Konnektivista egyszeregy gyorsolvasóknak
k, 2010-05-25 16:57 2 hozzászólásNemrégiben beszéltem az egyik programozó barátommal, aki azt mondta, hogy egy ideje gyorsolvassa a blogomat, de sajnos így nem sikerült kihámoznia azt, hogy mi is a konnektivizmus.
Kedves Kristóf! Alább olvashatod a kvintesszenciát. Semmi elméleti rizsa, 10 gyakorlati technika, mely a konnektivista szemléletű kurzusokban megtalálható.
1. Iterációk
Akárcsak az iteratív programfejlesztési módszertanokban, itt is ciklikus a történet. Egy iteráció rendszerint egy hét. Egy tanfolyam értelemszerűen több hétből áll. Tapasztalatunk szerint kb. 3-4 hét éppen elégséges ahhoz, hogy körüljárunk egy témát, és a résztvevők közötti kreatív légkör is létrejöhessen.
2. Tematika
Az inspirátorok minden hét elején közzéteszik a heti tematikát. Az ajánlott forrásanyag rendszerint sokkal bővebb, mint amit fel lehet egy személynek dolgozni. A cél az, hogy minden résztvevő a saját kiváncsiságának megfelelően fókuszáljon egy-egy témára.
3. Webinárium
Online webes adásban bemutatásra kerül a hét témája. Nálunk az a bevált technika, hogy az egyikünk prezentál, a másik pedig reagál rá, kérdéseket tesz fel, és tolmácsolja az élő adás során felmerült résztvevői reakciókat is. Ezáltal a közösség is aktívan részt tud venni a webinárium formálásában.
4. Blog
Tanulni aktívan érdemes: úgy tudom a leginkább beépíteni a saját tudáshálómba az új ismereteket, ha újra és újra kontextusba helyezem azokat. A passzív, olvasás alapú tanulás helyett az aktív, írás-alapú tudásépítésre érdemes helyezni a hangsúlyt. A konnektivista szemléletű kurzus során a tanuló írja a tartalmak nagyrészét. Minden résztvevő blogot ír, és bejegyzésekben reagál a kurzus eseményeire. Ez a legfontosabb módszertani elem, mely nélkül mit sem ér az egész.
5. Címkézés
A kurzusnak van egy egyedi, a google szerint nem ismert azonosítója. Minden tartalom, mely a kurzus égisze alatt születik, megkapja ezt az azonosítót. Ezáltal egy idő után a keresőket jól lehet használni a tanfolyammal kapcsolatos tartalmak felkutatására.
6. Tartalomaggregálás
A különböző helyeken létrejött tartalmakról tudomást kell szereznie a közösségnek. Az inspirátorok feladata, hogy RSS olvasójukat frissítsék a tanfolyamhoz kapcsolódó hírforrásokkal.
7. Reflexió
A résztvevők által gyártott tartalomra reagál az inspirátor (tanár). Minden nap kimegy egy hírlevél a résztvevőknek a visszaosztott tartalmakkal. Ezáltal az aktív tagoknak folyamatosan pozitív visszacsatolásban van részük.
8. Feladatok
Minden hét témájához kapcsolódóan van 1-2 kiemelt feladat, melynek a kidolgozásában a közösség segít(het)i az egyént. Ezenfelül érdemes további, opcionális feladatokat is kitűzni: nagyon nehezen tudunk ugyanis elszakadni a klasszikus tanár-diák szemlélettől.
9. Kollaboratív tartalomírás
A résztvevők közösen szerkesztett dokumentumokban összegzik a tapasztalataikat. Pl. ha az a kérdés, hogy milyen programozói eszközöket érdemes használnunk, amellett, hogy az inspirátorok elmondják, hogy ők mit és miért használnak, létrehoznak egy google excel filet, ahová mindenki beírja a saját kedvencét, és súlyozza is azt. A tömeg ilyenkor okosabb, mint az egyén.
10. Komment, komment, komment
A leghatékonyabb tanulási forma az, ha a saját szavaiddal fogalmazod meg újra és újra az ismeretanyagot, melyet uralni szeretnél. Éppen ezért a blogoláson kívül arra bíztatjuk a résztvevőket, hogy reagáljanak egymás bejegyzéseire.
Már látom, hogy azt kérded majd: mi ebben az újdonság? Minden egyes elem, módszer ismert, és használt ügy, mióta webkettő a webkettő...
Igen, így van. Együtt, egységes oktatási módszertanba gyógyítva azonban mindeddig nem használták. A fenti tíz pontban megfogalmazott modell egy lehetséges instanciája a konnektivizmusnak. Sikerült tömören megfogalmaznom? Várom a kritikát... :)
Illusztrációk
- zilla774: Neural Rust
- chicho21net: arrow
- IvanAntolic: Arrow
- The-Labyrinth-Club: Offer
- falling-slinky: Write It
- nexxxxxx: Harvest
- audpod: Mirror
- buddystyle: the crowd IV
- tyt2000: Anonymous Comment
Új hozzászólás
Hozzászólások
Jó összefoglaló, gyors, lényegretörő!
Amit továbbra sem tudok: mi újság a nyílt blogolással olyankor, amikor az oktatás fizetős. Ha én egy az egyben visszaosztom a kapott tudást a saját blogomon (mert ujrafogalmazom "magamnak"), akkor rontom az oktatók/szervezők üzletét.
(Értem, hogy a tananyag csak egy része az egész konnektivista oktatásnak, és a hatékonyság nem ebben van - de ezért a részért is szoktak - egyes esetekben - pénzt kérni, szerzői jogdíjat fizetni stb. Pl. a Drupal sminkelésről - l. tuksi01 - rengeteg infó hozzáférhető a neten, de az ezzel foglalkozó könyvekért fizetni kell.)
Miért rontanád? Ebben a modellben nem a "tananyag" az értékesíthető komponens, bár kétségtelen, hogy ez a legfontosabb, nélkülözhetetlen összetevő.
Szerintem ebben az esetben a résztvevők azért fizetnek, mert tudják, hogy a kurzus ideje alatt motiválva lesznek, hogy gyakoroljanak/tanuljanak. Nincs e-book, nincs multimédiás tananyag, nincs súlyos összegekből összetákolt oktatóCD, és nincs tanulmányi keretrendszer sem, ami nyomon követné a tanuló tevékenységét.
A hagyományos üzleti modellben ezek a tartalmi egységek és a keretrendszer képezi az értékesíthető összetevőket. A tanuló befizet, és cserében kap egy vagy több tananyagot, melyet végigklattyint, és a végén esetleg egy automatizált kvíz segítségével meggyőződik arról, hogy mindent megértett, és mindent tud.
A másik oldalon pedig egy nagy apparátust kell pénzelni ahhoz, hogy a tartalom a megfelelő formában, csomagolásra kész állapotban előálljon. Az erőforrás nagyrésze a központosított tartalomelőállításra fókuszálódik, és rendszerint abban már nem látnak kihívást (sem üzletileg sem szakmailag), hogy maga a tanulási folyamat milyen hatékonysággal valósul meg.
A konnektivizmusban megfordul ez a dolog: a fókusz a tanulás pillanatára helyeződik át, minden erőfeszítés a tanuló motivációjának felébresztésére és fenntartására irányul. Ha inspiráltak a résztvevők, akkor ezt az élményt minden bizonnyal meg kívánják osztani a közösséggel, és ezáltal könnyen rávehetők arra, hogy írjanak. A résztvevők alkotóereje normális piaci viszonyok között (tehát amikor nem arról szól a történet, hogy el kell költeni a pénzt, például oktatásra) jóval nagyobb, mint a projektet megvalósító csapaté.
Nem csak arról van szó, hogy nem rontja a résztvevői tartalom az üzletet, hanem táplálja azt.