Önmegvalósítás I. - Út a teljesség felé

Anna Geddes 01"A crescendo célja, hogy támpontokkal szolgáljon az önmegvalósítás rögös útján". Szép, lila köd. Ideje felvázolni azt, hogy mit értek önmegvalósítás alatt; tisztázni, hogy a számos értelmezési lehetőség közül melyiket tartom meghatározónak.

Első körben a megkísérlem a fogalom magvát tettenérni: azt a definíciót, mellyel nagyjából minden pszichológiai rendszer egyetért. Második körben felvázolom a legfontosabb nézőpontokat, mellyel a fogalom értelmezhető: szó lesz a humanisztikus, életív-központú, a jungiánus, valamint a gynana-jóga megközelítésről. Az így létrejött fogalmi kavalkádból végül kiemelem az általam fontosnak ítélt mellékzöngéket, árnyalatokat, mellyel a későbbiekben foglalkozni kívánok.

Az önmegvalósítás fogalma először Kurt Goldstein pszichiáter gestalt-pszichológiai munkáiban jelent meg. Goldstein annak leírására használta a kifejezést, ahogyan az agysérülést szenvedett páciensek gyakran fantasztikus módon képesek alkalmazkodni sérüléseikhez és kompenzálni azokat. Később a humanisztikus pszichológia egyik kulcsfogalmává lett. Az önmegvalósítás iránti szükséglet az ember azon alapvető késztetését jelöli, mely a tökéletesség, a teljesség felé terel, irányít.

Az önmegvalósításnak számos értelmezési kontextusa van. Felfogható szellemi növekedésként, én-minőségek kibontakoztatásaként, archetípusok integrációjaként, vagy akár a tudatállapot kitágulásaként. Az önmegvalósítás lényegében a psziché növekedését, fejlődését jelöli.

Az axióma: a fejlődésben való hit

Anna Geddes 02Ahhoz, hogy beszélhessünk önmegvalósításról, el kell fogadnunk azt, hogy a pszichének különböző minőségeit, azaz fejlettségi szintjeit különböztethetjük meg. Nem kell túlmisztifikálni a dolgot: talán mindannyian egyetértünk abban, hogy a gyermek fejlődése egyet jelent azzal, hogy az értelme, érzelmei és viselkedése átalakul. A fejlődéspszichológusok számos minőségbeli szintet véltek felfedezni ebben a folyamatban: elég ha Freud vagy Piaget személyiségfejlődési modelljére gondolunk. A fejlődés ebben az esetben a születéstől a felnőttkorig tart; körül-belül tizennyolc évre van szükség ahhoz, hogy az én-identitás kibontakozhasson, hogy a gyermek felnőtté legyen .

A négy alapvető megközelítés

Négy alapvető kontextusát szeretném kiemelni az önmegvalósításnak. Jelen cikksorozat keretében mindegyikről szólni fogok, következzen a témamegjelölés:

  1. Humanisztikus szemszög
    Az önmegvalósítás az ember ösztönös késztetése arra, hogy a benne rejlő képességeket a maga teljességében kifejezze és megélje. A maslowi felfogás szerint a növekedési iránti szükséglet minden emberre jellemző. Van bennünk egy hajtóerő, mely a teljesség irányába taszít: az önmegvalósítás legnagyobb kihívása ezen hajtóerő felerősítése és fejlesztése.
  2. Életív felfogás
    A születéstől a halálig életünk egy nagy ív mentén szerveződik. Számos krízishelyzettel kell megküzdenünk ahhoz, hogy olyan én-minőségekre szert tehessünk, mint a remény, akarat, szándék, kompetencia.
  3. Individuáció
    Mi az álmok szerepe az önmegvalósításban? Az archetípusokkal való szembesülés tudatfejlődést jelent. Az önmegvalósítás jungiánus olvasatáról.
  4. Jóga
    Kétségkívül a jóga irányzatok szolgáltatnak a legteljesebb módszertani és szemléletbeli ismerettel az önmegvalósításra vonatkozóan. A pszichológiai iskolák elsősorban a patológiás esetekre kerestek magyarázatot, míg a jóga több évezredes tudást halmozott fel az egészséges ember fejlődési lehetőségeiről. Szó lesz a rádzsa jóga és a gynána jóga által nyújtott ember-modellről.

Tisztában vagyok azzal, hogy a felsorolt négy szemszög csak kis hányadát képezi azoknak a lehetséges kontextusoknak, amiben az önmegvalósítás fogalmáról beszélni lehet. Csak azokat a megközelítéseket ragadtam ki, melyek a legközelebb állnak hozzám, s melyekkel foglalkozni szeretnék a továbbiakban.

Jelen cikksorozattal azt kívánom elérni, hogy felvillantsam az önmegvalósítás azon olvasatait, melyeket fontosnak tartok. Remélem, hogy ezáltal sikerül egységes keretbe foglalnom a crescendo-n fellelhető bejegyzések zömét, és választ nyernek az olyan kérdések, mint pl. mi köze van az alvásparalízisnek az önmegvalósításhoz...

Új hozzászólás

Hozzászólások

szerinted mi a különbség az önmegvalósítás és a boldogság (elérése) közt? együtt járnak-e vagy azonosak? nekem az első sokkal filozófikusabbnak tűnik, amihez muszáj valamilyen eszmerendszert felrakni viszonyításképp

Mind a kettő olyan fogalom, melyet valójában nem lehet definiálni. A tudat fogalmához hasonlatosan olyanok, mint a felhők: bizonytalan körvonalakkal rendelkeznek. Van egy denotációjuk, azaz elsődleges jelentésük és egy halom konnotációjuk, azaz másodlagos jelentésük.

Meglátásom szerint az önmegvalósításban és a boldogságban az a közös, hogy egyik sem tűzhető ki célként. Mindkettő másodlagos tünetként jelentkezik, ha jól mennek dolgaink. A boldogság állapot, az önmegvalósítás pedig egy tendencia, irányvonal, pszichés irányultság. Rokon fogalmak, az nem vitás, de elég jól megkülönböztethetők.

Mel Gibson azt mondta egyszer, hogy az életben nincs boldogság, csak örömök vannak, és ha megtanulunk az örömökre emlékezni, nem pedig elfelejteni őket, akkor érhetünk el ahhoz hasonló érzést, mint amit az emberek boldogságnak neveznek.
Azt hiszem, majd a kifejtett folytatásból jobban kiderül, ki mit ért a fogalom alatt, azért is kérdeztem, mert van neki egy elég pejoratív, irónikus felhangja is manapság, mert közhelyszerűvé vált a dolog, legalábbis a közértelmezésbe olyanokra mondják, hogy önmegvalósít (+fintor), akik hirtelen elmennek szerzetesnek vagy karriert csinálnak valami helyett, de valahogy nincs meg az egyértelmű és általánosan pozitív jelentése a dolognak. (Talán azért, mert a többségnek nem adatik meg az egész.) Mel Gibson szerintem téved.

Hát... lehet. De ha neki ez bejött, akkor a saját szempontjából biztos nem téved.:)