Alvásparalízis beszámolók I.

John William Waterhouse - Sleep and His Half Brother DeathAz alábbi élménybeszámolóra az index egyik fórumán bukkantam rá, melyet csak erősebb idegzetűeknek ajánlok! Következzen a teljes anyag, Digison vágatlan szavai (forrás: index fórum).

 

"...még az ellenségemnek sem kívánom ami akkor történt"

Tegnap éjjel néztem a natgeot és erről az alvási paralízis dologról volt egy műsor. Én totál ledöbbentem, ui. nekem évekig heti rendszerességgel volt ilyen "élményem", de soha nem hallottam róla hogy ez egy ismert és dokumentált jelenség pláne hogy külön neve is van. Pedig anno jónéhány embernek meséltem, de mindenki csak nézett nagyokat. A tegnapi filmen felbuzdulva rákerestem guglival sok érdekeset olvastam, így jutottam ide is.

Tehát én a következőképpen éltem meg:

1. tipus - Hetente előfordult.

Szinte kizárólag lefekvés után jelentkezett, már-már elaludtam és elkezdett beúszni valami álom. Aztán abban a pillanatban minden tagom zsibbadni kezdett. Persze egyből "éber"(?) lettem de mozdulni már nem bírtam. Egyre jobban zsibbadtam, mintha hangyák korzóztak volna az izmaimban. Ha mozdulni próbáltam nem ment. Szememet kinyitni nem tudtam. Iszonyatosan majréztam és próbáltam arra koncentrálni hogy legalább a szememet kinyissam hogy lássam mi történik körülöttem. Percekig kínlódtam így mire nagy nehezen elmúlt és körbenézhettem. Persze semmit nem láttam. Eleinte iszonyatos volt átélni de később már megszoktam hogy ez van.

Furcsa módon soha nem tulajdonítottam nagy jelentőséget neki. Egyszer megpróbáltam menni az élménnyel, hadd vigyen, de azt még az ellenségemnek sem kívánom ami akkor történt...

2. tipus - Ez ritka volt.

A forgatókönyv:

Éjjel felébredek. Fekszem a hátamon. (általában hason fekszem, nem tudok háton aludni).

Nem nyitom ki a szemem, mert tudom hol vagyok: éjjel van, fekszem az ágyban csak magamhoz tértem kicsit, mindjárt visszaalszok. Szóval teljesen képben vagyok hogy mi a pálya (már amennyire az ember képben lehet félálomban, de gondolom értitek hogy mire gondolok). Aztán jön a zsibbadás. Próbálok hasra fordulni hogy kényelmes legyen, ne zsibbadjak. Persze nem tudok, ezzel egy időben elindulnak a hangyák. ÉS AKKOR BUMM ELKEZDŐDIK!

Wrestling With Ghosts: A Personal And Scientific Account Of Sleep ParalysisEgy másodperc alatt totál éber leszek, de teljesen béna, a tagjaim már szinte fájnak a zsibbadástól. Ekkor valami rátelepszik a mellkasomra. Nagyon nehéz. Elkezdi az arcomat birizgálni ez kicsit csiklandós. Aztán egyre jobban eldurvul a dolog. Elkezdi ütni az arcom egyre erősebben, a mellkasomra akkorákat vág hogy úgy érzem kiszakad a tüdőm, fojtogat, úgy dobál és rángat az ágyban mint egy rongybabát. Próbálok védekezni de ugye hiába. A szememet sem bírom kinyitni. Üvöltenék mint a sakál de az sem megy. Tudom hogy a szomszéd szobában is alszanak, és egyből itt lennének, de nem megy. Nem tudom a számat kinyitni. Míg ez a valami megpróbál széttépni, a tudatom(én) a testemmel küzd hogy mozgásra bírja hogy legalább védekezni tudjak. Persze ezalatt végig a ott van a legdurvább halálfélelem amit valaha is volt szerencsém átélni. Aztán egyszer csak mintha elvágták volna a filmet. Vége. De érzem hogy még ott van az a valami a szobában. Összeszedem magam, felnyúlok az éjjeli-lámpát felkapcsolni. Nem ég. Felpattanok az ágyból. A szobai lámpa sem ég. Ki az étkezőbe, ott van a legközelebbi villanykapcsoló. Kirontok mint Zrínyi, végig a fal mellet, megvan a kapcsoló, csatt. Nem ég. Rettenetesen sötét van, szinte semmit nem látok.

A valami már jön utánam. Nem hallom, nem látom, hátra sem merek nézni. Csak érzem. Nyüszítek a félelemtől. Tovább megyek a fal mellett tapogatózva végigbotladozok az egész lakáson, a villany sehol sem működik és a lakás töküres. Aztán feladom. Bőgve lekuporodok a sarokba, a valami jön...és nincs tovább. Reggel felébredek az ágyamban. Kipihenten. Semmi rosszkedv vagy valami. Csak némi megkönnyebbülés.

Persze ez egy kivonatos vázlata a dolognak, időnként voltak a falból kinyúló kezek, suttogások (á'la Herripotter), csámcsogás, szuszogás a sötétben.

Ufókkal soha nem találkoztam. Soha nem hittem hogy elraboltak. Betudtam egy f@sz álomnak mindig.

Soha nem drogoztam, alkoholproblémáim sem voltak. Pszichiátrián kivizsgáltak 1x (pályaalkalmassági), azt mondták hogy menthetetlenül normális vagyok.

Nem hiszek túlzottan a sem természetfelettiben, sem az ufókban.

Utólag mindig az volt a legidegesítőbb hogy teljesen realisztikus volt minden, nem tudtam szétválasztani hogy mi az ami tényleg megtörtént és mi az amit álmodtam. Álomnak túl valós, valóságnak túl álomszerű.

"Ilyen lehet talán a Gyehenna"

Forrás: index fórum, digison a jelenségről.

Higgadtan kezeltem mert a bénulás alatti pániktól eltekintve soha nem hagyott bennem mély nyomot a dolog. Nem lettem depressziós, nem féltem elaludni stb. Egy idő után rájöttem hogy semmi bajom nem lesz tőle, megakadályozni/befolyásolni meg nem tudom, ha túl sokat mesélgetem mindenkinek akkor meg végképp hülyét csinálok magamból. Innentől kezdve 3 lehetőséget spekuláltam ki:

  1. Gonosz szellemek látogatnak. - Szellemek nincsenek, miféle marhaság ez....?
  2. Ufókok rabolgatnak - Ufók sincsenek, vagy ha neadjisten vannak is, miért pont engem b@szogatnának? - Na hagyjuk má' Ibolykát...
  3. Lehet hogy agyamra ment az X-Akták / E.T. / Ghostbusters? Esetleg van valami zizi az agyammal. - Na ez a legvalószínűbb a három közül.

Tehát attól eltekintve hogy sokat gondolkodtam rajta hogy ez vajon mi lehet, nem különösebben zavart ez a dolog. Néhány dolgot megfigyeltem amiből arra következtettem hogy ennek valami pszichés f@szságnak kell lenni:

    • többnyire (voltak azért kivételek) akkor fordult elő ha egyedül aludtam - egyedül (!)
    • ha a kutya bent aludt nálam, egyszer sem jelentkezett - tehát nem voltam egyedül (!)
    • se napközbeni szunyáláskor, sem reggel, csak éjszaka - sötétben (!)

      szinte mindig ki voltam takarózva - védtelenül (?!)

„És így már nem is olyan félelmetes”

Na most én valami olyasmire gondoltam hogy lehet hogy ez ilyen kiskölyök koromból visszamaradt, saját szobába költöztetős, sötétben félős, egyedül aludni nemakarós, minden sarokban szörnyeket sejtős, ovis emlék- és félelemfoszlányok elszabadulása a tudatalattimból. Tehát hogy dolgok jöhetnek elő torzítva-színezve amiket a tudat már rég elfelejtett ugyan de valahol mégiscsak ott bujkál az idegsejtek mélyén.

Ebben az elgondolásban most némileg megerősített az oldaladon olvasott iromány a születéskori " emlékekről " (maszkos alakok, fognak, visznek, félelem stb).

Tehát én így okoskodtam, kőkeményen racionalista/materialista ember lévén. És így már nem is olyan félelmetes. Hm?

Vagy ez hülyeség?

Dante - hellAmikor egyszer (egyetlenegyszer) hagytam magam, hogy lássam mi lesz, teljesen elszabadult a pokol. Szó szerint. Ilyen lehet talán a Gyehenna. Megpróbálom leírni, nem biztos hogy teljesen érthető lesz: A zsibbadás teljesen elviselhetetlenné vált, majd átment égésbe és fel-le hullámzott bennem. Egyre jobban süppedtem az ágyba, levegőt nem kaptam. Teljesen papírvékonnyá lapultam és elkezdtem lefolyni az ágyról minden irányba. Aztán eltűnt az ágy és a semmiben lebegtem mint egy nagy palacsinta. Csak a sötét meg a zsibadás-fájdalom ami folyamatosan erősödött. Aztán elkezdtem nyúlni és csavarodni. Mint ahogy a ruhából kicsavarják a vizet. Na ez igazán sz@r volt. Végül azt éreztem hogy egy nagy lapos akármi (karok, test, fej minden nélkül; azok már régen eltűntek, leváltak és elúsztak a feketeségben, vagy beleovadtak a nagy laposságba) vagyok egyre jobban csavarodok és meggyulladok. Meggyulladok és elégek. Lassan. Kis hamudarabokká válok és teljesen széthullok a semmiben.

Na ez már nagyon pánikolós téma volt, itt már megbántam hogy hagytam, kínlódtam is ezerrel hogy magamhoz térjek, vagy legalább történjen valami, ennél úgyis csak jobb lehet. Soha többet ilyet.

Számomra ez volt a legdurvább, legemlékezetesebb.

Digisontól jött egy

Digisontól jött egy e-mail, melyből id:
"Az irkálmányomat természetesen leközölheted, bár ahogy nézem pont ma jelentetted meg...így utólag is részemről rendben van a dolog, köszönöm hogy szóltál róla.
Nem gondoltam volna hogy ez valahol/valakinek még érdekes lehet."
Köszi, Digison!

Príma bevezető

Príma bevezető élménybeszámoló, megüti az alaphangot, kár lett volna kihagyni.

remélem Digison hallat még

remélem Digison hallat még magáról, ritka jó alany...

Nekem is volt hasonló

Nekem is volt hasonló élményem. Életemben háromszor. Persze közel sem ennyire rémisztő, de azért elgondolkodtad hogy mi is lehet ez valójában. És az is hogy ezt álmodom vagy a valóság. Az első 5-6 évvel ezelőtt történt (15-16 éves lehetettem) egyedül voltam itthon hajnal volt 4-5 körül és éreztem hogy valami suhan körülöttem mintha a szellő legyezgetne. Hason feküdtem és kinyitottam a szemem megijedtem nem láttam senkit de éreztem hogy van valami ott és a karom el volt zsibbadva fel akartam emelni de ment. A másik 2 eset nem rég történt, akkor csak annyi volt hogy szintén hajnalban amikor egyedül voltam hason fekve aludtam és tudtam hogy van valami körülöttem nem bánott csak el akartam hessegetni de nem tudtam a kezemet felemelni bármennyire próbáltam. Rossz érzés. Az a legrosszab hogy tényleg nem tudom megmondani hogy mindez álom-e vagy valóság. Örülnék ha valki tudna segíteni.

Nekem eleg sokszor van ilyen

Nekem eleg sokszor van ilyen megsemmisules erzes. Sose hagyom magam mi dig kijovok belole aztan ujra probalkozok. Meggyozodesem hogy ez egy olyan folyamat amikor a tudatossag feloldodik az alomban es tudattalan alom jon.

Hozzászólás

A mező tartalma nem nyilvános.
  • Allowed HTML tags: <a> <em> <strong> <cite> <code> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd><blockquote><p><br>
  • A sorokat és bekezdéseket automatikusan felismeri a rendszer.

További információ a formázási lehetőségekről