Önmegvalósítás II. – A humanisztikus szemlélet
v, 2006-09-10 10:28 8 hozzászólás
Az önmegvalósítás az ember ösztönös késztetése arra, hogy a benne rejlő képességeket a maga teljességében kifejezze és megélje. Lelki irányultságról van szó tehát, mely minimálisra csökkenti a pszichében lévő rendezetlenséget.
Ahhoz, hogy megértsük a humanisztikus pszichológia önmegvalósításról szóló szemléletét, szükségesnek tartom, hogy szóba hozzam Maslow motivációs elméletét. Az unalomig ismételt tankönyv-szagú szükségletpiramis helyett ígérem, hogy izgalmasabb és életszerűbb fogalmakról szólok.
Freud és Maslow munkásságában az a közös, hogy mindketten az ember kettős természetét vizsgálták. A különbség, hogy míg
- az előbbi úgy gondolta, hogy az emberek agresszióra, pusztításra való képessége ugyanazokon a biológiai alapokon nyugszik, mint a szexualitás és az önfenntartás,
- az utóbbi meggyőződéssel hitte, hogy az ember alapvetően nem kéjsóvár és nem gonosz .
Maslow hitt abban, hogy létezik egy pszichés természetű belső erő, mely a fejlődés, a tökéletesség irányába mozdítja az embert: pszichénk mindegyik pillanatban érzékeli, hogy milyen irányban kellene elmozdulnia ahhoz, hogy a teljességhez közelebb álljon. Ha lecsendesítjük elménket és megtanulunk figyelni ezekre a finom, belső jelzésekre, megvalósítjuk önmagunkat, azaz egyre teljesebb emberré válunk.
Hiányszükségletek vs. növekedési motívumok
Maslow munkásságában sokat foglalkozott az önmegvalósítás problematikájával. Meglátása szerint mindegyik szükséglet alapvetően valamire irányul, a motivációs mechanizmusok egy részét valaminek a hiánya lendíti mozgásba. Minél nagyobb szükségünk van kajára, szeretetre, megbecsülésre, elismerésre, annál inkább annak fényében fogunk másokra és önmagunkra tekinteni, hogy segítik vagy gátolják szükségleteink kielégülését. A hiánymotívumok mellékhatása, hogy átszínezik a valóságészlelésünket .
Maslow úgy tartotta, hogy hiánymotívumok hatása alatt tevékenykedni olyan, mintha a világot homályos lencsén keresztül néznénk . Ha kielégítjük ezeket a hiányokat, nem teszünk mást, mint ezt a homályos lencsét megtisztítjuk. Következésképpen az a személy, akinek többé-kevésbé minden hiánymotívuma kielégült, egyrészt tisztában látja a valóságot, másrészt nem támaszt hiányalapú követelményeket a világgal szemben.
A hiánymotívumok mellett azonban bennünk vannak a növekedési motívumok is, melyek a fejlődés irányába taszítják a pszichét. A növekedési motívumok lehetővé teszik, hogy az emberben lévő készségek, értékek kibontakozhassanak . Addig, amíg túlságosan lekötjük magunkat a hiánymotívumok kielégítésével, nem áldozunk kellő mennyiségű energiát arra, hogy a szellemi növekedést segítő motívumoknak éljünk.
Az önmegvalósító személyek kevesebb torzító lencsén keresztül látják a valóságot, következésképpen közvetlenebb kapcsolatban állnak azzal. A világhoz való letisztult, bizonyos értelemben egyszerű viszonyulásuk révén
újra és újra, frissen és naivan meg tudják becsülni az élet alapvetően jó dolgait; tisztelik, örülnek, csodálják, még extázisba is kerülhetnek, miközben mások számára ezek az élmények nem is olyan érdekesek. Így az ilyen személyek számára bármely naplemente ugyanolyan gyönyörű lehet, mint az első volt, bármely virág lélegzetállítóan szép lehet, még akkor is, ha az illető már millió és millió virágot látott életében... Az ilyen emberek számára még az egyszerű hétköznapok, az élet pillanatról pillanatra történő megélése is borzongató, izgalmas és extatikus (Maslow: Motivation and Personality).
A tisztára mosott alkalmazotti agy
Egyik alkalommal tanúja voltam annak, hogy miként lehet emberek agyát tisztára mosni következetes tekintélyuralommal és összetett jutalomrendszer használatával. Vállalati kiértékelés volt: kör alakú asztalnál ültünk és vártuk az elmúlt időszakról szóló verdiktet vezérünk ajkáról. Velem szemben ült a cég három nőnemű alkalmazottja, csendesen, enyhén feszülten, ahogy a húsbavágó kiértékeléseken illendő.
Egy jól előkészített pillanatban két darab méteres nagyságú virágcsokrot hozott be egy megtermett futár, majd átadta a három hölgy két szélső tagjának. Elemi erejű jutalom, mely a nőiességre hat, melynek elsődleges célja a közbül ülő hölgy megsemmisítő lealázása. Nem hittem a szememnek: a két kolléganő lelkendezve rebegett hálát a nagy úrnak: nem győztek betelni a hatalmas csokor látványával. Valójában annak örültek, hogy nem ők ülnek a megalázott helyén...
Ha az embernek fájóan szüksége van élelemre, nemiségre, ha az életét állandóan veszély fenyegeti, hajlamos alávetni magát mindenféle tekintélynek, hogy pótolja a keletkezett hiányt. A szükség nagy úr , ahogy mondani szokás: ha a lét a tét, nincs helye filozofálgatásnak. Ha azonban az ember gondolatai, érzései és cselekedetei mélyen belülről fakadnak, viszonylag ellenállnak a jutalmazási és büntetési rendszereknek, a bátorításnak és elrettentésnek, a pozitív és negatív megerősítéseknek, amelyek révén a társadalmak egyazon kaptafára kényszerítik a hiánymotivált embereket.
Az önmegvalósító emberek jellemzői
- félelemnélküliség - nem érzik fenyegetve magukat az ismeretlentől, nem rettennek meg tőle, hanem természetes kíváncsisággal fordulnak felé. Mivel a növekedésmotívumok erősebbek bennük, mint a hiányszükségletek, az ismeretlen elsősorban megismerésre sarkalja őket, nem pedig elkerülésre.
- problémaközpontúság - az önmegvalósító személyek a problémákat önmagukért kedvelik; nincs szükségük külső megerősítésre. Nem azért oldanak meg feladatokat, hogy másoknak imponáljanak vele, hanem azért, mert kihívásként élik meg azokat.
- tárgyilagosság - mivel nem kell lépten-nyomon énjük sértetlenségéért épségéért kardoskodniuk, kialakul bennük egy egészséges objektív nézőpont.
- elfogadás - talán az egyik legfontosabb jellemzőjük az, hogy tudnak igent mondani az inkompatibilisnek tűnő személyekre is. Képesek elfogadni a másságot, hiszen nincsen vesztenivalójuk: nem érzik fenyegetve magukat. Egészséges módon elfogadják saját természetüket, jó étvágyuk van, elégedettek és
szükségtelen gátlások nélkül élvezik a szexualitást, és minden más "viszonylag" fiziológiai késztetést. Képesek nemcsak az alacsony szinten elfogadni magukat, hanem minden [más] szinten is; például a szeretet, a biztonság, a valahová tartozás, a becsületesség, az öntisztelet terén. Mindezeket kételyek nélkül értékesnek fogadják el egyszerűen csak azért, mert ezek az emberek hajlamosak elfogadni a természet művét, anélkül, hogy vitatkoznának vele, amiért nem másfajta minta szerint alkotta teremtményeit (Maslow: Motivation and Personality).
- mentesek a védekezéstől és a pózolástól
Paradox módon bár az önmegvalósító személyek rendkívüli emberek, teljesen hétköznapi benyomást kelthetnek, hiszen nincs szükségük arra, hogy felhívják mások figyelmét magukra. Elvannak a maguk harmonikus világában, nem keresik a feltűnést, a versenyhelyzeteket. Ezek a személyek azonban mélységes szabadságban élnek, és ez a függetlenség sajátos viszonyulásmód minduntalan kitüremkedik egyéni meglátásaikban, kreativitásukban, aktív életvitelükben, sokoldalúságukban.
Felhasznált irodalom
- Maslow, Abraham: A lét pszichológiája felé, Ursus Libris Kiadó
- Carver & Sheier: Személyiségpszichológia, Osiris Kiadó
- Rogers, Carl: Valakivé válni, SHL könyvek, Edge, 2000
Új hozzászólás
Hozzászólások
A saját lelkiállapotunk leírásához még csak-csak, de másokéhoz? Engem utóbbi zavar inkább. Volt, hogy jól éreztem magam, és vki meg akarta nekem magyarázni, hogy miért rossz nekem. Nem tudtam meggyőzni. De messzebb megyek: valaki tele van gyűlölettel az emberek iránt, vérszomjas, és elkezd gyilkolászni? Nem önmagát valósítja-e meg? Vagy van benne rejtve valami fiktív szuperlény, és majd ha a fenti kritériumokat teljesíti, kicsírázik belőle a mindenkiben lakozó, azonos jellemzőkkel meghatározható tökéletes ember? (Ez egy szép gondolat, de valóságnak nevezni erős.)
Amit az önmegvalósítósdiból látok (nem a fenti írás alapján!), az az, hogy kvázi normális embereket, miután elolvasták vagy megnézték a tévében, hogy túl kicsi a mellük/egyebük és nincs ferrarijuk, ha még mindig jól érzik magukat, akkor lehet egy újabb dologgal csesztetni, amiről senki sem tudja, hogy mi. Ilyen szempontból persze pont jó, hogy itt ki lesz fejtve :)
De igazad van, hogy a szavakra kérdeztél rá, mert azzal van bajom; szerintem onnantól, hogy "Ön-" már mindenkinek mást jelent. Végülis emiatt lesz több fejezet. (u.i.: nem tudok új sort kezdeni, és a szerk. tippeket sem találom...)
Amennyit én tudok a témáról, hozzátéve azt,amit én magam gondolok,az egész humanisztikus szemléletnek az az alapja,hogy ha az ember szabadon lehet önmaga, akkor a személyisége alapvetően építő irányba fejlődik, eszébe sem jut tömegpusztítani meg sorozatgyilkolni. Az önmegvalósítás szerintem azt jelenti, hogy minél nagyobb mértékben azzá válunk, akik valóban vagyunk, azzal szemben, amivé a társadalom tesz/tett/tenne minket. Péládul dolgozhatnál egy multinál 220ezerért, de utálnád,mert idegen lenne a személyiségedtől és vágyaidtól; ehelyett te bútorokat készítesz, és lehet,hogy ezzel csak 120-at keresel, de örömöd leled benne, mert az igazán te vagy.
És még az jutott eszembe, hogy nyilván azért nem egy elszállt, sehol nem létező ideál, amiről beszélünk, mert a mi saját, belső valóságunkat valahogy a körülöttünk lévő tőársadalomban kell megvalósítanunk. Gondolom, nem az a cél, hogy magányos remeteként valósítsuk meg önmagunkat. És kitalálni, hogymondjuk az előző példában említett bútorkészítő hogyan tartja el a gyerekeit ebből a 120ezerből, az is a projekt része. És még valami: nem jelent örök és állandó problémamentességet és boldogságot. Lehet, hogy a műhelye mellett nyílik egy nagy bútor-multi, vagy becsapja az,akitől a fát szokta venni, stb...Az ,hogy önmegvalósító módon él azt jelenti,hogy olyasmivel telnek a napjai, amit szeret, amivel kiteljesíti önmagát; és nem olyasmivel, amit utál.
Az onmegvalositas magasabb szintje, amikor az egyen azt csinal, amit szeret, ami boldogga teszi, de itt mar az elet ertelme, az elet celja... a letezes osszefuggesei utani kutatas kepezi a boldogito tevekenyseget es a tudas megtapasztalasa, a kul. informaciok gyakorlatba ultetesevel. Egyre inkabb onmagakent viselkedik es nem ugy ahogy a tarsa, a baratai, a csaladja, a tarsadalom elvarna. Kezdetben nyitottsaganak koszonhetoen fejlodik, befogadja a kulonbozo mesterek tanitasait. Egyre tobbet olvas, majd medital is, egyre eberebb, ennek koszonhetoen egyre tobbet tapasztal, allandoan figyeli onmagat, beszedet, cselekedeteit, gondolatait es erzelmeit, mikozben gyakorolja azok kontrollalasat. Szinte allandoan elmelkedik. A filozofia es a pszichologia temakoreit tekinti a legfontosabbaknak, amelyek hatasara csiszolodo gondolkodasmodja az elet minden teruletere kihat. Vagy integral szemlelettel gondolkodik, mint spiritualis kereso vagy egy konkret spiritualis uton halad. A megertett informaciok hatasara allando valtozasban van, regi enje egyre inkabb feladodik. Megszunnek vagyai, eltunnek rossz szokasai, "elozo enjenek felesleges cselekedetei. Csak az marad, ami hasznos, ami leginkabb hozzajarul a fejlodeshez.
Fugg, h milyen igazsagkozeli infokat visz be es milyenek a kepessegei, ezek fuggvenyeben egyre bolcsebb, szabadabb, felelem nelkulibb, eroszakmentesebb, segitokeszebb es boldogabb. Az egyre tudatosabb eletebol egyre kevesebb energiat igenylo tudatos sodrodas lesz.
Magasabb szinten nagyobb tudassal es tapasztalatokkal mar tanit, tanitja h hogyan kell az onmegvalositas utjara terni es azon haladni. Rendszeres elvonulasokat tart, a meditacio allapotaban idoz akar napokat is. Sokan mar a csaladjukhoz vagy parjukhoz sem ragaszkodnak, igy a legszabadabbak, mindennemu kotottsegek nelkul. Szeretik oket, de nem fuggenek toluk.
Az ezen feluli szinteken pedig mar a megvilagosodas legmagasabb szintjeit erheti el. Megjelenhetnek specialis kepessegek. Az allando "legmagasabb" szintu orom jellemzi.