Lassan 7 éve annak, hogy vele együtt elkezdtem gyakorolni a BJJ-t. Azóta ő lett a klub egyik vezér ürüje, én meg, hát, igyekszem kidumálni magam, ha bajba kerülök. Ott volt, amikor széttett lábbal karolták át a csipőmet, és azóta ő maga is rendkívül meggyőzően adja elő ezt a mutatványt. A minap láttam, amint egy szabadfogású birkózó bajnokot tartott kontroll alatt erőlködés nélkül, BJJ technikák alkalmazásával. Azt a csávót uralta igen meggyőzően, aki előtte úgy összecsomagolt, hogy azt sem tudtam, hogy hol vagyok.

Elképesztő élmény, ahogy újra és újra megtapasztalom a korlátaimat. Nekimegyek, beleteszem az erőt, és minden tudásomat, amim van. Erősebb, ügyesebb és technikásabb ellenfelem pillanatok alatt kivégez. Térdével pajzsot épít közénk, egyik kezével hajtókára, másikkal a kezemre fog. Látom, hogy jön az átfordítás, de már nem tudok semmit tenni ellene. Ami ezután következik, arról jobb nem is beszélni. Rám terhel, és attól függően hogy melyik irányba mozdulok, vagy a fejemre ül rá, vagy hasamra rakja térdét.

“Ne add fel, már megint feladtad fejben!” - jön a megállapítás, és már mutatja is, hogy mit kéne tennem. Kívülről olyan egyértelműnek tűnik, rögtön el is hiszem, hogy menni fog. Aztán ismét visszamozdul az előző postúrába, és ugyanúgy átforgat, mintha nem előtte demonstrálta volna, hogy mi a teendő. Katasztrófa. Mint amikor a szászcsávási hegedűfutamot mutatta meg a tanult barátom, amit ugyanúgy láttam a szememmel, hallottam a fülemmel, de mindhiába, képtelen voltam megismételni. Vannak dolgok, amit hiába nézek meg százszor, csak akkor kezdem kapizsgálni, ha újra és újra megpróbálom végrehajtani. Lassan, igen, még annál is lassabban. Újra és újra.

Hányszor történik ez meg a hétköznapokban is? Hogy jön a mondat, vagy érkezik egy olyan hatás, ami elől nem tudok kitérni? Bekapom a sértést, a leszorítást, érzem a kontrollt, és jön a késztetés, hogy feladjam, hogy kivonuljak. Ezt tenném is, a zsigereim ezt kívánják, mégis, kényszerítem magam, hogy a kibírjam a helyzetet. Benne maradok, és közben figyelem, hogy mi miatt bénultam le ismét. Tudom, hogy fel tudok állni, tudom, hogy képes vagyok arra, hogy elviseljem a nyomást, éppúgy, ahogyan az edzésen is teszem minden egyes alkalommal. Sokszor elviselhetetlennek tűnik egy-egy vereség, az a tudat, hogy ha mindez éles helyzet lenne, lehet, hogy törött karral, lábbal, esetleg megfojtva végezném. Így aztán inkább eljárok hétről hétre, hogy kontrollált körülmények között nézzek szembe a lefagyással.