A fekete pedagógia ellen

Sokféle nem várt módon alakított át az apaság. Anna érkezésével önálló család lettünk, és ezzel együtt járt, hogy távol került minden, ami addig fontos volt. Az eredeti család, a barátok, mindenki. Próbálgattam az új szerepet, és izgalmasnak találtam mindent, ami a hármas számmal megjelent az életünkben.

Aztán megjött Gáspár. Második gyerek ő is, én is. Lassú, akárcsak én. Észre sem vettem, hogy az apa szerep mellett hogyan lettem ismét egy nagyfejű kölyök. Elkezdett érdekelni a múlt, az, hogy milyen volt az élet, amikor én voltam három éves, négy éves, négy és fél.

Érdeklődni kezdtem. Próbálom ismét összerakni a múltat.

Talán azért, hogy jobban értsem Gáspárt, talán azért, hogy jobban megértsem magam. Mindenesetre egyre több történet jut eszembe, és egyre árnyaltabbá válik a kép is. Azáltal, hogy újra átélem a múltat, a jelenben adott reakcióim is új megvilágításba kerülnek. Jobban látom az önző arcomat. Könnyebben válok megfigyelővé, kevesebbszer konfrontálódom.

Gáspár fiammal együtt én is négy éves vagyok.

Tegnap reggel nehezen váltam el anyámtól. Erzsike óvónéni nem volt bent. Helyette a dadus ordítozott egész nap velünk. Reggel a kezünket kellett a magasba emelnünk hosszan, hogy megtanuljuk, mi az, hogy csend. Aztán később bezárt a kamrába. Rossz voltam, azért.

Erzsikét szeretem, mert nem szokott haragudni ránk. Ő is büntet, de azt nem lehet komolyan venni. A múlt héten Jancsival verekedtem, ő meg ránk parancsolt, hogy kérjünk bocsánatot. Nem értettem, hogy miért kellene bocsánatot kérnem. Hallgattam. Láttam, hogy tudja, hogy most büntetnie kell, mert nem maradhat következmény nélkül az engedetlenségünk. A többieket leültette, nekünk meg futni kellett körben a szobában. Amíg össze nem esünk, és nem kérünk bocsánatot. Nem emlékszem, hogy mi lett a vége. Jó volt kitartani az igazam mellett.

A gyermekek alapvető jogairól

Az én gyermekkoromban az alábbi tizenkét pont értelmezhetetlen lett volna. Ma sok szülő érti, és talán eljön az idő, amikor általánosan elfogadott etikai normává válhat.

1. Minden gyermek azért jön a világra, hogy nőjön, kibontakozzon, éljen és szeressen, és szükségleteit és érzéseit saját védelmére artikulálja.

2. Ahhoz, hogy egy gyermek kibontakozhasson, szüksége van a felnőttek megbecsülésére és védelmére, akik komolyan veszik, szeretik és becsületesen segítik a tájékozódásban.

3. Ha a gyermeket életfontosságú szükségletei kielégítése helyett frusztrálják, ha a felnőttek szükségletei érdekében kizsákmányolják, verik, büntetik, visszaélnek vele, manipulálják, elhanyagolják, megcsalják anélkül, hogy valaki közbelépne, akkor a gyermek integritása tartósan sérül.

4. A sérelemre adott normális reakció a harag és a fájdalom. De mivel a harag a gyermek sérülést okozó környezetében folyamatosan tiltott, és a fájdalom élménye magányosan elviselhetetlen volna, ezeket az érzéseit el kell nyomnia, a traumára vonatkozó emlékeit el kell fojtania, és támadóit idealizálni kényszerül. Később már nem is fogja tudni, mit tettek vele.

5. A valódi hátteréről lehasított düh, tehetetlenség, étségbeesés, sóvárgás, szorongás és fájdalom érzése mégis kifejezésre jut mások (kriminalitás, népirtás) vagy önmaga (kábítószerkereskedés, alkoholizmus, prostítúció, pszichés betegségek, öngyilkosság) ellen irányuló pusztító akcióban.

6. A bosszúakciók áldozatai nagyon gyakran a saját gyermekek, akik bűnbak funkciót töltenek be és akiknek üldözése társadalmunkban még most is teljesen legitim, sőt nagy becsben áll, ha nevelésnek nevezik. Tragikus módon az ember azért veri saját gyermekét, hogy ne érezze, amit a szülei ővele tettek.

7. Ahhoz, hogy egy bántalmazott gyermek ne legyen bűnöző vagy lelki beteg, szükséges, hogy életében legalább egyszer találkozzon valakivel, aki egyértelműen tudja: nem a bántalmazott, védtelen gyermek a hibás, hanem környezete. Ennek megfelelően a társadalom tudása vagy nem tudása az élet megmentését vagy tönkretételét segítheti elő. Ebben rejlik a rokonok, ügyvédek, bírák, orvosok és ápolók nagy lehetősége, hogy egyértelműen a gyermek pártjára álljanak és higyjenek neki.

8. Egyelőre a társadalom a felnőtteket védi és az áldozatokat hibáztatja. Vakságát elméletek óvják, melyek még most is ősapáink nevelési mintájának megfelelően, a gyermekben alattomos, gonosz ösztönöktől megszállt lényt látnak, aki hazug történeteket talál ki, és ártatlan szüleit megtámadja vagy szexuálisan kívánja. Valójában minden gyermek arra hajlik, hogy szülei kegyetlenségéért önmagát hibáztassa és a szülőktől, akiket mindig szeret, magára vállalja a felelősséget.

9. Néhány éve az újabb terápiás módszerek alkalmazása bebizonyította, hogy a gyermekkor elfojtott traumatikus emlékei a testben megőrződnek, és tudattalanul maradva hatást gyakorolnak a felnőtt ember további életére. Továbbá a még meg nem született gyermekeken végzett elektronikus mérések kiderítették azt a tényt, amit a legtöbb felnőtt ma sem vesz tudomásul, hogy a gyermek a gyöngédséget is és a kegyetlenséget is a kezdet kezdetétől érzi és megtanulja.

10. E felismeréseknek hála minden abszurd viselkedés feltárja eddig rejtett logikáját, ha a gyermekkori traumatikus tapasztalatoknak nem kell többé sötétben maradniuk.

11. Ha szenzibilizálódunk a gyermekkor eddig tagadott kegyetlenségei és ezek következményei iránt, akkor ez önmagában véget vethet az erőszak generációról generációra való továbbadásának.

12. Azok az emberek, akiknek integritását nem sértették meg gyermekkorukban, akik szüleiknél védelmet, respektust és őszinteséget élhettek át, fiatalkorukban és később is intelligensek, érzékenyek, beleérzők és fogékonyak lesznek. Örömük lesz az életben, és nem fogja őket semmi arra késztetni, hogy maguknak vagy másoknak ártsanak és pusztítsanak. Használni fogják a hatalmukat, hogy megvédjék magukat, de arra nem, hogy másokat megtámadjanak. Nem tehetnek mást, mint hogy a gyengébbeket, tehát saját gyermekeiket is megbecsüljék és védelmezzék, mert ez a tudás (és nem a kegyetlenség) rögzül beléjük a kezdet kezdetétől. Ezek az emberek soha nem lesznek képesek megérteni, hogy elődeinek miért kellett hatalmas hadiipart létrehozniuk ahhoz, hogy ezen a világon jól és biztonságban érezzék magukat. Mivel a legkorábbi fenyegetettség elhárítása nem lesz tudattalan életfeladatuk, a reális fenyegetettségekkel racionálisabban és kreatívabban fognak tudni bánni.

A tizenkét pontot Alice Miller: Kezdetben volt a nevelés c. könyvéből idéztem (10-12 o.).

OFF: Nyilván nem véletlen, de

OFF: Nyilván nem véletlen, de meglepő mértékben azonos az olvasmánylistám veled. :)

Úgy tűnik, hogy nem csak a

Úgy tűnik, hogy nem csak a usability és a három gyerek közös téma... :)

ki nem kapott ki

ki nem kapott ki gyerekkorában? Kicsit túlzottnak tartom a gondolatmenetét, egy kis verés építő hatású is lehet. Legalábbis magamból kiindulva. Peti

Szia! Mesélj, van személyes

Szia! Mesélj, van személyes élményed, melyben bántottak, és melyről úgy gondolod, hogy építő hatással volt rád? Köszi. Kulcsi.

Jó-jó oké legyünk

Jó-jó oké legyünk liberálisak, de ha a gyerek 10 rászólás után sem érti, hogy ne nyúlkáljon a forró vasaló felé, vagy ne túrja a kukát, ne rágassa az elektromos vezetékeket azért a kezére rá lehet csapni, mielőtt szétégeti, megrázza, vagy nyakig összekeni magát ugye?

Hozzászólás

A mező tartalma nem nyilvános.
  • Allowed HTML tags: <a> <em> <strong> <cite> <code> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd><blockquote><p><br>
  • A sorokat és bekezdéseket automatikusan felismeri a rendszer.

További információ a formázási lehetőségekről