Lassan 7 éve annak, hogy vele együtt elkezdtem gyakorolni a BJJ-t. Azóta ő lett a klub egyik vezér ürüje, én meg, hát, igyekszem kidumálni magam, ha bajba kerülök.

A járvány miatt már több, mint két hónapja nem látogatom a BJJ edzéseket. Áll a klub, mi meg azon sírunk, hogy nem verhetjük egymást. Otthon emelgetni a súlyokat sokkal kevésbé izgalmas, mint ütőeret keresni a cimboránk nyakán.

A múlt héten megvettem a Fázis c. könyvet. Azt bújom azóta is, és próbálom elsajátítani az ott ismertetett indirekt módszert. A szerződje, Michael Raduga, egy szibériai fanatikus, aki a tudatos álmodás gyakorlásából karriert csinált.

Fura, hogy normál esetben hetekig nem emlékszem semmire, most meg nem győzöm lediktálni a sok elborult sztorit.

Már a második napon hat álmomra emlékeztem. Reggel nyomkodtam a 10 perces szundikat, hogy az alvás és ébrenlét közötti állapotban lehessek minél többet. Egyelőre azzal voltam a leinkább elfoglalva, hogy az éjszakai álmokból megőrzött néhány töredék is megmaradjon a reggeli képzavarban.

Huszonöt év telt el azóta, hogy átéltem az első tudatos álmomat. A Kaleb-Utecht szerzőpáros “Alkotó álom” c. könyvéből indultunk ki, és az ott ismertetett technikákat próbálgattuk, csoportosan.

Egy tucat izzadt pasi fetrengett a nyálkás tatamin. Az edző messziről üdvözölt, én meg örömmel nyugtáztam, hogy a késésemet a helyén kezeli. 

Ott ültünk tizen egy körben a Rambala csoportban. Kíváncsi voltam és nyugtalan. Kíváncsi voltam arra, hogy Éva milyen módon fogja átadni az erőszakmentes kommunikációban szerzett tapasztalatait.