Individuáció I. - bevezető

Induljunk ki abból az alapfeltevésből, hogy van valamiféle irányultsága, sőt, célja létünknek. A születéstől az elmúlásig életünk egyetlenegy nagy ív mentén szerveződik, melynek felépítését és dinamikáját egymásnak feszülő pólusok határozzák meg.

A kibontakozást a befelé fordulás, a teremtő erőt a pusztulás követi; ilyen kettősségekbe ágyazott ciklusok lendítik előre és fogják vissza pszichénket.
Felezzük meg várható élettartamunkat és megkapjuk életünk tetőpontjának korát! 75-80 év esetén 37-40 év közé esik, a fejlődésünkre nézve meghatározó, életszakasz. Az előtte lévő periódust az expanzió, az utána következőt pedig az introverzió jellemzi. Az előbbi a személyiség fejlődéséről, az utóbbi pedig visszavonásáról szól.
Normális esetben a különböző életkorok különböző életminőséget, „érettségi szintet” hordoznak magukban. Ami a serdülő számára kihívás, az a 30-as éveit taposó felnőtt számára legfennebb berögződés, regresszióra utaló jel.
A gyermekkor az ego születéséről, fejlődéséről, a felnőttkor pedig annak megszilárdításáról, stabilizálásáról szól. Egy teljességgel működő személy jó esetben 40 éves korára szilárd családi, szakmai, egyéni háttérrel rendelkezik. Az egyéni kibontakozás szemszögéből nincs már új meghódításra váró „egóközeli” cél, jöhet az aratás, majd a visszavonulás periódusa. A perszonális célokat rendre felváltják a transzperszonálisak, az önismeret új színezetet és minőséget nyer.

Új hozzászólás

Hozzászólások

Még jó, hogy van "nem-normális eset" is :) A mai világ, a média egy egészen más programot diktál már, mint a fenti, kevesen is tudják véghezvinni. Kétlem, hogy van abszolút jó recept az ember "fejlődésének" irányára és üzemezésére nézve, főleg, mert a körülvevő világ is sokat beleszól. Hogy hová "kell" eljutni, az már vallási kérdés, a hogyant én pragmatikusan vizsgálnám inkább. A kötelező receptek többet ártanak, mint használnak (szerény individualista véleményem szerint).

Szerinted milyen programot diktál a mai világ? Melyik "nem-normális esetnek" kellene örülnöm? :) Mit diktál a média, amit érdemes lenne követni?

Nem állítom, hogy a fenti megközelítés a ma emberét képviselné, de azt igen, hogy összhangban van a természet által diktált fejlődéssel. Bizonyára nincs recept, de vannak belső tendenciák, melyeket talán ésszerű dolog figyelembevenni.

Nem kötelező recept, csak forma, mely valamelyest meghatározza létünket, ha tetszik, ha nem. Megszületünk, felnőtté válunk, megöregedünk és meghalunk. Az utóbbi legalábbis egészen biztosan bekövetkezik. Ez egy "normális" folyamat... szerintem.

Azt egy szóval sem mondtam, hogy érdemes követni, ami a médiából jön. Azt látom, hogy a mai felnőttek egyre inkább gyerekesek, és ezt a tendenciát sok irányból kiszolgálják játékokkal, autókkal, a (főleg testi) fiatalság beteges kergetésével, önzésre, hedonizmusra nevelve, ugyanakkor egy nagy káosz van, mert egy középkorú embernek trendi, kalandvágyó, belevaló tininek kell lenni, meg sikeres szülőnek _egyszerre. De az utóbbi sokkal inkább elvárás, mintsem érték, amit kellően megbecsülne a társadalom. Aztán a későbbi dolgok meg jobbára hiányoznak, hacsaknem vesszük transzcendensnek a heti horoszkópot. A természet szerintem nem diktál, legalábbis nem egy külső dolog. Egy vagyunk vele, kölcsönhatásban, és folyton változók. Nem hiszem, hogy a kapcsolat, és a működési mechanizmus önmagában szentírás volna, csak az ember teszi azzá, mert az úgy tutibb, ha van mögötte eszmény, és ki lehet cimkézni a jót meg a rosszat. Én inkább okok és következmények sorozatának látom a világban előfurduló szabályosságokat (és kivételeket). A "nem-normálisnak" nem kell örülni, nekem csak tetszik, hogy ha az élet leélésének ill. a boldogulásnak vannak a tankönyvitől eltérő alternatívái is.
A "Megszületünk, felnőtté válunk, megöregedünk és meghalunk." az teljesen oké. A nyilvánvaló gyakorlati dolgok is, hogy pl. termékeny években csinálni gyereket, nem dolgozni ovódáskorban, stb. Azt nem szeretem, amikor jönnek a cimkék meg a strigulák. "Egy teljességgel működő személy jó esetben"... ide még az autó motormérete hiányzik, a megnyert sakkjátszmák száma, .. aztán már csak meg kell határozni, hogy 58.5 vagy 66 éves kortól nevezhető-e diszfunkcionálisnak az, aki nem világosodott meg, és jár-e pontlevonás érte, ha még mindig sakkozik. :) Az ember legyen boldog, és kész.

Szerinted mit jelent boldognak lenni?

Uhh. Szerintem az egy állapot. Elégedettség, béke, szeretet meg ilyenek, némi kilengéssel. Lehet ítélet is magunk felett, hogy hú de jól csináljuk, de igazán nem a vélemény számít, hanem amit vki átél. És aki feltételekhez köti, az csak délibábot farag belőle. Abban mindenesetre biztos vagyok, hogy nem azt jelenti, amit most leírtam; ezek csak szavak.

Szerintem a tartós boldogság egyik legfontosabb ismérve az erőfeszítés, mely révén az állapot előállt.

Ha át akarom élni a hangszeren játszás örömét, hosszas gyakorlás révén az ujjaimat arra kényszerítem, hogy az elméletből merített tudás szerint fogják le a kottából kiolvasott hangokat. Ha másoknak is örömet szeretnék szerezni játékommal, még több gyakorlásra és kitartásra van szükségem.
Az erőfeszítésen kívül szükségem van útmutatóra, valamilyen technikai és esztétikai támpontokra.

A művész, aki átadja magát a belülről fakadó dallamoknak, technikailag ura a hangszerének, továbbá nem kevés elméleti tudással is rendelkezik. Akkor válik alkotová, amikor interiorizálja, belsővé teszi, készség szintre emeli azt a tudást, melyet hosszú évek kitartó munkájával tudott elérni.

Rendszerre tehát szükség van. Ahhoz, hogy valamilyen téren fejlődni tudjunk, támpontokra és erőfeszítésre van szükség. A humanisztikus pszichológiában használt "teljességgel működő személy" fogalma lényegében azt az embert jelöli, aki a művészhez hasonlatos módon, erőfeszítés és tudás révén kiteljesíti a benne rejlő készségeket, tulajdonságokat.

Szerintem a boldogság maga egy érzés. Átélhetem, ha ránézek egy falevélre, szinte "ingyen". Előfordult. Az igaz, hogy ahhoz, hogy ezt az érzést viszonylag sokáig és gyakran átélhesse valaki, ahhoz el kell hárítani az akadályait, és a vele ellentétes dolgokat, amihez szükség lehet sok erőfeszítésre és rendszerre is. De hogy milyen úton éri el ezt valaki, és kinek mi okoz boldogságot, az egyéni dolog. Van, akinek maga az erőfeszítés (és annak tudata) okoz örömet. Nálam fordítva van. Szerinted a boldogság=öröm? Illetve boldogság=siker?

Szerintem a boldogság nem egy érzés, hanem sokkal inkább egy többé-kevésbé tartós tudatállapot. Nyilván érzések is kiprovokálhatják bennünk a boldogság állapotát, de ugyanúgy a gondolatok is, vagy a cselekedetek is. A boldogság és az öröm nem ugyanaz; a fő különbséget az élmény tartósságában látom: míg az előbbi viszonylag stabil, az utóbbi gyorsan tovatűnő állapot.

Az áramlat élmény jó példa arra, hogy mit értek boldogság alatt. Véleményem szerint Csíkszentmihályi Mihály beszélhetett volna egyszerűen boldogság állapotáról, csak azért vezette be a flow terminust, mert túlságosan sok többletjelentéstől volt terhes a boldogság-fogalom.

Ha definiálni szeretném a boldogság fogalmát, az áramlat-élmény körül tapogatóznék, ez pedig túlmutat az érzelem-alapú megközelítésen.

itt szerintem már belebonyolódtunk a szavak jelentéstartalmába, pedig egy élményt vagy akár tudatállapotot nem nagyon lehet gondolatok és érzések nélkül leírni, mégha azok éppúgy nem is mondanak semmit.. a boldogság és öröm tényleg nem ugyanaz, viszont az érzést nem oknak jelöltem, lehet, hogy a félreérthetősége miatt az "érzet" jobb szó lett volna, és akkor nem keveredik bele az érzelmek fogalma. nekem könnyebben megközelíthetőnek tűnik a fogalom az érzékelés irányából, mert a boldog ember gondolatait nem nagyon lehet definiálni, azt viszont simán kijelenthetjük, hogy nincs görcsben a gyomra. lehet, hogy másnak meg a boldogság szaga az egyértelmű :)