Halálos oktatás
cs, 2006-11-02 20:43 24 hozzászólásOktatási rendszerünknek legalább két gyermekbetegsége van: a frontális oktatási technika és a vizsgáztatási rendszer. Cikkemben meglehetősen gorombán szólok az oktatás feleslegességéről, és sokkal derűsebben a rogersi tanulásról.
Orális szolgálat
Elképesztően gyenge memóriám van. Mindig problémáim voltak az idegennyelv tanulással, nehezen tudtam megjegyezni az évszámokat, neveket, tényeket. Kifejezetten gyenge tanuló voltam: képtelen voltam bemagolni a verseket, felmondani a földrajz- és történelemleckéket.
A gimnáziumba való felvételi volt a legfontosabb tanulmányi megmérettetés, melyben valaha is részem volt. Tizennégy évesen már voltam annyira érett, hogy felfogjam a helyzet jelentőségét: hittem, hogy ettől a vizsgától múlik az életem. Három tárgyból kellett a lehető legjobbat nyújtanom ahhoz, hogy a város rangos iskolájának informatika tagozatára bejuthassak. A matematika és a magyar irodalom jól ment, a román nyelvvel azonban alapvető problémáim voltak. Tudtam, hogy a felkészülés nyolcvan százalékát arra kell fordítanom, hogy bemagoljam a több tucatnyi irodalmi elemzést, mert nem uralom eléggé a nyelvet ahhoz, hogy IQ-ból jól vizsgázzak.
A felvételi felkészítők egyikén szemrebbenés nélkül azt mondtam a tanárnak, hogy "Tudor Vladimirescu a trimis pe soldatii sai pentru a-l sugi pe XY" (Tudor Vladimirescu elküldte a katonáit, hogy orálisan kielégítsék XY-t). A "sugi" és a "sluji" szavak között kevés a kiejtésbeli különbség, az egyik azonban orális gyönyörszerzést, a másik pedig szolgálatot jelent. Ilyen szintű nyelvismerettel felvértezve meglehetősen nehéz feladatnak tűnt az elvárt mércének eleget tenni. Végülis hosszas magolás eredményeképpen sikerült elégségesre vizsgáznom...
Első éves gimnazistaként zseniális román tanárnőt kaptunk. Vége volt a magolásnak, az értelmetlen és agyelszívó én diktálom te leírod és megtanulod típusú oktatásnak. Ehelyett az óra elején provokatív témákat fogalmazott meg, majd érvelésre biztatott bennünket. Minden elhangzó gondolatot nyugtázott, függetlenül attól, hogy éppenséggel jó volt, vagy sem. Néhány hét leforgása alatt sikerült elérnie azt, hogy a hagyományos, passzív légkör helyett gondolatébresztő viták dominálják a tanórát. Esélyünk sem volt nem tanulni ilyen légkörben.
A hiteles tanár
A tanár személyisége határozza meg, hogy eredményes vagy sem az, amit csinál. Ha egyetlenegy jellemzőt kellene kiemelnem, mely meghatározza a tanári eredményességet, akkor a hitelességre voksolnék. A hiteles személy jelenléte elfogadást, stabilitást és gondolati kongruenciát feltételez. Hiába minden tárgyi tudás, ha emberünk nem érzi át, nem hiszi és nem vallja azt, amit tanít.
Arra a meggyőződésre jutottam, hogy kizárólag az a tanulás befolyásolja jelentősen az ember viselkedését, amely felfedezésen alapul és amely egy belső igényt elégít ki. [...] Az ilyen felfedezésen alapuló tanítást - azt az igazságot, amelyet egy belső igényből, élményből szereztünk - nem lehet közvetlenül kommunikálni mások felé (Carl. R. Rogers: Valakivé válni, 344. old).
A tanulás felfedezés. Minden egyéb módon szerzett ismeret üres, tartalomtól mentes fölösleg. Ha vágyom rá, hogy megismerjem, akkor a megszerzett tudás valamilyen belső hiányt pótol. Lelki gazdaggá tesz. Amennyiben rám tukmálják, letolják a torkomon, tömnek vele, mint egy libát, fölösleges terhet veszek magamra általa.
Aparigraha - az erkölcsi norma
A jóga egyik erkölcsi alapelve az APARIGRAHA, a gyűjtéstől, felhalmozástól való tartózkodás. Elsődleges értelme a tárgyi javak felhalmozására vonatkozik. Tágabb értelme az egyéni fejlődéshez szükségtelen gondolatoktól, érzésektől, tudástól való tartózkodást is magába foglalja. Ne kínozzuk magunkat fölösleges információkkal: csak arra fókuszáljunk, amit tudni akarunk, amire kiváncsiak vagyunk!
A hagyományos, frontális oktatás ellehetetleníti ezt az elvet. Hogyan irányíthatja egy külső személy az explorációs vágyunkat úgy, hogy órákon át monologizál?!
Idegen tollakkal, halott vágyakkal
Úgy érzem, hogy az egyik legjobb, de talán legnehezebb módja a tanulásnak az, ha le tudom vetkőzni a saját defenzív magatartásomat - legalább átmenetileg -, és ha megpróbálom megérteni, hogy az élmény mit jelent, milyen érzéseket hoz létre a másikban. [...] Egy másik fontos módja a tanulásnak számomra az, ha kifejezhetem a saját bizonytalanságaimat, ha tisztázhatom a zavaraimat, és így közelebb kerülhetek ahhoz, amit az élmény valóban jelent számomra (344. old).
Az egyetemi évek alatt fogalmazódott meg bennem, hogy nem szabad látogatnom a tankönyvszagú kurzusokat: helyette olyan témákat kell körüljárnom, melyek valóban érdekelnek. Az unalmas előadásoknak egyetlenegy tartós hatása van, elidegenítenek az adott témától. A frontális előadások többsége maradandó károsodást okoz a nebulóban. A tanár megdönthetetlennek tűnő pozícióból osztja az észt, a tanuló pedig lázasan jegyzetel, s meg sem fordul a fejében, hogy a hallottakat megkérdőjelezze. Ha mégis ellentmondana, a kurzusok kitartó látogatásával ez a vágy lassan leépül. Emberünk sikeresen elfojtotta magában a természetes késztetéseket, az egyéni meglátások helyett tankönyvekből kiemelt defíniciókkal és más gondolataival páváskodik.
A tanár személye olykor többet árt, mint használ. Az egykor kiváncsi diák a frontális, interaktivitást nélkülöző előadások alatt zombivá merevedik, az „eredményes oktatás” ismérve, hogy eredeti gondolatai átadják a teret az oktató kövér mémjeinek. Ki ne ismerné azt a bizonytalan érzést, mely egy ilyesfajta előadást követően keríti hatalmába az embert? Értem, tudom, meggyőződéssel vallom mindazt, amit a tanár kimondott, mégsem tudom elmondani, mert nincsenek rá szavak. Képtelen vagyok rá. Nem elég jó az előadói készségem, nem tudok jól érvelni, gyakorolnom kellene mindezt, hogy meggyőző legyek, hogy érthetően és élvezhetően meséljek mindarról, amit az elmúlt kurzusok alatt hallhattam.
Miről szólt az előadás? Ööö, érdekes volt, lehengerelt a sok információ... Bővebben? Meg kell nézni, én mondom, hallani kell azt az embert. Mi volt a téma? Hát, most nem ugrik be pontosan, sokmindenről szó esett...
Nos, örülj neki. Van akinek beugrik, és mesélni is tud róla. Nincs unalmasabb egy ilyen beszámolónál. Más szavait öklendezi vissza, élettelen gondolatokat, melyekhez valójában semmi köze. Nem az előadói készséggel van a gond, hanem az élményszerűség hiánya okoz fájdalmas sebeket a hallgatónak.
Roppant gyenge előadó vagyok, ha olyan témáról kell szólnom, melyről tanultam, de nem az enyém. Mindezt sokáig előadói készséghiánynak tudtam be. Arról agyaltam, hogy miként fejleszthetném az előadástechnikámat, talán retorika órákat kellene vennem, esetleg orrvérzésig gyakorolnom... Akkor változott némiképpen az álláspontom, amikor sikerült néhány hatásos prezentációt megtartanom. Olyan témákról szóltam, melyekkel kapcsolatosan volt néhány egyéni, eredeti meglátásom, s melyről saját tapasztalattal bírtam. Nem kopogtak a szavak, mert egy kicsit rólam szóltak, arról, ami foglalkoztat, amit magaménak tudok. Szükség van előadói technikára, de nem az a kulcs. A lényeg az átélésben van, a sikeres előadó nemcsak ismeri a témát, hanem saját élményanyagból beszél.
A mentor
Ha a tanár árt a tanulás folyamatában, ki segíthet? A tanulóközpontú pedagógus, azaz a mentor! Az a hiteles személy, aki
- kellő tapasztalattal rendelkezik a kívánt témában ahhoz, hogy felmerülő problémák megoldásában segíthessen
- kellő nyitottsággal fogadja gondolatainkat, ítélkezésmentes övezetben reagál rájuk
- kiegyensúlyozott és türelmes
- nem akarja ránk erőltetni végtelen bölcsességét
A frontális oktatási helyzetek helyett minden esetben hatékonyabb a párbeszédre, társalgásra alapozó workshop-szerű tanulás. A furkósbotként használt vizsgáztatás többet árt, mint használ!
Következtetések
Csak akkor reszketek meg a felismeréstől, milyen messze jutottam a józan észtől, a dolgok mindenki által elfogadott, hétköznapi értelmezésétől, amikor gyakorlati következményekre gondolok. Talán segíti ennek a jobb megértését, ha kimondjuk, hogy ha mások is ugyanarra a következtetésre jutnának - élményeik alapján-, mint én, ennek számos érdekes következménye lehetne:
- Megszüntetnénk a tanítást. Az emberek akkor jönnének össze, ha tanulni akarnának.
- Megszüntetnénk a vizsgákat. Azok kizárólag a lényegtelen tanulást mérik.
- Megszüntetnénk az érdemjegyeket azononos okokból.
- Megszüntetnénk a tudományos fokozatokat, mint a kompetencia mércéit, részben azonos okokból. Egy további ok a fokozatok megszüntetésére az, hogy ezek valaminek a végét jelzik, és a tanulót csak a tanulás vég nélküli folyamata érdekli.
- Ez azt is jelentené, hogy megszüntetnénk a végkövetkeztetések túlhangsúlyozását. Megtanulnánk, hogy végkövetkeztetésekből nem lehet semmi igazán lényegeset tanulni. (347. old).
Felhasznált irodalom
Carl R. Rogers: Valakivé válni. A személyiség születése, Edge, 2000
Carl R. Rogers azt jelenti az Egyesült Államoknak, amit Rudolf Steiner Európának. Pszichológiai és pedagógiai munkássága példaértékű. A tanulóközpontúságról írt cikkeivel, előadásaival alapjaiban rengette meg a betokosodott, hagyományos oktatási irányvonalakat. A könyv legmarkánsabb fejezete a tizenharmadik: "Személyes gondolatok a tanításról és tanulásról"; ebből idéztem a jelen cikkben fellelhető Rogers-i gondolatokat. Kötelező olvasmány minden pedagógus és diák számára!
Új hozzászólás
Hozzászólások
Sok mindenben egyetértek, de vannak területek, ahol majd én magam rájövök egyszerűen nem hatékony. Ilyen például a matematikai analízis, vagy az absztrakt algebra. Ahogy Szalkai „Cápa” tanár úr mondta egyszer: „Ne most akarják megérteni! Menjenek csak szépen haza, tanulják meg, majd félév végére talán megértik.” És valóban, a ZFC és Peano axiómarendszerekben felírt végtelen fogalmának megértéséhez kellett néhány hónap...
Lehet, hogy azért látom másképpen, mert nekem könnyebben ment középiskolában a tanulás. Viszont az igazi tanulási tempóra az egyetem tanított meg. Hogyan tanuljuk meg 3 nap alatt (az vizsgaidőszakban 72 órát jelent) az előadó 4 (közgázkönyvét, ábrástól, definícióstól, precízen) vagy épp a lineáris algebra tankönyvet - és felejtsük el 1 nap alatt. Mi értelme volt akkor megtanulni? Semmi, azt leszámítva, hogy akkor, amikor kell fel-felsejlenek ezek definíciók és olyan területek is el kezdtek érdekelni (de legalábbis tudok egy jót róluk beszélgetni, ha kell), amelyekről soha nem is sejtettem, hogy valaha érdekelni fognak. Fene gondolta volna annak idején, hogy a matematikai logika lesz számomra a tökéletesség szinonímája. :)
--
Aries
Pár gondolat a vizsgák megszüntetéséről.
Szerintem a teljes megszüntetés nem jó dolog. Az ember véges lény, csak kvantált „dolgokat” tud befogadni, a végtelent magát csak pedzegetni tudja, hiszen ahhoz is definícióra van szüksége, hogy egyáltalán el tudja mondani, mi az.
Tehát a lépések fontosak. Fontos tudni, hogy hol tartasz éppen az úton, a mérhetetlenség nagyon riasztó. Nem tudod, hogy hol tartasz, hová mész, és ahhoz mekkora utat kell megtenned. Szerintem sokkal jobban előrébb viszi az embereket, ha tudja, hogy tegnap itt tartottam, ma itt tartok és legközelebb ide fogok eljutni, mert azt szeretném, azt akarom. Ritmust ad a haladásnak. Nem feltétlenül kell a klasszikus jegyeknek nevezzük, de kellenek mérföldkövek, amelyeket elhagyunk és tudjuk, hogy mi a következő.
--
Aries
A végkövetkeztetést én is sarkítottnak érzem, szerintem úgyanúgy nincs értelme, mint a másik végletnek, valami közbenső a tuti. Ugyanakkor jó meglátások ezek, és világos, hogy baj van az oktatással, de nem lennék túl optimista e téren azt gondolni, hogy mindez módszerbeli kérdés. A módszer is gyökerszik valahol, egy egész elcseszett társadalmat kéne átforgatni, mert hiába ez vagy az a tuti tanítási mód, a tanárok attól még ugyanazok a hülyék (kivételekkel), ugyanúgy emberek, mint a többi, ahogy az összes többi iparág is tele van szeméttel (bunkó boltos, lopós postás, korrupt rendőr).
Nekem szerencsém volt iskolában, a sok buta, frusztrált marha mellett izgalmas, életre szóló nyomot hagyó igazi tanárszemélyiségek is akadtak.
Teodora, nehéz lehet(ett) Neked ennyi hülye, bunkó, lopós, frusztrált marha között, szemétben élni. Örülök, hogy azért szerencséd is volt...
aries, tagadhatatlanul igaz, hogy van a matematikának néhány ága, melyet irányítás nélkül megletősen nehéz lenne bedolgozni... :) (persze nem csak a matematikával ez a helyzet). A cikkben inkább hangsúlybeli átszervezésre próbáltam utalni a tanulóközpontúság javára, nyilván nem ennyire fehér-fekete a helyzet, mint ahogyan felvázoltam :)
Következő probléma jutott még eszembe.
Azt mondod ugyanis, hogy akkor tanuljunk, amikor nekünk jól esik. Mi van azokkal az emberekkel, akiknek sosem esik jól? Akiket nem inspirál már semmi (lehet, hogy nem váltak buddhává, csak épp olyan családi hozománya van szegényeknek, hogy nem elég érettek arra, hogy erről ők maguk döntsenek).
Mi van akkor, ha engem csak „haszontalan dolgok” érdekelnek vagy épp olyan érdeklődésű társaim lesznek, akikkel sosem sajátítanék el értékes ismereteket.
--
Aries
Nem panaszkodtam, nem tudom, mire írod, hogy "ennyi".. közt, mennyi? És hogy múltidő? :) Pusztán azt akartam mondani vele, hogy szerintem a jó tanár sokkal inkább emberi tényezőkön, mintsem módszeren múlik, és inkább a pályára való szelekciót és képzést, nem pedig a dolog végét kéne megváltoztatni, mert annak csak az lenne az eredménye, hogy még az se működne, ami van.
Íme mire írom, hogy "ennyi":
A feltételes múltidőt csak kedveskedésből biggyesztettem oda: reméltem, hogy csak a múltban éltél ilyen zord körülmények között... ;-)
Szerintem azzal kellene kezdeni, hogy több megértéssel és jóindulattal fordulunk a környezetünk irányába...
Ez nem olyan tragikus, mint ahogy hallod.. hogy az emberek sokasága buta, lelkileg tré vagy irigy, önző, lusta, és a teljes arzenál, azt szerintem egyátalán nem kell szépítgetni, és nem akadálya a megértésnek vagy szeretetnek.. senki sem fekete-fehér. Én jó szívvel gondolok vissza azokra a köcsög szerencsétlen tanárokra is, akiknél már gyerekként rájöttünk, hogy azért iratnak dogát, mert nem dugnak eleget vagy mittomén, hétköznapi okok, low iq, stb.. szal azért még messze van ez a gázkamrába küldéstől, viszont azt akkor is határozottan gondolom, hogy olyan széleskörű és hosszútávú hatással levő munkakörökbe, mint teljes generációk felnövekedését jelentő tanári hivatás, nem kéne ilyen lazán beereszteni bárkit. Ha lehetne választani. A mai alacsony felvételi pontszámokkal és a leendő alacsony fizetésekkel az okos emberek többsége messze elkerüli ezt a pályát. De a maradék egy-kettő, aki kitűnik, visszabillent(het)i a mérleget.
Ami meg a "zord körülmény"eket illeti, kész csoda, hogy túlélted ezt a "halálos oktatást" ;)
Én azt hiszem, hogy teljesen alternatív módszerekre a tanulási nehézségekkel küszködő gyerekeknél volna szükség csak, bár a mostani rendszer javításra szorul, azért többségében működik. Nem kell mindenkinek minden órán mindent élvezni és mindent megtanulni, a választás, érdeklődés a diákon is múlik. Aki matekból buta, annak miért kell, hogy sok sikerélménye legyen matekórán? Azért az iskola nem vidámpark.
Aries gondolatát kigészíteném még azzal, hogy vannak olyan dolgok, amelyeket szükséges vagy hasznos, de pl. egyátalán nem (feltétlenül) kellemes megtanulni. És a tanulásban elsősorban érintett gyerek, fiatal korosztály még fel sem fogja (kivéve a bölcsek:), hogy milyen tudásra van szüksége; illetve eleve ahhoz, hogy ebben dönteni tudjon, szüksége van egy bizonyos alapra mindből.
Akiknek sosem esik jól, azoknak sehogyan sem hatékony a tanulás. Nyilvánvaló, hogy nem erről a rétegről szól a fáma. Persze azoknak, akik a mindennapiért küzdenek, és reggeltől estig robotolnak valahol, minden bizonnyal alapvetőbb problémáik vannak a tanulásvágynál...
Akik kényelemből vagy lustaságból nem kívánják tudásukat gyarapítani, nos, azok sem így, sem másképpen nem növekednek...
Teodora, a lényegre tapintottál: úgy gondolom, hogy minél fiatalabb a nebuló, annál határozottabb terelgetésre szorul...
Te ezt biztosan jobban érzed, de szerintem egy racionális atyai szigor segíthet megacélozni azt az akaratot. :)
--
Aries
Ez a Halálos oktatás ugy hangzik mint valami Dolph Lundgren-film cime :D
A vizsgarendszer akkor rossz, ha nem a megértést vizsgálja, hanem magolásra kényszerít.
Főiskolán, egyetemen sokszor a tanulási tempó, az oktatási és számonkérési módszer megöli a diák kreativitását, gondolkodását és egyszerűen képtelen alkalmazni, amit megtanult.
Megértést és alkalmazási képességet kellene vizsgálni.
A jelenlegi oktatást, vizuális hasonlattal élve, a libatöméshez tudnám hasonlítani. Azaz tömik a "tudást" vagy helyesebben fogalmazva, feldolgozhatatlan mennyiségű információt az ember agyába, és ugyanezt, ugyanilyen formába kérik is vissza. Persze, kivétel is akad, ehhez viszont nem elég a tanár hozzáértése, hanem ide kell a diák is. Csak ezt a fajta hozzáállást a diákok nagy részéből kiölik a fent felsoroltak.
Én úgy reagáltam a libatömésre, hogy azt ami nem érdekelt, a számonkérés pillanatáig vissza tudtam adni, azután 2-3 nappal már semmit belőle. Egyszerűen a tömés egyenesen Recycle Bin-be ment, ahonnan a vizsga után angolosan távozott :D.
Éppen ezért készségeket kellene fejleszteni, kreativitást ösztönözni, megtanítani tanulni a diákot (mert lexikális tudásra is van szükség).
Hogy ezt hogy lehet megvalósítani azt nem tudom, de amit írsz a következtetésedbe, az meredek. Az nem kivitelezhető. Ha teljesülnének a fentiek, akkor az emberek nagy hányada nem tudna írni.
Jó volt a cikk ;)
A következtetést Rogers mondta... ;-)
Amúgy persze ő is csak azért fogalmazott így, hogy provokálja a kedves hallgatóságot.
Az emberek nagy hányada világviszonylatban így sem tud írni.
aries: adott esetben az atyai szigort semmi sem pótolhatja... ez nem vitás! :)
karak: "ami nem érdekelt, a számonkérés pillanatáig vissza tudtam adni, azután 2-3 nappal már semmit belőle."
Nekem ez nem ment olyan könnyen: erőforrástakarékossági okokból kifolyólag a kulcsfogalmakat gyakran puska formájában örökítettem meg a vizsgára, majd továbbpasszoltam Recycle Bin-nek. Máskor még erre sem futotta az energiából: emiatt voltam rossz tanuló... :)
(szét kell választani a statikus ésa dinamikus ismeretek megszerzését. jelenleg a statikus ismeretek (pl: évszámok) élveznek prioritást és elismerést, de ez az oktatási rendszeren túli, general kultúrális probléma (lásd: tévés vetélkedők). a paradoxon az az, hogy a való életben viszont a elsősorban a dinamikus ismereteket (pl: módszertanok) használjuk, az informatika korában szinte alig van szükség a statikus információkra, elég rendelkezni a keresés és szűrés tanult és naponta gyakorolt módszereivel. (a hazai oktatás kudarcát e téren a pisa tesztek eredményei mutatják, ha jól sejtem.))
a dinamikus ismeretek elsajátíttatása a jellegből adódóan zömmel participatív (hehe) módszerekkel történik: nem tudsz megtanulni úszni, csak ha részt veszel a vízben. viszont a statikus tudás esetében ez nem triviális. tehát a kérdés, h ha van szükség statikus tudásra (in concreto: általános alapműveltségre), akkor mi az a legjobb/leghatékonyabb módszer ami ezt rögzíteni tudja? különös tekintettel az egyéni eltérésekre s.k.
nzanga, ilyen az, amikor valaki informatikául mesél a pedagógiáról ;-) amit statikus és dinamikus ismeretnek hívsz, azt egyébként deklaratív és procedurális tudásként emlegeti a kognitív pszichológia.
Szerintem sokkal nagyobb hangsúlyt kellene fektetni a procedurális tudásra, még akkor is, ha kezdetben ez a deklaratív tudást háttérbe szorítja. Az angol-szász pedagógia ezt az utat követi, a poroszos pedig a libatömőset (vö. karak megjegyzése). Tömören: sokkal hatékonyabb waldorf-szellemiség, mint a hagyományos, frontális oktatási szemlélet!
Mint a waldorf-pedagógia elkötelezett híve (három gyermekem jár w.-iskolába, ill. óvodába), nagyon örültem ennek a bejegyzésnek. A Rogers-iskolát nem ismerem eléggé (ill. csak azt az oldalát ismerem, ami a waldorfhoz hasonló, ami különbözik, azt nem), de naponta szembesülünk azzal, hogy mennyire nem elfogadott még ez a szemlélet. Sajnálják a gyerekeinket, minket meg elítélnek, mert "így nem lesz belőlük senki".
Egyre jobban tetszik ez a blog. :-)
Ja, R. Steiner osztrák szülők gyermekeként a mai Horvátországban született, és nem amerikai. De ez biztos csak elírás a post-ban.
azt úgy értettem, hogy Rogers az amerikaiak számára Rudolf Steiner-i figura: ami Európának Steiner, az az Egyesült Államoknak Rogers... elfogalmaztam, köszi a pontosítást!
Valóban nagy az előítélet az alternatív oktatási intézményekkel szemben, jóllehet a hagyományos modell megbukott.
Meggyőződésem, hogy a legfontosabb szempont a tanár személye. Ha jól végzi a dolgát és odafigyel a nebulókra, akkor érdemes Vele okíttatnunk gyermekünket. Az intézmény ilyen szempontból csak másodlagos. Mind a hagyományos, mind a Waldorf intézményeiben vannak rendkívül jó oktatók és csapnivalóan rosszak.
Mindezek mellett magam is Waldorf-hívő vagyok. Vekerdy Tamás írásainak köszönhetően érzékelem a hagyományos és a Waldorf pedagógia szemléletbeli különbségeit. Az előbbi ismeret-központú, az utóbbi pedig karakternevelő. Az egyik tényekre fókuszál, a másik készségekre.
Mindenki döntse el maga, hogy melyik a hatékonyabb út...
Ó, értem, valahogy idétlenül olvastam, bocs.
Ha még nem olvastad a Szabadságra nevelés-t (Frans Carlgren), érdemes. Végigmegy a gyerek fejlődésén, az osztályok tananyagán és megmutatja ezek kapcsolatát, nagyon is gyakorlati szempontból.