Babapapa sorozatunk első esztendejét a korszellemnek megfelelően szüléstörténettel zárom. Szó lesz mindarról, ami a Lelki transzpozícióból kimaradt. Családbarát környezetben képzeltük el Annánk érkezését. Ezért választottuk a Szt. Margit kórházat, melyet többnyire az egyik legalternatívabb szülésre dedikált intézményként könyveltek el.

A Kedves ehhez igazította a nőgyógyász választást is, s lelkesen néztük végig a kórház reklám-videóját. Volt ott minden, mi nagyterhes kismamának ingere: az alternatív szülőszoba, vajúdást elősegítő nagylabda, hangulatrajzoló háttérmuzsika, és ami a lényeg, családok számára hotelszoba.

Előkészületek - CTG rulez

Aznap hajnali órában keltem. Csendes üldögéléssel kezdtem a napot, zajos álmomat próbáltam a semmiben feloldani, majd elindultam a nagy esemény színtere felé. Nyugtalanító, kettős érzés lett úrrá rajtam. A legfontosabb napra ébredtem, melyben eddig részem lehetett: mostantól kettőre fogok vigyázni, egy helyett, kettőnek mondom majd, hogy Kedves...
Egy órás várakozás után jeleztek, hogy öltözzek át, majd menjek be a vajúdószobába. Ott állt a Kedves az ágy mellett felhuzalozva, a CTG közvetlen közelségében. A rövid madzag miatt nagyon szűk mozgástere volt, ráadásul két kézzel kellett tartania a nehezen illeszkedő szenzort, hogy a CTG stabilan működhessen. Már egy órája szóltam, hogy hívjanak be, hol voltál eddig? -fordult felém dühösen - a szülésznő állandóan rajtam felejti ezt a nyavalyát, nem bírok már állni egy helyben! Tanácstalanul néztem körül a szobában. A steril környezet egyáltalán nem emlékeztetett a dokumentumfilmben felvázolt alternatív légkörre: a reklámozott labdák - mint később kiderült - a folyosó végén lapultak, s valamilyen misztikus okból kifolyólag többszörös kérésre sem juthattunk hozzájuk. Háttérzenét némi unszolás után hajlandóak voltak tenni, de nem sokat hallottunk belőle, mert egységes keverőpult volt, mely minden szobába sugározta a központilag szabályozott muzsikát. Érthető módon a szomszédos császárműtétnél nem feltétlenül jött jól a gondosan előkészített Buddha bár...

A segítő szándék

Mindez persze egyáltalán nem zavart volna, sokkal inkább bosszantott a szülésznők hozzáállása. A szomszédos szobában dekkoltak, onnan jött át teljesen rapszodikus időközönként az ügyeletesünk. Ahogy telt az idő, egyre nehezebben volt elviselhető a CTG által diktált mozdulatlansággal párosuló szülésznői szenvtelen arc. Egy óra elteltével végre megjelent a doktornő, kinek a Kedves jelezte, hogy nem tud egy helyben állni, és sokat segítene, ha nem lenne állandó rövidpórázon. Ez hatott: onnantól kezdve kedvére sétálhatott a folyosón, így sokkal jobban viselte a rátörő fájásokat.
A szomszédos szobában tereferélő szülésznők rosszindulata újra és újra betüremkedett a félig nyitva hagyott ajtón. Egy nagyobb sóhajtást követően bejött az egyik gyöngyszem, s megkérdezte, hogy tényleg ennyire fáj? Néhány perc múlva bejött egy másik segítő, hogy felhívja a figyelmet az EDA áldásos hatásaira. Miért akar hősanya lenni, miért nem kér EDA-t? Amikor én szültem a három gyermekemet, még nem volt EDA, de ma már biztosan kérnék.

Nem volt mit reagálni ezekre a szavakra. Csendesen masszíroztam a Kedves hátát, s udvariasan jeleztem a tolakodó elemnek, hogy egyelőre nem élne a lehetőséggel... Az idő múlásával arányosan rendre kikapcsoltak az érzékszervei. Az arcára kirajzolódott fájdalom már-már révületre emlékeztetett, csak nagyon korlátolt mértékben jutottak el hozzá a szavak.

A milliő

Az első tolófájások jelentkezésével együtt a doktornő is megjelent, hogy előkészítse a terepet a jövevény számára. Rövid időn belül a leválasztott ágydarab két szélén ott virított a középkori kínzóeszközre emlékeztető lábtartó, mintegy jelezve a kipréseléshez szükséges pozitúrát.
A tolófájás alatt megtelt a szoba: megjött a csecsemőorvos két asszisztensével, valahonnan beszivárgott egy mentős fiú is. Legnagyobb megrökönyödésemre valaki megkérdezte Katitól, hogy beleegyezik-e abba, hogy a srác végignézze a szülést. Abban a tudatállapotban szerintem még a nevét sem tudta volna megmondani, éppen ezért nagyon etikátlannak ítéltem meg a helyzetet.
A doktornő nagyon jól alkalmazkodott a helyzethez, felismerte, hogy a Kedvesnek bíztatásra van szüksége. Reagált a Kati jelzéseire, figyelmeztette, hogy mikor hatékony, és mikor kevésbé az erőfeszítése. Szakszerűen végezte a dolgát, nemcsak orvosként, de lelkit támaszként is jelen volt.

Az ünnepelt

Néhány tolóciklust követően megjelent a pihés fej, majd egy rövid nyissz, és máris ott volt az ünnepelt. Különös élmény volt. Valószerűtlen. Hosszú szövet fonta össze a hason pihegőt az anyjával, új élet lüktetett a szobában, puhán, nesztelenül.
Automatikusan elvettem a felém nyújtott vágóeszközt, hogy az utasításnak megfelelően egyetlen határozott mozdulattal elvágjam a kapcsot. Úgy éreztem magam, mint egy felpörgetett álomképben. Kívülről figyeltem a jelenetet, amint követem a csecsemőorvost a szomszédos terembe, hogy mindenféle vizsgálatnak vessék alá a vérem.
Alacsony, bájos és határozott nő volt a csecsemőorvos, az a fajta, akiben az első perctől megbízik az ember. Aggódva kérdeztem Tőle, hogy mi van Annával, hogy rendben talált-e mindent. Megkérem, hogy várjon egy kicsit, amíg alaposan megvizsgálom, utána mindent elmondok részletesen - jött a válasz, én meg szorongva álltam az egyik lábamról a másikra. Megmérték a súlyát, a magasságát, a reflexeit, vékony csöveket dugtak fel az orrán, hogy váladékot vegyenek ki a gyomrából (8/9 Apgart kapott).
Az orvos arckifejezéséből következtettem arra, hogy valami nem stimmel. Rövidesen jött is a magyarázat: nem pirult ki a bőre, látja apuka, valami miatt nem veszi fel az oxigént úgy, ahogy kéne. Nyugodjon meg, ilyesmi előfordul az újszülöttekkel, most elviszem további kivizsgálásokra, fél óra múlva tájékoztatni fogom. Azzal rövid, határozott mozdulatokkal becsavarta egy törülközőbe, és kisietett a helyiségből.
Visszasiettem a tett színhelyére. A Kedves meggyötört arccal nézett rám: hol van Anna? Hamarosan itt lesz, minden rendben, csak megvizsgálják!...

Teadélután

Az utolsó simítások elvégzése után végre magunkra hagytak. Az előre elkészített forró tea gőze nyugtatóan lengte be a szoba légkörét, én meg két mozdulattal elindítottam az automatizált SMS-folyamot, hogy értesítsük a legfontosabbakat az örömteli eseményről. Nem akartam arra gondolni, hogy mi van Annával. Nehéz órák álltak a Kedves mögött, megérdemli hát a nyugodt perceket. Ezen a csatán túlvagyunk, és ennek örülni kell, mert így erőt nyerünk a továbbiakhoz.
Miközben szürcsöltük a teát, felolvastam a folyamatosan érkező gratulációkat, és váltottunk néhány szót a legközelebbi családtagokkal.

A jóhír

Egyszercsak ott volt a csecsemőorvos. Sikerült stabilizálnom az állapotát, közölte kedvesen, valószínűleg valamilyen fertőzés miatt nem vette fel az oxigént, mostmár úgy tűnik, hogy minden rendben lesz. Hogy mi? Mi az, hogy stabilizálni?! Erről nem volt szó eddig, nem gondoltuk, hogy ilyen nagy ban vaj! Nyugodjanak meg, még adjuk neki a sűrített oxigént, és jól reagál a kezelésre, úgyhogy nincs gond. Hamarosan jelentkezem.
Hidegzuhanyként ért a hír, hogy stabilizálni kellett valamit, amire mi alapból úgy gondoltunk, mint a stabilitás mintapéldányára. Sápadtan nyugtattam a kétségbeesettet, hogy nincs gond, mindjárt köztünk lesz, nem kell aggódni, bizonyára ilyesmi gyakran előfordul.

A rosszhír

Egy negyedóra múlva ismét megjelent a csecsemőorvos. Elnézést kérek, hogy jó hírt közöltem az elmúlt alkalommal. Baj van az Anna keringésével, hívtam az újszülött-mentőt. Át fogják szállítani a Gottsegen György Kardiológiai Intézetbe. Ha kiderül, hogy nem a szíve okozza a keringési zavart, akkor onnan a II-es számú Gyerekklinikára viszik át, mert ebben az esetben vélhetőleg valamilyen komolyabb fertőzésre kell számítanunk.

A fénykép

Néhány perc múlva megjelent az elitosztag. Addigra már a folyosón álltam, a Kedves a lábadozóban feküdt. Legalább négyen érkeztek, hatalmas, inkubátorral felszerelt hordágyat taszítottak be azon az ajtón, mely mögött az életem feküdt. Csigalassúsággal teltek a percek, nem értettem, hogy miért nem jönnek már, miért nem viszik, miért nem mentik azonnal.
Egyszercsak kinyílt az ajtó, felhuzalozott baba feküdt az üvegbura mögött. Bementünk a tett színhelyére, az anyának adtak egy fotót, melyen egy piciny, elkékült test feküdt. Vártak néhány percet, majd gyors léptekkel elgurították a kiszakítottat.

Finálé

Pontosan egy éve történt mindez. Anna nagyér transzpozícióval született, melyet Dr. Saumeister Judit csecsemőorvos gyors és szakszerű reagálásának, valamint a Gottsegen György Kardilógiai Intézet munkatársainak hihetetlen profizmusának és elhivatottságának köszönhetően sikeresen meggyógyítottak.
Számtalanszor idéztük már fel a születés körüli bonyodalmak kronológiáját. A GOKI-ban történt események prioritása miatt a Szt. Margit kórházban történtekről csak ritkán beszéltünk. A GOKI-ról csak jó emlékeim vannak, a Szt. Margitról finomvegyesek.

Következtetések

Több következtetést is levontam a szülésre vonatkozóan:

1. Fogadott szülésznőre szükség van. Ha nem fizetsz előre, a vajúdás alatt fogod ütni a fejed a falba, hogy mégiscsak kellett volna! Az elveket félre kell tenni, ha a párodról és a gyermekedről van szó.
2. Ne hagyd magától alakulni a dolgokat. Előre végig kell gondolni mindent, és beszélni kell a megfelelő személyekkel ahhoz, hogy ne érjenek kellemetlen meglepetések. A szülésznő hozzáállása jellemzően radikálisan megváltozik, ha felkéred a szerepre, és nem ahogy esik úgy suppan alapon kerül oda. Nem mindenki elhivatott annyira, hogy juttatástól függetlenül jól végezze a dolgát.
3. Legyen fogadott nőgyógyászod, akire számíthatsz a szülésnél. A fogadott orvosnak kialakult kapcsolathálója van az intézeten belül, ami befolyást gyakorol a kollégáira és a szülésznőkre is.
4. A rátermett csecsemőorvos jelenléte rendkívül fontos. Életmentő lehet továbbá, ha kéznél van az inkubátor, és az életmentéshez szükséges apparátus.
5. A felkészületlen kismamák kiszolgáltatottá válnak. Lehetőleg stabil háttérre, információkra és magabiztosságra van szükség ahhoz, hogy ne nézzenek alapból hülyének. A Szt. Margit jó kórháznak számított, ennek megfelelően finomvegyesen volt jelen az emberséges, kedves nővér, és a szenvtelen, érdekorientált szülésznő.