Álomkultúra felsőfokon

A tudatos álmodó.A második világháborút megelőző időszakban Kilton Stewart tanulmányozta először a malayziai őserdőkben élő szenoi törzs kultúráját, majd 1935-ben „Dream Theory in Malaya” címen közzé tette rendkívüli ismertetőjét. A szenoi törzs vélhetőleg az antropológiai irodalom legdemokratikusabb népcsoportja.

Társadalmuk mind a család, mind a kereskedés, mind pedig a vezetés szintjén a szerződés, megállapodás, demokratikus konszenzusra épül. Számukra ismeretlen a rendfenntartó erő, a börtön, az elmebetegség fogalma. Minden jel arra mutat, hogy a szociális és fizikai kooperáció magas szintjét az általuk felfedezett, kifejlesztett és alkalmazott sajátos álompszichológia révén valósították meg.

…olyan magas fokon kezelik az interperszonális kapcsolati rendszereket, ami talán a nyugati világ technológiai és a nukleáris fizikához kapcsolódó eredményeihez hasonlítható” (Stewart, 1935).

A törzsről szóló beszámolók meglehetősen ellentmondásosak, az bizonyosnak tekinthető azonban, hogy a tudatos álmodás egy formáját tökélyre fejlesztették.

A szenoi kultúrában az álomértelmezés képezi az oktatás egyik alappillérét. A törzs minden tagjára jellemző, hogy családja és barátai körében széles skálán gyakorolja az álomértelmezés pszichoterápiáját. A szenoi családi reggeli a pszichoanalitikus önismereti csoportélményekhez hasonlatos: a családtagok meghallgatják egymás álmait és együtt elemzik azokat. A családi klinikai élmény után a falu bölcsei összeülnek és megvitatják az arra érdemesnek tartott álmokat.

A szenoiak által alkalmazott álomtechnikák rendkívül széles skálán mozognak. Íme a legfontosabb elképzelések, amelyek szerint a szenoik eltöltik életüket (Tholey & Utecht nyomán):

  • Az ellenséges álomalakokat az álom-én köteles megtámadni és megölni. Ebben más álomalakok segítségét igénybe lehet venni.
  • Az álomalakokat csak akkor éljük át negatívan, ha félünk tőlük.
  • A álom-én kérje a barátságos szellemek tanácsát és segítségét.
  • A szexuális álmokat végig kell vinni egészen az orgazmusig. Befejezésül álombeli partnerüktől ajándékot kell kérni, pl. egy dalt, egy táncot, egy költeményt, vagy valami olyasmit, ami eltanulható.
  • A gazdag szerelmi élet az álomban azt jelenti, hogy az álom szellemei jóindulatúak az álmodóval szemben. Az álmodó a kapott „ajándékot” ébren „adja tovább” a törzs többi tagjának.
  • A törzs szociális életében egyformán fontos szerepet játszik az álomélet és az ébrenlét.

Ajánlott irodalom

Hozzászólás

A mező tartalma nem nyilvános.
  • Allowed HTML tags: <a> <em> <strong> <cite> <code> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd><blockquote><p><br>
  • A sorokat és bekezdéseket automatikusan felismeri a rendszer.

További információ a formázási lehetőségekről