Nehezen szántam rá magam arra, hogy a cikksorozat utolsó témájáról is írjak. Az önmegvalósításról szóló legteljesebb és leggyakorlatibb vonatkozású tudáshalmaz mindenféleképpen a jóga különböző ágaihoz kapcsolható. Nincs még egy olyan átfogó és gyakorlati rendszer mint a jóga.

Ha egyetlenegy világképpel, pszichológiai iskolával, szellemi úttal áll módodban megismerkedni, akkor a jóga legyen az!
A patetikus felvezető megvolt, jöhetne a magvas mondanivaló. De nem jön, mert kevés vagyok ehhez. Helyette mesélek arról, hogy miként lettem tagja az egyik legkarizmatikusabb Kelet-Európai jógaiskolának: a kezdeti lelkesedésről, a későbbi szakításról, a finomvegyes tapasztalatokról.
16 éves voltam, 2. osztályos gimnazista. Már túl voltam az Édesvíz Kiadó összes ezo-öko-bio könyvén, aurát tapogattam, UFO-k raboltak el és hoztak vissza jó öreg Hargitai stílusban, volt minden, mi fénylénynek ingere. A városban megjelent egy spirituális szerveződés, mely a legtöbb jógaiskolával ellentétben nem egy tiszta jóga vonalat követett: a rádzsa jógától a tantráig rendkívül széles spektrumot igyekezett befogni.
Az oktatás piramisrendszer szerint rétegződött: a guru képezte ki az oktatói réteget a jól bevállt train the trainer elv alapján. Az így kikupálódott első generációs oktatók tanították a másodgenerációs fejeket, akik már személyesen juttatták el az tanítást a köz számára.

A kezdetek

A szervezet berkeiben lehúzott 5 év életem egyik legmeghatározóbb élményévé vált. Kamaszként rendkívüli érzékenységgel habzsoltam mindent, ami valamilyen módon túlmutat a hétköznap szürke árnyalatain. A kezdetekben rendkívül sokat ászanáztam, pránayámáztam és meditáltam, minek következtében számos izgalmas élményben volt részem. A testhelyzetek és légzéstechnikák kamaszkori gyakorlása persze vélhetőleg csak köszönőviszonyban van a tényleges hatha jógával, ez azonban elég volt ahhoz, hogy felfogjam a jóga sokrétű, jótékony hatását.
A kamaszokra jellemző lelkesedéssel fogadtam magamba a tanokat, világképem néhány hónap alatt az iskola világképének tükörképévé vált. Válogatás nélkül elhittem és magaménak vallottam mindent, amit az oktató állított. Egy éven át teljes mámorban éltem, úgy gondoltam, hogy megtaláltam a testemet-lelkemet tápláló kifogyhatatlan szellemi forrást. Olyan célnak éltem, melyet érteni véltem, s mely teljességgel átitatta hétköznapjaimat. Ez volt a legmaradéktalanabbul boldog éve életemnek.
Az igaz élet mámorában úsztam, hittem, hogy ez az egyedüli ÚT, esély, melyért élni érdemes és kell. Két féle ember ismertem: jógit, és nem jógit. Spirituálisan fejlődőt és szánalmasan tévelygőt. Igaz hívőt és makacs ellenállót. Kiválasztottat és földi halandót.
8 év telt el azóta, hogy otthagytam az iskolát. Még mindig ott vibrál a gyomromban a kiválasztottság magasságossága: nincs nagyobb extázis a felsőbbrendűség élményénél.

Kelet-nyugat. A kétely

Sokáig nem is tudatosult bennem, hogy egyetlenegy személy áll a mozgalom hátterében. Az oktató jó stratéga révén a kezdőket nem fárasztotta a Mester fogalmával, csak hatha jóga technikákat és a hozzá fűződő világképről mesélt. Rendkívüli élmény volt érezni az adott testhelyzethez kapcsolódó energiaközpont vibrálását, tudatosítani az ezt követő energizáltságot, testi-szellemi jólétet. Egy-egy ászanázást követően valósággal a föld felett lebegtem: rendkívül könnyűnek és energizáltnak éreztem magam.
Amennyire sokat profitáltam a technikák jótékony hatásaiból, annyira nem fogtam fel a jóga hátterében meghúzódó szellemiséget.

A jóga filozófiáját azonban meg kell érteni ahhoz, hogy a technikák valóban az önmegvalósításról szóljanak. Ellenkező esetben a testhelyzetek hatása alig lépi túl a testi fitness szintjét. Külön nehézséget jelenthet, hogy Patanjali nem a nyugati elme számára írta szútráit. A görög-keresztény hagyományokon nevelkedett adeptus sokkal racionálisabb beállítottságú, mint a keleti ember. A kiteljesedéshez vezető út ebből adódóan különböző hangsúlyokat kap a két kultúrkör sajátosságainak megfelelően.
A nyugati embernek lételeme a szkepticizmus: a kétely a keresztény habitus alapja. A szellemi érettség józanság nélkül nem érhető el, A józansághoz vezető út pedig a kétellyel kezdődik. Keleten mindez másképpen van (legalábbis volt). Kulturális adottságként fogható fel, hogy nyugat az arisztotelészi „vagy alapú”, kelet pedig a megengedő, „és alapú” logikára épül. Ugyanezen kizárásos elvnek a keresztény megfogalmazása az Ószövetség egyik parancsolata: „Ne legyenek néked idegen isteneid én előttem.” (1Móz 22:9).

Pszichológiai kitekintő

Minél többet megtudtam a jóga emberképéről, annál kiváncsibbá váltam a nyugati filozófiai és pszichológiai iskolák iránt. Úgy éreztem, hogy hiányoznak az alapok ahhoz, hogy valóban felfogjam a háttérben húzódó filozófiai mélységeket. Ezen felismerés hatására kezdtem el pszichológiai tanulmányaimat.
Ha a pszichológiát a lélek tudományának gondoljuk, akkor tévedünk. Az akadémiai vonalat teljességgel a kognitív pszichológia uralja. Ez alapvetően lokalizációs megközelítése a pszichének: erőteljesen neurológiai alapokra támaszkodik, ami annyit jelent, hogy minden lelki jelenség mögött agyi folyamatokat keres. A kognitív jelenségek fenomenológiája, élményszerűsége csak másodlagos. A lényeg, hogy izoláljuk az egyes lelki folyamatokat, alkossunk modelleket és próbáljuk meg idegrendszeri alapokon definiálni. Nyilván gazdagabb ennél a kognitív tudomány, de ha a lényegét tekintjük, akkor ez a kiindulási alap. Meglehetősen csekély az információs értéke arra vonatkozóan, hogy miként tökéletesítsük önmagunkat...
A pszichológia másik meghatározó ága a klinikum. Ez sokkal közelebb áll ahhoz, amit keresünk: vizsgálatának középpontjában lelki folyamatok állnak a hozzá tartozó élménnyel együtt. A probléma csak az, hogy a klinikai pszichológiát elsősorban a deviáns, a rendellenes érdekli. A cél a gyógyítás, következésképpen a középpontban a betegség áll. A klinikai pszichológiai modellek tényleges segítséget nyújtanak abban, hogy megértsük és alakítsuk pszichénket. A központi hangsúly azonban mégsem az egészséges ember, hanem a beteg, következésképpen a leszűrhető tudásanyag is meglehetősen finomvegyesen alkalmazható.

Filozófiai alapok

Másodéves egyetemistaként rádöbbentem arra, hogy filozófiai alapok nélkül nem fogom megérteni a pszichológiát. Ezen felismerést követően beszereztem minden idők legjobb filozófiatörténeti tanulmányát, B. Russel: A nyugati filozófia története címmel. Ennek a műnek köszönhetem, hogy túlvészeltem a kezdeti csalódottságot, melyet a viselkedésközpontú pszichológiai iskola okozott.
Ki kellene gyomlálni Pavlovot az összes kutyájával a gimnáziumi pszichológia tankönyvből, s helyette Spinozáról, Frommról és Franklről kellene tanítani. Hagyják meg Watsont a fehér patkányaival együtt a fiziológusoknak és a pszichológiatörténetnek!
Spinoza már az ezerhatszázas években leírta azt, hogy egyetlen erényt sem tarthatunk előrevalóbbnak annál, hogy megpróbáljuk megőrizni saját lényünket. Amikor az önmegvalósítás rendszerét keresem, végső soron vallásos áhítatot kívánok magamnak. Azért fordulok a jógához, pszichológiához, filozófiához, mert a szószékről már nem jutnak el hozzám a megfelelő szavak. Olyan világképet kívánok magamnak, mely teljes mértékben Istentől átitatott az én személyemben.

A bölcs ember, amennyiben mint ilyent tekintjük, alig indul fel lelkében, hanem bizonyos örök szükségszerűség szerint tudva önmagáról, Istenről és a dolgokról, sohasem szűnik meg létezni, hanem mindig igaz lelki megelégedés birtokában van. Ha mármost az idevezető út, amint megmutattam, nagyon nehéznek látszik is, mégis megtalálható. S bizonyára nehének kell lennie, hogy oly ritkán akadnak rá. Mert hogyan volna különben lehetséges, ha szemünk előtt volna az üdvösség s elérhető volna fáradság nélkül, hogy csaknem mindenki elhanyagolja? De minden, ami kiváló, éppoly nehéz, mint amilyen ritka. (Russel idézi Spinozát a 481. oldalon – A nyugati filozófia története)

Az önmegvalósítás végső értelme az Isten keresése. Mégsem hangoztatom ezt az olvasatát az egyéni fejlődésnek, mert Isten fogalma manapság ezerféle többletjelentéstől terhes. Amit én értek Isten alatt, azt Te másképpen gondolod, éppen ezért csak akkor érdemes erről szólni, ha körvonalazódott egy nyelvezet, melyben a fogalom értelmet nyer.

Ajánlott irodalom

1. Swámi Ráma, Rudolph Ballentine és Szvámi Adzsaja: Jóga és Pszichoterápia
   Nem0 ajánlására olvastam el nemrégiben ezt a nagyszerű tanulmányt. A szerzők a klinikai pszichológia és a jóga közötti párhuzamokra világítanak rá meglepő igényességgel és alapossággal! Sokkal hamarabb át kellett volna tanulmányoznom e remekművet, hogy szkeptikus elmém is befogadja az olyan fogalmakat, mint a prána, nádi, csakra, buddhi és egyebek.
2. Iyengar: Hatha jóga, Pranayama
   A jóga technikákról írt minden idők legalaposabb és legátfogóbb tanulmánya. Ajánlom mindenkinek.

Illusztrációk

• Gregory Colbert: Ashes and snow