Díványon a konnektivizmus
v, 2010-01-24 21:44 21 hozzászólásValami megváltozott. Azon persze nincs mért meglepődnünk, hogy a webkettes őrület mostmár unalomig ismételt mantrává változott pedagógus körökben: szűk öt esztendő kellett Magyarországnak, hogy a tengerentúli eszmét adaptálja.
Különös dolog történt azonban a II. Oktatás-informatika Konferencián: a szakma nagyjai blogokat említettek meg referenciaforrásként, melyekről sokminden elmondható, de tudományos igényesség aligha. Nemcsak új tartalom, de új közlési mód is megjelent egy olyan területen, ahol köztudottan a rangos folyóiratokban történő publikálás határozza meg egy-egy kutató szakmai súlyát.
Hogyan lesz egy énközlésre épülő blogból referenciaértékű médium? Az teljesen világos volt számomra, hogy előbb-utóbb tudományos körökben is komolyan fogják venni a hálózatalapú szemlélet terjedését, arra azonban nem számítottam, hogy ilyen szintű nyitottsággal és befogadókészséggel fogok találkozni.
A konnektivizmus elmélete
Úgy tartja a népi bölcsesség, hogy kétféle ember van: aki tudja, csinálja, aki nem tudja, tanítja. Nos, nincs ez másképpen a konnektivizmussal sem. A web 2.0-es technológiák használatában járatos felhasználókat többnyire egyáltalán nem foglalkoztatja a kérdés, hogy ennek az új tanulási magatartásnak oktatáselméleti szemponból van-e új hozadéka, vagy sem. Az elmélet lényegtelen akkor, amikor a gyakorlat bizonyít.
Megértem ezt az álláspontot, és el is fogadom. Mégis úgy gondolom, hogy óriási jelentősége van annak a diskurzusnak, mely elindulni látszik a hagyományos oktatási formák és az új, hálózati modell között. Akkor válik roppant fontossá a kérdés, amikor valahol valakik arról döntenek, hogy a következő néhány milliárd forintot milyen fejlesztésre költsék. Szakadjunk el egy pillanatra attól a nihilista állásponttól, miszerint úgyis az üzleti érdekek diktálják ezeket a folyamatokat, és a tudományos fejlődésnek meglehetősen kevés hatása lehet minderre. Meggyőződésem, hogy ha rövid távon nem is, de hosszú távon nagy jelentősége lehet annak, ha az új paradigma merőben új keretet kínál a szakmának: a gazdasági döntéshozók is kénytelenek reagálni a felvetésekre. Ha a konnektivizmus lett volna az uralkodó oktatáselméleti paradigma, ma nincs sulinet digitális tananyag. Vagy ha lenne is, nagyon más elvekre épülne.
A technológia szorításában
A II. Oktatás-informatika Konferencián Nahalka István professzor roppant szerényen azt mondta, hogy a konnektivizmussal kapcsolatos olvasmányok fogalmainak egy részével nem tud mit kezdeni, mert nem érti. Nyilván azért lehet ez a benyomása, mert ma még nagyon technológiaközeli kontextusban fogalmazódik meg az egész kérdéskör. Nem nehéz belátni, hogy ez miért probléma: csak akkor fogja a pedagógia tudományterülete komolyan venni a konnektivizmust, ha képesek leszünk technológiától függetlenül is megfogalmazni a hálózatalapú szemlélet oktatásra gyakorolt hatását. Az előbb említett kutató szavaival: ha sikerül bevonzani a hálózatok tudományának szakembereit, hogy szemléletükkel megtermékenyítsék a pedagógiát, akkor a konnektivizmus be fogja váltani a hozzá fűződő reményeket. Másképpen szólva: akkor lesz a konnektivizmus tanuláselmélet, amikor Nahalka István professzor a mostani technológiai háttértudásával olvas a témában, és azt mondja: “mindent értek, és a következőt gondolom...”. Azt remélem, hogy nem lesz szükséges megvárnia a nyugdíjas éveit, hogy elmerüljön a szakirodalomban, mert amire nyugdíjba vonul, lesz a szakirodalomnak egy olyan halmaza, mely nem a webkettes rövidítések puffogatása helyett átgondolt, letisztult formában fogja a területet körüljárni.
A konstruktivizmus anomáliája
Mert például roppant fontos kérdést fogalmazott meg Komenczi Bertalan professzor, amikor azt állította, hogy Thomas Kuhn nyomán az új paradigmák rendszerint akkor jelennek meg, amikor van egy vagy több olyan jelenség (anomália), mellyel az előző elméletek nem tudnak mit kezdeni. Mi volna ez az anomália a konnektivizmus esetén? Nos, meglátásom szerint a konstruktivizmusnak a határait az internet megjelenése kezdte el feszegetni. Ugyanis amikor a konstruktivizmus tanuláselméletként kinőtte magát, még roppant fontos kérdés volt, hogy miként biztosíthatjuk a diákok számára a megfelelő forrásanyagokat. A tanár szerepe egy ilyen környezetben az lehet, hogy létrehozzon egy mikroklímát megjelölve a curriculumhoz illeszkedő forrásanyagokat, és ebben a milliőben egyfajta mentorként terelgesse őket.
Ma más korban élünk. Forrásokban nemcsak, hogy nincs hiány, de olyan szintű információdömpinggel kell megküzdenünk, mely a céltudatos, felnőtt embert is nagy kihívás elé állítja. Mi számít hiteles forrásnak, és mi nem egy olyan médiumon, ahol a tartalmakat a felhasználói tömegek állítják elő? Hogyan tudunk szelektálni és értéket mutatni a tanulók számára?
A konstuktivizmus mikrovilágteremtő sarokköve kifordulni látszik: helyette makrovilágban kell gondolkodnunk, és ennek megfelelően kell újragondolnunk azt, amit a szakma nagyjai mindeddig megalkottak.
Illusztrációk
- Sofa, xtcfarhan, forrás: deviantart.org
- Connected, numbpurblehaze, forrás: deviantart.org
- Technology overcomes, crazyormental, forrás: deviantart.org
- Anomalia, xantyp, forrás: deviantart.org
Új hozzászólás
Hozzászólások
Szüntelen keresem a fogást a konnektivizmuson :-)
Eddig olyan érzésem volt, hogy a konstruktivizmus feladat központúan közelíti meg az oktatást (mikrovilág létrehozása egy feladatra, problémára, témakörre), míg a konnektivizmus ugyanazt a feladatot/tevékenységet/témakört inkább a humánum és az egyének közötti kapcsolatok oldaláról mutatja be. Nem mikrovilágot készítünk a tanulóknak, hanem a tanulók készítenek önmaguknak makrovilágot?!?! Hm...
Egy másik meglátás:
A konstruktivizmus az egyénen belüli tudás/kézség kialakulásának módját és a kognitív folyamatokat járja körbe. Hogyan konstruálódik a tudás - de egyénen belül.
A konnektivizmus jelenleg inkább a "konstruáláshoz" szükséges információk megszerzésnek módszerét kínálja - tehát egyénen kívül, egyének között.
Meglátásom szerint a makrovilág tulajdonképpen adott, amennyiben a tanulók használják az internetet. Tehát nem készítik, hanem egyszerűen adottság, mellyel kezdenek valamit, és melyhez a tanárnak is viszonyulnia kell valahogy (az elutasítás helyett).
A konnektivizmusnak (Siemensék szerint) két alapvető architekturája ismeretes: az egyik valóban az interperszonális szint, mely az egyének által formált hálózatot vizsgálja, a másik azonban az egyénen belüli tudáshálóra fókuszál. A két hálózati szint tulajdonképpen a konnektivizmus két különböző platformját képviseli. Ezek nem egymást kizáró, hanem inkább kiegészítő vizsgálati szempontok.
Piaget, Papert: A konstruktivizmus szemszögéből nézve az egyének kognitív struktúrák mentén "építik fel" és "tárolják" ismereteiket. Azaz amennyiben valami új jön szembe, akkor vagy bele lehet illeszteni a létező struktúrába, vagy meg kell változtatni a struktúrát. A "konceptuális váltás" fogalma is használatos, mégpedig akkor ha a kognitív struktúrák alapvetően változnak.
Tehát számomra már a konstruktivizmus címszó alatt is megfogalmazódott egy belső háló, amibe vagy tudtam egy új élet bevinni, vagy át kellett rendeznem a csomópontokat egy addig ismeretlen fogalom/tárgy/stb szembejöttekor. Ezért írtam előbb, hogy inkább az "interperszonális szint" az újdonság.
Nagyon érdekes témát feszeget a cikk. Bennem is felmerült a nagy kérdés, vajon igazán értem-e a konnektivizmus lényegét?
Úgy érzem, magam is használom, hiszen informatika tudásomat nap mint nap magam építgetem az Internetről elérhető forrásokból.
Ugyanakkor mint gyakorló tanár, gondban vagyok, hogy hogyan is tudnám igazán hatékonyan felhasználni az óráimon ezt a módszert. Mert ugye valahogyan össze kell egyeztetnem a tananyaggal, tanmenettel, értékelési szempontokkal.
Ráadásul a diákok érdeklődési köre, előképzettsége is igen eltérő lehet, amit a konnektivizmus esetében fokozottan figyelembe kell venni.
Más, nem informatika szakos tanárok számára pedig talán még megfoghatatlanabb ez a kérdéskör.
Ezért is várom már nagyon a HTK01 kurzust. :-)
A konnektivizmust illetően, annak hatékony alkalmazása/alkalmazhatósága érdekel:
- oktatás céljából
- önfejlesztés/tanulás céljából.
András megállapítása alapján:
bennem az fogalmazódott meg, hogy mindenkinél alkalmazható-e a konnektivista módszer?
Egyáltalán mit is rejt maga a konnektivizmus?
A hagyományos oktatási rendszerben - általános iskola felső tagozatától kezdőden - először a tehetséggondozásban, valamint a szakköri és fakultációs órákon lehetne sikeresen alkalmazni.
Véleményem szerint a módszer használatának és hatékonyságának elengedhetetlen feltétele, hogy a tanuló/diák/hallgató érdeklődjön a téma iránt és erőfeszítéseket legyen képes tenni a fejlődése érdekében.
Remélem ezekre és még más hasznos dologra is fényderül a kurzus során.
Üdv: Zoli
Kedves András, az a kurzusmodell, amit a cck08-ban Siemensék megvalósítottak, és amelyet a htk01-ben használni fogunk (kisebb-nagyobb módosításokkal), előfeltételezi a relatív nagyszámú aktív résztvevőt. A htk01 kurzusra mindeddig 150 személy érdeklődését regisztrálta a levlista. Azt reméljük, hogy ebből a létszámból legalább két tucatnyi aktív résztvevő kerül ki, ami azt jelenti, hogy a kb. 25 személy hetenként kb. 50 blogbejegyzést fog írni. Ez átlagosan napi 7 témához kapcsolódó blogbejegyzést jelent, ami már elegendő ahhoz, hogy kialakuljon a pezsgő kommunikációs légkör, ami a lételeme lesz a képzésnek. Szóval itt egy picit nagyobb létszámú aktív résztvevővel számolunk, mint amit egy normális oktatási helyzetben ki lehet provokálni. Egyelőre nem világos, hogy egy egyetemi, főiskolai, vagy középiskolai helyzetben hogyan érdemes összerakni a képzés menetét, vagy milyen elemeket hogyan érdemes kombinálni a siker érdekében. Azt reméljük, hogy a htk01 inspirálni fogja a résztvevőket arra, hogy kísérletezzenek a felsorakoztatott módszerekkel és eszközökkel.
Lehet, hogy így van, viszont arról nem tudok, hogy pl. a tudásháló skálafüggetlen természete, a gyengén kapcsoltság, vagy kisvilágiság felmerült volna a konstruktivizmus égisze alatt.
A konstruktivizmusban nem tudáshálóról, hanem az ismeretek valamilyen szerveződéséről van szó. A konnektivizmus ezzel szemben kifejezetten hálózatelméleti fogalmakkal ragadja meg az oktatási folyamatokat. Ez azért több, mint árnyalatnyi különbség.
Úgy látom, hogy a továbbiakban érdemes a két tudásplatformot valamilyen egyértelmű fogalommal jelölnünk, hogy értsük egymást. Azt javaslom, hogy az egyéni, belső tudáshálót hívjuk fogalmi hálónak, a másikat pedig személyközi, vagy interperszonális hálónak. oké?
"Kekecke is here!"
Szia Zsolt! :-)
Szabad egy par megjegyzest?
Szoval a tudashalo skalafuggetlen termeszete egyelore csupan egy meg ingatagnak sem nevezheto labon all. Jo lenne ehhez erto embereknek (matematikus pl.) is elgondolkodni ezen, mert ez es a felemlegetett ket masik tulajdonsag mintha ra lenne eroszakolva a konnektivizmusra:-)
>A konnektivizmus ezzel szemben kifejezetten >hálózatelméleti fogalmakkal ragadja meg az >oktatási folyamatokat.
Eddigi olvasmanyaim alapjan maximum a tanulasi vagy tudasepitesi (de semmikepp) nem az oktatasi folyamatokat. Mar a konstruktivizmus sem dijazta a tanitas, mint olyan fogalmat, nem am a konnektivizmus.
Egy masik, kicsit tavolibb gondolat (vagy kerdesfelvetes): Andy Clark: A megismeres epitokovei cimu konyve (Osiris, 1996) elemezgeti a konnekcionizmus neven ismert kognitiv iranyzatot. Mintha nem lenne teljesen a semmibol elojovo valami a konnektivizmus (jollehet, az emlitett iranyzat erosen pszichologiai alapu), de azert egy elolvasast meger szerintem.
Nehany megjegyzes Andrasnak (nem sorrendben):
miert is? ha konnektivizmust egyfajta informalis tanulaskent fogja fel, akkor egyreszt tulno a tanora keretein (kulonosen a hagyomanyos tanorat tekintve), masreszt a halozati csomopontok (ebben az esetben akar a diakok) tulajdonsagait nem tudja/nem is lehet figyelembe venni...
Pontosabb a kerdesfelvetes, ha arra keresunk valaszt, hogyan lehetne implementalni az oktatasban egyfajta konnektivista szemleletet.
A valaszt persze valoszinuleg meg nem sokan tudjak (en nem:-))
Amerre keresgelni lehetne/kellene, az az a mod, ahogy On is, en is, masok is osszecsipegetik a tudasuk morzsait, es netan abbol epitenek valamit.
Lasd:
Newton - Oriasok vallan alltam..
vagy nekem a Zrinyi fele "Ha rovid a kardod, toldd meg egy lepessel" mintajara "Ha rovid az eszed, toldd meg az internettel", sot - a tobbiek tudasaval:-) - is tetszik!
Nahalka István szerintem nagyon jól rámutatott arra a pontra ami engem is igencsak foglalkoztat a kérdésben. Mégpedig az, hogy a konnektivizmus miben nyújthat újat a konstruktivizmussal szemben. A lényeg, hogy nem érdemes a kettőt így összevetni, hisz a konstruktivizmus az egyén tanulásával, míg a konnektivizmus a csoport tanulásával foglalkozik.
Lehet a konnektivizmus kutatása végül oda vezet, hogy nem kell minden gyerek érdeklődését felkeltenünk, elég csak az un. vélemény vezérek figyelmét ráirányítani a témára a többiek őt követve fogják elsajátítani a tananyagot. Persze mindez nem működőképes, ha elszigetelt csoportok vannak ezért nagyon fontos az un. gyenge kapcsolatok ápolása, vagyis a nagy iskolai, területi, országos programok, ahol az osztályok(formális stuktúra) találkozhatnak és kialakulhatnak a laza ismertségi kapcsolatok(informális struktúra).
Hiába inspiráljuk a diákok ötven százalékát, ha ezt véletlenszerűen tesszük. Azonban ha ezt célzottan azzal az öt százalékkal tesszük meg akiket követnek a többiek (legerősebb csomópontok) akkor könnyedén célt érhetünk.
Lehet a 45 perc tanóra 15 perc szünet arány megfordul majd, hogy teret engedhessünk az egymás közötti eszmecserének(konnektiv) és az önálló alkotásnak(konstruktiv).
Így tudjuk a hatékonyságunkat növelni.
Eleinte persze hatalmas kudarcokra számíthatunk. Emlékszem amikor tizedikben próbáltam meg konstruktív módszert alkalmazni. Ezek a "jól nevelt gyerekek" semmit nem voltak hajlandóak csinálni az én irányításom nélkül. Ők már megtanulták, hogy az iskola arról szól, hogy azt csináljuk amit a tanár mond és itt nem alkotni kell, hanem ismételni. :D Tehát egy nagy egyszeri kísérlet biztos, hogy az egész konnektivizmus kudarcát fogja bebizonyítani. Azonban egy hosszú távú jól átgondolt, folyamatosan bevezetett kísérleti oktatás már hozhat jelentősebb eredményeket.
Lehet a fenti gondolatok nem hatnak újnak, sőt. :D
A Behálózva c. könyv olvasása után nem az volt számomra a felismerés, hogy bizonyos dolgok nem működnek és bizonyos dolgok meg igen, hanem arra kaptam választ, hogy miért.
Newton sem azt bizonyította, hogy a testek lefelé esnek, hanem arra adott választ, hogy miért pont arra.
Hozzá nem értő, ámde érdeklődő megjegyzésem egyáltalán nem tudományos, inkább csak amolyan érzésféle... Miért jut mostanában olyan sokszor eszembe a konnektivizmus kapcsán a Legyek ura???
Ez egy életérzés...
Ezt szoktam mondani, ha a web 2.0, vagy a konnektivizmus kerül szóba. És hallgatok nagyokat, mert oly sok minden ismerős benne. Ahogy Péter is mondja - ez a dolog nem a semmiből jön, viszont a technikai-társadalmi környezet olyan neki, mint egy nagy adag tápoldat a balkonládában senyvedő virágoknak.
Engem már régóta izgat, hogy a különböző reformpedagógiák és a konnektiv gyakorlat mennyiben és hogyan támogatják egymást. Örültem, hogy Nahalka István tett erre utalást 22-én, de lehetetlenség volt reagálni rá.
(A probléma konferenciafüggetlen - mindig vannak beszélgetések, amelyeket folytatni kellene...)
Örülök, hogy az OIK szervezői ekkora publicitást biztosítottak a konnektivizmus számára. Én úgy gondolom, hogy hatás nagyobb annál, hogy a szakma ne tegye a helyére.
A széles körű alkalmazása az oktatásban sajnos más tényezőkön múlik. Változással jár, s a mi oktatási rendszereink nem arról híresek, hogy érdemben implementálnak bármilyen változást :-(
Az én fregattomon már fenn a zászló. Két ágyúsorral tudok hozzájárulni a küzdelemhez, meg némi fortéllyal... ;-)
„Vár ránk a horizont. Nnn rnn dn dn drdnnn... és nagy kópék vagyunk... Igyunk barátaim, johó..."
Isten hozott, Kekec úr! :)
Most, hogy írod mindezt, rájöttem, hogy tulajdonképpen vártam már Tőled ezt a felvetést... :) Na de jóhírem van számodra! Antal Miklós és Balogh lászló (Csermely Péter csapatából) írt egy cikket a hiedelmeink és a skálafüggetlen természetéről. A cikk az Elsevier gondozásában jelent meg "Modeling belief systems with scale-free networks" címmel. A szerző engedélyével elérhető innen: https://docs.google.com/fileview?id=0B9ITJ-QcWlp7YTAwYjEwNmItZjgwMC00MGZmLTg5NDMtMjg3ODFlYmU3ZjUy&hl=en_GB
Miklóssal és Makány Tamással elindult egy társalgás a konnektivizmus fogalmi háló platformjáról. A wave a htk01 keretében válik publikussá (addigis a türelmetleneknek tudok küldeni külön meghívót. Péter?)
Ez a könyv már legalább egy évtizede a könyvespolcomon szunnyad érintetlenül (az egyetemi évek alatt olvastam, de azóta valahogy elkerülte a figyelmemet). Köszönöm, hogy felhívtad rá a figyelmet, máris újralapozom! :)
Egyébként pedig a konnekcionizmus névvel ellátott irányvonal valóban már régi terület a kognitív tudományban. Ezen a téren érdemes a kognitív pszichológusokat faggatnunk.
A cikket koszonom, ranezek!
Orulok, hogy felkeszulten vartad kerdesemet:-))) A meghivo johet, hatha tudok elni vele...
"Matematikusokat kovetve" vannak eleg eros ketelyeim/fenntartasaim, kivancsian varom, a Csermely csapat mit harit el ezekbol. Ok ugyanis nem matematikusok, ugyebar? (vagy tevedek?) Csermely Peter is eleg sok dolgot... hm ... nem fejt ki a konyveben, csak azt mondja, hogy 2je, ez skalafuggetlen..." Ejnye-bejnye!
>Ez a könyv már legalább egy évtizede a >könyvespolcomon szunnyad érintetlenül
Nalam is igy volt, nem is arra gondoltam, hoyg nem ismered, hanem amikor atneztem, kicsit meglepve lattam, hogy azert vannak elozmenyek, meg minden mindennel osszefugg:-))
Ebben Siemensékkel együtt nem értek egyet Nahalka István felvetésével. Az egyéni tudásháló is tárgya a konnektivizmusnak véleményem szerint. Az volna az a szint, ami eddig a kognitív tudomány konnekcionizmusként emleget. Ha tovább akarjuk ragozni, ez is legalább két problématérben vizsgálható: az egyiket a kognitív neuropszichológia firtatja, nevezetesen, hogy a tudás miként reprezentálódik az idegrendszer architektúráján. A másik sokkal inkább az Antal Miklósék által feszegetett szemantikai hálóval kapcsolatos.
A webkettes ügyek inkább a konnektivizmus interperszonális platformjához kapcsolódnak.
Nagyon szép hasonlat! :)
Antal Miklós pl. fizikus :)
OK, majd elolvasom a cikket.:-)
Tudod milyen messze van egy fizikus a matematikustol? :-))) (Meg hogy milyen modellekkel dolgoznak fizikusok:-)))
A fizikust nem hatja meg par nagysagrend elteres, ha ugy sacc per kb. jo a dolog.
Na, errol majd maskor.
(Ja, csak hogy miert fontos ez. Mert egyes "tarsadalomtudomanyok" a matematizalassal probaljak tudomanyosabba tenni magukat... Csak ezert)
Mmivel ez az egész web2-es hullám túl új (relatíve) és túl gyorsan fejlődik ezért még hiányzik az a koherens, egyszerűen megfogalmazott "tan"anyag a jelenlegi oktatók (és tanulók!) számára, ami az új lehetőségeket egy kerek mintázatba szedi ÉS mindenféle woot-beszédtől mentesen, az jól ismert kifejezésekkel és az emberek fejében meglévő sémákkal magyarázva tálalja az egész dologban rejlő lehetőségeket. Ekkor tudna az "old-school" tanító belecsatlakozni a new school-ba, ekkor tudna a hagyományosok bölcsessége összekombinálódni a modern vonal hatalmas lehetőségeivel.
egy mondatban: összeszedni, milyen lehetőségek vannak, egyszerűen megfogalmazni és odaadni az embereknek. (ehhez persze először nagyon (nagyon) jól át kell látni, hogy mik vannak, nem csak néhány mémet durrogtatni - nem mintha Kulcsi ezt csinálná, csak az alaposság fontosságát akarom nyomatékosítani.)
a web2-es kifejezést az első mondatban kéretik "új információmegosztási technológiák"-ra módosítani
Hatha valaki nem ismeri meg:-)
Emerging Perspectives on Learning, Teaching, and Technology
http://projects.coe.uga.edu/epltt/index.php?title=Main_Page