Alvásparalízis a művészetekben

HorlaA néphagyományokhoz hasonlóan az irodalomban és a képzőművészetben is jól felismerhető nyomokat hagy az alvásparalízis. Gondoljunk bele egy pillanatra: az emberek harmada-negyede életében legalább egyszer találkozik ezzel a jelenséggel. Miért lenne ez az arány más az írók, költők, festők és egyéb híres személyek esetében?

Biztosak lehetünk benne, hogy rengeteg művészi alkotás ihletésében szerepet játszott az éjszakai bénultság. Az utókor számára némely esetben kevésbé, máskor pedig nyilvánvalóan felismerhetőek az erre utaló jelek. Ez utóbbiakra következzen most néhány példa.

LutherLuthert Mártont, a református vallás megalapítóját a feljegyzések szerint gyermekkorától kezdve látogatták ördögök, rossz szellemek és démonok. Maga mesélte, hogy wartburgi tartózkodása alatt az ördög gyakran zaklatta, ő pedig imádkozással, énekléssel vagy nagyon drasztikus módszerrel: a tintatartó elhajításával védekezett ellene.

Asztali beszélgetések c. művében található a következő visszaemlékezés, melyben, ha az alvásparalízisre jellemző bénultságra nem is, de az elalvás közbeni hipnagóg hallucinációkra igen könnyen ráismerhetünk.

Amikor anno 1521 Wormsból elindultam, Eisenachban elfogtak, és azután Wartburg várában, az én Pathmoszomban ültem, távol minden embertől, egy szobában, s nem jöhetett hozzám senki, csupán két nemesfiú, kik napjában kétszer ennem-innom hoztak. Mármost ők vettek nekem egy zsák mogyorót, amelyből időnként eszegettem, és a zsákot egy ládában tartottam elzárva. Amikor egyik éjjel feküdni készültem, levetkőztem és világot oltottam, bementem a hálókamrába s ágyba bújtam: akkor jöttek a mogyorók, átröppentek fölöttem, egyik a másik után koppant a gerendán, az ágyamnál zörömböltek, de nem törődtem velük. Amikor egy kicsit elaludtam, akkora dörömbölés támadt a lépcsőn, akárha csak öt tucat hordót gurigáznának alá, pedig tudtam, hogy a lépcső láncokkal és vasakkal el volt rekesztve, hogy senki föl nem jöhetett, hát még annyi hordót le nem guríthatott.

MabA Rómeó és Júlia 1. felvonásának 4. színében Mab királyné jellemzésében ismerünk rá az alvásparalízisre.

Boszorka ő, a lányt, ha háton alszik,
Megnyomja, terhet bírni így tanítja,
Hogy jól feküdjön majd asszony-korában.

Shakespeare tündérkirálynője később még több írót és költőt megihletett, köztük Shelley-t is (Queen Mab: A Philosophical Poem).

MobyMelville 1851-ben megjelent híres regényében, a Moby Dick-ben a bénultság és a félelem plasztikus leírásával találkozunk.

For what seemed ages piled on ages, I lay there, frozen with the most awful fears, not daring to drag away my hand; yet ever thinking that if I could but stir it one single inch, the horrid spell would be broken. I knew not how this consciousness at last glided away from me; but waking in the morning, I shudderingly remembered it all, and for days and weeks and months afterwards I lost myself in confounding attempts to explain the mystery.

(Moby Dick, Chapter iv, by Herman Melville, 1851)

Horla 2Az irodalomtörténet legtöbbet idézett alvásparalízis leírása kétségkívül Guy de Maupassant nevéhez fűződik. A világhatású francia realista széppróza meghatározó alakja mindössze negyvenéves volt, amikor elméje elborult, s három évvel később meghalt egy elmegyógyintézetben.

Utolsó éveiben, ahogy idegbaja egyre inkább elhatalmasodott, novelláiban előbb megjelentek, majd megsokasodtak a rejtelmes, félelmetes, kísérteties elemek. Hátborzongató fantasztikus novellái túlléptek a valóságon. Ezek közé tartozik az 1886-ban megjelent Horla is, melyet olvasva nem lehet kétségünk afelől, hogy Maupassant személyesen is átélte azt, amit végül papírra vetett.

Alszom... sokáig alszom... két-három óra hosszat... majd elkap egy álom... nem, nem is álom... lidércnyomás! Érzem, hogy az ágyamban fekszem és alszom... érzem és tudom. és azt is érzem, hogy valaki közeledik hozzám, néz megtapogat, az ágyamra ül, a mellemre térdel, átfogja a nyakamat és szorítja... minden erejével szorítja... meg akar fojtani.
És védekezem, lenyűgöz az álmokban megbénító gyötrelmes tehetetlenség; kiáltani szeretnék - nem tudok; mozdulnék - nem tudok; irtózatos erőfeszítéssel, lihegve próbálok megfordulni, ledobni magamról a lényt, aki agyonnyom és megfojt - nem tudok megfordulni!

S hirtelen felébredek, félőrülten, verítéktől elborítva. Gyertyát gyújtok. Egyedül vagyok.

Ha a festészetben kutatjuk az alvásparalízis nyomait, a 18. század végén, 19. század elején élt svájci festő, John Henri Fuseli alkotásai már az első percben megragadják figyelmünket. H. P. Lovecraft egyik novellájában (Pickmann modellje) így ír róluk:

Magának nem kell magyaráznom, hogy egy Fuseli miért okoz valódi borzongást, míg egy olcsó rémtörténetborítón csak nevetünk. Van valami, amit azok a fickók észrevettek - valami, túl az életen -, amit velünk is képesek megláttatni egy pillanatra [.]

Többek között Fuseli neoklasszicista képei teremtették meg a kb. 1770 és 1830 között virágzó ún. Gótikus Horror nevű irányzatot. A tudatalattira és az elfojtott félelmekre koncentráló új stílus persze nem csak a festők fantáziáját ragadta meg, az irodalomban is jelen volt; Mary Shelley 1818-ban publikálta Frankenstein című regényét. Az irányzat valószínűleg Sigmund Freudra és a pszichoanalízis elméletére is nagy hatással volt, hiszen Fuseli Rémálom című képének reprodukciója a pszichoanalízis úttörőjének bécsi dolgozószobájában függött. A festmény jól láthatóan magán viseli az alvásparalízis szinte összes jellemző jegyét.

Fuseli - nightmare

Természetesen napjainkban sincs ez másként: Sheryl Crow egy, a Rolling Stone magazinnak 1996-ban adott interjúban beszélt többek között depressziójáról és alvásparalízis élményeiről:

It's a bizarre and twisted feeling where you feel completely paralyzed. You are sure you are going to die.

Hozzászólás

A mező tartalma nem nyilvános.
  • Allowed HTML tags: <a> <em> <strong> <cite> <code> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd><blockquote><p><br>
  • A sorokat és bekezdéseket automatikusan felismeri a rendszer.

További információ a formázási lehetőségekről