Rögtön a cikk elején jeleznem kell, hogy az alvás, álmodás valamint az egyéb alvási rendellenességek részletes tárgyalása meghaladja ezen írás kereteit és legtöbb esetben az én tudásomat is.

Minderről bővebb és szakszerűbb tájékoztatást adnak az irodalomjegyzékben felsorolt könyvek, vagy például az Alváscentrum honlapjának idevágó cikksorozata, melyet melegen ajánlok minden érdeklődőnek.

Mi okozza a bénultságot?

Emlősöknél és madaraknál az alvás két, élettanilag elkülönülő formája ismert:

• a testi-lelki regenerációval összefüggésbe hozott lassú-hullámú alvás vagy NREM (non-rapid eye move­ment – gyors szemmozgások nélküli) alvás és a
• REM (rapid eye movement – gyors szemmozgásokkal jellemezhető) alvás. A két állapot az éjszakai alvás folyamán váltakozva jelenik meg.

A NREM alvás során a legtöbb izom elernyed, a szervezet pihen, és az ébrenléttel összefüggő (béta-) agyhullámok eltűnnek, hogy az inaktivitás egyre lassúbb, mély (delta-) hullámai lépjenek a helyükbe. Az NREM-alvás átlagosan a teljes alvásidő kb. 70%-át teszi ki.

A REM alvás ideje alatt az agyműködést magas-frekvenciájú elektromos aktivitás jellemzi. Ilyenkor jól megfigyelhető, hogy az alvó szeme mozog a lezárt szemhéjak alatt. Ezek a szemmozgások valószínűleg az álomképekhez igazodnak, mivel a REM-fázisból felébresztett emberek rendszerint álmokról számolnak be. Egyúttal az akaratlagos mozgásért felelős harántcsíkolt izmok megbénulnak. Ez lényegében egy védekezési mechanizmus, mely arra szolgál, hogy az álombeli mozgások ne jelenjenek meg a valóságban is.

Az izmok gátlásáért felelős rendszer viszont néha hibásan akkor is folytatja a gátló jelek küldését, amikor az alvó már felébredt a REM alvásból; más esetben pedig azelőtt beindul az izomgátlás, hogy az ember elaludt volna. Nagyon egyszerűen felvázolva ez okozza az alvási paralízis jelenségét, amit tehát lényegében a REM alvás zavaraként fogható fel.

Az álmok eredete

A REM alvás közben létrejövő álomképek keletkezésére többféle hipotézis létezik, de mind közül a legnépszerűbb az ún. aktiváció-szintézis elmélet. Eszerint alvás közben a külvilág bejövő ingereit az agy blokkolja, de egyes agyi neuroncsoportok véletlenszerű kisüléseket produkálnak. Ezek ingerlik az agy különböző területeit, az pedig erre válaszul a memória segítségével olyan élményeket állít elő, amelyek megfelelnek a véletlenszerű belső ingerekhez hasonló ébrenléti ingerek közvetítette állapotnak. Például, ha alvás közben egy ilyen belső inger az agy egyensúlyszabályozásért felelős részét éri, akkor nagy valószínűséggel lebegésről, repülésről vagy zuhanásról álmodunk. Ez az elmélet arra is választ ad, miért érzünk álmunkban ritkán ízeket és szagokat: az ezekért felelős agyi területek ritkán állnak véletlenszerű kisülések hatása alatt.

Hallucinációk

Wilder Penfield, kanadai neurológus már a '60-as években kísérletekkel bizonyította be, hogy az éber állapotban lévő agy temporális lebenyének elektromos ingerlésével hallási hallucinációk idézhetők elő. Ehhez képest egészen friss hír, hogy egy svájci kutatócsoportnak az agy bal oldali temporoparietális régiójának elektromos stimulációjával véletlenül "sikerült" előidézni az alvót szemmel tartó, gyakran ártó szándékú, gonosz jelenlét hallucinációját.

Az alvásparalízis során egyszerre van jelen az öntudat és a REM alvásra jellemző körülmények: az alvó szeme nyitva, érzékeli és felfogja a külvilágot, a teste viszont továbbra is bénult. Mindez azt jelenti, hogy az agyat már elérik a külvilág ingerei (látjuk a szobát magunk körül, halljuk a környező hangokat), miközben az aktiváció-szintézis elméletben vázolt belső ingerek továbbra is felváltva ingerlik a látó-, halló- és mozgásközpontokat.

Ez az "információözön" az agyat képtelen helyzet elé állítja, amit úgy old meg, hogy az ingerek keltette érzéseket, élményeket egymásra vetíti. Tehát észleljük magunk körül a szobát, de ha eközben az agy megfelelő részét belső inger éri, akkor hangokat hallunk, látomásaink lesznek vagy egy gonosz lény jelenlétét érezzük magunk körül.

A fentebb vázolt okok miatt állhat elő az a helyzet is, hogy miközben tudatosul bennünk saját bénultságunk, agyunk mozgatórendszerét belülről inger éri. A mozgás és mozdulatlanság egyidejű, képtelen érzete az éntudat és fizikai test "kettéhasadásában" oldódik fel: ezt értelmezzük sokszor testen kívüli élményként. Ha mindezt látási hallucinációk is kísérik, részünk lehet az autoszkopia élményében is: úgy érezzük, mintha egy fenti szögből látnánk saját alvó testünket.

Az incubus

Amíg NREM alvás alatt a légzés nyugodt és egyenletes, a REM alatt felszínessé, gyorssá válik, a légutak pedig összeszűkülnek. A levegővétel sebességét és sűrűségét befolyásolja, hogy ilyenkor a test általános bénultsága a mellkasi izmokat is érinti.

Az ember alvásparalízis közben részben vagy egészen tudatossá válik, így a kétségbeesett, mozgásra irányuló kísérletek mellett megpróbál mélyebben levegőt is venni. A légzést segítő izmok viszont nem engedelmeskednek az akaratának, a mellkas továbbra is szinte mozdulatlan marad. Az alvó ennek következtében úgy érzi, mintha valami nyomná a mellkasát, a légutak összeszűkülése miatt lecsökkent a légáramlás pedig a fuldoklás, fojtogatás érzetét kelti.

Ha ezeket az élményeket látási hallucinációk is kísérik, könnyen létrejöhet az ember mellkasán ülő, fojtogató gonosz teremtmény képzete.