Kéthavonta nagytakarítást végzek az íróasztalomon. Kb. ennyi idő alatt képeznek a cuccok átláthatatlan halmokat, melyek többet ártanak, mint használnak napi feladataim ellátásában. Az egymást átfedő kupacok többnyire egy-két újrafelhasználható ívből és sok tucat szemétkosárba kívánkozó vázlatból állnak. A pillanat hevében leírok valamit, aminek úgy ítélem meg, hogy később hasznát veszem, ezért két arasszal odébb tolom és elfelejtem. Hetekig vándorol az asztalon, többször átmegy a kezemen több másik hasonló sorsú irattal együtt, majd a nagytakarítás napján kíméletlenül a szemétkosárban köt ki.

A rendszerezés-frusztráció

A kérdés az, hogy miért kell néhány hónapig a látószögemben maradnia, amikor már a kezdetek kezdeténél elnyerhette volna méltó sorsát? Vélhetőleg azért, mert amikor létrejön, még fontosnak ítélem meg, jóllehet nem tudom, hogy hová tehetném. Mivel nincs konkrét elképzelésem arról, hogy miként kategorizálhatnám, illetve abban a pillanatban nem is kívánok ezzel a kérdéssel foglalkozni, inkább elnapolom a döntést és odébbtolom a fecnit / papírt / brosúrát / dokumentációt / ábrát. Az eredmény könnyen megjósolható...
A Te munkaasztalod hogy fest?