Életpálya I - Az élet finalitásáról

FaceÉletem legmeghatározóbb szakasza az időskor lesz. Ebben teljesen bizonyos vagyok. Ezt diktálja a karakterem, a gondolkodásmódom, a beállítottságom. Hatvanévesen majd visszatekintek a leírt életpályára, és látni fogom a történtek finalitását.

Érteni fogom, hogy miért tanított meg öt éves koromban apám sakkozni, miért voltam későn érő gyerek, miért emigráltam, miért vagyok az, akivé lettem.

A kamaszkor

Minden szülőnek van egy meghatározott szakasz gyermeke életében, melyhez különös érzékenységgel viszonyul. Sokak számára az első életév az, mások az óvodáskorra esküsznek, megint mások a kisiskolás időszakot tartják rendkívülinek. Kevesen szeretik a kamaszkort a maga idétlen kinövéseivel, érzelmi is gondolati hullámvölgyeivel, a leválás csöppet sem hálás kínszenvedésével.

KamaszAz én érzékeny zónám a kamaszkor lesz, ebben bizonyos vagyok. Meggyőződésem, hogy a gyermek felnőtté válásánál egyetlenegy élmény lehet keservesebb csupán: a tehetetlen szülő fájdalma. Gyermeke lázad, köpköd és gyaláz; megtagad mindent, amiért másfél évtizedet adott az életéből a szülő. Hogyan lehet ezt elviselni? Ha nem tagad meg a saját gyermeked legalább egyszer, nem voltál jó szülő.

Sokat vizsgált kérdés, hogy milyen változásokon megy át a serdülő gyermek, ezzel szemben szinte semmilyen jelentőséget nem tulajdonítanak a szülő ezen életszakaszának. A gyermek fejlődéstörténetével egy időben a szülő is jellegzetes változáson megy át. Az odaadó gondoskodástól a testi-lelki eltávolodásig számos fokozatot kell átélnie, minek következtében teljes értékű, kiteljesedett személlyé lesz. Normális esetben ez az időszak a 40-50 életév közé esik, mely egyben a szakmai kiteljesedés kora is.

A cikksorozatban felvázolom az öregedéssel kapcsolatos legfontosabb kutatásokat, szólni fogok az életpálya és az életút-megközelítésről, valamint az életút szociális tagolásának változatairól.

Életút vs. életpálya

A fejlődéslélektan egyik jelentéktelen ága a felnőttkori fejlődéssel foglalkozik. Azt vizsgálja, hogy a serdülőkort követően milyen jellegzetes krízisekkel, erkölcsi és személyiségbeli változásokkal kell szembenéznünk.

ÉletpályaAz életpálya-megközelítés a csecsemőkortól az időskorig végbemenő személyiségváltozásokat vizsgálja, míg az életút-megközelítés az olyan életeseményekre fókuszál, mint az iskolakezdés, otthonról való elkerülés, gyerekvállalás kezdete és nyugdíjba vonulás. Az életút-pszichológusokat az érdekli, hogy milyen különbséget okoz az önértékelésben, ha a gazdasági válság egy időbe esik a személy első gyerekének születésével ( Elder, Liker és Cross, 1984, Hareven és Adams, 1982, id. Cole&Cole, 675 o. ).

Bölcsesség

WisdomAz emberi életpályának finalitása a bölcsesség én-minőségének megjelenése. Paul Baltes szerint a bölcsesség egy minőségileg eltérő gondolkodásmód, melynek jellemzője a "különleges lényeglátás és ítélőképesség a bonyolult és bizonytalan helyzetekben" (Baltes, Smith & Staudinger, 1991, id. Cole&Cole, 675 o.). Elméletileg lehetséges, hogy már fiatal korban elsajátítsuk ezt a lényeglátást, ez azonban olyan mértékű élettapasztalatot feltételez, melyet rendszerint csak hosszú évtizedek alatt tudunk magunkénak. Ennek tudható be az, hogy a bölcsesség az időskor számára fenntartott én-minőség.

A bölcsesség Gisela Labouvie-Vief olvasatában szív az észben és ész a szívben állapotot jelöli. Amikor érzéseink gondolatainkkal teljes összhangban nyilvánulnak meg, megöregedtünk, vagy mindössze rendkívüliek vagyunk a fiatalok között. Az utóbbi verzió oly ritka, hogy kár áltatnunk magunkat vele.

Az egyik jellemző hiba, amit a gyermeknevelés során elkövetünk, hogy „viselkedésre” okítjuk gyermekeinket. Azt várjuk el tőlük, hogy álljanak meg és gondolkodjanak, hogy féken tartsák pillanatnyi indulataikat, érzelmeiket és vágyaikat alárendeljék értelmüknek. Éppen a kamaszokra jellemző, hogy jelentős mértékű mentális kontrollt képesek gyakorolni az érzelmeik felett. Ennek az ellenőrzésnek ára van: az élettapasztalat érzelmi oldala nem kapcsolódik szorosan az élet kognitív vonatkozásaihoz. A felnőtté válás feladatainak egyike ezen értelem és érzelem közötti szakadék áthidalása (Cole&Cole).

Felhasznált irodalom

  • Michael Cole & Sheila R. Cole: Fejlődéslélektan, Osiris Kiadó, Budapest, 1998

Illusztrációk

az utolsó bekezdést nem

az utolsó bekezdést nem sikerült így kora reggel felfognom, viselkedés helyett mit is kéne tanítani? az életút felfogás viszont jobban tetszik, annyiban látom a különbséget a pálya (ez ugye, ami sineken megy) és az út közt, hogy ma már szinte senkinek nem megy sineken, ezért sokkal meghatározóbbak a konkrét események.. az más kérdés, hogy mi számít ide és mennyire. rengeteg dolog képes változásokat hozni, és nemcsak érdekes téma lehet a felnőttkor alakulása, hanem szerintem fontos is, hogy valamennyire képlékeny legyen/maradjon ez az időszak, és ne csak néhány tankönyvi reccsenésről szóljon

az utolsó bekezdés az

az utolsó bekezdés az elfojtásra való nevelésről szól. Több kontrollt várunk el a gyerekeinktől azzal, hogy a fegyelmezett, csendes, padban gubbasztó gyermeket dícsérjük, a felmondott leckére rábólintunk.
Mégiscsak síneken mennek a dolgok, amennyiben megszületünk, felnövünk, megöregszünk és meghalunk. Vannak biológiai adottságok, melyek igenis terelik és meghatározzák létünket, bármennyire is kifacsart világban élünk.

Vannak, de hogy ennyire

Vannak, de hogy ennyire fontosak-e, azt nem tudom, ahogy azt sem, hogy szakaszosan jönnek-e vagy egyetlen folyamat, megszület meghal közt.. a személyiség fogalma nekem olyasmit jelent, ami egyedivé tesz, ami különbözik, ezért szerintem a konkrét események és tettek határozzák meg, hogy kivé válik valaki, nem pedig az, hogy kinő a melle vagy a haja, mert ezek olyan alapdolgok, minthogy nem kopoltyúval lélegzünk. Vagy legalábbis azok, amik rám komoly hatással voltak, konkrét dolgok, döntések, emberek, és nem olyasmi, hogy betöltöttem a 18 év 222 napot déli 12. Az öregedésem is már három évtizede tart, nonstop. :)

az, hogy valakinek kinő a

az, hogy valakinek kinő a melle, az többnyire kihat a személyiségfejlődésre is... ha nem, az probléma. :) Ha nem nő ki a haja, szintén jelentős hatást gyakorol az énkép alakulására.
A döntéseinket, emberekkel való kapcsolatunkat alapvetően meghatározza, hogy mekkora a mellméretünk és a hajunk. Szerintem. :)

hátsztem akkor, ha kóros.

hátsztem akkor, ha kóros. de ennyi erővel meghatározza a személyiségemet az is, hogy 5 ujjam van, mert akinek 7, az lehet, hogy bánkódik miatta. ezt kicsit kifordítottnak érzem..
és mihez képest határozza meg? nem éppen a "normális" (=leggyakoribb) a mérce? a másik, hogy már egy gyerek is csomó döntést hoz, csupa felelősség, ezért valami extrém torzulást és korai problémákat leszámítva szerintem az ember a tettei révén válik valakivé. a nemi jelleg felhasználása egy külön szakma.

pontosan. Ugyanúgy, ahogyan

pontosan. Ugyanúgy, ahogyan meghatározza az öt ujjam az énképemet, ugyanúgy rendkívül lényeges az is, hogy éppen melyik életszakaszban vagyok. Harmincévesen más szögben áll a derekam, mint ötvenévesen, következésképpen más kihatással van a közérzetemre. Ezt nehéz mellőzni. Szóval ilyen "apróságokból" tevődik össze az életút, de nyilván a fejlődésben ugyanolyan fontos szerepet kapnak az egyéni tapasztalatok is.

Ha az életutat tanulmányozzuk, akkor elsősorban az általános jellemzőket próbáljuk megragadni, a közös nevezőt.

Pont fordítva látom. Le

Pont fordítva látom. Le tudnád írni az ötujjúság személyiségjegyeit? Hogyan viselkedik, tipizálható az 5 ujjú ember, milyen tulajdonságok alakulnak ki benne ennek a fejlődési elemnek a hatására? :)

Meglehetősen fontos szerepe

Meglehetősen fontos szerepe van az ötujjúságnak a fejlődésben. Az a tény, hogy a hüvelykujjunk a másik négy ujjal szemben áll, lehetővé teszi, hogy rendkívül hatékonyan manipuláljuk a tárgyakat. Ennek következményeképpen jobban tudjuk befolyásolni környezetünket. Hüvelykujj nélkül nagyon nehéz lenne az élet.

Amúgy rossz a példa, mert normális esetben mindannyiunknak van hüvelykujja. Ami az életút szemszögéből érdekes példa lehet, hogy kb. tizennyolc évesen fejezzük be középfokú tanulmányainkat. Ugyanerre az időszakra tehető a kamaszkor vége, az ifjúkor kezdete, ami rendszerint sajátos krízishelyzetet eredményez az intimitás vs. izoláció témájában. Hogyan befolyásolja a személyiség fejlődését ez, vagy más tipikusnak mondható konstelláció? Ez a kérdés...

"Amúgy rossz a példa, mert

"Amúgy rossz a példa, mert normális esetben mindannyiunknak van hüvelykujja."

pont ezért hoztam fel, arra példa, hogy sztem a "normális eset"-be tartozó dolgok kialakulása nem része annak, hogy az ember milyen tulajdonságokat alakít ki magában, attól senki nem lesz gyáva vagy bátor, hogy 5 ujja van, inkább attól, ha 4 vagy ha a törékeny ujjait megerősíti vagy megtanul velük zongorázni vagy ilyesmi. attól sem lesz valaki hazudós vagy nyájas vagy figyelmes vagy optimista, mert elér egy bizonyos kort, ahogy nem lesz ilyen-olyan attól, hogy betölti a 18-at. Nincsenek ilyen rejtett patronok, amik időzítve kipattannak, és pusztán a 60 évtől sem lesz bölcs, aki addig nem haladt arrafelé és nem tett érte. És nem attól lesz x, mert befejezte a középiskolát, hanem attól _ahogyan_ végigcsinálta, Ahogyan befejezte (ő maga), ahogyan viszonyul a jövőjéhez, amilyen döntéseket hoz, amilyen Tetteket véghezvisz éppen akkor (plusz a múlt következményei). Ha nem ezen múlna, akkor felhúzott óraműként mindenkinek ugyanolyan személyisége alakulna ki, vagy az időjárás vagy a csillagállás meg a páratartalom alapján. És tele lenne az ország józan, bölcs nyugdíjasokkal - ennek nem sok jelét lehet látni :)
Szerintem egy-egy lezárult életszakasz (már ha vannak ilyenek) eredménye nem az idő és a program lejártának, hanem az addig végigcsinált dolgoknak, vagyis az egyén felelősségének hozománya. Ezernyi döntés, választás, tett, nemtett, otthonhagyott tolltartó, megevett torta, áldozat vagy gonoszság szummája, ami különböző helyzetekben (najó, életszakaszokban) más-más módon mutatja meg magát.

sztem az öregkori

sztem az öregkori 'bölcsesség-megközelítésed' korszerűtlen..

jelen világunkban is az élettapasztalat a tapasztalaton alapul, és a megtapasztaltak napról napra tűnnek el, cserélődnek le hálózataikkal, tárgyaikkal (és objektivációikkal --juj!) együtt.. az élettapasztalat mára elképesztően ingataggá vált, sztem még a templomban is:))

miféle érvényességgel bíró élettapasztalata lehet egy 60 éves számítástechnikusnak? végtelenül korlátozott.. miféle lehet egy nyugdíjas tanárnak? semmit nem ért a pad alatt sms-en kommunikáló osztályból, semmit nem ért a szexusukból, legfeljebb megérti, hogy teljesen felesleges a karlócai békét oktatni, nemcsak ő öreg, hanem magyarország is kurva öreg.. úgyhogy a legbölcsebb, ha hallgat vagy a whiskyfajtákról tart töriórán előadást.. miféle érvényessége lehet egy parasztbácsi tapasztalatainak egy olyan országban, ahol az életét egy mezőgazdasági horrorban élte le, a begyűjtési minisztériumtól a téeszcsén át a végtelenül korszerűtlen tudásával..

sztem statikus élettapasztalat nincs, csak aktivitásában, interakcióiban van érvényessége.. ezért nagy valószínűséggel mára a bölcsesség a 30 és 40 közötti életévekben éri el cselekvőleges csúcspontját..

mondom ezt 54 évesen! az én bölcsességem abban áll, hogy ezeket az élettényeket pontosan tudom, érzem az érvényességem egyre szűkülő határait.. ha fiatalok kérdeznek, minidg nyomatékosan zárójelbe, lábjegyzetbe teszem mondandóm érvényességét vagy nem tudommal válaszolok.. ezért egyelőre kérdeznek is ezerrel:))

a múltat elvitte a cica, absztrakciói, párlatai pedig az úr istennek se illeszkednek a mához..

hosszú ez..

Tangerben találkoztam az

Tangerben találkoztam az alábbi öregúrral:

Tanger

Egy évvel később Kurdisztán közepén, Van-ban egy Dolmus Taxiban figyeltem meg az öreg embernek kijáró tiszteletet. Vannak helyek, ahol az öreget tisztelik, mert többet néznek ki belőle, mint az elgépiesedett, teljesítményközpontú világunkban.

Nem gondolom, hogy az sms-en kommunikáló osztálynak bármi köze is van a bölcsességhez. Harminc év múlva ugyanúgy nem fogom érteni a Hologram-képernyős cybergépet, ahogy a mai öregektől idegen az Internet világa.

A bölcsességet nem az effajta rátermettség határozza meg, hanem az az én-minőség, mely hosszú évek lelki élményeiből kristályosodik ki. Öreg-idegen világban élünk, de élnek mellettünk más kultúrák, ahol még van értéke az élettapasztalatnak, a hagyománynak.

Nekem nagyon tetszett http

Nekem nagyon tetszett http hozzászólása/állása, pont az ilyen józan tisztánlátás jelenti a bölcsességet. Amit Kulcsi ír, a régi időkben volt így, vagy olyan kultúrákban, ahol a mindezt előidéző hagyományok (életút, kultúra) még léteznek, pl. vidéken, zárt közösségekben, kevésbé technokrata országokban; a mai életvitellel viszont egyátalán nem jár együtt, a habzsoló, értékvesztett, rohanó világban hibákat hibára halmozva megöregedni (=belerokkanni, szélütés, rák, 50 évesek halála, szinte minden közeli ismerősöm nagyszülők helyett a szüleit veszti el!), na ez már nem az. Romantikus gondolat, persze. És hol vannak ezek a bölcs öregek a valóságban? Állatként skandálnak vmi székház előtt, tablettákat majszolva alszanak be a szappanoperán vagy reggel nyolckor a kocsmaasztalba fúródott fejjel élettapasztalnak... Fordított a logika. Az öregek tisztelete még nem teszi őket bölcssé, a tisztelet pont azért veszik el, mert ma már sokuk nem érdemes rá. Más világ ez. Ma már nincsenek igazi férfiak sem, csak hímneműek meg olyanok, ahol még ez sem biztos. Szerintem balgaság erre tenni fel a lapot, hogy majd a nyugdíjszelvény mellé a postás kihozza a megérdemelt békét, okosságot és tiszteletet is...
Nem értem egyébként, a szoftvereket évről évre újraírják az új oprendszerekhez, már senki nem dug be a laptop picimici résébe lyukszalagot, vajon a pszichológia mikor fog felébredni csipkerózsika álmából? A 100 év azóta már biztos letelt :p

A megöregedés valóban nem

A megöregedés valóban nem egyenlő a bölcsességgel. Tény. Az öregek tisztelete is való igaz, kulturális kérdés. Nem kötelező. Mégis valahogy az az érzésem, hogy itt felettébb intellektuális faszverések hangzottak el. Bocs, most így vélekedtem erről. Jogomban áll ezek szerint nekem is felrugni minden tiszteletet bárki irányában.

Kurva világban élünk ugyebár. Hülye gaga vén fasz nem vágja, hogy a szuperkobak jófej diák telcsizik vagy szexel a pad alatt. Rohadjon meg a vén buzeráns, nincs a toppon a gaga. Mohás a tarkód öreg! Höhö. Hablatyol itt jófej csákóknak s bigéknek békéről meg mittomén milyen retváról. Ez nem az világ öreg (kisbetűvel). Vágod? Na húzzá gaga, me' most dugom be a laptomomat s blogolok egy jót. Szevasz! Faszkorbács! Éljen worluk!

A 2. bekezdésből nem sok

A 2. bekezdésből nem sok szót értek :) Egyébként én nem ezt vettem ki http szavaiból, hogy "ismeretek" hiánya volna a gond, inkább az állandóság veszett el. Régen/másutt talán a tapasztalatok feldolgozódtak és egy újabb, magasabb szintre jut általuk az ember, ezért lesz az idősebb tiszteletreméltó egy olyan világban, ahol van ideje és kultúrája a belső fejlődésnek. Emellett igenis komoly tényező, hogyha szakmailag hitelüket vesztik az emberek (már középkorúként), ami bizonyára a személyiségük alakulására is hatással van.

Leegyszerűsítve sztem a tapasztalás olyasmi, ahol nem a mennyiség, hanem a minőség számít.

Egyébként én jópár tiszteletreméltó, bölcs embert ismerek, és még egyiküktől sem kértem személyit, hogy lecsekkoljam, tényleg érdemesek-e a figyelmemre. Úgy nem volna igazán őszinte a dolog.
Ami az alanyi jogon (és parancsra) osztogatott tiszteletet illeti, ennyi erővel tisztelni kéne a királyt meg a grófokat is, hajlongjunk, az is régi hagyomány. Tiszteljük a monacoi hercegnőt. És Odint meg a szkarabeuszbogarakat. Meg tanárainkat. Igaz, hogy némelyikük lefekszik a 13 éves diákjával, de hát istenem, a papok is, ugye. És persze, a nőket is lehet tisztelni, csak lehet, hogy beperelnek érte :)

ps: személyeskedéshez általában az érvek hiánya vezet.

nem0 egyebkent nemtom, hogy

nem0 egyebkent nemtom, hogy es miert keverted bele a tiszteletet a dologba, fentebb arrol volt eszmecsere, hogy feltetlenul bolcsek-e az idosek. valakit bolcsnek tartani es tisztelni vagy tisztelettel viselkedni vele ket (sot, 3) kulon dolog.

Mellesleg nem azt

Mellesleg nem azt állítottam, hogy minden öreg bölcs, hanem azt, hogy "a bölcsesség az időskor számára fenntartott én-minőség".

Természetesen nem minden öreg bölcs, de vannak öregek, akik bölcsek. Hol itt a korszerűtlenség, bevallom, nem értem.

teodora: "jópár tiszteletreméltó, bölcs embert ismerek" -> ez nem0 provokatív hozzászólásáig nem derült ki... vajon miért?

"Amit Kulcsi ír, a régi időkben volt így, vagy olyan kultúrákban, ahol a mindezt előidéző hagyományok (életút, kultúra) még léteznek"
Miről is ír Kulcsi? Arról, hogy "Vannak helyek, ahol az öreget tisztelik, mert többet néznek ki belőle, mint az elgépiesedett, teljesítményközpontú világunkban."

Minden korosztályban van természetesen ilyen is, olyan is, mint ahogyan magad is bevallottad, kedves Teodora. Mi rossz van abban, ha alapvetően a pozitív végletet ragadja ki az ember, és nem azokról az esetekről szól, amit nem mulasztottál volna ismertetni fenti hozzászólásodban? Állati skandálásról, tablettamajszolásról, később pedofil tanárokról és papokról, néhol férfihiányról teszel említést.

A továbbiakban ha életútról, fejlődési szakaszokról, és egyéb sztereotíp dolgokról írok, hallgatólagosan is tudni fogjuk, hogy nem értesz mindezzel egyet. Ez az alapértelmezett érték, úgyhogy kár is lenne róla említést tenni. Az építő jellegű kritikát mindig szívesen veszem, a fentebb megfogalmazott minősítésektől jobb, ha megkímélsz bennünket.

"a bölcsesség az időskor

"a bölcsesség az időskor számára fenntartott én-minőség"
Van korreláció, több öreg bolcs, mint ahány 20 éves, de ez már korántsem olyan egyértelmű, mint volt, és akár még fordulhat is.

Te azt írod, hogy másik kultúrákban azért tisztelik az öreget, mert "többet néznek ki belőle", ez nem ugyanaz, amit én mondok, hogy szerintem azért, mert _ténylegesen_ bölcsebb abban a kultúrában!

A mondandóm lényege pedig továbbra is (minőség vs. mennyiség), hogy sem a kor, sem a sokat megéltség (repedt sarok) nem jelent semmit, ha nincs mellé processzálva az egész. Valami hasonló a különbség, mint az információ, data és a tudás közt. A Te írásodból nekem az jött le, hogy úgy gondolod, a tapasztalatszerzés és az idő haladása megteremti a bölcsességet. Ez az, amivel vitatkozom az elejétől fogva. A bölcsességért tenni kell, folyamatosan megélni és változni és dönteni és lemondani éstb, nem pedig valami kozmikus sugárból kapjuk meg a tankönyvi életszakaszok végén injekcióban. Ugyanígy nem kap a fiatal 18 éves korában új személyiséget a bizonyítvány mellé, hanem azt kapja, amit saját maga(!) épített fel napi 24 órán keresztül x éven át.

"a tapasztalatszerzés és

"a tapasztalatszerzés és az idő haladása megteremti a bölcsességet" - olyasmit olvasol ki a soraimból, amit nem állítottam. Kérlek -amennyiben lehetséges- olyan gondolatokra reflektálj, ami a cikkben fellelhető. Ugyanis nem erről írtam, hanem:
"Elméletileg lehetséges, hogy már fiatal korban elsajátítsuk ezt a lényeglátást, ez azonban olyan mértékű élettapasztalatot feltételez, melyet rendszerint csak hosszú évtizedek alatt tudunk magunkénak." Figyeljünk a hangsúlyozásra.

Elnézést teodora, de nem0-nak kell igazat adnom abban, hogy intellektuálisan verjük a f@szt. Felesleges.
Továbbra is arra kérlek, hogy az ellentmondás kedvéért ne reagálj mindenre. Főleg arra ne, amit nem állítottam. Köszönöm.

most megint leírtad azt,

most megint leírtad azt, amivel vitázok, hogy a lényeglátás élettapasztalat függvénye, de sebaj, úgy látom, a leírtak megértése és esetleges ellenérvek helyett nálad is a f*sz került elő.. no comment

különbség van az

különbség van az között, hogy a lényeglátás az élettapasztalat függvénye és "a tapasztalatszerzés és az idő haladása megteremti a bölcsességet" kijelentés között. Az előbbivel egyetértek, az utóbbival nem.

na jó, vágjuk rövidre,

na jó, vágjuk rövidre, nézzünk a kalapba, hol a nyúl?

ezt idézi a kisebbik, hollandiában és az usa-ban élő fiam volt bme-s csoporttársa és legjobb egyetemi haverja a blogjában(?), naplojaban(?):

Hugh Shearman: A Kalandok ideje

"Az élemedett kor egy óriási alkalma a magányosság. Sokan, mikor megöregszenek, úgy találják, hogy az, amit egykor jónak tartottak a mások társaságában, elmosódottá lett. A kapcsolatokról, amelyek ifjúkorunkban elképzelhetetlenné tették a magányosság érzését, később kiderül, hogy nem is oly hasznosak e tekintetben, mint gondoltuk.

Az összes emberi élmények között talán éppen a magányosság a leggazdagabb az alkalmakban. A magányosság idején látjuk, hogy nem vagyunk fontosak a nagy, mozgalmas világ számára, és hogy az sem fontos a mi számunkra. Összeomlik a fontossága, jelentősége és értéke a dolgoknak, amelyekben eddig hittünk; és ha kitartunk és még magányosabbak leszünk, kezdete lehet egészen újfajta fontosságok és jelentőségek fölfedezésének. Csak ha egészen egyedül leszünk, csak akkor értünk meg arra a legmagasztosabb élményre, amit úgy hívnak, hogy "a magányos röpte a Magányoshoz". E legmagasabb fokú élményen innen azonban még sok fokozata van annak, hogy elmélyültebben méltányoljuk életünk jelentőségét a maga tágabb keretében; és hogy megtegyük első lépéseinket errefelé, előbb át kell élnünk a magányosságot, a fontosságok régi rendszerének összeomlását, hogy az újat fölfedezhessük. A magányosság a felszabadulás útja. A szabadságot nemrég valaki úgy határozta meg, hogy: teljes magányosság, teljes felelősséggel párosultan."

in: http://www.meder.hu

harminc felé közeledik ez a férfi, méder áron, minden esélye megvan, hogy napokon belül bölccsé váljon..

most szólt babycsacsi, nem

most szólt babycsacsi, nem biztos, hogy érthető vagyok.. nagy a fesztáv!

gondolom, hogy áronnak lelki, ideológiai példakép az általa idézett shearman.. az alapvetésében egzisztencialista irányzatból ihletett szabadságért, a bölcsességért nap, mint nap meg kell dolgozni.. nem életkori járandóság, "kéznéllévőség", ahogy crescendo véli..

sőt, úgy érzem, hogy korunkban az életkor előrehaladtával egyre kisebb az esély a bölcsességre ebben a percről percre szegregálódó, atomisztikus és percről percre változó világban..

írtam itt (is), szakadunk el a jelentől, a tapasztalat, ami az élettapasztalat fundusa, füstté válik.. fiatalon kell kiharcolni a szabadság és a bölcsesség lehetőségét, megvalósulását, megtartását és fejlesztését.. úgy érzem, hogy korunkban itt és most épp az öregkorban van a legkisebb esély a bölcsességre..

hagyjuk a picsába a rokkant múltú tatákat és nyanyákat, hajóra kulcsi! ;))

http://www.youtube.com/watch?v=b0__wV7fPAQ

Nem állítottam, hogy a

Nem állítottam, hogy a bölcsesség életkori járandóság volna. Ajánlom, hogy olvasd el figyelmesebben a cikket.

De állítottad. Nem mondasz

De állítottad. Nem mondasz igazat vagy figyelmetlenül olvasod vissza magadat, rendszerezetlenül, habókosan gondolkozol. Ezen tudsz korrigálni, rajtad áll. Az "Ajánlom, hogy olvasd figyelmesebben a cikket" elég gyopa retorika, már megbocsáss. Idéznélek:

"a bölcsesség az időskor számára fenntartott én-minőség."

A bázisbejegyzésedből idézek még mindig.

Semmiféle fenntartott én-minőség nincs. Mint ahogy grófi és bárói minőség sincs.

Ki vagy mi tartja fenn azt az én-minőséget? Brezsnyev? Hitler? Kádár? Keynes? A megyei vajda? A Tesco?

Sztem polírozod magad, erősen véded az énképed. Ez pedig egészséges, de a takaró alatt éjjel nem árt sutyiban elgondolkodni:)))

a teljes

a teljes idézet:
"Elméletileg lehetséges, hogy már fiatal korban elsajátítsuk ezt a lényeglátást, ez azonban olyan mértékű élettapasztalatot feltételez, melyet rendszerint csak hosszú évtizedek alatt tudunk magunkénak. Ennek tudható be az, hogy a bölcsesség az időskor számára fenntartott én-minőség."

A járandóság és az

A járandóság és az elérhető állapot között különbség van. Mindössze annyit próbáltam sugallni, hogy rendszerint csak hosszú idő alatt tisztulnak le bennünk a dolgok. Ha az életet egyetlenegy -a személyiség fejlődésének alárendelt- ívként értelmezzük, akkor a végső állomás az időskor. Optimális esetben ebben az életszakaszban jutunk el addig a tisztánlátásig, mely egyébként a bölcsesség ismérve.

Nem értek egyet az öregek szapulásával, visszautasítom azt a hangnemet, amit teodora és Te fogalmaztál meg a hozzászólásaitokban Velük kapcsolatosan (hadd ne idézzem). Következőkor egyszerűen kimoderálom az ilyen hozzászólásokat.

Lehet, hogy nem fogalmaztam

Lehet, hogy nem fogalmaztam pontosan, de úgy gondolom, hogy főleg a hozzászólások tükrében aki akarja, érti, hogy mire gondoltam.

Ki lehet ragadni egy mondatot és körbepakolni rokkant múltú tatákkal és nyanyákkal, s utána elégedetten hátradőlni egy most jól megmondtam a magamét sóhallyal.

Kinek jó ez? A kedves véleménnyilvánító talán egykor rokkant tata vagy éppenséggel nyanya lesz, kiváncsi vagyok, hogy akkor is ilyen hízelgő szavakkal fog-e vélekedni a korosztályáról. Vagy jön majd a lélekben fiatal baromsággal, hogy önámítsa magát a végsőkig...

Szerintem érdemes azon is

Szerintem érdemes azon is elgondolkodni, négyből hárman miért tűnik, mintha nem értenék a dolgot :)

Azt pedig erősen kétlem, hogy "optimális eset"-nek lehetne nevezni, ha valaki csak élete végére lesz bölcs és tisztánlátó. Az inkább szívás. Elb*ni, hülyeségekre pazarolni, végiggörcsölni fölöslegesen egy életet, aztán az utolsó percben rájönni, hogy mi számít? Az ég óvjon ettől!

(tudom, nem ezt írtad, olvassak figyelmesebben:))

:)

:)

Végigolvasva a

Végigolvasva a bölcsességről az eszmecserét, nekem is az a véleményem, hogy a bölcsesség az javarészt együtt jár a kor előrehaladásával. Most nem szeretnék a kivételeken csámcsogni, mert az van, csak ritka.
A fiatalkori "bölcsességet" én sokkal inkább nevezném tájékozottságnak, intelligenciának, sokoldalúságnak,stb. mégis az ezekkel a tulajdonságokkal rendelkező ember sokféle váratlan szituációban szerintem leblokkol, feszült lesz. A bölcs nem. Mert sok-sok éven keresztül megtapasztalta, és látta mások példáján is, hogy mi az amivel egy-egy rázós helyzeten, kérdésen stb. könnyedén átevezhet. A bölcsesség valahol a tudás és a tapasztalás jó keveréke.

Egyetértek, Kálmán! Úgy

Egyetértek, Kálmán! Úgy tűnik mégsem vagyok teljesen egyedül az álláspontommal...

Az öregséggel kapcsolatos

Az öregséggel kapcsolatos értelmetlen vitát már egyszer lezavartuk lényegesen diplomatikusabb keretek között: lásd A fiatalság kultusza c. bejegyzést.

Továbbra is mélységesen egyetértek a Vekerdy Tamással:
""Valamikor a hatvanas években az amerikai szociológusok egy csoportja cikkezet arról, hogy a világot, a világban élést szerető, önmagával elégedett társadalom tiszteli az öregeket, megválasztja a vének tanácsát, tanulni akar az öregek tapasztalatából, mert úgy látja, hogy sokat tudnak és eddig jól csinálták. A hanyatló, pusztulásra ítélt társadalmak viszont – így fenyegetőztek ezek a szociológusok – a fiatalság kultuszában élnek."

Amikor a harmicévesek a

Amikor a harmicévesek a bölcsességről az évekkel járó bölcsességről írnak, az olyan mint amikor a tinédzserek a házasélet peripétiátit feszegetik..
(nem tudják, hogy nem értik. Hogy nem értik azzal a bölcselettek a témát mint amilyennel egy többéves házasságban élő ember rendelkezik)
A szellemes(nek vélt) profán poénoknak a pad alatti sms-ekről e témához semmi köze..

Bizonyára számos témával

Bizonyára számos témával ez a helyzet. Mi az álláspontod a témával kapcsolatosan?

Hozzászólás

A mező tartalma nem nyilvános.
  • Allowed HTML tags: <a> <em> <strong> <cite> <code> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd><blockquote><p><br>
  • A sorokat és bekezdéseket automatikusan felismeri a rendszer.

További információ a formázási lehetőségekről