevetni, vagy derűsen szemlélni. Nincs megalázóbb érzés annál, ha nem veszik komolyan világrengető fájdalmadat.
  • Fejezzük be a „már megint kezdi…”, „nini, most fog hisztizni…” megállapításainkat. Bár ezáltal mi jobban érezzük magunkat, hiszen nem megmondtam, hogy ezt fogja tenni-vel gyakorlatilag függetlenedünk a toporzékoló gyermektől, ugyanakkor nem adjuk meg az esélyt sem neki, hogy az ördögi körből kilépjen.  
  • Ne hangoztassuk ismerőseink körében, hogy mostanában hisztis a gyerek, bármennyire erős késztetést is érzünk, hogy ezt tegyünk. Fogjuk vissza közléskényszerünket, mert ellenkező esetben önbeteljesítő jóslatként fognak hatni szavaink.

Az első két pont ellentmond egymásnak, a megoldás tehát a középút megtalálásában keresendő.

Irodalom

  • Elisabeth Plattner: A nevelés mindennapi művészete, Kiadó: Dr. Szőke Henrik, Budapest, 2005
    Henriknél bukkantam erre a remek könyvre, melyet ajánlok minden szülőnek. A könyv alcíme: Hogyan bánjunk derűs és ördögien rossz gyermekeinkkel?
  • Wolfgang Goebel - Michaela Glöcker : A nagy gyermekkalauz, Kiadó: Dr. Szőke Henrik, Budapest

Re: A dac és akarat viszonyáról

Szerencsés vagyok, hogy hasonló korú gyerekeink vannak. Sokat tanulok az itt olvasottakból és sokat segítenek nekünk is a nevelésben. Most mégis örültem volna, ha gy-két esetleges megoldást vázolsz a dac kezelésére. Mi is evvel a problémával küzdünk a nagyobbik porontynál. Csak bírjuk türelemmel...

Re: A dac és akarat viszonyáról

Szia! Még fogok írni a dacról, lesz még gyakorlati vonatkozás bőven. Ez a téma most egy ideig középpontban lesz, ahogy elnézem Annát...

Gratula a hasznald.hu-hoz! eddig nem láttam, örülök, hogy ez van a neved mögött! :)

Re: A dac és akarat viszonyáról

Az én módszerem talán kevéssé életszerű, de attól még egyféle módszer... A közel 20 hónapos Tamásnál egyelőre ritkák és enyhék a dackitörések (max. letenyerel a földre, hogy kitérjen az általam megadott irányból), és én ezt annak tudom be, hogy maximálisan előre tervezek vele. Minden programunkat úgy alakítom, hogy az ő megszokott ritmusa ne boruljon fel. Mániám, hogy kipihenhesse magát, nem kerülhet ágyba 8 után, és délután - nyaralás kivételével - otthon aludhasson. Mániám, hogy délelőtt és délután is kimozoghassa magát, mert azzal is az indulatait vezetheti le; hogy egy beszerzőkörút max három üzlet felkereséséből állhat, stb. Mániám, hogy összefüggés van a mániáim és dackorszakának alig észlelhetősége között.

Persze ennek ára van. Nemcsak elvont értelemben: nemrég 20.000 forinttal többet fizettem egy repülőjegyért, hogy abban az idősávban utazzunk, amikor őfelsége amúgy is ébren van. (Tudom: aki megengedheti magának...) Négy éve nem találkoztam a testvéremmel, mert nem vállalkozom egy ekkorával a tizenórás útra. Őt óvom-e, vagy a magam lelki békéjét, nézőpont kérdése. És tényleg nem a gyereket illesztem bele a magam életébe, hanem én próbálok illeszkedni az övéhez. De hát ilyen is van...

Re: Re: A dac és akarat viszonyáról

Szerintem is ez az egyik módszer, én is ezt próbálom alkalmazni. Maximálisan alkalmazkodom az ő ritmusához, amennyire lehet. Kivéve persze tőlünk független tér-idő szabályok betartásakor. Két évesen nehezebb volt, három évesen már el tudom magyarázni, hogy mit miért, de még így is vannak elképesztően logikus ellenérvei, hogy mit miért nem :) Közben meg megy az idő, tehát konfrontálódni kell, ami néha átmegy dacba ill. ingerültségbe. Ezekre a helyzetekre mindenképp elteszem Kulcsi ökölszabályait, pl. hogy ne reagáljam túl vagy ne nevessem ki. A büntetéssel zsarolás (jó akkor nem kapsz fagyit, nem nézheted a mesét stb.) viszont aggasztóan hatékonynak tűnik, és erőteljesen vissza kell fognom magam a lelki béke oltárán :)

Nagyon tanulságos

Nagyon tanulságos bejegyzés. Mivel a mi családunk "még nem tart itt", talán naivnak tűnik a kérdésem: a racionális érvelés segít valamit? Egyáltalán, képes egy ekkora gyerek kezdeni valamit az ok-okozati levezetésekkel? (Pl.: "Ha nem kötünk be az ülésbe, megsérülhetsz.") Hangsúlyozom, nem a fenyegetésről, hanem a lehetséges következmények bemutatásáról beszélek.
A nevelés tanulhatóságáról írottakkal maximálisan egyetértek, hiszen a nevelés egy része elsajátítható technikák alkalmazásából áll. Aki nem hisz a nevelés tanulhatóságában, az nem hisz az önfejlesztésben sem.
Az mindenesetre árulkodó, hogy az öt ökölszabály mindegyike tiltás.

Re: Re: A dac és akarat viszonyáról

Tapasztalatom szerint az ésszerű érvelés a szülőnek mindenképp fontos kapaszkodó, mert akkor végiggondolja, hogy valóban szükséges-e az a tiltás. De ha dacol a drága gyermek, akkor egyrészt csakaezértse hajtja végre a kérést, másrészt elképesztően logikus ellenérveket tud kitalálni, és/vagy kérdéseket feltenni, amire hirtelenjében köpni-nyelni nem lehet, legalábbis nekem olykor hihetetlen agymunkára van szükségem :)

Lakótárs, sokan azt

Lakótárs,
sokan azt vallják, hoyg a 2-3-évesük olyan értelmes, hogy mindent meg tudnak vele beszélni. Elhiszem, hogy nagyon értelmes, de azt nem, hogy élettanilag felfogja a nem-bekötés és a sérülés kapcsolatát. Egyszerűen képtelen erre, hála az égnek. (Inkább a beletörődésről, rábólintásról, szajkózásról van szó. Lehet ezzel egyet-nem-érteni, és így látom). A mászókáról való leesést, a hintázó gyerek kellemetlen rúgását sem képes felfogni előre.
Ezért kellene olyan körülményeket teremtenünk, hogy ezek a veszélyek ne fenyegessék. A veszély elhárítása nem demokratikus diskurzus eredménye (oké, anya, kössél be a biztonsági ülésbe), hanem kőkemény szabály.
Mielőtt zsarnok-ot kiáltunk, talán Kulcsi ír majd arról is, hogy a szabályok, ha helyesen vannak megalkotva, nem korlátoznak, hanem biztoságot adnak a gyereknek. A szabályok nélkül felnövő gyerek, bár ellentmondásnak tűnik, de nem lesz szabad.

Re: A dac és akarat viszonyáról

Amúgy kellett ezt most nekem olvasni, még ha az ökölszabályok tiltások is. Mostanság bizony mind az ötöt elkövettem néhányszor Timóval kapcsolatban... (Nem, a kettest nem.)
Kíváncsian várom a továbbiakat a témában. És azt is, hogy nektek a Plattner könyv a gyakorlat szintjén hogy válik be. (Nekem a nagyfiúkkal nem igazán sikerült, Abigéllel alig volt korai dac-gondom (most bezzeg!!!!), de azt hiszem, most Timó érdekében előveszem megint.)

Sziasztok! Kicsit az anya is

Sziasztok!
Kicsit az anya is hozzászól.
Ezzel a cikkel, úgy érzem, hogy mi az 5-ös szabályt szegtük meg. :) Mert Annánál összesen két dackitörés volt. Egyik a nagyszülőknél, a 40 fokos láz kitörésének délutánján, közvetlenül egy 4 órás út és az azt követő koncert után. Másik meg másnap, a cikkben is elmesélve. Azóta sem volt egy sem.

Azt hiszem Neohod, nagy igazságot fogalmaztál meg. Talán annyi,h nem direkt módon függ össze a "mániád" a nem-dacoskodással. Inkább úgy, h kiegyensúlyozott, ismert és biztonságos világban mozogva, egy nem túlfárasztott, túlfeszített idegrendszerrel a gyermek önmaga számára is jóval elviselhetőbb.Anna dackitörése alatt megfigyelhető volt,h önmaga sem tud mit kezdeni a hisztériás zokogással, önmagával.

És ezen segít az ölelés, megnyugtatás. Ugyanakkor úgy gondolom,h érdemes különbséget tenni egy 5-6 éves gyermek hisztije és a 2-3 éves dühkitörése között.

Lakótárs, meggyőződésem, h nem segít a racionális érvelés egy ekkora gyerek esetében. Mert: nem érti az ok-okozati összefüggést, nem tudja mi az a baleset és a legfontosabb, h egy dühkitörés alatt képtelen, még egy felnőtt is, a racionális gondolkodásra. A nem-mel történő tiltás sem túl jó sztem, Annánál az látszik működni,h egy rövid (átfogalmazott tiltás), megnyugtató mondatot többször elismétlünk. Mert a hang is képes nyugtatni, persze,ha nem indulattal fűtött. Ráadásul Plattner szerint egy kisgyermek agyát csak az az egy akart, elérendő dolog uralja, sima nem-es tiltással nem kitörlöd, hanem tovább erősíted a tárgy, cél akarását.

A túl hosszas magyarázat, érvelés követhetetlen egy kisgyermek számára nem dacos kontextusban is. Bizonytalanságérzéshez, szorongáshoz vezethet. Tehát nem kell hosszasan érvelni, túlmagyarázni. Elég ha a szülő tudja. Sőt, nálunk érv az is,h anya/apa így szeretné, így látja jónak. Pont.

Mályvacsiga, Plattner nekem jó, segít a saját indulataim félretevésében, arra ösztönöz,h átgondoljam (már abban a 2 ominózus esetben) az egész helyzetet,h mi vezetett hisztire, a tettünk mit erősített fel és milyen eredményre vezetett. Ennél konkrétabb dolog most nem jut eszembe. De újra meggyőzött abbéli hitemben,h az igazi földhözcsapkodós hisztirohamok a legtöbb esetben elkerülhetők, ha igazán figyelek a gyermekemre, ha türelmes vagyok, ha figyelek és betartok bizonyos aranyszabályokat.

Amiben még meggyőzésre várok,h megérzéseimet merjem vállalni Anna esetében is (pl. nem feltétlenül kell egy 4 órás dögmelegben megtett autóút után koncertre vinni a másfél évest este 8-9ig, ami után törvényszerűen beteg lett).

Re: A dac és akarat viszonyáról

Meg vagyok győződve róla, hogy a hisztirohamok nem elkerülhetők, és hogy bár szeretjük a világot a tetteink következményeiként értelmezni, de sokszor a véletlen és a kiszámíthatatlan játszik (nevezhetjük temperamentumnak és újdonságoknak is). Persze vannak evidens szabályok, nyilván én se utazom alvásidőben a gyerekkel, hanem inkább megyek első osztályon/másnap stb, shoppingolni meg akkor megyek, ha mondjuk valaki elviszi Leát. Nem is bírnék rendesen ruhákat próbálgatni feszült hangulatban:), nem ülünk autóba, és lehetőleg nem felejtjük otthon Mácit soha. Viszont a hiszti annyira irracionális - ezért nem hiszek én sem a magyarázatban - hogy nem csak ez számít. Persze, hogy kipihenve, ahogy mi is, a gyerek is kevésbé kiszolgáltatott az indulatainak.

De azt nem tudod megakadályozni, hogy mondjuk ne lássa meg a vágyott túró rudit a boltban, amire allergiás, és ne törjön ki zokogásban; maximum ha soha nem adtál neki; nem tudod kikerülni, hogy ne akarjon beülni épp aznap reggel a babakocsiba, gyalog viszont két sarok után leül a földre; hogy vitetni akarja magát, és perszehogy nem érti, hogy már nem tudod; azt nem tudod megkerülni, ha mondjuk nem sikerül neki becsatolni a szandálját, felvinni a kis kocsiját a lépcsőn, egyedül krumplit pucolni, de nem hagyja hogy segíts, és úgy nem megy, és ezért rohamot kap; de megosztom veletek a legirracionálisbbat: hogy elsírja magát hisztérikusan, ha félbetörik a gofrija, uborkája, kiflije, és ne egye meg többé, mert valamiért a törött kaja nem kaja: hát erre nem lehet olyanokat lépni, amik itt vannak. Erre csk nagy kerek szemekkel nézek, és felkészülök, hogy mindig legyen otthon több uborka.
Hiába van minden este három darab esti mese, minden este le kell szinte játszani a még, nem még meccset; ha nem mindenevő a gyereked, nem tudod kicselezni a ma nem eszem meg a parikás krumplit, ma nem ülök be az etetőszékbe, és hasonló ötleteket, legfeljebb rálegyintesz, hogy ja, akkor ma nem ebédelünk. Hát én nem tudok rálegyinteni, és ha két akarat egymásnak feszül, már rég rossz.

mindezt nem tudod megakadályozni, csak vannak gyerekek, akik nem kezdenek feltett kézzel sikítva rohangálni a lakásban, hogy csak tehetetlenül nézel.
ezeknek az apró hétköznapi dolgoknak nem sok köze van a fenti nagy hosszú hisztikhez és kimerültségekhez, és a rendszeresség se nagyon hat rá, hanem csak egyszerűen hirtelen rád és a gyerekre törnek. Sok mindent lehet persze kiküszöbölni meg elkerülni, de valahogy mindig akad napi tíz, amit nem.

Re: A dac és akarat viszonyáról

Köszönöm a kimerítő válaszokat, valami ilyesmit sejtettem én is.

Ugyanakkor a valamire (Túró Rudira, esti mesére stb.) irányuló, korlátok közé nem szorított, hisztérikus vágyat nem keverném össze a daccal. Szerintem teljesen mások a mozgatórugók, és máshogy is kezelendők.

Csatlakozom Hannához. Az én

Csatlakozom Hannához.

Az én lányomnál nem életében volt két ilyen őrült hiszti, hanem NAPONTA van legalább kettő. Ilyenkor én is csak kerekítem a szemem, miközben a gyerek sikítva őrjöng a földön.

Úgy érzem, a szabályokat betartom: kiegyensúlyozott napirend, változatos étrend, gyerek igényeinek maximális figyelembevétele, saját nyugalmam, együttérzésem megvan, a gyerek mégis BEPÖCCEN, bármire, akármikor, és jön az őrjöngés, amire semmilyen ráhatásom nincs. Egyetlen módszerem, hogy hagyom, hogy kisírja magát, miközben a közelben vagyok. Ezt viszont nem hívnám "hisztikezelésnek".

Hozzászólás

A mező tartalma nem nyilvános.
  • Allowed HTML tags: <a> <em> <strong> <cite> <code> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd><blockquote><p><br>
  • A sorokat és bekezdéseket automatikusan felismeri a rendszer.

További információ a formázási lehetőségekről