Határozott fogása volt. Erővel feszült a lábaimnak, hogy megkerülje azokat. Válaszul beakasztottam az egyik horgot, majd magamra húztam a nyakánál fogva.  Nedves, kopasz fejét az állkapcsomnak tolta. Felemelte a csípőjét, és egy hirtelen mozdulattal kirántotta a lábát. Ahogy felemelkedett, a szemembe izzadt, melytől kizökkentem egy pillanatra, és nem követtem le a mozdulatot.

Mire felocsúdtam, már a mellkasomon ült. Hörögve próbáltam elviselni a rám nehezedő testet. Fojtogatni kezdett. Mindkét karomat felhúztam, könyökömmel kerestem a combját, miközben próbáltam levegőhöz jutni. Mialatt kopogtattam a testén, az futott át a fejemen, hogy ha ez éles helyzet lenne, most vagy megfulladnék, vagy szétvert fejjel végezném.

Válogatott módszerek

Másfél éve voltam először Brazil Jiu Jitsu edzésen. Fura, fetrengő mozdulatsorral kúsztam végig a matracon, próbáltam utánozni a többieket. Aztán megnéztünk egy új technikát. Zavartan érzékeltem, hogy az edzőpartnerem széttett lábbal karolja át a csipőmet, és nem értettem, hogy miért jó ez neki. Egy kéz itt, egy köríves látbámasz ott, csipő a magasban, lába a nyakamban. Beszorult végtagokkal érzékeltem, hogy ha tovább emeli a csípőjét, eltörik a karom. Wow! Nem tudtam összerakni, hogy az ártatlannak tűnő mozdulatokkal miként szorulhattam be ennyire.

Miközben ezen ámultam, az edző bejelentette, hogy kezdődik a bunyó. Hogy mih? Emberünk lényegretörően foglalta össze a szabályokat: ütés, rúgás nincs, gerincet nem csavarunk, ujjakat nem feszegetünk, testnyílásokban nem vájkálunk, és kopogtatással jelezzük, ha fel szeretnénk adni a küzdelmet. Hajrá!

Gurulótársam kb. 20 kiló izommal volt súlyosabb mint én. Már amikor összenéztünk tudtam, hogy válogatott módszerekkel fog kivégezni. Ha nem lett volna fél év előnye Jitsuban, akkor is kicsinált volna, ez teljesen egyértelmű volt. Hát még így! Szenvtelen arccal tartotta az öklét, hogy hozzáüssem az enyémet, én meg kimondhatatlanul örültem ennek a rövid pacsinak. Ez volt a jelképe annak, hogy van menekvés a helyzetből, hogy várhatóan túlélem majd a kalandot.

Több, mint huszonöt év telt el azóta, hogy utoljára bunyóztam. Kölyökként nem jelentett különösebb gondot az, ami felnőttként tabuvá lett előttem. Egyszerre zuhant rám a negyed évszázad elfojtott félelme, és rettegve vártam, hogy mi fog történni. Partnerem egy-kettőre összecsomagolt, de mielőtt alkalmazta volna a befejező mozdulatot, pánikolva paskoltam meg a hátát. Ezt megismételtük kb. tízszer. Kifulladtam. Olykor a karomat nyújtotta ki, máskor a nyakamat tette satuba, aztán volt olyan is, hogy azt sem tudtam, hogy miért nem kapok levegőt. Hülyére vert. A legrosszabb az volt, amikor kifacsart testhelyzetben kapkodtam levegő után, ő meg az edzővel csevegett arról, hogy miként lenne a legpraktikusabb befejezni.

Sakk + gitár = BJJ

Azóta is igyekszem heti háromszor ott lenni. Az új arcokon látom, hogy beérett néhány mozdulat, hogy másfél év alatt elértem azt, hogy erősebb ellenfelekkel is bátran gurulok anélkül, hogy pánikolnék. A Jitsu-t meglátni olyan élmény volt, mint amikor felfedeztem a sakkban a stratégiai gondolkodást. Attól a ponttól kezdve nem az érdekelt elsősorban, hogy hány lépést látok előre, hanem arra fókuszáltam, hogy mekkora mértékben vagyok képes dominálni a táblát.

Másrészről a BJJ csak akkor működik, ha a test megtanulja a mozdulatokat, és nem kell gondolkodni, hogy mi miután jön. Pontosan úgy, ahogyan a hangszerjátékban van. A gitártudásomat skálázással fejlesztem, a Jitsu kompetenciámat pedig drillezéssel. Mindkettőben a testet szoktatom bizonyos mozdulatok automatizálására.

Az elmúlt évben megszoktam az izzadt férfiak érintését, és elviselem azt a bűzt is, amit a pólóm áraszt egy edzés után. Szeretem, hogy amikor gurulás van, nincs semmi más. Amikor az életemet mentem, nincs időm filozofálni. Ha rajtam ül 100 kg hús, akkor nincs idő az élet értelmén töprengeni, de még a nap történései is kikerülnek a látókörből. Csak a mozdulat van.