Nemrégiben pedagógusokkal beszélgettem arról, hogy mi fán terem a tanuló-központúság, a konnektivizmus. Akaratra vagy kíváncsiságra alapozzunk? Ismeretet, vagy motivációt építsünk? Az alábbiakban Palócz Istvánnal, alias pp-vel beszélgetünk el arról, hogy miként alkalmazható a gyakorlatban a tanulóközpontú pedagógia.

A drupalcon alatti kocsmázások során pp arról mesélt, miként keltette fel (kis)kamaszok érdeklődését a programozás iránt. Mindezt úgy, hogy észre sem vették, hogy tanulnak. Roppant nehéz feladat mentornak lenni: háttérből manipulálni a nebulókat úgy, hogy mindvégig a kíváncsiságuknak megfelelő tempóban, felfedező üzemmódban tanuljanak. KZS : Mesélj: hol tanítottál, mire és kiket? PP : Az ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskolában voltam rendszergazda, amikor megüresedett egy informatika tanári állás. Mivel papírom volt róla és érdekelt is az oktatás, úgy gondoltam kipróbálom magam egy, esetleg két évig. Álmomban sem gondoltam volna, hogy nyolc évig fogok itt tanítani sem azt, hogy életem egyik meghatározó része lesz az oktatás, tanácsadás. Mivel sok kolléga keresett meg különböző számítógép kezelési kérdésekkel, kapóra jött az ISZE által szervezett tanártovábbképző program, amiben vezető oktatói minősítést szereztem. Ráadásul éppen ezekben az években vezették be a Kerettanterv miatt megújított iskolai tantervet. Ezt megelőzőleg csak tizedikben volt informatika oktatás, így ebben az évben egyszerre indultak osztályok ötödikben, nyolcadikban és tizedikben. Volt alkalmam tehát az informatika alapjait tanítani tíz éves korú tanulótól a hetven éves tanár kollégáig. Mindezt ráadásul egy helyen, egy időben. Talán nem lesz meglepő, ha elárulom, hogy mindeközben természetesen több más intézményben is vállaltam másodállást. Tanítottam többek között a Gábor Dénes Főiskolán különböző informatika tárgykörébe tartozó szakmai tárgyakat, az ELTE Tanítóképző Főiskolai Karán és különböző középiskolákban számítógép használatot. Jelenleg a Pentaschool oktatási központban és egyéni vállalkozóként tanítok webes alkalmazás fejlesztés tárgyköréhez kapcsolódó tantárgyakat. (Drupal, PHP, Ajax, HTML/CSS) 

KZS : Húha, egy pillanatra el is vesztettem a fonalat. Ha jól tudom, mostanra már nem tanítasz suliban/egyetemen, ezzel szemben kifejezetten felnőttoktatással foglalkozol. Hogyan jött a képbe a LOGO? Miért érdemes LOGO-t tanítani?

PP : Mielőtt bármibe is belevágnánk, érdemes tisztázni egy dolgot! LOGO-t nem érdemes tanítani , mert a LOGO csak egy eszköz. Az egyszerűen csak LOGO-nak hívott módszertannal viszont érdemes foglalkozni. Mint fiatal tetterős kolléga - aki nyilván szereti a kihívásokat - megkaptam a feladatot, tartsak az ötödikeseknek informatika szakkört. Én tíz évesen kaptam meg az első kompjúteremet - egy ZX81 -est ( le se merem írni, hogy 1KByte memóriája volt ;)) - így szerencsére pontosan tudtam mit akarnak majd a gyerekek csinálni. Játszani, de nem ám akármivel, hanem a maguk által fejlesztett játékokkal. Keresnem kellett tehát egy olyan eszközt, amivel ezt a célt el lehet érni. Kiss Ferenc barátom javasolta, hogy a LOGO-val ismerkedjek meg. Nekiláttam hát keresni nem is sejtve, hogy Magyarországon már igen régóta és elterjedten használják ezt az eszközt. Hamar megtaláltam a Comenius Logo -t melyet egy könyvvel együtt lehetett megvásárolni nagyon kedvező liszensz feltételekkel. Ugyanekkor találtam rá a Hungarologo oldalra, amelyet Nagy János üzemeltetett. Mivel én a PHP-ban voltam jártas, Ő pedig a LOGO-ban, gyorsan nekiláttunk a web 0.2-es információ  megosztásnak. Én segítettem neki a honlap üzemeltetésében, Ő pedig segített nekem az oktatásban sok sok ötlettel. (ímélen ezért 0.2-es ;))

KZS : Tehát a célod az volt, hogy olyan eszközt találj, mellyel a nebulók saját maguknak gyárthatnak játékot. Miért nem pl. a BASIC nyelvre esett a választásod?

PP : Nem nyelvről beszélünk, hanem fejlesztő környezetről! Te írtál már programot QBasic-ben? ;) Amikor én kezdtem az informatikát annak is örülni kellett, ha egy karakterekből kirajzolt arc rádkacsint. Emlékszem egyik korai fejlesztésemre. Volt egy vonal (tíz darab képpont), volt egy pont, a kapus és még egy, a labda. A labda elindult a kapu felé és te jobbra-balra mehettél egyet-egyet, vagy " vetődhettél " ekkor öt képpontot ugrott a kapus. Amennyiben egyszer elindultál az egyik irányba, akkor már visszafelé nem mehettél, valamint vetődés után sem mozdulhattál már. A program nem tűnik bonyolultnak és talán szépnek sem nevezhető a grafikája, de azon a palacsinta-faló zsúron igen nagy sikert arattam vele. Mindenki élvezte a program segítségével megrendezett bajnokságot. Ma már egy ilyen "grafikával" megáldott programot nem biztos, hogy élveznének a gyerekek, valamint az sem biztos, hogy mindenki olyan szerencsés, hogy mindkét szülője matematikus és az anyatejjel együtt szívja magába a koordináta-geometriát valamint a reggeli zsíroskenyér mellett kapja meg édesapjától a vektor és mátrixműveletek alapjait .

KZS : Már amennyiben ezt szerencsének lehet nevezni... ;-)

PP : Na igen. A lényeg tehát, hogy egy olyan eszköz kellett, amivel könnyedén lehet mindenféle izgalmas dolgot csinálni. A LOGO környezetben van egy teknős, akit lehet irányítani. Nem kell bonyolult matematikai számításokat végezni ahhoz, hogy egy egyszerű autós programot írjunk. Kell egy sebesség változó, amivel minden egyes időpillanatban előre megyünk. Ha a jobbra gombot nyomják meg, akkor a teknőssel jobbra fordulunk, ha a balra gombot nyomják meg akkor balra fordulunk, ha a gyorsítás gombot nyomják meg akkor növeljük a sebességet, ha a lassítás gombot akkor pedig csökkentjük. Ezt a rövidke programot azután felírtam a táblára és indulhatott is a kaland. Egy pár perc játék után máris jöttek a kérdések. Hogyan lehet ezt, hogyan lehet azt. Aztán egy idő után elkezdtek fogyni a kérdések és elkezdtek felfedezni a gyerekek. Egyre több ötletet kaptam én is és egyre többször segítettek egymásnak. A lényeg, hogy nem csak ők tanultak a programozásról, hanem én is. ;)

A LOGO módszertana

KZS : Mi a LOGO módszertani háttere? Ki találta ki és mi célból?

PP : Jani egyszer felvetette, hogy nem jövök-e az Info Konferenciára. Mivel Ő szolnoki, nagy örömmel mondtam igent, hogy találkozhassak vele élőben is. A konferencián ismertem meg Bedő Ferenc barátomat, aki egy nagyszerű neveléstörténeti előadással kápráztatott el engem. Ekkor ismerkedtem meg a módszertani háttérrel és a LOGO kialakulásának történetével. Én nem vállalkoznék erre a nemes feladatra, de röviden a lényeg:

A LOGO módszertani alapja az, hogy nem tanítjuk a diákot, hanem hagyjuk, hogy Ő tanuljon. Természetesen ahhoz, hogy a diák azt tanulja amit mi szeretnénk egy speciális környezetet, ún. mikrovilágot kell biztosítanunk számára. Egy ilyen környezetben a diák észrevétlenül sajátítja el az általunk kijelölt tananyagot. A LOGO a programozás oktatásához egy kitűnő mikrovilág, ezért is érdemes ezt használni.

Magát a LOGO-t és a teknőcgrafikát a MIT-ben Seymour Papert találta ki. Az, hogy a logo nyelvre esett a választása egy teljességgel lényegtelen dolog. Mindegy, hogy milyen szintaktikát használunk, a lényeg a köré épített mikrovilág . Ezért is lett az általuk kidolgozott logo megvalósítás neve MicroWorlds. Érdemes megemlíteni itt egy logo-tól teljesen független fejlsztést ez a LEGO Mindstorms mely egy igazi robot építő készlet. Programozása nem valamilyen nyelven, hanem grafikai elemekkel lehetséges. Nevét Papert első, magyar nyelven Észrengés címen megjelent könyvéről/módszeréről kapta.

A tanulóközpontúságról címszavakban

KZS : Hogyan foglalnád össze néhány mondatban a tanár feladatát?

PP : Segítse a diákot a tanulásban és biztosítsa számára a megfelelő inger gazdag környezetet.

KZS : Mi az első gondolatod, ha arról kérdeznek, hogy mit kell tennie a tanárnak, hogy sikert érjen el?

PP : Együtt kell dolgoznia a diákkal, hisz nélküle minden fáradozása hiábavaló.

KZS : Mi a tanulóközpontúság?

PP : Elfogadjuk, hogy a tanuló a tanulási folyamat része, nem pedig a szükséges rossz a folyamatban.

KZS : Mit gondolsz az alternatív iskolákról? Waldorf vagy Montessori?

PP : Érdekelnek, de nem ismerem azokat, még nem láttam egy-egy ilyen iskolát működés közben sajnos.

KZS : Az egyetemen tanultunk pedagógiát. Ez volt a legunalmasabb és a legsemmitmondóbb diszciplína, amivel valaha találkoztam. Miért teszik ezt?...

PP : Nem tudom, azokra az órákra nem jártam be. Három félév nagyszerű pszichológia után feleslegesnek tartottam beülni olyan órákra, melyeken az itt tanultakat ismételgették egyre rosszabb és rosszabb interpretációban. A legmaradandóbb élményem az volt, amikor az egyik tanár egy könyvből diktálta le akadozva a jó óra ismérveit. Észre sem vette amikor kimentünk az órájáról. Amit még nagyon élveztem, az az oktatástechnika labor volt, mert itt lehetett fotózni és megismerkedni olyan technikatörténeti eszközökkel mint például az epidiaszkóp vagy egy eredeti BEAG nagytárcsás-szalagos magnó.

Az informatika tanár szerepe

KZS : Mi a szerepe az informatika tanárnak? Hogyan érdemes programozni tanítani a középiskolásokat?

PP : Kizárólag útmutató szerepe van. Képtelenség követni a mai felgyorsult világot. Informatikában nem létezik olyan, hogy a tudás forrása lenne egy tanár; képtelenség. Aki ez akar lenni az kudarcra van ítélve. Ilyen hozzáállással pillanatok alatt nevetségessé válunk a diákok körében. Természetesen amikor elkezdtem nekem is számos téveszmém volt a témáról.

Többször hallottam tanáraimtól, ezért nem csoda, hogy én is azt az elvet vallottam , hogy alap nélkül nem lehet építkezni. Ezért aztán amikor nekiláttam oktatni, leültem és szépen összeírtam magamnak azokat a fogalmakat amik nélkül a számítógép használata szinte lehetetlen. Ezeket aztán jól elmagyaráztam és írattam egy dolgozatot. Az kapott ötöst, aki vagy szóról szóra ugyan azt írta amit én mondtam, vagy az általa leírt mondat jelentés tartalma ugyan az volt, mint amit én definícióként lediktáltam. Gondolom nem kell mondanom, hogy ez utóbbi olyan ritka volt mint a fehér holló.

Az egyik legtipikusabb ilyen alapismeret a könyvtár fogalma. Maga a szó egy vaskos félrefordítása az eredeti angol szónak, ezért több időt tölt az ember azzal, hogy a kialakult fogalmi hálóból kiszaggassa és egy új, érintetlen képet ültessen a helyére a tanuló fejébe. Talán sikerült megfelelően fogalmaznom, hogy érthető legyen, hogy ez egy agysebész számára ugyan "egyszerű feladat", de egy tanár számára nem kivitelezhető. Ezért feltétlenül más módszert kell használnunk. Hagynunk kell, hogy az adott fogalomról a tanuló maga alakítsa ki a képét és helyezze el saját rendszerébe, vagyis engedni neki, hogy megértse. Meg kell találni azokat a feladatokat amiket szívesen csinálnának meg a diákok és azokat úgy formálni, hogy a megfelelő ismereteket akarják megtanulni. Az alap algoritmusok úgy is előjönnek kérdésként, hisz ezért is ezek az alap algoritmusok, mert szinte minden feladatban előkerülnek. Érdemes minél előbb (ha nem jelenne meg igényként) rávezetni a diákokat a csoportos munkára. Hatványozott fejlődést tudunk elérni sok kis segítőnkkel, akik a diákok által használt nyelvezettel és fogalmi körökkel magyarázzák el társaiknak a megismerni várt ismereteket. 

KZS : Történeteidben az fogott meg, hogy úgy tanítottál, hogy nem tanítottál. Azaz hagytad kibontakozni a felfedezőkedvet, a természetes kíváncsiságnak teret adtál.

PP : Igen, voltak ilyen nagyszerű élményeim. Nincs annál nagyobb élmény, amikor feldobod a labdát és a diákok ezerféle jó ötlettel passzolják tovább és nincs szörnyűbb, amikor a feldobott labda érintetlenül pattog ki a pálya szélére. Megfigyeltem, hogy a kor előre haladtával egyre nehezebb inspirálni a diákokat. Ötödikeseknél ha megtalálod a motivátort, akkor ki sem akarnak menni a teremből és a következő héten már ott türelmetlenkednek, hogy folytathassák a feladatot, ahol abbahagyták az előző héten. Tizedikben viszont már sokkal nehezebb dolgunk van, hisz az informatika nem érettségi tárgy és nem hangzik el semmi konkrét dolog amit meg kell tanulni és visszaadni. Főiskolán a legnagyszerűbb élményeim a levelező és esti tagozatokhoz kötődnek, hisz ott nem a társadalmi megfelelés, hanem az érdeklődés a hajtóerő. Természetesen minden korosztályhoz és csoporthoz megtalálható a megfelelő motivátor, de 6-8 fő fölött ez egyre nehezebb. Minden tiszteletem azon kollégák felé, akik negyven fős osztályokban próbálnak meg valamit is átadni a diákoknak.

KZS : Mindannyiunknak vannak gyermekkori kellemetlen emlékei merev, elutasító tanárokról, akiknek az oktatás a tananyag átadásából és számonkéréséből állt. A tantervet kell teljesíteni, számonkérni és értékelni - hajtogatták, és hittek benne, hogy amit tesznek, az jó. Az ellenállást lustaságként, a természetes lázadást rosszaságként értelmezték, és lényegében nem tettek egyebet, mint szisztematikusan felszámolták a lelkesedésünket, tudásszomjunkat.

PP : Hiba lenne a tanárokat kijelölni bűnbakként. Szerencsésnek mondhatom magamat, hisz a Randótiban rengeteg nagyszerű innovatív kollégát ismerhettem meg. Hidd el nem a tanárok azok akik ezt a rossz rendszert fenntartják . Negyven gyerekkel, kevés óraszámban tanítva, hatalmas társadalmi elvárásokkal és két három másodállással a nyakában az ember kénytelen az egyszerűbb, már kipróbált módszert használni. Volt olyan kollégám aki, miután közölték vele, hogy nem tarthat szakkört mert nem fizethetnek ki neki több túlórát ( törvényi szabályozás miatt ), közölte, hogy akkor megtartja ingyen, ha kell kimegy a ligetbe, de olyan nincs, hogy ne tartson szakkört. Gondolom most már sejted miért! A szakkörnek ugyanis nem kell megfelelnie az értelmetlen kihívásoknak, ott kiélheted azt az oktatói, mentori vágyadat, amit el kell nyomnod az órák alatt. Nincs kényszered, hogy osztályozz, büntess/jutalmazz, motiválj ( úgy, hogy Te se hiszed, hogy valaha is szüksége lesz a diáknak az órán elsajátított ismeretekre ). Nincs társadalmi igény felfedező, nyitott, hatalmas tudásvággyal rendelkező emberekre. Fogyasztókat gyártunk meghatározott kritériumok alapján. El kell fogadnunk, hogy az állam nem fogja felvállalni soha a maximumot, ő mindig a minimálisan szükségesre fog törekedni. Ha a maximálisat szeretnénk mint tanulók vagy mint gyermekeink szülei vagy diákjaink tanárai nekünk kell lépni. A múltba révedni, felfelé mutogatni, széttárt karra keresni a bűnöst felesleges. Kedves tanáraimra akiknek sokat köszönhetek, mindig emlékezni fogok. A rossz tanárokra pedig csak addig, amíg a hozzájuk kapcsolódó vicces anekdóták mesélésébe bele nem unok .

KZS : Több ilyen anekdótát is hallottam Tőled. Búcsúzóul kérlek meséld el a leg-leg-leget!
PP : Történt egyszer, hogy szeretett fizika tanárunk - aki bevallottan azért volt kettes az egyetemen mert minden óra előtt és után letörölte a táblát - egy rendhagyó órát tartott. Nem a megszokott Einsteinről szóló szerelmes történeteket kellett hallgatnunk, hanem mindjárt az elején belevágtunk a közepébe és egy feladatnak láttunk neki. Hagyott vagy fél percet, hogy megoldjuk a feladatot. Miután ilyen rövid idő alatt még a táskából se tudtuk előszedni a feladat gyűjteményt, így esélyünk sem volt elérni a kitűzött célt. Ekkor megalázó tekintettel, pökhendin hátravetett fejjel odament és széttárta a táblát. Feltűnt a megoldás, amit láthatólag nem Ő, hanem az előző órán ott levő egyik diák írhatott fel. A feladat egyébként nem volt nehéz. Volt egy gömb, a gömbben egy vájú, abban egy acélgolyó. A kérdés az volt, hogy ha elkezdjük pörgetni a gömböt az acélgolyó milyen magasra emelkedik. Ugye milyen egyszerű? Ábra persze nem volt amiből egyből megérthetnénk. Mivel úgy sem tudtam kitörni a ketteske skatulyából, szólásra jelentkeztem és mondtam: Tanárnő elnézést de mi ezt nem értjük. Mélyen a szemembe néztem és teljes őszinteséggel a hangjában megszólalt: Én sem értem . Rendben , mondtam, de hogy tudta megoldani a feladatot? Nem kell ezt érteni, hisz itt vannak az adatok - bökött a feladatra - és itt vannak a képletek - pörgette át a négyjegyű függvénytáblázatot. Sokáig azt hittem ilyen hozzáállással sikerült maximális pontra megírnom a fizika felvételit. Meg voltam győződve Én nem érthettem a fizikát, hisz kettes voltam mindig. Aztán később rájöttem, talán lehet köze ehhez olyan tantárgyaknak is, melyeknek nincs köze a fizikához. Gépész technikusként ugyanis több éven át tanultunk mechanikát, géptant is, amiből furcsa mód négyes-ötös voltam. Azóta tudom, hogy a tananyag megértése nélkül nem beszélhetünk tanulásról. A megértésen pedig azt értem, hogy az újonnan megszerzett tudásmorzsa nem önálló entitásként lebeg elménk egy eldugott szegletében, hanem szerves részét alkotja a világról szőtt asszociatív tudáshálónknak.