Inkább párbeszéd: világképről, tudatról, önmegvalósításról.
Alvásparalízis témájában utoljára 2006 őszén publikáltunk egy jó kis cikksorozatot Szentes Lajos barátommal. Azóta egyre másra jönnek az élménybeszámolók az akkor megjelent cikkek margójára. A minap izgalmas levelet kaptam, melyet alább olvashattok:
Alkalmazott-kognitív pszichológusként Makány Tamást a tanuláselméletek, térbeli tájékozódás és az innovatív (tanulás-)technológiák témái érdeklik leginkább. Az elméleti és kísérleti megközelítések mellett az alkalmazott tudományból származó tapasztalatait egyaránt igyekszik gondolkodásában ötvözni. Ebben a beszélgetésben a tudományterületek kavalkádjának átfedéseiről, a konnektivizmus mint tanuláselmélet szerepéről és a fogalomtérképekkel kapcsolatos saját kutatásáról kérdeztem.
A konnektivizmust legalább két felbontásban érdemes vizsgálnunk: interperszonális (személyek közötti tudásháló) és intraperszonális (személyen belüli tudásháló) szinteken. Az utóbbi megközelítés lenne az, amit Antal Miklós olyan szépen elmesélt az egyik implab esten, amikor Mérő Lászlóval találkoztunk valamelyik kocsmában (Ő persze akkor ezt még nem így hívta).
Nemrégiben pedagógusokkal beszélgettem arról, hogy mi fán terem a tanuló-központúság, a konnektivizmus. Akaratra vagy kíváncsiságra alapozzunk? Ismeretet, vagy motivációt építsünk? Az alábbiakban Palócz Istvánnal, alias pp-vel beszélgetünk el arról, hogy miként alkalmazható a gyakorlatban a tanulóközpontú pedagógia.
Az interjú előző két részében a szoftverfejlesztés módszertanáról, alkalmazásáról, az üzleti elemző és a programfaragó közötti különbségekről esett szó. Eljött az idő, hogy egy kicsit technológiaközelibb témákat feszegessünk, lehetőleg úgy, hogy a nem (túl) képzett olvasók is értsék a lényeget.
Az alábbiakban folytatom az előző részben elkezdett társalgást kollégámmal és barátommal, Marhefka Istvánnal, a Synergon Informatika Nyrt. vezető fejlesztőjével. Nem titok, hogy több, mint egy éve dolgozunk együtt egy projekten, így volt alkalmunk megismerni egymás munkastílusát, hozzáállását.
Programot írni sokféleképpen lehet. Az elsődleges olvasat szerint a fejlesztő lényegében egy droid, aki a felmért üzleti igények alapján programot farag. Ezen interpretáció szerint az ideális szoftverfejlesztő alacsonytermetű, szemüveges, dadogó, zsíroshajú, szociofób szájbermániás. Ez a sztereotípia a mai napig jelen van, jóllehet manapság már csak ritkán látni efféle bitekből összeállt humanoidot.
Makány Tamást szoktam faggatni, ha kognitív pszichológiai témában eligazításra vágyom. Az Implicit Laboratórium Egyesület tagjaként a pszichés alapfolyamatok (pl. tanulás, emlékezés, döntéshozás) tudatküszöb alatti működésmódjai érdeklik, egyébként pedig az angliai Southampton Egyetemen PhD-zik, ahol módszertani és kognitív szaktárgyakat is oktat.
A továbbiakban lesz néhány bejegyzés, melyben szabad beszélgetés formájában cseréljük az eszmét. Első meghivott vendégem régi barátom, Borcsa Attila, kinek személye nagyban befolyásolta kialakult világképemet. Attila egyébként a népszerű angol nyelvű Vertegram blog szerzője.