Önmegvalósítás I. - Út a teljesség felé
szo, 2006-09-09 20:27 5 hozzászólás"A crescendo célja, hogy támpontokkal szolgáljon az önmegvalósítás rögös útján". Szép, lila köd. Ideje felvázolni azt, hogy mit értek önmegvalósítás alatt; tisztázni, hogy a számos értelmezési lehetőség közül melyiket tartom meghatározónak.
Első körben a megkísérlem a fogalom magvát tettenérni: azt a definíciót, mellyel nagyjából minden pszichológiai rendszer egyetért. Második körben felvázolom a legfontosabb nézőpontokat, mellyel a fogalom értelmezhető: szó lesz a humanisztikus, életív-központú, a jungiánus, valamint a gynana-jóga megközelítésről. Az így létrejött fogalmi kavalkádból végül kiemelem az általam fontosnak ítélt mellékzöngéket, árnyalatokat, mellyel a későbbiekben foglalkozni kívánok.
Az önmegvalósítás fogalma először Kurt Goldstein pszichiáter gestalt-pszichológiai munkáiban jelent meg. Goldstein annak leírására használta a kifejezést, ahogyan az agysérülést szenvedett páciensek gyakran fantasztikus módon képesek alkalmazkodni sérüléseikhez és kompenzálni azokat. Később a humanisztikus pszichológia egyik kulcsfogalmává lett. Az önmegvalósítás iránti szükséglet az ember azon alapvető késztetését jelöli, mely a tökéletesség, a teljesség felé terel, irányít.
Az önmegvalósításnak számos értelmezési kontextusa van. Felfogható szellemi növekedésként, én-minőségek kibontakoztatásaként, archetípusok integrációjaként, vagy akár a tudatállapot kitágulásaként. Az önmegvalósítás lényegében a psziché növekedését, fejlődését jelöli.
Az axióma: a fejlődésben való hit
Ahhoz, hogy beszélhessünk önmegvalósításról, el kell fogadnunk azt, hogy a pszichének különböző minőségeit, azaz fejlettségi szintjeit különböztethetjük meg. Nem kell túlmisztifikálni a dolgot: talán mindannyian egyetértünk abban, hogy a gyermek fejlődése egyet jelent azzal, hogy az értelme, érzelmei és viselkedése átalakul. A fejlődéspszichológusok számos minőségbeli szintet véltek felfedezni ebben a folyamatban: elég ha Freud vagy Piaget személyiségfejlődési modelljére gondolunk. A fejlődés ebben az esetben a születéstől a felnőttkorig tart; körül-belül tizennyolc évre van szükség ahhoz, hogy az én-identitás kibontakozhasson, hogy a gyermek felnőtté legyen .
A négy alapvető megközelítés
Négy alapvető kontextusát szeretném kiemelni az önmegvalósításnak. Jelen cikksorozat keretében mindegyikről szólni fogok, következzen a témamegjelölés:
- Humanisztikus szemszög
Az önmegvalósítás az ember ösztönös késztetése arra, hogy a benne rejlő képességeket a maga teljességében kifejezze és megélje. A maslowi felfogás szerint a növekedési iránti szükséglet minden emberre jellemző. Van bennünk egy hajtóerő, mely a teljesség irányába taszít: az önmegvalósítás legnagyobb kihívása ezen hajtóerő felerősítése és fejlesztése. - Életív felfogás
A születéstől a halálig életünk egy nagy ív mentén szerveződik. Számos krízishelyzettel kell megküzdenünk ahhoz, hogy olyan én-minőségekre szert tehessünk, mint a remény, akarat, szándék, kompetencia. - Individuáció
Mi az álmok szerepe az önmegvalósításban? Az archetípusokkal való szembesülés tudatfejlődést jelent. Az önmegvalósítás jungiánus olvasatáról. - Jóga
Kétségkívül a jóga irányzatok szolgáltatnak a legteljesebb módszertani és szemléletbeli ismerettel az önmegvalósításra vonatkozóan. A pszichológiai iskolák elsősorban a patológiás esetekre kerestek magyarázatot, míg a jóga több évezredes tudást halmozott fel az egészséges ember fejlődési lehetőségeiről. Szó lesz a rádzsa jóga és a gynána jóga által nyújtott ember-modellről.
Tisztában vagyok azzal, hogy a felsorolt négy szemszög csak kis hányadát képezi azoknak a lehetséges kontextusoknak, amiben az önmegvalósítás fogalmáról beszélni lehet. Csak azokat a megközelítéseket ragadtam ki, melyek a legközelebb állnak hozzám, s melyekkel foglalkozni szeretnék a továbbiakban.
Jelen cikksorozattal azt kívánom elérni, hogy felvillantsam az önmegvalósítás azon olvasatait, melyeket fontosnak tartok. Remélem, hogy ezáltal sikerül egységes keretbe foglalnom a crescendo-n fellelhető bejegyzések zömét, és választ nyernek az olyan kérdések, mint pl. mi köze van az alvásparalízisnek az önmegvalósításhoz...
Új hozzászólás
Hozzászólások
Mind a kettő olyan fogalom, melyet valójában nem lehet definiálni. A tudat fogalmához hasonlatosan olyanok, mint a felhők: bizonytalan körvonalakkal rendelkeznek. Van egy denotációjuk, azaz elsődleges jelentésük és egy halom konnotációjuk, azaz másodlagos jelentésük.
Meglátásom szerint az önmegvalósításban és a boldogságban az a közös, hogy egyik sem tűzhető ki célként. Mindkettő másodlagos tünetként jelentkezik, ha jól mennek dolgaink. A boldogság állapot, az önmegvalósítás pedig egy tendencia, irányvonal, pszichés irányultság. Rokon fogalmak, az nem vitás, de elég jól megkülönböztethetők.
Hát... lehet. De ha neki ez bejött, akkor a saját szempontjából biztos nem téved.:)