Blogoló migráns

A blog sok gyenge kapcsolatot hozott az életembe, minek köszönhetően egyre szorosabban kötődöm Magyarországhoz, ami ugyebár az én esetemben újkeletű fejlemény. A Menedék Egyesület által szervezett workshopon foglaltam össze azt, hogy miként segített megértenem a határon inneni magyarok gondolkodásmódját, és hogyan vetkőztem le a szorongást, hogy idegenként kezelnek és idegen vagyok abban az országban, melynek a nyelvét anyámtól tanultam. 

Románul, bazz!

Az első évben magam is átestem a tűzkeresztségen: az egyszerű vendégmunkástól a románig mindenféle minősítést megkaptam, ami megerősített azon (tév)hitemben, hogy a határon innen bizony másféle népek élnek, mint a határ túloldalán. Hiába beszélünk egy nyelvet, mások vagyunk, noh. Az első igazán döbbenetes élményt az a céges vacsora jelentette, amikor kollégám, akivel mellesleg egy éve minden egyes nap több, mint nyolc órában egy légtérben melóztunk, megkérdezte, hogy "És mondd, Zsolt, Ti otthon Katival milyen nyelven beszéltek egymással?". Most erre mit mondhatnék? Románul, bazz!

Látván veresedő ábrázatom, emberünk gyorsan elmesélte, hogy ő bizony volt már a határ túloldalán, sőt, még Kolozsvárig is eljutott! Ügyes fiú. 

Aztán évekkel később egy másik cégnél egy másik kolléga diszkréten megjegyezte, hogy a román vendégmunkások miatt nincs munkája a magyarnak. Mondtam neki, hogy kösz, mert én is román vendégmunkás vagyok, sajnálom, hogy ilyen rossz hatással vagyok a magyar emberekre. Ettől elhallgatott.

Születés és blog

2005 végén kezdtem el blogolni. Egy esztendő alatt hihetetlenül sok ismerősre tettem szert, sok pozitív megerősítést kaptam, minek hatására kezdett felépülni bennem valami önbizalomféleség, és egyre inkább úgy éreztem, hogy megtaláltam a helyem szakmailag és emberileg is. Igen, ebben a folyamatban nagyon sokat segített a blog kapcsolatépítő ereje. Heti jelleggel ismerkedtem meg új és új arcokkal, és számos közösséghez kerültem közel, mely újabb kapcsolatokat eredményezett. 

Kettőezerhat végére éreztem úgy, hogy itthon vagyok. Budapesten itthon érzem magam. Ebben a végső impulzust Anna lányom születése és megmentése adta: igen, a GOKI élmény hatására átminősült az ittlétünk értelme és célja. 

Románul, bazz! - újratöltve

Az elmúlt két esztendőben elkezdtünk olykor románul beszélni itthon. Ha nem szeretnénk, hogy Anna értse, hogy miről folyik a diskurzus, gyorsan nyelvet váltunk néhány mondat erejéig. Mégiscsak volt értelme ex-kollégám kérdésének?! Íme, most, hogy itthon érezzük magunkat Magyarországon, még a román szó is jólesik. Minő pálfordulás!

Plastik Erdélyben

Józsi írt egy blogbejegyzést a nyáron, ami több szempontból is helyreteszi a dolgokat Erdélyügyileg. A Plastik Média feje ellátogatott Marosvásárhelyre, és sajátos stílusában megfogalmazta a lényeget:

Ez az egész “magyarság” dolog teljesen mást jelent innentől kezdve a számomra. És ezt nem kell jobbra tolódásnak látni, lófaszt, egyszerűen ott kinn nettó 9 óra után megértettem valamit, amiről eddig kb. nulla fogalmam volt. Sokkal jobban megértem és átélem azt, hogy ott mi a fasz van, illetve e mellett az is kicsit jobban érdekel, hogy itt mi a fasz van. (Persze hozzá kell tennem, hogyott lehet megérteni ezt igazán, ott nyer igazi értelmet.)

Józsi esete világosan illusztrálja azt, hogy ami elsőre rosszindulatú megközelítésnek tűnhet, valójában egyszerű tapasztalathiányból fakad. Elég egy személyes élmény ahhoz, hogy átértékelődjön (esetleg felértékelődjön?) a határon túli jelenség az anyaországiak szemében.

Új hozzászólás

Hozzászólások

Emlékeim szerint - javíts ki, ha tévednék - a kérdésem arra irányult anno, hogy a románt használjátok-e napi szinten egymás között vagy sem. 

Azért kérdeztem, mert egy középiskolai osztálytársam a lengyel származású anyjával nagyjából fele-fele arányban beszélt magyarul és lengyelül, míg a kanadai nagynéném szinte kizárólag franciául beszélt az anyjával, holott -értelemszerűen - mindketten beszélték az angolt is. 

A kérdést vagy föltette más is vagy rosszul emlékszel, mert én még nem jártam Erdélyben.

Kedves sz, nem Tőled jött a kérdés, hanem egy másik közös kollégánktól. Nem emlékszel arra a céges vacsoránkra? :)

Nem emlékszem - az egyiken biztosan nem voltam ott, szerintem akkor történhetett.

Jó, hogy írtál erről! A téma még megérne pár posztot az biztos.

Hozzá kell tenni, hogy ezek a nagy meglepődések és suta kérdések az ország egy bizonyos városára jellemzőek.

ezt a különbséget nem tapasztaltam. meglátásom szerint nem városfüggő.

Nekem a „bikkfafejű” cimboráim mesélték ezt. Érdekes, hogy a sok-sok ismerősöm között, akiknek fontos ez az „ügy”, senki sem budapesti vagy nem Budapesten nőtt fel. Az általános- és középiskolás osztálytársaimnál is többen megjárták az elszakított területeket, mint ahányan nem. Nem tudom, mi ennek az oka, talán a kulturális környezet, ami Budapesten teljesen más, mint Szegeden vagy Debrecenben.

Aires, szerintem ne ess bele ugyan abba a csapdába, amiről épp a bejegyzés is szól:

BP egy másik környezet, mint vidék, és máshogy élnek ott az emberek, de ez nem jelenti azt, hogy más lenne a gondolkodásmódjuk. Én több vidékivel is találkoztam már akik megkérdezték a csíksomlyói búcsún - ahová nyilván divatból ment -, hogy hogy-hogy ennyi magyar él ott...

Sőt, igazából visszafele is igaz, nekem Csíkban volt olyan szállásom, ahol a székely házigazda (élet)stílusáról nem mondanád meg, hogy erdélyi inkább tippelnéd nagyvárosinak, csakhát a tájszólás...

Nem értem, azt sugallod, hogy az emberek gondolkodásmódja homogén? Ezt te sem gondolod komolyan. Nem véletlenül alakultak ki a társadalomtudományok és határoztak meg olyan fogalmakat, mint a csoportdinamika vagy csordaszellem. Épp azért, mert a környezet jelentősen befolyásolja az egyén gondolatait lehet bizonyos minták alapján általánositani.

Igen, igazad van, rögtön én is beleestem ugyan abba az általánosítási hibába, csak másik oldalról... Sőt, még magammal is ellentmondásba kerültem pár mondaton belül...

Viszont a lényeg azt hiszem ettől még érthető volt:
Nem általánosítanék abból, hogy valaki budapesti vagy vidéki egy olyan kérdésre, ami egyébként mindenkit egyformán érint. Ennél sokkal jobban számít ilyen esetben, hogy valakinek milyen a sokkal szűkebb környezete, érdeklődési köre, politikai nézetei (sajnos).

Mi az a „bikkfafejű”?

Székely :)

Búék!

Nekünk nyolc év telt el és azt érzem, itthon vagyunk az utcánkban, nem akarok beolvadni, nem akarok másképp beszélni, nem akarok más lenni, nem akarok ugyanolyan lenni... magam akarok lenni és próbálok az lenni.

Vannak barátaink innen és otthonról, már nem teszünk különbséget, nem harsogjuk, hogy nekünk csak erdélyi barátaink vannak és ez így jó.

11-kor eszembe jut, hogy Otthon most köszöntik az Újévet, és jól esik erre gondolni és az otthoni barátainkra,  de itthonról.

Most már szeretek erdélyi lenni Magyarországon...hosszú utazás volt....

Búék még egyszer!

az aláírás lemaradt, bocs:

Gabi

Szia Gabi! Örülök, hogy írtál, és, hogy hasonlóan éled meg Te is mindezt. jól vagytok? BUÉK Nektek is!

Jól vagyunk, köszi. Még babázunk egy darabig, aztán vissza a fakanálhoz. Ha kedvetek tartja, szívesen látunk Szentendrén, itt még úgysem voltatok...gyerekkel, vegyesen. Gyertek!

Puszi, Gabi