Folytonosan szaggatott világ

Képzelj el egy világot, ahol az emberek az éjszakai 8 órás alvás helyett 4 óránként 20 percet szunyókálnak! Nincs áthevert éjszaka, tudattalanul eltöltött napi 8-9 óra; az alvás nem egy nagy ebédhez, hanem álló gyorséttermi utántöltéshez hasonlatos. A munkahelyek szerves tartozéka a heverés céljából leválasztott sarok/szoba, éjjeli három órakor ugyanúgy zajlik az élet, mint délután.

A nyolc órás ciklus, mely az éjszakánkat, munkánkat, köztes időnket kitölti széttöredezne 1-2 órás gyors időintervallumokra… hozzá tudnál szokni egy ilyen életformához?

Vannak, akik úgy gondolják, hogy igen. A szaggatott alvási technika (polyphasic sleep) célja, hogy egy hagyományellenes alvási szokás kialakításával a napi alvásmennyiséget 2-5 órára csökkentse. A módszer tömören: az éjszakai 8 órás alvás helyett naponta hatszor 20-30 percet  szunnyadunk, minek következtében naponta hat órával többet lehetünk ébren.

Kipróbálnád?

nem próbálnám ki, mert

nem próbálnám ki, mert tudom, hogy boldogtalan lennék. Az alvás több, mint fontos. És nem csak mint biológiai szükséglet, hanem úgy is, mint léleknyugtató, gondolatrendszerező aktus. Hazatalálás, ősi nyugalom, amire szükségünk van. Maga a lefekvés, és ébredés is olyan rítussá válhat számunkra, aminek megléte, a maga biztosságával rásegíthet a biztonságérzetünk szilárd lábakon állására. A fixen valakivel fekvés és kelés segíthet a párok lelki értelemben vett intim közelségének megtartásában, ami szintén a boldogságunk alappillére. De miről is beszélek?! Nem én vagyok a pszichológus. :D

Ahhoz mit szólsz, hogy

Ahhoz mit szólsz, hogy naponta többször is átélheted a fixen valakivel fekvés és kelés intim élményét?...
Persze igazat beszélsz, leány, vélhetőleg nem véletlenül alakult ki a nyolcórás ciklus, én sem tudom elképzelni magamnak ezt a polifázisos izét!

Ha annyi zseniális ötletem

Ha annyi zseniális ötletem lenne mint Leonardo-nak, akkor nekem se lenne kedvem 8 órán keresztül tétlenül heverni. ;-)

Ki az a Leonardo?

Ki az a Leonardo?

Leonardo da Vinci olasz

Leonardo da Vinci olasz festő, feltaláló, ...stb. Állítólag ő is négyóránként aludt 15-20 percet.

jaj, hogy az a Leonardo...

jaj, hogy az a Leonardo... csupán keresztnév alapján elég nehéz rájönni, hogy kire gondolsz! :)
erről nem tudtam, bár a Wikipedia erre vonatkozó szócikke is tesz említést róla.

ha még a vikipédia is ezt

ha még a vikipédia is ezt írja vö említi vö szól róla akkor biztos így is van ;)

biztosan :)

biztosan :)

Szívesen kipróbálnám

Szívesen kipróbálnám legalább több időm jutna mindenre, de a munkahelyemen nem vennék jó néven a dolgot.

Re: Folytonosan szaggatott világ

Én inkább arra szeretnék választ kapni,miképpen lehet nyugodtan végig aludni min.7 órát max 1 ébredéssel.
Nekem ez gyerekkorom óta nem sikerül.Nem segít az agykontroll a az alvásambulancián gyógyszert írnak ki.Mindent a stresszre kennek.
Szerintetek?

Én kipróbáltam a polyphasic

Én kipróbáltam a polyphasic sleep egy módosított változatát (éjjel 3 óra alvás + 3 x 20 perc alvás napközben) pár hónapig és nagyon bejött, csak sajnos az életkörülményeim nem tették lehetővé, hogy folytassam. Sokkal nyugodtabb voltam, tudtam, hogy mindig mindenre van időm :))

Akit érdekel a téma, ajánlom ezeket a linkeket:

http://www.puredoxyk.com/index.php/polyphasic-sleep-portal/

http://www.stevepavlina.com/blog/2005/10/polyphasic-sleep/

Ja és 8 órás munkaidővel, napközbeni alváslehetőség nélkül sajnos kivitelezhetetlen a dolog, emiatt is nem passzol sok ember életmódjához :S

Ezt kipróbáljuk. Ugyebár az

Ezt kipróbáljuk. Ugyebár az embernek az agya fárad el, a testének elég sokkal kevesebb alvás is. Aki tud normálisan jógázni, annak 2-3 óra elég.

Nem értem. Elvileg a REM

Nem értem. Elvileg a REM szakaszok hiánya ingerlékenységet, stresszt és hasonló borzalmakat eredményez. Ezt, hogyan kerülik el 20 perces alvásokkal, hiszen ez az idő legalább 70 perccel rövidebb az átlagos alvóknál az első REM szakasz eléréshez szükséges időnél? Hozzászokik a szervezetük és lecsökken az NREM szakaszaik hossza, vagy mi a szösz?

Igen, a szervezet

Igen, a szervezet alkalmazkodik a rövidebb alvásszakaszokhoz, és mind a REM-et, mind a mély alvási fázisokat belecsomagolja a 20 perces szakaszokba (ha éjjel sincs több órás alvás). Aki így alszik, azoknál nagyon minimális mennyiségű felszínes alvás marad csak, elalvás után szinte rögtön REM-be ugranak.

Itt egy elég jó leírás az elméleti háttérhez:

http://trypolyphasic.com/forum/topic/992/ultimate-adaptation-sticky/

Hozzászólás

A mező tartalma nem nyilvános.
  • Allowed HTML tags: <a> <em> <strong> <cite> <code> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd><blockquote><p><br>
  • A sorokat és bekezdéseket automatikusan felismeri a rendszer.

További információ a formázási lehetőségekről