Integratív e-learning

LMS-kapcsolatbanRossz formámban csapongok, jó formámban meglátom az összefüggéseket a legkülönbözőbb területek között. Az analízis helyett a szintézis érdekel, integráló attitűdömmel ellensúlyozom rossz memóriámat. Integratív szemléletemódom az e-learninghez való viszonyulásomban is megjelent.

Három évvel ezelőtt ismertem fel azt, hogy a kettő pont nullás webes őrület az e-learninget is el fogja érni. Megírtam az e-learning kettő pont nullás forradalmát, melyben paradigmaváltást emlegetve az új trendeket magasztaltam a régi rovására. Tanulóközpontúság mindenekfelett, csak szociális háló legyen, és akkor minden rendben lesz, szögeztem le lendületesen. Nyugati mintára ostorozni kezdtem a zárt keretrendszereket, a felülről lefelé építkező hagyományos oktatási modellt.

Forradalom helyett szintézis

Lenyugodtam. Mostmár nem kívánok e-learning forradalmat gerjeszteni, nem hiszek a régi elavult, az új mindenekfelett lózungban. Az egykori forradalmár lendületem megengedő szelídséggé csillapodott. Megfér egymásmellett a két e-learning szemléletmód, a kérdés csak az, hogy mikor érdemes a hagyományos útvonalat, és mikor a hálózatalapút követnünk?

A paradigmaváltás három lépcsőfoka

A minőségbeli fejlődés rendszerint három lépcsőfokot feltételez:

  1. Introjekció, ekkor az új trend még a régi szemlélettel egybemosódva jelenik meg. Az új megjelenését a régiben jelentkező feloldatlan problémák hozzák elő (vö. Thomas Kuhn: A tudományos forradalmak szerkezete).
  2. Differenciáció, ez a forradalmi lendület kora, amikor a két paradigma közötti különbségeket emeljük ki. Ez az antitézis fázisa, amikor az előző szemlélet rovására hangsúlyozzuk ki az új trend előnyeit. A különbségtétel rendkívül fontos fázis, mely nélkül nem érthető meg a minőségbeli ugrás. Ilyenkor gondoljuk úgy, hogy minden, ami az előző kontextushoz kapcsolható, rossz, és minden, ami az újhoz illeszkedik, tökéletes. Igazi forradalmi lendület jellemzi a differenciáció fázisát.
  3. Integráció, helyére kerülnek a dolgok: mind az előző trendek, mind az új irányvonal egy általánosabb, átfogóbb keretbe helyeződik, a különbségek mostmár kevésbé forradalmiak, kevésbé érzelemtelítettek. Az integratív hozzáállás újrakeretezi a területre való rálátásunkat.

HálózatbanMinden paradigmaváltás ezen három lépés megtételéből áll. Az e-learning területén végbement szemléletváltásomban látványosan érvényesült a fenti elv. Három évvel ezelőtt találkoztam az új trendekkel, melyeket a 2005-ben megjelent Az e-learning kettő pont nullás forradalma c. írásomban differenciáltam az elterjedt, hagyományos e-learnigtől. Az információátadásra összpontosító oktatás sekélyesnek, hibásnak és elhibázottnak tűnt, úgy éreztem, hogy eljött az idő, hogy végre leszámoljunk az oktatási keretrendszerekkel, és helyette szociális hálókra építkező tanulást hirdessük.

Forradalmi lendület helyett integratív hozzáállás (1.0 és 2.0 e-learning)

Azt, hogy Magyarországon pontosan ebben az időszakban kezdődött a keretrendszerek igazi tavasza, azt az elmaradott szemléletnek tudtam be, és a porosz gyökereknek, melyre a magyar pedagógia épül. Bezzeg az angol-szász karakternevelő szemlélet, az az igazi pedagógia; lássuk be, az oktatás elsősorban készségépítés, és nem tudásátadás! - így okoskodtam két évvel ezelőtt.

Mindezt persze ma is így gondolom, annyi különbséggel, hogy vagy helyett és-t használok. Igenis szükség van a tudásátadásra, mint ahogyan szükséges a karakterformáló nevelés is. Ahhoz, hogy mikor mire helyezzük a hangsúlyt, van egy fontos kritérium, melyre támaszkodhatunk! Ez a kompetenciaszint kérdésköre. Minél kezdőbb szinten van a tanuló, annál inkább támaszkodhatunk a hagyományos (egy pont nullás) oktatási modellre, minél haladóbb tudásszinttel bír, annál szükségesebbé válik a haladó megközeítés. Vizsgáljuk meg ennek tükrében az alábbi ábrát, melyet egy előző cikkemben is felhasználtam már.

LMS-kapcsolatban

Porosz és angol-szász oktatási rendszer

A hagyományos és a konnekcionista e-learning között lévő szemléletbeli különbséget a porosz és az angol-szász oktatási rendszer nagyon jól szemlélteti. Az előbbi a tekintélyre épülő, ismeretátadási stratégiát követi, míg az utóbbi készségalapú tréningben gondolkodik. Mindkét tábornak vannak védelmezői és támadói, rendszerint aki az egyik mellett kardoskodik, a másikat megveti, vagy legalábbis elutasítja.

Poroszos oktatási intézményben szocializálódtam, mely nagyon rányomta a bélyeget arra, hogy miként gondolkodom a kérdésről. Egyértelműen szimpatikusabb az angol-szász készségkialakító, kollaborációra, tudásformálásra épülő szemléletmód, mely az értelem fejlesztése mellett nagy hangsúly fektet a kreativitásra és a szociális készségekre. A poroszos modell mindezeket mellőzve elsősorban általános műveltséget és megalapozott ismereteket fektet le. Erre is nagy szükség van! Jó alapok nélkül mit sem érnek a készségek: ha nincs miből építkeznünk, nem fogunk tudásra szert tenni.

Kompetenciaszint – a vízválasztó

Úgy gondolom, hogy a kompetenciaszint dönti el azt, hogy melyik módszert érdemes előtérbe helyezni. Zérus tudással a tekintélyelvű ismeretáadás nélkülözhetetlen: a tanárnak fel kell vázolnia azt, hogy az adott terület milyen alapfogalmakból építkezik. A tanár fogja irányítani a tanulási folyamatot mindaddig, amíg az alapokat sikerül elsajátítani. A két szemlélet hatékonysági fokát tehát a kompetenciaszint mértéke határozza meg! Ez rendkívül sokrétű és hasznos felismerés, melyet ha szem előtt tartunk, nyomban világossá válik, hogy mikor van szükség hagyományos oktatásra, és mikor érdemes szociális tudásépítésben gondolkodnunk.

Hozzászólás

A mező tartalma nem nyilvános.
  • Allowed HTML tags: <a> <em> <strong> <cite> <code> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd><blockquote><p><br>
  • A sorokat és bekezdéseket automatikusan felismeri a rendszer.

További információ a formázási lehetőségekről