Szembeötlő változásnak lehettünk tanúi az elmúlt néhány esztendőben, ami a felhasználói élmény fontosságának megítélését illeti. Tapasztalatom szerint kettőezeröt tájékán a használhatóságot Magyarországon még nem kezelték különálló szakterületként: az ergonómiai tanácsadást rendszerint arculati ráncfelvarrásként, esetleg kliensoldali fejlesztéshez kapcsolódó hozzáadott értékként lehetett eladni.

Kliensoldali fejlesztő, aki ért a használhatósághoz is? OK, jöhet! Üzleti elemző, aki képes jó felhasználói felületterveket készíteni? OK, jöhet! Grafikus/designer, aki az arculat kialakítása mellett ergonómiával is foglalkozik? OK, jöhet! Szoftver-ergonómus, aki segít abban, hogy használható legyen a webes alkalmazásod? Ugyan már, kamu...

A használhatóság helye

Az utóbbi néhány évben ez a hozzáállás átalakulni látszik. Minél nagyobb a verseny egy adott piacon, annál komolyabb értéket képvisel, ha meg tudjuk magunkat különböztetni a versenytársaktól. A használhatóság az értékesítési érvek piramisának a csúcsán áll. Az a bizonyos hab a tortán, amire minden ügyfél vágyik. Seth Godin erre azt mondaná, hogy figyeljünk oda, hogy nehogy a tortillára tegyük a habot, ami jelen esetben annyit tesz, hogy ha nincsenek rendben az üzleti funkciók, vagy hibásan működik a szoftver; esetleg egyéb alapvető hiányosságok vannak, a használhatóság nem sokat javít a helyzeten. Éppen ezért úgy gondolom, hogy az alábbi piramis jól érzékelteti azt, hogy a termékfejlesztés során a használhatóság milyen szerepet/hangsúlyt érdemes, hogy kapjon.

A használhatóság szintjei

Ha már a piramisnál tartunk, érdemes tovább tagolnunk a használhatóságot is, ahogyan Chan-il Kim tette egyik bravúros előadásában. Nem mindegy ugyanis, hogy melyik szintet célozzuk meg. Nagyban függ attól, hogy milyen jellegű termék fejlesztésére adtuk a fejünket, milyen célcsoportot kívánunk elérni, és melyik piacra lövünk. Egy nagyvállalati termékfejlesztés során nagyon más szempontok kerülnek előtérbe, mint például egy tömeghatásra építő Iphone alkalmazás fejlesztés során. Nézzük a három szintet, szintén piramisba tagolva:

1. Használható. Elsősorban használhatónak kell lennie a termékünknek. Világosan legyenek tagolva a funkciók, értsem, hogy mit kell tennem, ha meg akarok valamit valósítani általa. A képernyők felépítése, a funkciók logikus megjelenítése, koherens üzleti nyelvezet használata a cél ezen a szinten. Cél: A felhasználó érti, és tudja használni a szoftvert. Elérendő felhasználói élmény: elégedettség.
2. Hasznos. A termék nemcsak használható, de intuitív és könnyen kezelhető. Ezen a szinten nem az a kérdés, hogy megvalósítja-e a kérdéses üzleti igényt, hanem az, hogy miként teszi azt. A felhasználói felületek feladatorientáltak. A tervezés során a felhasználók rendszeren kívüli munkavégzési szokásait is figyelembe véve történik a felületek megtervezése. A felhasználót lépésről-lépésre tereljük a kívánt funkció elvégzése felé. Cél: a felhasználó világosan látja, hogy a szoftver segíti a munkavégzését. Elérendő felhasználói élmény: hála.
3. Kívánatos. Jó példa erre a MacBook: nemcsak el tudom végezni a kívánt feladataimat általa, de örömmel teszem azt, mert jó érzés tapasztalni azt az összhangot, mely a hardver-szoftver között megvalósul. Az apró részletek kidolgozottsága, a felületek megjelenése, a felhasználó kiszolgálása itt éri el a tetőfokát. A tipográfia összhangban van a korszellemmel, a cég arculatával és a célcsoport ízlésével, a használt ikonkészlet és egyéb grafikai elemek funkcionálisak, visszafogottak és magas minőséget képviselnek. Cél: a felhasználó élvezettel használja a szoftvert. Elérendő felhasználói élmény: gyönyör.

Mire célozzunk?

Öt évvel ezelőtt ez a piramis nagyon mást jelentett, mint ma. Az elvárások mára egyértelműen növekedtek: a használható szint elérése manapság alapkövetelmény. A különbséget a két felső régió jelenlétének aránya adja.

Belső rendszerek tervezésekor, nagyvállalati termékek esetén többnyire az alsó két szint az, amire érdemes célozni. Volt egy projekt, ahol ezt elég rosszul hangoltam be: a habot akartam eladni ott, ahol csak az alsó két szint volt az izgalmas. Nem ismertem fel azt, hogy -bármennyire is fontosnak tartom a profi tipográfus és grafikus jelenlétét a projektben- az ügyfél nem kíván az arculatra ekkora hangsúlyt fektetni, mert olyan piaci környezetben értékesíti a termékét, ahol ennek nincs akkora relevanciája. Lehet gyönyörű a felület, nyalogathatja az ügyfél az ikonokat, ha az üzleti funkciók használhatósága nem elég jó.

Nos, nyilván mondhatjuk azt, hogy mindent tökéletesre kell csinálni, aztán nem lesz gond... A megszabott pénzügyi keretek között azonban nagyon fontos látni, hogy hová kell a hangsúlyt helyeznünk. Azon a projekten például grafikus helyett jobban jártam volna, ha hívok egy olyan szakértőt, akinek felülettervezésben, esetleg felhasználói tesztek lebonyolításában van nagy tapasztalata.

Nem ez a helyzet a weben való megjelenéssel; az olyan rendszerek felépítésével, ahol a felhasználó azonnal elnavigál a konkurens oldalra, ha néhány másodpercen belül nem találja meg a releváns információt. Egy ilyen szituációban a kívánatos megjelenés a felhasználó toleranciaszintjét fogja növelni az adott helyzetben, aminek nagyobb jelentősége lehet, mint egy belsős rendszer esetében.