A tanításról 13 pontban

A falA fal

Imádom Carl R. Rogerst. Egyszerűen nem tudok betelni vele. A Valakivé válni c. könyvéből már többször idéztem az oktatás kapcsán, de még egyszer sem vágtam be a teljes 13 pontot, melyben a tanítás értelmetlenségéről ír felettébb szuggesztív módon. Következzen tehát a bűvös 13 paragrafus egyéni kommentezéssel!

Egy

Ezzel a ponttal kezdem, mert ez áll a legközelebb a jelen konferencia fő témájához. Tapasztalatom szerint nem tudom megtanítani egy másik embernek, hogy hogyan tanítson. Számomra az ezzel kapcsolatos próbálkozások - hosszú távon - értelmetlenek.

Rogers arra utal, hogy hatékony tanítás nem létezik. A pedagógia, mint tudomány nonszensz, és teljességgel értelmetlen, amennyiben nem képes szakítani a hagyományos szemlélettel. Einstein szavaival: "Valódi csoda, hogy az oktatás modern módszerei nem fojtották el csírájában a kutatáshoz elengedhetetlen érdeklődést, mert ennek az érzékeny kis növénynek biztatás mellett elsősorban szabadságra van szüksége; e nélkül elpusztul."

Mit kell tennie egy tanárnak, ha a tanításnak nincs értelme? Úgy gondolom, hogy a tanulóközpontú iskolák roppant fontos szemléletváltást képviselnek a hagyományos intézményekkel szemben: a pedagógia egyedüli értelmes célja a személyiség fejlesztése lehet, semmi más. A tanár elsősorban mentor, a feladata, hogy olyan kontextust hozzon létre, melyben a természetes kiváncsiság és érdeklődés ingergazdag környezetben kibontakozhat, és valódi, tapasztalatra épülő tudással gazdagíthatja az egyént. Ez a fajta gondolkodásmód egyelőre csak az alternatív iskolákban érvényesül. Vekerdy szerint: az alternatív iskolák "a gyermeki individualitást akarják kibontakoztatni, és meggyőződésük, hogy ez a legjobb - ha tetszik, ez hozza a legtöbb hasznot - nemcsak a gyerkeknek, hanem a társadalomnak is..."

Kettő

Úgy tűnik, hogy amit mégis lehetséges megtanítani egy másik embernek, annak a fontossága megkérdőjelezhető, szinte következmények nélküli, és semmilyen hatása nincs az illető viselkedésére. Ez a pont annyira nevetségesnek tűnik, hogy magam is a kételyemet fejezem ki vele kapcsolatban, miközben kimondom.

A tanulásnak minden esetben kiváncsiságra és nem akaratra kell épülnie. Ezt az irányelvet feltétlenül követni kell, mert enélkül minden megszerzett ismeret haszontalan, sőt, egyenesen káros.

Három

Egyre inkább tudatában vagyok annak, hogy engem csak az a tanulás érdekel, amely jelentősen befolyásolja az ember viselkedését. Az is lehetséges, hogy ez kizárólag az én személyiségemből fakad.

Rogers nem azt állítja, hogy nem lehet tanítani embereket. Az ismeret átadható, ez vitán felül áll. A kérdés az, hogy mitől teljesedik ki az ember, miféle tanulástól leszek gazdagabb, mely ismeretek tágítják a tudatomat? Nyolcvan évesen ha visszatekintek az életpályámra, mit fogok meghatározónak tekinteni? Mire fogok egyáltalán visszaemlékezni, mi lesz az, amitől érezni fogom, hogy teljes életet éltem?

Ha a tanítás végső értelmét firtatjuk, ilyesfajta mélységeket kell megérintenünk, ennek a kontextusnak van egyedül létjogosultsága.

Négy

Arra a meggyőződésre jutottam, hogy kizárólag az a tanulás befolyásolja jelentősen az ember viselkedését, amely felfedezésen alapul, és amely egy belső igényt elégít ki.

Nemrégiben olvastam Szvámi Ráma életrajzát (Élet a Himalája Mestereivel), melyben olyasfajta tanulási útról esik szó, melynek van valódi értelme és van tényleges értéke, melyről érdemes beszélni. A himalayai barlangokban lehúzott évek alatt a szerző  tanítói szinte semmi konkrét tudást nem adtak át a cseperedő fiúnak. Önfegyelemre intették, önvizsgálatra buzdították, és a valódi önismerethez szükséges lelki békét közvetítették számára. Tizenegy hónapot töltött egy 2x2 méteres odúban, napi egyszer vett magához élelmet, nem beszélt senkivel, és teljes figyelmét a szellemi gyakorlatainak elvégzésére irányította. Elméje összpontosításával, légzésének irányításával olyasfajta pszichés stabilitásra tett szert, melyről fogalmunk sincs. Sem szüleink, sem az iskolák, sem barátaink, sem tanítóink nem tanítanak arra, hogy miként kontrolláljuk elménket, miként tágítsuk tudatunkat. Ez a mi világunkban nem téma.

A falA fal

Tudásátadásról beszélünk, oktatásról és tanulásról, miközben zombikat nevelünk, boldogtalan emberpalántákat, kik hozzánk hasonlatosan nem képesek a valódi életre. Az akadémiai pszichológiai áramlatok nem, hogy megállítanák, de egyenesen kedveznek az efféle zombiképzésnek. Skinner, a viselkedéspszichológia meghatározó alakja a Walden Two című utópiájában a következő szavakat adja hőse szájába: "Nos, mára már tudjuk, hogy miként működik a pozitív megerősítés és azt is, hogy a negatív viszont miért nem. így aztán sokkal határozottabban lehetünk - és ezzel persze sikeresebbek is - a kultúránk megtervezésében. Olyan fajta kontrollt érhetünk el az emberek fölött, amelyben a kontrollált egyének - bár minden korábbinál pontosabban egy kódot követnek - szabadnak érzik magukat. Hiszen azt teszik, amit tenni akarnak, és nem azt, amit valaki rájuk kényszerít. Nos, ez az a forrás, amelyből a pozitív megerősítés hatalmas ereje származik: nincsenek korlátozások, ezért nincs ellenállás vagy lázadás sem. Bölcs tervezéssel nem a viselkedést, mint végeredményt kontrolláljuk: azt irányítjuk,hogy az egyén hogyan és miként akarjon viselkedni - a motivációját, a vágyait, az álmait. Az a legérdekesebb az egészben, hogy így a szabadság kérdése fel sem merül."

Boldogtalan világban élünk, boldogtalanul. Az egyedüli lehetőség, hogy ebből az állapotból kiszakadjunk, a tudatállapotunkon való munkálkodás lenne. Ehhez azonban látni kellene azt, hogy a jelenlegi tudatminőségünkön túl is vannak felfedezésre váró élmények és állapotok, melynek eléréséhez tapasztalatra és tanulásra van szükség. Gyermekeink taníttatásában az efféle tudatosságra való irányultságnak meghatározó szerepet kellene szánni. Nemcsak nem foglalkozunk mindezzel, de a következő generációknak sem adjuk meg az esélyt, hogy effelé tartsanak.

Öt, hat, hét

Az ilyen felfedezésen alapuló tanulást - azt az igazságot, amelyet egy belső igényből, élményből szereztünk - nem lehet közvetlenül kommunikálni mások felé. Abban a pillanatban, amikor az ember mégis megpróbálja direkt módon kommunikálni mások felé az ilyen élményeit (gyakran természetes lelkesedéssel), mindez tanítássá válik, aminek az eredményei jelentéktelenek. Némi megkönnyebbülést jelentett számomra, amikor a közelmúltban szinte ugyanezt fedeztem fel Soren Kierkegaard, a nagy dán filozófus írásaiban. Ő ugyanezt az élményt átélte, és több mint száz éve nagyon világosan leírta. Ettől egy kicsit kevésbé éreztem ezt a gondolatot abszurdnak.
Az előző pontban foglaltak következményeként egyre tudatosabb bennem az a felismerés, hogy többé már nem akarok tanár lenni.
Amikor néha mégis megpróbálkozom a tanítással - mert azért néha mégis megteszem - meglepődve tapasztalom, hogy az eredmény több a semminél. Úgy tűnik: a tanítás járhat némi eredménnyel. Ez az "eredmény" azonban - szerintem - inkább káros, mint hasznos. Úgy tűnik, hogy a tanítás következtében a tanított személy elkezd nem bízni a saját élményeiben, és elnyomja az igazán fontos tanulást. Mindezek miatt úgy érzem, hogy a tanítás eredményei vagy jelentéktelenek, vagy egyenesen károsak.

Az egyetemi évek alatt fogalmazódott meg bennem, hogy nem szabad látogatnom a tankönyvszagú kurzusokat: helyette olyan témákat kell körüljárnom, melyek valóban érdekelnek. Az unalmas előadásoknak egyetlenegy tartós hatása van, elidegenítenek az adott témától. A frontális előadások többsége maradandó károsodást okoz a nebulóban. A tanár megdönthetetlennek tűnő pozícióból osztja az észt, a tanuló pedig lázasan jegyzetel, s meg sem fordul a fejében, hogy a hallottakat megkérdőjelezze. Ha mégis ellentmondana, a kurzusok kitartó látogatásával ez a vágy lassan leépül. Emberünk sikeresen elfojtotta magában a természetes késztetéseket, az egyéni meglátások helyett tankönyvekből kiemelt defíniciókkal és más gondolataival páváskodik. A tanár személye olykor többet árt, mint használ. Az egykor kiváncsi diák a frontális, interaktivitást nélkülöző előadások alatt zombivá merevedik, az „eredményes oktatás” ismérve, hogy eredeti gondolatai átadják a teret az oktató kövér mémjeinek. Ki ne ismerné azt a bizonytalan érzést, mely egy ilyesfajta előadást követően keríti hatalmába az embert? Értem, tudom, meggyőződéssel vallom mindazt, amit a tanár kimondott, mégsem tudom elmondani, mert nincsenek rá szavak. Képtelen vagyok rá. Nem elég jó az előadói készségem, nem tudok jól érvelni, gyakorolnom kellene mindezt, hogy meggyőző legyek, hogy érthetően és élvezhetően meséljek mindarról, amit az elmúlt kurzusok alatt hallhattam (lásd még: Crescendo - Halálos oktatás).

Nyolc, kilenc

Ha visszatekintek a saját múltbéli tanításaim eredményeire, azok teljes mértékben megegyeznek a fenti leírással. Vagy kárt tettek a tanított személyben, vagy semmi jelentős változást nem idéztek elő. Ezt nagyon nehéz elviselni.

A fentiek következtében egyre világosabban tudom, hogy szinte kizárólag csak a tanulás érdekel. Olyan dolgokat szeretek tanulni, amelyek igazán fontosak és amelyek valóban alakítják a saját viselkedésemet.

A falA fal

A jóga egyik erkölcsi alapelve az APARIGRAHA, a gyűjtéstől, felhalmozástól való tartózkodás. Elsődleges értelme a tárgyi javak felhalmozására vonatkozik, tágabb értelemben az egyéni fejlődéshez szükségtelen gondolatoktól, érzésektől, tudástól való tartózkodást is magába foglalja. Ennek értelmében akkor élünk tiszta életet, ha csak azzal foglalkozunk, ami érdekel, melyben értéket látunk, és melynek át tudjuk adni magunkat testestől-lelkestől. Ne kínozzuk magunkat fölösleges információkkal: csak arra fókuszáljunk, amit tudni akarunk, amire kiváncsiak vagyunk! Gondolom nem kell részleteznem azt, hogy a hagyományos, frontális oktatás miért lehetetleníti el ezt az elvet...

Ne azt kérdezzük gyermekünktől, hogy megtanulta-e holnapra az iskolai leckét, mert ennek semmilyen relevanciája nincs. Ehelyett beszélgessünk el vele arról, ami a tananyag kapcsán érdekes számára, amiről többet szeretne tudni, ami foglalkoztatja. Ne rágjuk a válaszokat a szájába, ne kezdjük úgy, hogy na figyelj kisfiam, ez így is úgy van. Inkább hallgassuk meg, hogy miként vélekedik minderről, esetleg említsünk meg egy-két olvasmányt, vagy élményt, mely ezzel kapcsolatos, de elsősorban arra figyeljünk, az érdeklődése ne lankadjon. Intézzük úgy, hogy "véletlenül" kezébe akadjon egy könyv, egy kép, egy tárgy, mely a témához kapcsolódik. Szorítsuk háttérbe az egónkat, a tudás fitogtatását, mert azzal nem teremtünk semmi hasznosat, csak magunkat pallérozzuk, és lássuk be: nem ez a célunk. A leckekikérdezősdi az egyik legnagyobb merénylet, amit a tudásvágy ellen elkövethetünk.

Tíz

Nagyon szeretek tanulni: terápiás kapcsolatban egy személlyel vagy magamban.

Végső soron minden tanár mindenekelőtt tanuló. Minél inkább tudósnak gondolja magát, és nem tanulónak, annál inkább tévúton jár a pedagógus. Érdemes Feldmár András nemrégiben megjelent Szégyen és szeretet című könyvét elolvasni. A nevelési és oktatási rendszer, melyet szüleinktől és intézményeinktől tanultunk a szégyenre épül. Kikérdezem a leckét, és ha nem tudja, megszégyenül. Ezáltal megérti, hogy tanulnia kell, ahhoz, hogy következőkor elkerülje a megszégyenülést. Negatívan motiválom a gyereket, és az hatni fog, hiszen következőkor már szemmel láthatóan többet tud az anyagból. Ezáltal megtanulta, hogy nem a kíváncsiságára kell hallgatnia, hanem az eredményekre és az elvárásokra. Hiszen ilyen világot élünk - érvel a boldogtalan szülő, miközben vonogatja a vállát - nem mondom, hogy szeretem ezt a tanrendet, de én is így nevelkedtem fel, és íme, jutottam valamire. Miért kellene változtatnom azon, ami működik?

A falA fal

A probléma roppant mélyen gyökerezik: gyakran még azt sem ismerjük fel, hogy nem működik, hogy velejéig romlott a szisztéma, melybe gyermekeinket belekényszerítjük. Igen, belekényszerítjük, nem az állam teszi és nem az intézmények, hanem mi, szülők. Hiszen csakis rajtunk múlik az, hogy felismerjük a megszégyenítésre épülő okítás rákfenéjét. Nekünk kell nemet mondanunk minderre, és más, alternatív irányvonalak felé néznünk.

Feldmár: "Létezik egy elektromos sokkoló, amivel teheneket lehet terelni. Hogyha ezzel hozzáér az ember a tehénhez, akkor a tehén sokkot kap, és arra megy, amerre tereled. Van egy Dr. O. Ivar Lovaas nevezetű ember, nagyon híres, autista gyerekekkel foglalkozik. A tanítási módszere eleinte az volt, hogy ezzel az elektromos tehénterelővel rázta meg a gyereket, hogyha olyat csináltak, amit ő nem akart. De nagyon hatékony volt. Én nem azt mondom, hogy a megszégyenítés és a szégyen - megtanulni szégyellni magát az embernek - nem hatékonyak. Rettenetesen hatékonyak. Én azonban más módszert, módot keresék; nekem nem kell a tehénterelő, az elektromos tehénterelő. Ha valakit megszégyenítek, az olyan büntetés, mintha elektromos szikrákkal piszkálnám."

Tizenegy, tizenkettő, tizenhárom

Úgy érzem, hogy az egyik legjobb, de talán a legnehezebb módja a tanításnak az, ha le tudom vetkőzni a saját defenzív magatartásomat - legalább átmenetileg -, és ha megpróbálom megérteni, hogy az élmény mit jelent, milyen érzéseket hoz létre a másikban.

Egy másik fontos módja a tanulásnak számomra az, ha kifejezhetem a saját bizonytalanságomat, ha tisztázhatom a zavaraimat, és így közelebb kerülhetek ahhoz, amit az élmény valóban jelent számomra.

Az élményeknek ez a láncolata és azok a jelentések, amelyekkel ezen keresztül gazdagodtam - úgy tűnik - egy olyan folyamatot indított el bennem, amelyet egyidejűleg lenyűgözőnek és kissé ijesztőnek lehet nevezni. Úgy érzem, hagynom kell, hogy az élmények magukkal ragadjanak egy olyan irányba, amely előrehaladásnak tűnik olyan célok felé, amelyeket nagyon nehezen tudnék pontosan meghatározni, miközben próbálom az élménynek legalább a pillanatnyi értelmét megérteni. Egyfajta lebegést érzek, amint az élmények komplex folyamata sodor magával, miközben lelkesen próbálom megfejteni ezt az állandóan változó komplexitást.

Irodalom

    • Carl R. Rogers: Valakivé válni, A személyiség születése, Edge 2000 Kiadó, Budapest
      Az idézett 13 pont a tizenharmadik fejezet szövege: Személyes gondolatok a tanításról és a tanulásról. Nagyon ajánlom a hetedik részt, melyben a viselkedéstudományokat elemzi Rogers. „Nagyon félek attól, hogy az egyre fejlődő viselkedéstudományokat valaki fel fogja használni arra, hogy az egyént kontrollálja, megfossza a személyiségétől. De hiszek abban, hogy ugyanez a tudomány felhasználható az ember fejlesztésére is.” Roppant velős összefoglalót olvashatunk arról, hogy behaviorizmus milyen eredményeket ért el (a hatvanas-hetvenes évekre), továbbá, hogy mindennek a következményei mennyire nem tudatosultak az emberekben. Érdemes volna aktualizálni Rogers felvetéseit a kognitív tudományra, hiszen ma még égetőbb probléma annak tudatosítása, hogy miként használhatók fel a kurrens kutatási eredmények gazdasági célok és hatalmi törekvések támogatására.
    • Carl R. Rogers: A tanulás szabadsága, Edge 2000 Kiadó, Budapest
      Roppant örvendetes dolog, hogy már a nyolcvanas években népszerűsítette Magyarországon Klein Sándor a rogersi pedagógiát. Sajnálatos módon később érdeklődése a munkapszichológia irányába terelődött, így kevesebb figyelmet fordított a tanulóközpontú elvek elterjedésének támogatására. Feltétlenül el kell olvasnia mindenkinek, aki tanulásról és nevelésről kíván többet megtudni.
    •  Feldmár András: Szégyen és szeretet, Jaffa Kiadó, Budapest, 2008
      Mindegyik Feldmár művet szeretem. Ez sem marad el a többitől: élményközpontú, tudálékosságtól mentes, igazi csemege.
    • Szvámi Ráma: Élet a Himalája Mestereivel, Harmónia Alapítvány
      A keleti tanok népszerűsítői közül Ő az egyik kedvencem. Hiteles, olvasmányos és magával ragadó. Ha pusztán fikcióként fogjuk fel a tudat erejéről szóló történeteit, akkor is érdemes elolvasnunk. 

Re: A tanításról 13 pontban

nem mondom minden cikknél, mennyire hasznosak az írásaid, de ezt most különösen annak tartom.

Re: A tanításról 13 pontban

Nagyon tetszett az összefoglaló, igazi gondolatébresztő egy laikusnak. Első olvasásra úgy tűnik, hogy rólam (is) szól.

Re: A tanításról 13 pontban

hphp: köszönöm! igyekeztem provokatív lenni... :)

Előd: miben szól Rólad? Mesélj...

Re: A tanításról 13 pontban

Köszönöm ezt a rendkívüli cikket! Már rég lemondtam valamikori kedvenc vesszőparipámról - az e-learningről, de jó erről újra komolyakat olvasni. Hasonlóan érdekel a többi témád is, melyekben a weben ritkán látott módon elmélyedsz.
A fentiek okán a BlogDay alkalmával egy postban megemlékeztem oldaladról és most így tájékoztatlak róla.
http://www.emich.hu/wp/2008/08/31/blogday

További kellemes írogatást és elmélkedést! :)

Re: A tanításról 13 pontban

Köszönöm Szabolcs!

Rengeteg könyv található meg

Rengeteg könyv található meg a tanítás, nevelés témakörében ezen az oldalon: http://konyv-konyvek.hu/pedagogia. Érdemes szétnézni!

Hozzászólás

A mező tartalma nem nyilvános.
  • Allowed HTML tags: <a> <em> <strong> <cite> <code> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd><blockquote><p><br>
  • A sorokat és bekezdéseket automatikusan felismeri a rendszer.

További információ a formázási lehetőségekről