Testenkívüli érzékelés és az alvásparalízis
p, 2010-05-07 23:23 11 hozzászólásAlvásparalízis témájában utoljára 2006 őszén publikáltunk egy jó kis cikksorozatot Szentes Lajos barátommal. Azóta egyre másra jönnek az élménybeszámolók az akkor megjelent cikkek margójára. A minap izgalmas levelet kaptam, melyet alább olvashattok:
A napokban kezdtem el olvasni a crescendo blogot. Az alvásparalízis jelenségének kutatása nyomán találtam ide, mivel én magam is érintett vagyok a témában. Sok ilyen élményem volt már, jó és rossz is, ezekre nem térnék ki fölöslegesen, mert érdemi információt nem tartalmaznak, élményeim nagyon hasonlóak a blogon már közzétett élménybeszámolókhoz. Persze ha érdekel titeket a téma (remélem, tegeződhetünk itt a cyber-világ zugaiban:)), szívesen megosztom ezen élményeimet is, most viszont nem ezért ragadtam billentyűzetet. A mai napon történt paralízisem viszont mindenképp érdekes és elgondolkodtató lehet. Az egyik bejegyzésedben kisebb vita tárgyát képezte, hogy ami ilyenkor történik velünk, azt teljes egészében az agyunk generálja (azaz belülről jön), vagy kapcsolatba kerülünk a valós "külvilággal"? Nos, a mai élményem számomra az utóbbi feltevést erősíti. Az történt ugyanis, hogy alvásparalízis közben olyan információt szereztem a külvilágról, aminek addig nem voltam birtokában, és ébredés után leellenőrizve azt, igaznak bizonyult. Konkrétan: Hallottam a szokásos zajokat, zúgást, zenét, ill. a külvilág zajait, valamint (itt lesz érdekes) hallottam valamiféle tv-hiradó(?) részletet. Sok konkrétumra nem emlékszem belőle, viszont erre a részletre igen: "...xy László, aki Sopronban második lett a választásokon...". Tehát valamelyik párt képviselőjéről volt szó az "elfogott adásban". Amikor ezt "hallottam", azonnal elhatároztam, hogy ennek a valóságtartalmát ébredés után leellenőrzöm. Ébredés után rögtön ideültem, és rágugliztam a dologra. Jött a megdöbbenés: Sopronban a 2. helyen egy Kránicz László nevű MSZP-s képviselő áll. A dologhoz hozzátartozik, hogy nem foglalkozom ilyen szinten politikával (Sopron amúgy is igen messze van a lakhelyemtől...), valamint tv-t sem szoktam nézni (legfeljebb Discovery-t, NatGeot-t, meg hasonlókat), illetve a házban eközben nem volt bekapcsolva egyetlen tv sem. Esetleg még olyan magyarázattal lehetne előállni, hogy valahol, valamikor hallottam félfüllel, és az jött elő, de ezt valahogy nagyon kevéssé tartom valószínűnek. Ha téged még foglalkoztat a téma, esetleg tudnál erre mondani valami okosat, akkor kíváncsian várom válaszod (akár privátban, akár a blogon publikálva).
A testenkívüli percepció és az alvásparalízis összefüggése adja magát. A szkeptikusok persze most dobnak egy hátast, hogy ejh, kár, hogy kulcsinak is elment a józan esze; azon olvasók azonban akik átélték legalább egyszer az alvásparalízist, vagy annak valamilyen rokonállapotát, bizonyára érdeklődve fogják olvasni a fenti élménybeszámolót. Kételkedő barátainktól most érzékeny búcsút veszünk, a többieket pedig meginvitáljuk egy jó kis interjúra a fenti élménybeszámoló szerzőjével.
"a rossz élmények általában pánikból és egyfajta halálfélelemből származnak"
Kulcsár Zsolt: Kérlek meséld el a legrosszabb alvásparalízises élményedet!
Gábeli László: Nehéz kérdés, mert többször is voltak rossz élményeim, nem tudnám már megmondani, hogy melyik volt a legrosszabb. Azt viszont igen, hogy ezek a rossz élmények általában pánikból és egyfajta halálfélelemből származnak, valamint abból, hogy néha eléggé kikészülök attól, hogy már nagyon fel szeretnék ébredni, és nem sikerül. Érdekes egyébként, hogy néha rossz, néha semleges, és ritkábban jó élményként élem meg. Itt megjegyezném, hogy amikor kezdődtek nálam ezek a dolgok, rögtön az internetre mentem segítségért. Tudományos, "materialista" segítséget nem találtam, ráakadtam viszont egy "asztrálutazó" fórumra, ahol az emberek egészen fantasztikus élményeket, utazásokat írnak le, melyeknek kiváltását az alvásparalízishez kötötték (ebben a részében nem tudtam kételkedni, mert ugyanazokról az élményekről számoltak be, amiken én is keresztülmentem). Ez felkeltette az érdeklődésemet, és onnantól kezdve én is gyakran megkíséreltem a dolgot. Kevés sikerrel, mert az ismeretlentől való félelem mindig nagyobb volt a kritikus ponton, mint a kíváncsiságom. Féltem, hogy elvesztem önmagam, és hogy esetleg nem tudok majd visszatérni.
néhány pillanatra olyan volt, mintha "átölelnénk egymást"
K.Zs.: Mi volt a legjobb? Volt tudatos álmod / testen kívüli élményed alvásparalízisból kiindulva?
G.L.: Tudatos álmom nem volt (talán csak részleges), TKÉ-m viszont igen. Jó élményem is többször volt, például többször hallottam kellemes zenét. A legjobb élményem viszont olyan volt, amit nehéz lesz jól megfogalmazni, és valószínűleg néhányan őrültnek/idiótának fognak tartani miatta (amiben végülis lehet valami, hiszen most is épp egy pszichológussal beszélgetek xD). Az történt, hogy éreztem, ahogy felfelé emelkedem az ágyról, de test nélkül. Föntről pedig egy másik entitás (szintén test nélküli) közeledését éreztem. Pozitívnak érzékeltem ezt a bizonyos entitást, szeretet áradt belőle. Amikor "összeértünk", néhány pillanatra olyan volt, mintha "átölelnénk egymást" (azért idézőjelezgetek ennyit, mert mint mondtam, test nélkül történt a dolog, tehát az ölelés szó nem a legjobb erre, de jobb nem jut eszembe), és ekkor néhány pillanatig leírhatatlan boldogságot éreztem. Aztán szétváltunk, és visszatértem a testembe. Ilyen élményem sajnos csak egyszer volt.
K.Zs.: Mikor volt az első alvásparalízises élményed?
G.L.: Az első paralízisem, amire konkrétan emlékszem, olyan 16-17 éves koromban volt (most 23 vagyok). Azóta változó rendszerességgel fordul elő, az elmúlt néhány évben alig-alig. Előtte viszont volt olyan időszak, hogy hetente akár 3x-4x is megtörtént. Az egyértelműen megfigyelhető, hogy leggyakrabban délutáni alváskor jön elő. 17-19 éves koromban gyakran aludtam délután, suli után. Ebben az időszakban volt a leggyakoribb. Az utóbbi években azért lett ritkább, mert eleve ritkábban alszom délután.
K.Zs.: Szerinted lehet kontrollálni a jelenséget?
G.L.: Most nem tudom, hogy konkrétan a jelenség kontrollálására gondolsz (tehát például tudatos előidézésére, esetleg megszűntetésére), vagy pedig az események kontrollálására, amik paralízis közben történnek. A válaszom viszont mindkettőre igen. Ugyan én sem űzöm még teljesen tudatosan a dolgot, viszont sokkal jobban tudom kontrollálni, mint az elején. Az elmúlt 3 hétben mindig úgy alakult a hétfői napom, hogy délután aludtam, és miután az első 2 alkalommal megtörtént (mindkétszer rossz élmény volt), legutóbbi alkalommal már lefekvés előtt is szinte biztos voltam benne, hogy megint meg fog történni. Így is lett, és most valamiért jó élményként maradt meg (volt zene, meg kellemes érzések, valamint ez volt az ominózus eset, amiről írtam a (részleges) beszámolót). Azt gondolom, hogy ha többet foglalkoznék a dologgal, akkor jobban tudnám kontrollálni az eseményeket. Mind a jelenség előidézését, mind pedig a történéseket.
Egyelőre nem mondanék le róla
K.Zs.: Lemondanál ezekről az élményekről, ha tehetnéd?
G.L.: Egyelőre nem mondanék le róla, mert a sok rossz élmény ellenére még mindig nagyobb a kíváncsiságom, mint a félelmem. Valamint egyetértek azzal a megállapítással, hogy félni csak az ismeretlentől fél az ember. Ha sikerülne jobban megismerni a jelenséget, akkor már nem lenne ismeretlen, így félni sem lenne mitől:).
K.Zs.: Tudatos álom vagy testen kívüli élmény? Hol van az elme, kívül, vagy belül? Jó a kérdés egyáltalán?
G.L.: Ez a kérdés vita tárgyát képezi sok ember között. Tudatos álmom még nem volt, így nem tudom összehasonlítani a TKÉ-vel, de azt hiszem, nem ugyanaz a kettő. Az, hogy ezt az egészet az agynak tudjuk be, vagy valami sokkal többnek, már világnézeti kérdés. Valószínűleg sokáig az is marad, hiszen transzcendens dolgokat nem lehet tudományosan vizsgálni. Élményeim alapján én személy szerint a transzcendens létezés mellett állok. Ezzel lehet vitázni, csak szerintem nem érdemes, pont amiatt, amit az előbb mondtam: nem vizsgálható, és tudományosan nem bizonyítható, ill. nem is cáfolható egyik álláspont sem. Csak tapasztalni lehet, a tapasztalás viszont mindenkinél szubjektív dolog. Én úgy gondolom, hogy a két világnézet nem feltétlenül zárja ki egymást. A dolog szerintem összetettebb ennél. A tudat szerintem nem biztos, hogy elhelyezhető az általunk ismert 3 dimenziós térben. Elképzelhetőnek tartom, hogy ha képesek lennénk magasabb "dimenziókból" vizsgálni a dolgokat, akkor sokkal több összefüggést megérthetnénk. Hogy értsd, mire gondolok, egy kicsit elkanyarodnék az alvásparalízis témától, egy rövid szemléltetés erejéig. Néhányan talán ismerik a példát: Képzeljünk el egy 2 dimenziós síkot, amit elmetszünk egy 3 dimenziós karikával. Ekkor a karika 2 pontban fogja metszeni a síkot. Ha a karikát elkezdjük forgatni, akkor a 2 dimenzióban élő képzeletbeli barátaink ebből annyit fognak csak tapasztalni, hogy a két metszésponton összehangolva történik valami, a két pont "tud egymásról". Nem fogják érteni, hogyan lehetséges ez. Mi viszont látjuk 3 dimenzióban a karikát, így számunkra nincs benne semmi trükk. Ha ugyanezt a "mechanizmust" elképzeljük egy (netán több) dimenzióval feljebb (amit egyébként nem igazán tudunk, mivel mi is csak 3 dimenzióban tudunk gondolkodni), akkor talán könnyebb megérteni mindazt, ami körülvesz minket, és talán a transzcendencia is kaphat tőle egy kis tudományos színezetet (a tudomány és a transzcendencia esetleg találkozhat egy felsőbb "dimenzióban"). Bocs a kis kitérőért, de úgy gondoltam, ez szükséges ahhoz, hogy megértsd, mire is gondolok kb.
K.Zs.: Tudatosan elő tudod provokálni az alvásparalízist?
G.L.: Sosem próbáltam, de a tapasztalataim azt mutatják, hogy ha pl. egy sulis nap után lepihenek egy kicsit, akkor elég jó esélyem van rá, hogy bekövetkezik. Egyértelmű igent tehát nem tudok mondani, viszont olvastam beszámolókat olyan emberektől, akik azt állítják, hogy tudatosan elő tudják idézni.
K.Zs.: Szeretnél rendszeresen tudatosan álmodni?
G.L.: Persze, szerintem mindenki szeretne, nagyon jó buli lehet:).
K.Zs.: Köszönöm a beszélgetést!
G.L.: Nagyon szívesen, én köszönöm a lehetőséget!:)
Új hozzászólás
Hozzászólások
Nagyon sok téves elképzelés van az alvási paralizissel és a testelhagyással kapcsolatban.
A honlapom célja éppen ezeknek a téves elképzeléseknek és félrevezetö információknak a kiigazitása és magyarázata.
Most pedig szeretnék röviden irni az alvásparalizis jelenségéröl és létrejöttéröl.
Alvási paralízis
Ezzel a jelenséggel (tudatállapottal) valószínűleg sokan találkoztak már. Ez a katalepsziás tudatállapot (alvási paralízis) akkor jön létre, amikor a tudatunk már elszakadt a fizikai testünktől és rákapcsolódott az asztrál testre.
Ebben az állapotban a fizikai test megbénul, mert a tudat már nem kapcsolódik hozzá(az asztráltestben van) Azért vagyunk képesek átlátni a csukott szemhéjon, mert az asztráltest segítségével látunk, nem pedig a fizikai szemeinkkel. A fizikai izmaid már nem működnek, mert a tudatod már nem küld impulzusokat a fizikai testednek. Így nem tudsz sem kiáltani, sem mozogni, sem semmi egyebet tenni, amihez a fizikai testedre is szükség lenne. Olyan ez, mintha lenne elméd (tudatod), de nem lenne tested. Ez elég ijesztő állapot lehet, mert bár emberek vagy más lények hangját hallhatod a közeledben, mégsem tudsz megmozdulni. A legtöbben nagyon megrémülnek ilyenkor.
Mi történik ha valaki ilyen állapotba kerül? Valószínűleg nagyon megijed, és a félelem meggátolja a továbblépésben. Ezzel a félelemmel mindenképp szembe kell nézni, és le kell győzni azt.
Sokan megkérdezik, hogyan viselkedjünk vagy mit kell ilyenkor csinálni?
Semmit.
Aki előszór éli át ezt az állapotot, az pánikba esik.
Nem kell megijednünk, mert ez a mozdulatlanság egy idő múlva megszűnik és akkor megint a teljes tudatunk uralkodik a fizikai testünkön.
Ha türelmesek vagyunk még előnnyel is járhat, mert mire felébredünk a szoba tele lesz rózsákkal.
Kuppán Tibor
Nekem voltak tudatos álmaim is és alvásparalíziseim is és NAGYON nem ugyanaz a kettő!
Viszont az, hogy valós volt az információ, még nem bizonyít semmi asztráltestes dolgot, simán magyarázható azzal, hogy a tudattalan emlékek közül bukkant fel. Tudattalanul észlelte, raktározta és abben az "átmeneti" tudatállapotban előhívódott.
ikupityu: egyetértek! Az asztráltest vs. tudattalan vitának nincsen objektív feloldása. Világnézeti kérdés, hogy ki melyik nézőpontot fogadja el.
Sziasztok, velem készült az interjú. ikpityu: Valóban lehetséges ez, ezt le is írtam a beszámolómban. Más kérdés, hogy kevéssé tartom valószínűnek, a fentebb már kifejtett dolgok miatt. De nem kizárt. Viszont azzal nem értek teljesen egyet, hogy a dolognak nincs objektív feloldása. Esetemben nincs, de mi a helyzet az olyan beszámolókkal, amikor olyan információkat szerez valaki, amiről tényleg nem lehetett tudomása? Nem is értem, hogy ezt miért nem tesztelik le ellenőrzött körülmények között, olyan emberekkel, akik állításuk szerint "profik" a dolog tudatos kivitelezésében (mondjuk egy szobában valaki ráír egy szót egy papírra, míg a delikvens a másik szobából tékáézget, aztán megkérdezik, mi a szó...). Esetleg volt már hasonló próbálkozás?
Sziasztok! Nálam kb három éve kezdődött és közel egy évig tartott majdnem napi szinten. Már most az elején elmondom, hogy akkor még nem tudtam mi történik velem, egy hete olvastam erről a neten először, azóta mindent megértettem két év keresés után.
A férjemmel akkor egy társasházi lakásban éltünk, nem szerettem ott aludni. Reggelente, amikor már világosodott felébredtem és valóban úgy ahogy fent írta valaki, láttam a szobát, láttam mellettem a férjem de képtelen voltam megmozdulni és megszólalni, iszonyúan féltem, mivel éreztem, hogy egy alak bejön a szobába és körbe járja az ágyam. Azt hittem bele halok tehetetlenségbe. Ez több reggel megesett, majd elhatároztam, hogy ha legközelebb ez történik, nem ilyedek meg, hanem igen is megmozdulok. Így is történt, jött a bénultság, láttam a szobát és valahogy sikerült fekelnem, kimentem a nappaliba, és az erkélyre kinézve olyan volt, mintha szőlőlugas lenne az erkélyen, ami alatt egy férfi alak közeledett felém. Nagyon megilyedtem és akkor sikerült valóban felébrednem. Innentől aztán megállíthatatlan kalandjaim lettek minden reggel, odáig jutott a dolog, hogy el is mentem otthonról, volt, hogy be is mentem dolgozni de mindig történt valami furcsaság, amitől rájöttem, hogy alszom. Néha azért kapott el a félelem, mert eszembe jutott, hogy én itt vagyok a belvárosban, a testem meg otthon fekszik az ágyban és mi lesz vele. Egyáltalán nem voltak jó élmények, ijesztő volt, nem történtek kellemes dolgok. Az álmok megszűntek, miután elköltöztünk a jelenlegi kertvárosi otthonunkba, de néha megesik, hogy hajnalban jön az alvási paralízis, de csak néhány másodpercre, ilyenkor úgy érzem megfulladok és zuhanok, de nem tudok a férjemtől segítséget kérni, mert nem tudom megérinteni, könyörgök hogy ébresszen fel, de csak én hallom a hangom a fejemben, emrt valójában nem szólaltam meg. elképzelhető tehát, hogy amikor elmentem otthonról álmomban az történt, hogy a bénultságot akartam legyőzni, ezért kiszálltam a testemből és valóban ezek nem is álmok voltak, hanem asztrálutazás?
Az, hogy mi a különbség a tudatos álom, és az OBE (testen kívüli élmény), nehéz megragadni. Szerintem ugyanaz a kettő.
Az élmény jellege mindenesetre különbözik, erről a legjobb cikk itt olvasható.
"Our conception, also proposed by the English psychologist
Susan Blackmore, is that an OBE begins when a person loses
contact with sensory input from the body while remaining
conscious" forrás: OTHER WORLDS: OUT-OF-BODY EXPERIENCES AND LUCID DREAMS
by Lynne Levitan and Stephen LaBerge, Ph.D.
Nem ártana azért ezt a cikket is elolvasni:
http://valaszut.lapunk.hu/?modul=oldal&tartalom=1192467
De az egész weboldal jó.
Sziasztok!
Nekem is 18 éves korom körül kezdődtek ezek a bénulások alvás közben. Pontosan emlékszem, hogy ráadásul úgy, hogy az akkori párommal beszélgettünk transzcendens élményekről. Ezután összebújva kellemesen aludtunk el, én mégis először kezeket, majd arcokat láttam lebegve egyre gyorsuló ütembe közelíteni. Persze csak becsuktam a szemem és ezt láttam, mint valami elő álmot. Ami azért furcsa volt, mert nem voltam semmi féle negatív behatás alatt. Ezt gyorsan el is hesegettem és elaludtam. Álmodtam, majd az álom átcsapott egy olyan állapotba, hogy jobbnak láttam felkelni, valahogy rájöttem, hogy álmodok, és kellemetlenné vált, de ezután nem bírtam persze mozdulni. Pánik fogott el nyílván és kiszakítottam magam ebből. Borzasztó volt, hogy nem tudtam mi történt.
Az elején velem mindig így történt, álomból estem át ebbe az állapotba, és volt, hogy hiába keltem fel, kiszakítva magam, ha a másik pillanatban visszaaludtam ugyanúgy találtam magam. Ez volt a legrémisztőbb. Nem mertem elaludni rengetegszer az ilyen élmények után, csak ha ráztam a lábam közben vagy hasonló, hogy ne bénuljak le megint.
Nem is írom le a többi élményt elég az eleje, ezek változtak, mélyültek, persze én is megkíséreltem hagyni hogy meglássuk mi lesz belőle, de a félelem nagyobb volt és végül egy kedves barátom meg is győzött róla, hogy ne is kísérletezzek, mert nem tudhatom mi vár úgymond a másik oldalon, közel sem biztos, hogy csak az agyunk játszik velünk és így jobb ha távol tartom a zaklatott kis lelkem az asztrál világtól. :) Ezzel meg is békültem és bármikor jött a dolgok inkább gyorsan kitéptem magam, akár többször is és nem törődtem vele. Rutin szerűen elhesegettem, vártam kicsit hogy rendesen visszatudjak aludni ne pedig kómába essek.
De mikor egymás követő harmadik napon, történt ilyen velem az utolsó alkalommal, láttam, kinyitottam a szemem és valószínűleg halucináltam egy teljesen sötét alakot láttam feküdni mellettem felém forudlva. Ugyanaz az állapot, nem tudok mozdulni, és a szemem mégis úgy érzem nyitva van..ez a legbizarabb mert ilyen nem volt még, így érthetően halálra rémültem. És persze órákis nem aludtam el, mert ahogy felkeltem, és újra becsuktam a szemem ugyanott voltam. Ez számomra a legrosszabb és nem nagyon olvastam ezekről a visszaesésekről senkinél. Nekem kicsit olyan, hogy hiába tépem ki magam érzem a szemhélyamon és mindenemen hogy azonnal ugyanott leszek, és talán fel sem keltem igazán..vagy ha igen csak a kapcsolat nem szakadt meg teljesen, és így még érdekesebb.
Elég hosszú lett, de ez az első hogy erről írok. Hiába meséltem már róla másoknak, nem nagyon volt ilyesfajta tapasztalatuk.. :/ De nagyon jó, hogy nem vagyok egyedül :D
Különös mennyi embernek kell megtapasztalni a TKÉ élményét. Nemde? Vajon miért lehet ez, hogy napjainkban egyre gyakoribb ezen megtapasztalás? Mind új mentorok születnek a témában! De vajon amit tanítanak, amire bátorítanak, amiben határozott véleményüket kifejtik, arról mindent tudnak? Ha így van...az emberi tudás mindenek felett, akkor nincs is szükség Istenre, hiszen az ember mindenek fölé helyezi magát! Nemdebár? Vajon rendjén van ez?
furcsa nekem is volt sok ilyen élményem és egyszer a fekete alak is megjelent de volt amikor sikolyokat és üvöltést hallotam de mintha nagyon távolról jöttek volna mert halkak voltak utána volt amikor csak érzem h nem vagyok saját testemben érzem hogy mozgok de látszolag nem mozog semmim csak ugy érzem mintha mozognék de amit látok az nem mozog pedig látok magam körül mindent még abarátnőmet is láttam ahogy felkelt mert azt mondta h nyöszörögtem nyomkodtam a kezét és tudta h mi van egyből fel is keltett de láttam ahogy felkel megfordul és felkelt pedig cuskva volt a szemem én ha imádkozok egyből felkelek isten segít viszont a fekete alak elég nyugtalanitó volt sok mindent irhatnék mert halál esettel is összekapcsolodott és sok midnen mással is de az én véleményem hogy ez nem egy álom tul sok olyan dolog van ami mások beszáolojával össze kapcsolodik és h 2 ember tök látatlanba tök máshol ugyanaztá lmodja az elég esélytelen szerintem remélem egyszer rájönnek erre viszont én fosos vagyok ugy hogy tuti ami tuti inkább felkelek mielőtt tapasztalnék valamit ami nem tuti
Sziasztok!
Én is véletlenül, az alvásparalízist kutatva akadtam rá erre a honlapra. Jelenleg 38 éves vagyok, az én élményeim 20 évvel ezelőtt történtek. Érdekes, hogy szinte minden kommentelőnél ebben a késő kamaszi/kisfelnött korban tapasztalható először a jelenség. Az alvásparalízisről nem beszlek, hiszen ezt előttem már sokan megtették, s az én esetem sem különbözik ettől. Ugyanazokról a tapasztalatokról tudnék csak beszámolni. Talán annyit fűznék még mindehhez hozzá, hogy nálam az AP egy érzelmileg nagyon bizonytalan, instabil, megterhelt időszakban jelentkezett. Amiről viszont beszélnék, az a testen kívüli élmény, illetőleg a tudatos álmodás, ugyanis a kettő messze nem ugyanaz! Valószínüleg a biokémiai háttere e jelenségeknek nagyon hasonló, az agyi tükörneuronokkal állhatnak kapcsolatban, amelyek a testen belüli konzisztens tapasztalásrt felelősek. Na de: tudatos álmaim a mai napig szoktak lenni annyi különbséggel, hogy teljesen elmarad a paralízises rész. Fel akarok ébredni, úgy érzem, meg is teszem, majd belekezdek a napi rutinomba. Majd egy idő elteltével érzékelem, tudatosul bennem, hogy még mindig álmodok. Van, hogy ilyenkor nem rettenek meg, hanem inkább átadom magam az élménynek. A konkrét testen kívüli élmény valami egészen más. Összesen 2 ilyen tapasztalásom volt szintén az elején, 18 éves koromban. Azóta egyszer sem. Ugyanúgy a paralízissel kezdődött, ami abban az időben nálam is nagyon gyakori volt, hetente 3-4 alkalommal jelentkezett. Itt azonban az "ébredés" helyett egy olyan állapot következett, amit nem tudok másképp leírni, csak ezzel a bizonytalan hasonlattal: olyan volt, mintha magamba, valamiféle belső középpont felé zuhannék, összpontosulnék. Ezt azért hangsúlyozom, mivel éppen nem valamifele kilépésként, hanem bezuhanásként kezdődött el az egész. Fontos azt is kiemelnem, hogy ilyenkor az elmében rögzült "éber valóság" kategóriái már teljesen használhatatlanok, hiába igyekszik görcsösen az új állapotot valahogyan, a megismert sémái alapján (percepció/recepció/kogníció) modellezni. Így a ki és be kategóriák teljesen összemosódnak. Szóval az élmény sokal inkább a belsővé válás immanens élménye, mintsem transzcencendencia, mégha valóban úgymond kívülről látjuk magunk mindeközben. Ez a tapasztalat sokkal valóságosabb a tudatos álmodásnál, nem ébredés követi, hanem a test kontúrjainak a visszanyerése, stabilizálódása. A tudatban felülíródnak azok a bevésődések ilyenkor, amelyben az én magát a saját körvonalaival azonosítja. És igen, ilyenkor valóban látjuk magunk egy furcsa, leginkább valamiféle 360 fokos halszemoptikán "keresztül". Illetve minden egyebet is. Elsőre nagyon ijesztő élmény ez, hiszen azzal a "bizonyossággal" szövödik egybe, hogy na, akkor én most tutira meghaltam. Az agyas elme újra megpróbálja ezt az állapotot a saját konvencióiba sorolni, s csupán a halállal képes azonosítani azt. Majd jön egy újabb "zuhanás", s remegve, csatakosan tapasztalom, jé, újra a körvonalaimban, a saját "formámban" vagyok. Ez volt az első alkalom. Körülbelül két hét elteltével jelentkezett a következő, s egyben mind a mai napig az utolsó is. Az első élmény nagyon rövid volt, ahogyan megtapasztaltam a ki és belépés állapotait, azonnal "magamhoz is tértem". Utóbbi kifejezés egészen pontosan leírja az élményt: újra magam lettem mégpedig azáltal, hogy a saját kontúrjaim határába illeszkedtem vissza. A második alkalomról nagyon nehéz beszámolni. Nem pusztán azért, mert a materialista nézőpont szerint én is tuti megbuggyantam - ez egy cseppet sem érdekel, hanem mert olyan régen volt, s a leíró nyelv a saját fogalmaival és képzeteivel igyekszik mindezt egyszerre sarokba szorítani, de egyszerre magyarázni is. Egyszóval a második élmény tovább tartott, a fentebb említettek totál ugyanúgy zajlottak: be/kizuhanás, testenkívüliség, halálfélelem stb. Azonban ezúttal valahogy tovább, többet engedtem meg a tapasztalatnak. Valamiféle olyan dolog történt, amit az éber elmém mozgásként definiálna. Pontosabban elkezdtek valahogyan váltakozni a perspektívák. S ennek a változásnak nem volt akadálya a fizikai tér, az ajtók, ablakok stb. Ennél pontosabban ezt nem tudom leírni. Majd újfent a saját körvonalamban találtam magam. Nem volt ébredés érzés, pontosabban a "visszatérés" egyáltalán nem hasonlít az alvás utáni felébredésre. Sőt az előző élmény sokkal valóságosabbnak tűnik. Érdekesség még, hogy a tudatom úgymond nem elhagyta a testem, azaz amit a kérdésről a wikipédia ír, az egy hülyeség, nincs ilyen tudatmegkettőződés, vagy hogy hol itt, hol ott van a tudat állapot. Egyszerűen felülírta, levetközte jobb szó híján saját fizikai/testi határainak a konvencióit. Abból, ahogyan fogalmazok, talán érzékelhető, én magam hogyan értelmezem ma mindezt. S persze itt megint csak a beszéd hiányosságaival szembesülök, illetve mindenki a saját kondíciója/meggyőződése/hite szerint interpretálja ezeket az élményeket. Mégis, nekem ez a válaszom mindarra, amit átéltem, megtapasztaltam: ez nem pusztán egy biokémiai, receptív folyamat, az agy megfelelő központjai és neuronjai csak leképzni igyekeznek mindezt. Nem is valamiféle lélek, vagy szubsztancia kilépése ez, hanem a tudat különféle megnyilvánulásai, amelyben az alak és forma csupán egy bevésődés, egy kondició, amely által igyekezik az egyént valamiféle határok keretében stabilizálni.