Minden szellemi hagyomány feltételez valamiféle tudatfejlődést, melyet egyesek nagyobb, mások kisebb spektrumon megtapasztalhatnak. A rádzsa jógától a kaballáig a tantrán és taoizmuson át, vagy akár az ókori görög iskoláktól a keresztény miszticizmusig,

abszolút minden szellemi út filozofiájában központi helyet foglal el a tudatfejlődés. Ken Wilber érdeme, hogy sikerült közös nevezőre hoznia a legkülönbözőbb hagyományokat egy egységes ötdimenziós modellben, melynek egyik ágáról előző bejegyzésemben szót ejtettem. Következzen a második dimenzió felvázolása!
Antropológiai kutatások tömkelege igazolja azt, hogy van néhány pszichés mélystruktúra, mely minden emberben azonos, függetlenül attól, hogy New Yorkban, vagy éppen Elefántcsontparton él az illető. Az alábbi ábra a Wilber által javasolt 10 lépcsőfokos fejlődési modellt szemlélteti a születés előtti tudatállapottól a végső megvilágosodásig, a Tanú legmélyebb integrációjáig.

Az első trauma

A fejlődéspszichológiai modellek zöme összhangba hozható a fenti ábrával. A nulladik szint a születést megelőző differenciálatlan tudatállapotot takarja, az ezzel kapcsolatos regressziós élmények Stanislav Grof kutatómunkája révén ma már elég hatékonyan vizsgálhatók. Grof szerint a születést megelőző, prenatális fázisban is érhetik az egyént olyan sokkhatások, melyek sorsdöntő hatást gyakorolnak az egyén fejlődésére. Az első és legmeghatározóbb trauma minden bizonnyal a születés. A magzat ekkor válik csecsemővé, ez az első sokk, mely az individuáció irányába löki az egyént. A születést követő három-négy hónapban a csecsemő énje „még úgyszólván anyagi természetű” (Piaget). A testi én és a fizikai világ ebben a fázisban még szorosan összekapcsolt állapotban van, nem válik még el egymástól.

Preperszonális szintek

Minden gyermek életfonalát sodorni kezdik születésekor, s nekünk bizony törődnünk kell azzal, nehogy elszakadjon. Folytonos fejlődés zajlik belül, ami csak akkor haladhat egyenlegesen s bizton előre, ha a csecsemő – illetve a kisgyermek gondozása is hasonló (Winnicott, 209 o.).

Az első három szint a preperszonálisat, a személyiség előtti tudatállapotokat foglalja magában. A Piaget-féle szenzomotoros, és művelet előtti szakaszokról van szó, melynek végeredményeképpen létrejön az én-tudat. A csecsemő négy hónapos kora körül válik képessé arra, hogy különbséget tegyen a külvilágból jövő ingerek és a testi érzetek között. Kezdi érezni a test határait, lassan kezdi felfogni, hogy különbség van a takaró és a teste között. Mahler megfogalmazásában ez a „kikelés” fázisa.
Wilber felfogása szerint minden létrafokhoz egy alapvető krízis tartozik, mely három fázisban megy végbe:

• először az én introjektálja, azaz bekebelezi az élményt,
• másodszor differenciálódik tőle,
• harmadszor pedig integrálja (és meghaladja) azt.

Mindegyik létrafok tehát egy krízishelyzetet takar, melynek eredményeképpen az éntudat új minőséget nyer. Ez megnyilvánul a viselkedésben (vö. jobb felső negyed), a belső élményekben (bal felső negyed), a másokhoz való viszonyulásban (bal alsó negyed), és végül a társadalomban való elhelyezkedésben (jobb alsó negyed) is.

Első szint: a testi én kikelése

Az első fázis krízishelyzete tehát a testi én „kikelésével” kapcsolatos. Ha az én valamilyen sokk hatására nem képes differencálódni az „ősmátrixból”, azaz

nem lesz képes arra, hogy megállapítsa, hol ér véget a teste, és hol kezdődik a szék. Vagyis hajlamos lesz az adualizmusra, amit a pszichózisok egyes típusainak egyik alapvető jellemzője. A kutatási eredméynek következetesen azt mutatják, hogy a legsúlyosabb pszichés betegségek – pszichózis, skizofrénia, súlyos affekív zavarok – kóroktana részben e korai, első fordulópont során bekövetkező zavarokkal áll kapcsolatvan. (Wilber, 174. o)

Érdemes megvizsgálnunk, hogy a Piaget-modell szerint milyen gondolkodásbeli változáson megy át a csecsemő az első három fázis során. A gondolkodás elsődleges formája minden bizonnyal a képi megjelenéssel kapcsolatos. A csecsemő látja a babát, és a testi énjének kikelését követően már egyfajta mentális képpel is rendelkezik róla. A szenzoros-fizikai gondolkodási szintet a képzetetek, azaz az észlelt tárgyakkal azonos mentális képek határozzák meg. Ez a gondolati minta kb. hét hónapos korban jelenik meg. A mentális kép az ábrázolt tárggyal nagyjából megegyezik.

Második szint: a szimbólumalkotó kisgyerek

A gondolkodás második fordulópontja a szimbólumok megjelenésével kapcsolatos. Anna lányom hét hónapos kora körül kezdett táj-táj-t inteni (a pá-pá székely változata). Lelkes szülői nógatás eredményeképpen minden reggel tájtájjal búcsúzik tőlem. Érzésem szerint ez még kondícionálódásként működik nála, de felfogható ugyanakkor a szimbólikus gondolkodás egyfajta előszeleként is. Összekapcsol egy mozzanatot egy hanggal és egy kézmozdulattal, egyelőre félig tudatosan, de úgy gondolom, hogy az efféle kapcsolatok alakítják ki a szimbólumalkotás készségét. Ez óriási fejlődés a képzet-centrikus gondolkodáshoz képest, hiszen ez képezi a nyelv kialakulásának az alapját! Amikor a csecsemő az ajtóra néz, meglendíti a karját és azt mondja, hogy pá-pá, akkor szimbólumot alkot. Vagy legalábbis erre a készségre hangolódik rá minden egyes kondicionálódással. Képes a kimenés szándékát egy valamilyen hangsémához társítani, azaz a formától függetlenedni. Jóllehet már az első életév előtt vannak szimbólumalkotásra utaló viselkedési minták, a kutatók szerint a valódi áttörés a második életév körül alakul ki. Nagyjából 2-4 életév között uralják a gyermek elméjét a szimbólumok, ez képezi a második szakasz kiteljesedését.

Harmadik szint: a fogalmi gondolkodás

A szimbólummanipuláció révén a gyermek elmélyül a nyelv- és gesztusok világában, egyre bonyolultabb mentális műveleteket képes végrehajtani. Ez a szint a Piaget-féle művelet előtti szakasz, a lényegi áttörést a fogalmak megjelenése jelenti. A szimbólumokkal manipuláló gyermek ettől a ponttól kezdve nemcsak mentális reprezentációra képes, hanem arra is, hogy kategorizálja a fogalmait. Felfogja, hogy a kutya szó az összes kutyát jelképezi, s nem csak az udvaron csaholó Fülest. A fogalmi gondolkodás a 4. és 7. életév között véglegesedik a tudatban, ezt a szintet hívja Wilber leképező elme szintnek.

A mentális én vagy fogalmi én azonban csak akkor jelenik meg, amikor a fogalmak megjelennek a tudatosságban. Amikor az én azonosulni kezd ezzel a fogalmi elmével, akkor kezdhetünk el a 3. fordulópontról beszélni. Az én ekkor már nem csupán érzékelések, ösztönzések és érzelmek összessége, hanem szimbólumokat és fogalmakat is tartalmaz. Belépett a nyelv világába, a nooszférába, és ennek következtében enyhén szólva minden megváltozik. Az 1. Fordulópont fizioszférájából előbb a 2. Fordulópont bioszférájába érkezett, most pedig, a 3. Fordulóponthoz érve, belépett a nooszférába. (Wilber, 180. o).

Irodalom

• Ken Wilber: A Működő Szellem rövid története, Európa, Budapest, 2003
• D.W.Winnicott: Kisgyermek, család, külvilág, Animula, 2000
• Daniel Stern: A csecsemő személyközi világa, Animula, Budapest
• Alison Gopnik & Andrew N. Meltzoff & Patricia K. Kuhl: Bölcsek a bölcsőben, Typotex, Budapest, 2006
• N. G. Hamilton: Tárgykapcsolat elmélet a gyakorlatban, Animula, Budapest

Illusztrációk

• • Anne Geddes, kivéve a létrás fotót